Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-05 / 7. szám
(MTI fotó) A román, a szovjet és a csehszlovák küldöttség a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének budapesti ülésén r * n ..^ I A BUDAPESTI FELHÍVÁS Az idő fonalas kerekén — hogy Goethe kifejezését használjam — könyörtelen egykedvűséggel peregnek az évek, évtizedek, fél századok. Nemrégen emlékeztünk meg a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulójáról, s most ismét ünnepet ülünk, felszabadulásunk huszonnegyedik évfordulóját, s még ebben az évben befordulunk a negyedszázadba, hiszen az ország keleti területein az új társadalom szervezése már 1944 őszén megkezdődött. Az idő végtelen folyamának talán ellentmondóan így kapcsolódnak egymásba a negyed- és fél századok, jelezvén a történelmi fejlődés kiemelkedő csúcsait. Ha csak szűkebb pátriánkban nézünk körül, tiincs okunk panaszkodásra. A gazdaságirányítás új rendje kiállta az első évi próbáját. Társadalmunk fejlődése egyenletes ütemben halad, a hangulat nyugodt. Tágabb hazánkban, Európában sok dolog azonban továbbra is rendezetlen, sok kérdés, csaknem negyedszázad óta megoldatlan. Ezért is minősítettük különösen fontosnak a Varsói Szerződés tanácskozó testületének budapesti ülését. Minden olyan gyakorlati lépés, amelyet a szocialista országok tesznek, a béke és az egyetemes biztonság érdekében, nagy nemzetközi visszhangot vált ki. Ez volt a helyzet a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének 1969. március 17-i budapesti ülésével is. A hazánk fővárosában megtartott tanácskozás az utóbbi idők legfontosabb eseményei közé tartozik, mindenekelőtt azért, mert az európai helyzet alakulása új, bátor kezdeményezéseket tesz nemcsak szükségessé, egyben lehetővé is. Európában kétségkívül megindult a politikai-gazdasági viszonylatok bizonyos fokú átrendeződési folyamata. Számos példát lehetne erre felsorolni. A közvélemény egyre erősödő meggyőződése, hogy meg kell szüntetni Európa kettéosztottságát, meg kell találni az összeurópai biztonsági rendszer létrehozásának feltételeit. „Napjaink Európája, ahogy a második világháború után kialakult, több mint 30 nagy és kicsi, különböző társadalmi rendszerű, földrajzi elhelyezkedésű és érdekű országot jelent. A történelem akaratából azonban egymás mellett kell élniük, ezen a tényen senki sem változtathat." — Az európai országokhoz intézett felhívásban szerepelnek ezek a szavak, amelyek történelmi, földrajzi és társadalmi távlatba állítják azonnal az európai népek és az európai kormányok előtt álló legsürgősebb feladatokat. A felhívás mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a szocialista országok népei békében és jószomszédi viszonyban kívánnak élni a többi európai néppel, önmagában ez a kívánság nem lehet elegendő, hiszen arról van szó, hogy a másik oldal részéről is megfelelő jóindulattal és a békés viszonyok megteremtésére irányuló őszinte erőfeszítéssel közeledjenek az európai problémákhoz. Annak idején, 1966-ban a politikai tanácskozó testület bukaresti ülésén a szocialista országok már részletes javaslatokat dolgoztak ki az európai biztonsági rendszer megteremtésére, e javaslatok alapján 1967-ben Karlovy Varyban az európai kommunista és munkáspártok képviselői gyakorlati programot fogalmaztak meg a különböző társadalmi rendszerű európai országok együttműködésének kiszélesítéséhez és az európai biztonsági rendszer megteremtéséhez. Egyre több kormány, parlament, párt, politikai és társadalmi személyiség érzi át felelősségét a mai és az eljövendő nemzedék iránt azért, hogy ne kerülhessen sor újabb háborús konfliktusra Európában. Ez egyben tükrözi az 1966 és 1969 között az európai szellemi és politikai életben elindult folyamat előrehaladását is. Nem új dolog, hogy a kezdeményezés ismét a szocialista országok oldaláról