Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-11 / 1. szám
tAi * jzoBo/im% ~|m/Tondják, hogy a baj nem jár egymagáí |W| ban. Szerencsére a jó sem. Szoboszló egyik kincse a gyógyvíz, a másik a földgáz. Az örök lángot, amely a város fölött, jgS a gázelőkészítő karcsú tornyán lobog, a földgáz táplálja. Pazarlás volna, hogy éjjel-nappal égetik a drága gázt? Nem. A fáklya a biztonságot szolgálja: ha nő a nyomás, a szeparátorok, tornyok, tartályok biztonsági szelepe kinyílik, egy közös vezetékbe ömlik belőlük a gáz, és táplálja az „őrlángot”. így szélcsendes, 'ködös időben se keletkezik a gázelőkészítő fölött robbanásveszélyes gázfelhő. Ha megnő a láng, hírül adja a debrecenieknek is: üzemzavar van vagy karbantartás folyik a gázelőkészítőben. * Csalafinta kérdést szögezek Megyeri György üzemvezető mérnök mellének: — Mi a nagyobb kincs: a gyógyvíz vagy a földgáz? Nevet. Ügy látszik, nem először akarják csapdába ejteni, hiszen ha a földgázt vallja értékesebbnek, kész a vád: lebecsüli a gyógyvizet; ha a vizet, a saját üzeme, munkája értékét devalválja. Diplomatikusan fogalmaz tehát, gondosan hangsúlyozva a szavakat: — Népgazdasági szempontból a földgáz a nagyobb kincs. Ebből táplálkoznak Észak-Magyarország városainak, nagyüzemeinek rezsói, gázkályhái, kemencéi. Négy és fél millió köbméter földgázt továbbítunk naponta vezetéken, és ezt 20—25 éven át tudjuk még produkálni: Ezen kívül évi 65 000 tonna propán-bután gázt szállítunk cseppfolyósítva, palackban oda, ahová nem ér el a távvezeték. És még a melléktermékek, például a stabil gazolin is növelik a számla bevétel oldalát. — Szóval? — Szóval napi hatmillió forint jövedelmet hozunk a népgazdaságnak. Tehát nem vitás, ugye, hogy a fürdő... Ha a pénzt nézzük csak, akkor bizony lemarad. ■ * Kétségtelen: drága érték a földgáz, különösen egy olyan ásványi kincsekben szegény országnak, mint hazánk. Ezt azok tudják leginkább, akik megszabadultak a fa és szén vásárlásának, hordásának gondjaitól, a kormozás gyötrelmeitől. Pedig a földgázt eltüzelni: pazarlás. A leggazdaságosabb földolgozási lehetőség: vegyipari alapanyagnak használni, műtrágyát, műanyagokat gyártani belőle. És a jövő (a kísérletek már napjainkban biztatóak) : az erre a célra tenyésztett baktériumok segítségével fehérjévé, magyarán élelmiszerré átalakítani a földgázt. : I ♦♦ t♦ ♦ ♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦é ♦ ♦♦ ♦ RUSZT JÓZSEF < íz őyyjeiani cSzúip/id wuhzflje (Novotta Ferenc felvétele) Az üzemben alig-alig látni embert. A házmestert is beleszámítva, mindössze kétszáznyolcvanan dolgoznak a telepen. Gyors számítás: egy-egy dolgozó — beleértve munkást, gépírónőt, technikust, mérnököt, mindenkit — napi 20 000 forintot hoz az országnak, azzal, hogy a vezetékbe „segíti” a föld méhében megbúvó gázt. És hogyan találták meg a helyüket a kisvárosban az emberek, a munkások, gépírónők, technikusok, mérnökök? — Mindenki kapott lakást. Ez a legfontosabb. Kialakultak a baráti körök. Ez nagyon lényeges, de nem is olyan egyszerű. Nekem például van itt egy orvos barátom, aki meghívott Tibor-napra. Hogy ne részletezzem, volt enni-innivaló bőven. A többi között három hidegtál, egy-egy 800 forint. Érti, ugye? Ezt talán bírja egy orvos, de nem bírja egy mérnök. Azaz egyszer egy esztendőben még viszsza tudom adni a vendéglátást, de hetenként már nem. Azt akarom csak mondani, hogy az ilyenek is számításba jönnek a baráti kör kialakításánál. De, mondom, most már mindenkinek kialakult a baráti köre. Szinte mindannyiunknak színház- vagy koncertbérletünk van Debrecenben. A nagyvilágot idehozzák a fürdővendégek, jövőre megnyílik az üdülőnk is. — Szóval általában mindenki megtalálta itt a helyét. És konkrétan ön? — Én? Mondtam, a dolgok nem ilyen egyszerűek. Hat éve itt, az üzem helyén, kukoricaföld volt. meg egy tanya. Eleinte borzalmas volt: keservesen összeszedni, betanítani az embereket, mérgelődni a vállalatokkal, megszerezni a gyakorlatot. Bizony, sokszor viszszakívánkoztam a zalai olaj mezőkre, ahol 11 évet töltöttem. Aztán, szinte észre se vettem, megszűntek a bosszúságok, s ma már csak zongorázni kell a gombokon, szinte magától megy a munka. — Mindig csak munka? — Dehogy! Strandunk is van, ugye. Aztán nyáron a Keleti Főcsatornán töltöm a víkendet, a vállalat horgásztanyáján. Van gumi- és fa-kajak, csendes, nyugodt a táj, jól megvagyunk egymással a hétvégén is. Aztán van már kocsim is, megjártam vele eddig is néhány országot. — Akkor tehát nincsenek vágyai? — Már hogyne volnának! A Íegáhítottabb: egy kertes