Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-27 / 13. szám

1

Sikeres

gazdasági tárgyalások Dél-Amerikában

Eredményes dél-amerikai gazdasági tárgyalásokról nyilatkozott hazatérte után Vályi Péter pénzügyminiszter és Czeitler Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes. Vályi Péter Bolíviában, Venezuelában járt, s még a természeti katasztrófa előtt Peruban tárgyalt. Elmondotta: megállapodást írtak alá magyar— perui állandó vegyesbizottság megalakításáról, amelynek feladata, hogy folyamatosan elősegítse a két ország gazdasági és műszaki tudományos együttműködését. Bolíviában kereskedelmi és fizetési, ezenkívül műszaki, tudományos és kulturális együttműködést írt alá. Venezuelában, lényegében a mostani látogatás alkalmával vette fel hazánk magasabb szinten a gazdasági kapcsolatot. Londonban is járt Vályi Péter, a nem hivatalos látogatás alkalmával Roy Mason kereskedelemügyi miniszterrel, Evan Luarddal, a külügy- és nemzetközösségi minisztérium parlamenti államtitkárával tárgyalt, a többi közt.

Czeitler Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes Ecuadorban, Argentínában és Chilében folytatott tárgyalásairól elmondotta, hogy Ecuador fővárosában, Quitóban magyar ipari kiállítást nyitott meg. A kiállítás célja az volt, hogy bemutassuk, milyen beruházási javakat és gépipari termékeket tudunk az importált banán, kávé és kakaó ellenében szállítani. Aláírás előtt áll egy szerződés a Medicor Művekkel kétmillió dollár értékű kórházi berendezés szállítására. Czeitler Sándort fogadta a köztársaság elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy pozitívan értékelik Magyarországnak a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére irányuló törekvéseit.

Argentínában új lehetőségként kínálkozik részvételünk az argentin kikötők fejlesztésében. A Magyar Hajó- és Darugyár négy kikötői darut adott el argentin ügyfeleinek és kilátás van továbbiak szállítására is. Szóba került egy argentínai magyar kiállítás szervezése is.

A dél-amerikai körút utolsó állomása Chile volt. Itt felhívtuk a figyelmet arra, hogy Chile iparfejlesztésében a magyar vállalatok áruszállításokkal és szakértők bevonásával hogyan tudnának részt venni.

Az Osztrák Köztársaságelnöke hazánkban

Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság elnöke június 15-én hazánkba érkezett. Látogatása sokkal több volt, mint egyszerű protokolláris aktus. Magyarország és Ausztria szomszédos államok, a két ország határa pedig egyben két különböző társadalmi rendszer találkozási pontja. Találkozási pontot mondottunk, és nem véletlenül. Mert a magyar—osztrák államhatár a jószomszédi kapcsolatok jelképének is tekinthető. Az örökös semlegességet fogadott Ausztria és a szocializmust építő Magyarország céljai közösek: védelmezni a békét, amely a két, sokat szenvedett ország népének olyan drága. Ezért szállt síkra hazánk az európai biztonsági tanácskozás megtartása mellett, ezért helyesli Ausztria kormánya a konferenciát. Hadd idézzük ezzel kapcsolatban kedves vendégünk, Franz Jonas közelmúltban elhangzott szavait: „Az emberiség sorsát nem azok fogják meghatározni, akik az utolsó háborút megnyerik, hanem azok, akik megakadályozzák kirobbantását.” De a jószomszédság többől áll, mint közös deklarációkat hangoztatni. A jószomszédság a mindennapok kapcsolatában erősödik. Nos, Magyarország és Ausztria kulturális, tudományos, gazdasági és államközi kapcsolatai súrlódásmentesek, és egyre erőteljesebbek. A hagyományos export-import viszonyt, ami egyébként is növekvő tendenciájú, ma már vállalatok közötti kooperáció is kiegészíti, s a kulturális-tudományos együttműködést államközi egyezmények is szabályozzák, amelyek nap mint nap realizálódnak. Franz Jonas személyében az Osztrák Köztársaság elnöke első ízben lépett magyar földre. Népünk szeretettel fogadta és köszöntötte őt, látogatását annak tekintve, ami volt: testvéri kézfogásnak.

AUSZTRÁLIAI MAGYAROK

III. SYDNEY

MŰVÉSZEK KÖZÖTT

„Ausztráliában minden fordítva van, de ez se biztos.” Az idős, 85. születésnapját nemrég ünnepelt kiváló festőművésztől, Orbán Dezsőtől hallottam ezt a mondatot. A műteremben beszélgettünk. Fáradhatatlanul, szellemesen vitatkozott, új alkotásait mutatta, művészi módszerének új és szakadatlanul megújuló mozzanatait magyarázta.