indult ki, hiszen éppen a szocialista országok politikája, amely tudományos alapossággal elemzi a gazdasági, társadalmi tendenciákat, az erőviszonyok Változásait, a múlt évi nagy tömegmegmozdulások valóságos jelentőségét, ismeri fel a legpontosabban a szükségszerű cselekvés időpontját és irányát. A Varsói Szerződés tagállamai Budapesten megismételték az összeurópai értekezlet összehívására irányuló javaslatukat. Igen fontos a felhívás ama megállapítása, amely szerint: „Az utóbbi években létrejött személyes találkozók arról tanúskodnak, hogy egyetlen európai kormány sem emel szót az összeurópai értekezlet gondolata ellen, s hogy megtartására megvannak a reális lehetőségek." Számos indítvány hangzott már el az európai katonai csoportosulások megszüntetésére. de nyilvánvaló, hogy ezt a célt csakis egy összeurópai értekezlet érheti el. A valóságérzet hiányára vallanak, ha az ilyen javaslatok nem számolnának azzal, hogy a világban vannak olyan erők, amelyek igyekeznek fenntartani a kontinens megosztottságát. Ennek ellenére a reális tények azt bizonyítják, hogy sokkal nagyobbak a béke és a biztonság megszilárdítását kívánó erők, mint a jelenlegi helyzet fenntartásáért, illetve a feszültség fokozásáért működő csoportok. A szocialista országok már korábban úgy elemezték a helyzetet, hogy egyrészt hasznos részmegoldásokkal is meg lehetne nyitni az utat az összeurópai biztonsági rendszer előtt (ilyenek a különféle regionális egyezmény-tervezetek), másrészt pedig, hogy szükséges lehet a konferenciák vertikális rendszere. Ez abban foglalható össze, hogy az európai biztonságról több síkon és párhuzamosan lehet konferenciákat rendezni, így például a társadalmi és békeszervezetek, a parlamentek és a kormányközi megbeszélések szintjén. A budapesti felhívás abból az értékelésből indul ki, hogy e részmegoldások mellett elérkezett az idő minden európai ország részvételével az általános konferencia megrendezéséhez. Az európai biztonság megteremtése minden európai népnek létérdeke. Sok minden elválaszt, de még több összeköt bennünket A történelem bátorságot, leleményességet és új kezdeményezéseket követel tőlünk. A budapesti felhívás e felismerés jegyében született. Felhő Tibor ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT A KULTÚRA 1919 ÁPRILISÁBAN 1919 áprilisában a fővárosi színházak teljes apparátussal működnek. Régi repertoárjuk mellett bemutatókra is készülnek. A művészeknek azonban más, forradalmi feladatuk is akad. „Toboroznak a színészek" — hirdetik az újságcikkek: a főváros művészei önként, örömmel vesznek részt a Vörös Hadsereg toborzó munkájában. A színházak, mozik terme az esti előadások előtt e célból népesül be, de a művészek az Andrássy úti nagy felvonuláson is közreműködnek. Íme néhány név két „toborzó csoportból”: az egyikben Jászay Mari, Márkus Emília, Medek Anna, Medgyasszay Vilma, Rózsahegyi Kálmán, Gyárfás Dezső. A másik csoport tagjai között: Fedák Sári, Paulay Erzsi, Beregi Oszkár, Góth Sándor, Góthné Kertész Ella, Bajor Gizi. A hadsereg szervezése mellett azonban a kultúra fejlesztése is állandó feladat. A színházakban a világirodalom klasszikusainak sorozatait tervezik. Egy előzetes hír G. B. Shaw Candida-jának bemutatását jelenti. A kormány a falu népére is gondol. A színészgárda legjavából alakítanak sok kis csoportot, társulatokat, hogy a színházi irodalom legszebb értékei kerülhessenek falura. Április elején a kormányzótanács rendeleté intézkedik a műkincsek köztulajdonba vételéről. Az első elv, hogy a dolgozók minél nagyobb tömege részesülhessen a műélvezetben. Ezért a kastélyokból a műkincseket a legnagyobb gonddal a kultúrcentrumokba kell helyezni. Itt méltó környezetbe kerülnek, szakértő gondoskodással megóvják őket a pusztulástól. A második elv, hogy a kultúrcentrumokba került anyag szakszerűen