— A művészi élménynek új forrásai nyíltak: a repülés, az űrhajózás új látószögeket teremtett. Vadonatúj élményforrás a sebesség. Ma másként vetődnek fel a művészet internacionális és nemzeti vonásai is. Az ausztráliai tájak, a kontinens végtelen távolságai hatottak rám, és mégis magyar maradt a szemléletem és a megformálás készsége egyaránt.

Segítettem kiválasztani azokat a képeit, amelyek az augusztusi, a nyugaton élő

Orbán Dezső születése napján egy szuszra elfújja mind a 85 gyertyát. Balra tőle Judy Cassab, aki felköszöntötte a mestert. Lent: Orbán Dezső: őserdő

(John Weiner felv.)

magyar képzőművészek műveit összegyűjtő és bemutató budapesti kiállításon kerülnek majd a hazai közönség elé.

Orbán Dezső bácsi mindent tud, amit az ausztráliai magyarságról tudni lehet és tudni érdemes. „A magyarok társasága általában magyarokból áll — mondja. Ausztrálokkal a legtöbben bizonytalanok. A hétköznapi angolságot elsajátították, az üzleti nyelvet tudják. De az intellektuális témákhoz nincs elég mély nyelvtudásuk. Irodalomról, művészetről, politikáról, tehát intellektuális témákról egyébként is csak magyarokkal lehet jól beszélgetni. Különben is, a politika vagy a magánélet nem társasági témák. Ezekről nem illik társalogni. Ezért is olyan nehéz a magyaroknak megszokni ezeket a szabályokat. Nem baj, a magyarok aztán egymás közt kiélik magukat.”

A maga kedves, derűs, szókimondó és csípős módján bírálta a Magyar Híreket is.

— A Magyar Hírek néha úgy ámul Magyarországon, mint Karinthy írja a Szabolcskát kicsúfoló írásában. „Csodálatos falu”, ahol „forgácsot vág ki fából a gyalu”. Teljesen érthető, hogy az otthoniak büszkék a falusi vasútállomásra, amit nemrég építettek föl, hiszen negyedszázada ott csak egy bakterház volt. Csak arról feledkeznek meg néhanapján, hogy nemcsak hazai közönségnek írnak. Tárgyszerűbben, kevésbé lelkendezően kellene írni; a korszerű stílus szikárabb, egyszerűbb fogalmazást igényel.

Sok mindenben vitatkoztunk, de ezzel egyet kellett érteni.

Meglátogattam Judy Cassabot is. Kellemes, szép estét töltöttem műtermében. (A kitűnő festőnő hamar visszaadta a látogatást Pesten, ahol folytattuk tovább érdekes beszélgetésünket, s egyik kollégánk, Soós Magda — ugye, milyen gyorsak vagyunk? — még e lapszámunkban közölt interjút is készített vele.) Sajnos nem sikerült személyesen is megismerkednem — pedig a látott művek alapján nagyon szerettem volna — Szigeti Imre festőművészszel (kedves levelét nemrég közölte a Magyar Hírek); rosszul jött ki a lépés, időzavarba kerültem. Majd, legközelebb.

Találkoztam Tycho Tamással, az egyik sydneyi magán tévétársaság zenei rendezőjével. (Az új Verne Gyula-film, a Különös vakáció zenéjét honfitársunk szerezte, ö volt egyébként a kísérője az Ausztráliában vendégszerepeit Kazal Lászlónak, Rátonyi Róbertnek is.) Tychoéknál vált láthatóvá számomra a nemzedéki probléma teljes bonyolultságában. Bejött a kislány — tizenegy éves — és a papa a velem való társalgás lendületében magyarul szólt a gyerekhez, aki angolul válaszolt. Átmentünk a szomszéd szobába, üdvözölni a 80 éves nagymamát — pár éve vándorolt ki a fiához Pestről. A néni a tévét nézte és a kislány, az egyetlen unoka mellette ült és a tévéjáték angol szövegét fordította neki — magyarul.

.4 TUDOMÁNYOS KUTATÓ

Amikor Lovas István gyerekei felnőttek, a család gondjai enyhültek és üzleti sikerei sem elégítették ki — üresnek érezte életét —, akkor „érett fővel” beiratkozott az egyetemre, elvégezte a Political Science szakot. Egyetemi tanulmányai záró és megkoronázó dolgozata témájául az ausztráliai magyar emigráció helyzetének, politikai magatartásának elemzését választotta. Most folytatja tudományos munkáját. Dolgozatának sikere, elismerő fogadtatása új lendületet adott tanulmányainak. A tárgy megint csak az emigráció: a kettős lojalitás problémája izgatja. A kötöttség a régi kultúrához, és a hűség a befogadó társadalomhoz. Hogyan fér meg a kettős, látszólag ellenkező irányú elkötelezettség egymással, melyek a harmonikus illeszkedés feltételei és kerülhet-e konfliktusba a kétféle vonzás?