és esztétikai szempontból kifogástalan módon kerüljön bemutatásra. A rendelet megjelenése utáni első héten csupán Budapesten 45 műgyűjteményt szocializáltak. „A születés és a pénz arisztokráciájánál” hatalmas érték — Greco, Ingres, Degas, Rembrandt képei és sok egyéb műkincs — gyűlt össze ... Csak Habsburgi Józsefnél, a volt uralkodóház volt nemes hercegénél nem volt egyetlen használható műtárgy sem. A derék védnök és képtármegnyitó még véletlenségből sem tudott ráhibázni egy tisztességes képre, amit érdemes lett volna múzeumba vinni.” így az egyik lap. Április első napjaiban megalakul az írói direktórium, amelynek egyik fontos munkája az írók számbavétele, zavartalan munkájuk és anyagi helyzetük biztosítása. Áz írói direktórium elnöke Lukács György, a kulturális ügyek népbiztosa. (A világszerte ismert és megbecsült tudós, filozófus és esztéta a minap —, mint megírtuk — az ötven éves évforduló alkalmából részesült magas kormánykitüntetésben.) A direktórium tagjai: Balász Béla, Révész Béla, Kassák Lajos és Komját Aladár. Életművük alapján ma is ismert nevek, nem egy közülük határainkon túl is. A direktórium egy húsztagú választmányból bizottságokat alakított az egyes feladatok megoldására. Az első bizottság öt tagját a magyar írók, költők, művészek kiváló képviselői delegálták, Babits Mihály, Fiilep Lajos, Barta Lajos, Halasi Andor és Osvát Ernő voltak a tagok. Az ülés munkájáról Lukács György tájékoztatta a sajtót. Kiemelte, hogy állami támogatást kapnak azok az írók, akik tehetségükkel megérdemlik és rá is szorulnak. Halasi Andor afelől ad megnyugtatást, hogy akik eddig munkásságukkal elismertekké váltak, azoknak írói mivoltát természetesen nem vizsgálják felül. Ez az intézkedés semmiképpen sem sértheti az írók önérzetét, már csak azért sem, hiszen eddig a pénzemberek ítélkeztek kiadók maszkjában az írók fölött, most pedig kétségtelenül hozzáértő, hivatásos írókból és kritikusokból álló bizottság foglalkozik tevékenységükkel. Április 19-én a közoktatási népbiztos, Kunfi Zsigmond rendeletet ad ki a vallások szabad gyakorlásáról. A rendeletét húsvét vasárnapján és hétfőjén minden templomban kihirdetik. Az intézkedést kommentáló vezércikkek kiemelik, hogy a proletár uralom nem érinti a vallás hitéleti részét. Ezt a lépést nem utolsó sorban a terjedő rágalmak is szükségessé tették. Rémhírek terjedtek el arról, hogy a Tanácsköztársaság a templomokat, kápolnákat és kegyhelyeket elkobozza, azokból mozikat, kabarékat, gőzfürdőket csinálnak. A rendelkezés válasz, cáfolat és megnyugtatás is egyben. Az újságok gyakran és sokoldalúan foglalkoznak a nőkérdéssel. Magyarázzák az egyenjogúságot, és ugyancsak cáfolják az e kérdés körül is terjedő rágalmazó híreszteléseket „nőközösségről”, a törvényes házasság megszüntetéséről, stb. De hamarosan gyakorlati példa is bizonyítja, mit is jelent a női egyenjogúság. Katedrára lép az első egyetemi tanárnő. D. Götz Irén április 10-én tartotta első egyetemi előadását az elméleti kémiából. „Igazi tudósnő lépett a katedrára, egyszerű barna ruhában, nagykarimás fekete kalapban és nagy szemüveggel. Sovány, magas, barna nő, arca sápadt, halovány, de amikor beszélni kezd, rendkívül közvetlen” — írta az egykori tudósító. A tudósítás azonban nemcsak külső megjelentését méltatja: az első női egyetemi tanár a Veress Pálné utcai gimnáziumban tett érettségi vizsgát, jeles eredménnyel, majd tanári oklevelet és doktorátust szerzett a Tudományegyetem kémiai és matematikai szakán. Ezután a párizsi egyetemre kerül, ahol Curie asszony mellett dolgozott. Párizsból hazatérve a földművelésügyi minisztérium egyik tudományos intézetében helyezkedett el. Különböző tudományos művei vannak sajtó alatt. Egyetemi katedrát a proletárállamtól kapott. M. Kállai Magda KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