Személyes gondjai, saját körülményei megértésének vágya ösztönözte tudományos kíváncsiságát. Elkeseríti nyelvtudásának állandó kopása, zavarja a már állandósultán kétféle ritmus: ahogy a szülőföld él és a másik, a végleges otthon, Ausztrália. „Itt már több a barátom, mint otthon. Vágyódom látni Magyarországot, de ha hazalátogatok, sok minden taszít. Ha Sydneyben landol velem a gép, visszaúton, már hazaérkezem. De azért egyedül élek itt is. Sok minden idegesít. Ez egy „one up” társadalom: előrelépsz valamiben, és a szomszédod, a barátod máris rádlicitál. Ez a társadalom olyan értékeket hajszol, ami számomra értéktelen.”

Sok mindenről esett szó köztünk, szikrázó vitákba merültünk, ütköztek az álláspontjaink. (A cseh kérdés, a marxizmus maisága vagy elavultsága, a demokrácia és a diktatúra lehetőségei egymás után kerültek szőnyegre.) Szinte semmiben sem értettünk egyet, és mégis baráti érzésekkel és azzal az elhatározással váltunk el, hogy „folytatása következik”; Sydneyben vagy Budapesten.

A KÖNYVES, A FILMES,

AZ IMPRESSZÁRIÓ ÉS A VENDÉGLŐS

A magyarság-tudat fenntartásának fő intézményi keretei az egyesületek, az egyházi szervezetek. Ezeken túl azonban még nem a rokonszenv-kapcsolatokra épülő, állandóságot, de állandó szervezeti formát nem jelentő baráti körök és együtt szórakozó társasági együttesek következnek, hanem azok az üzleti vállalkozások, afféle „magánintézmények”, amelyek hivatásos alapon foglalkoznak a magyar kultúra terjesztésével.

A Globe-Radó féle kulturális kereskedelmi „kombinát”-ban könyvet, hanglemezt, népművészeti cikkeket, magyar motívumokkal díszített ruhákat és más hasonló holmikat árulnak. Most a Double Bay-ban nyitottak egy szép kis boltot. Radó úr büszkén mondja: „Aki nem ismeri a Globe-ot Ausztráliában, az nem is magyar, mert a mi üzletünk behálózza az egész földrészt és mindenkit elér, aki a magyar kultúra iránt érdeklődik.” Egy délelőtt meglátogattam az üzletet, élénk volt a forgalom. (A többi városban is találkoztam tevékenységük jelével, és így azt hiszem, a büszke kijelentés közel jár a valósághoz.)

Mille Imre kezdő impresszárió. Most Budapest egyik nevettető kedvencének, Kabos Lászlónak — A veréb is madár című, mindenütt sikert aratott filmvígjáték főszereplőjének — nyári ausztráliai turnéját szervezi.

Ditrói Jenő, a Hungarian Movie Club vezetője. Tíz év, évi tízezer néző, filmvetítések Sydneyben, Melbourne-ben, Adelaide-ben.

Egész Sydney, sőt talán minden ausztráliai magyar, aki valaha is Sydneyben járt, ismeri a Double Bay-ben a Lőwy-féle vendéglőt. Divatos étterem, szinte minden időben telt ház. Nem felkapott hely, hanem kiérdemelt népszerűség. Itt mindenki úgy érzi, hogy ismerik, számon tartják kedvenc ételeit. Nem csoda. A tulajdonos régi pesti vendéglős-családból származik, imádja a mesterségét. „A magam módján szívesen segítenék az otthoni vendéglátóiparnak. Talán jól is jönne, emelkedik az idegenforgalom. A nyugati vendégek szeretik a magyar ételeket, mert ízesek, változatosak, de a magyar koszt nehéz a nyugati gyomornak. Hogyan kell áthidalni a problémát? Szívesen betanítanék erre egy-két fiatal szakácsot, ha otthonról küldenénék hozzám tanulni. Es, ha hazalátogatok, átadnám tapasztalataimat a vendéglátóipari szakiskolán. Ki-ki úgy segít, ahogy tud.”

3

I

Losonczi Pál a repülőtéren köszönti az osztrák államfőt. Alsó kép: Megkezdődtek a tanácskozások az Országgyűlés Munkácsy-termében (MTI felv.)