családi ház. Ahol barkálcsolhatok, modellezhetek a fiammal kedvemre, anélkül, hogy a feleségem ránk szólna: „Aztán ne szemeteljetek ám!” Látta a gyógyüdülő mögött azt a három földszintes házat? Már megállapodtam az egyik lakójával: jövőre cserélünk. És akkor... Nos, itt fogok megöregedni. Az életben nem megyek el innen! Garami László RIPORTER: A Pesti Barnabás utca 1. számú kapuja fölött neon betűkkel világít: Egyetemi Színpad. Miért nem az áll ott: Egyetemi Színház? RUSZT JÓZSEF: Nem véletlenül van oda színpad írva. Már csak azért sem véletlen, mert Magyarországon valóban nem lehet egyetemi színházról beszélni, csak színjátszásról. RIPORTER: Mi a különbség színpad és színház között? RUSZT JÓZSEF: A színpad nem színház abban az értelemben, hogy ott sok mindent lehet csinálni, ami nem színház. Nálunk gyakran rendeznek irodalmi esteket, hangversenyeket, vitákat. Mindezek gyakran közvetlenebb módon avatják á színpadot társadalmi események színhelyévé, mint amennyit a mai színház konstrukciója megenged. A színpad és a nézőtér közvet-Ruszt József len kapcsolatát az esténként alakuló játékszabályok irányítják. Ez az az elevenség, amely a színházakból gyakran hiányzik. RIPORTER: Eszerint ön helyesli, hogy nálunk az egyetemeken nem színházat játszanak, hanem ehelyett a szellemi élet fórumainak kialakítására törekszenek? RUSZT JÓZSEF: Igen. És ezen a fórumon valamifajta színháznak is helye van. RIPORTER: Miféle színháznak? RUSZT JÓZSEF: Erre csak a gyakorlat válaszolhat és azok az eredmények, amelyeket, úgy érzem, ez a „valamifajta” színház elért. RIPORTER: Milyen eredményekre utal? RUSZT JÓZSEF: Az Egyetemi Színpadnak ma már széles körű nézőtábora van. És nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem az intelligencia idősebb korosztályaiból is. Ez nem csupán frissíti, hanem kontrollálja is munkánkat. Emellett sajátos hangvételű előadásainkkal az európai fesztiválokon, Wroclawban, Párizsban, Pármában, Zágrábban és Nancyban jelentős sikeredet arattunk. RIPORTER: Eddig kerülgettük a legfontosabb kérdést: vajon mi a sajátos értelme. és jelentősége az egyetemi színjátszásnak? Vagy talán csak arról van szó, hogy az egyetemen is előadnak színdarabokat? Erre a kérdésre azért szeretnék választ kapni, hiszen ön a debreceni Csokonai Színház rendezője is. Ezért szakmai gyakorlatában tapasztalhatja a különbséget, — ha van. RUSZT JÓZSEF: Van. Mégpedig lényeges különbség. A színház az egész világon válságot él át. Az útkeresésnek szabadabb lehetőséget biztosít az a fiatal és minden színházi beidegződéstől mentes gárda, amellyel az Egyetemi Színpadon dolgozom. Itt nemcsak rendezni kell, hanem meg kell találni azt a színészi játékstílust, amely a rendezői elgondolást világosan közvetíti. RIPORTER: A „nagy színházban” nem erről van szó? RUSZT JÓZSEF: De igen. csak ott olyan meglévő eredményekkel és erényekkel kell számolni, amelyek azonban nem minden esetben adják meg azt a művészi rugalmasságot és szabadságot, amely lehetővé tenné az elrugaszkodást és a színház folytonos megújulását. Túlságosan szeretjük erényeinket. RIPORTER: És talán hibáikat is. RUSZT JÓZSEF: Azokat is. A mai színházban ez a szén és ez a nehéz. És nem hiszem, hogy a szakmában ez csak az én egyéni konfliktusom lenne. RIPORTER: Hogyan alakítja a Színpad szereplőgárdáját? RUSZT JÓZSEF: Minden évben felvételit hirdetünk, és akiket felveszünk, azok szerepet is kapnak, és munka közben tanulják meg a mesterséget. RIPORTER: Tapasztalatom szerint akadnak, akik kitűnően tanulják meg. Mi a sorsa a legtehetségesebbeknek? RUSZT JÓZSEF: Mindent elkövetek, hogy ezek hivatásos színészek legyenek. RIPORTER: Van erre példa? RUSZT JÓZSEF: Van. Többen játszanak már hivatásos színházakban. Számomra külön öröm, hogy közülük nem egy nemcsak használható színésszé, hanem művészszé érik. Tízéves munkánk során eddig négyen kerültek a pályára. Többüket pedig a Színművészeti Főiskolára vettek fel. Különben nem minden tehetséges tagunknak vágya, hogy színész legyen. RIPORTER: Beszélt az Egyetemi Színpad külföldi szerepléseiről. A hivatalos eredményeken túl milyen hírük van az európai egyetemi színházak körében? RUSZT JÓZSEF: Ma már nincs olyan jelentős fesztivál, ahová meg ne hívnának bennünket. Sajnos azonban, a legtöbbnek nem tehetünk eleget, hiszen hallgatóink tanulmányai ezt nem teszik lehetővé. Szerepléseink mindig sajátos színfoltot jelentenek a fesztiválokon. Árgus szemmel figyelik, vajon egy szocialista ország fiataljai mit mondanak a világnak és Hogyan mondják azt? RIPORTER: Ügy érzi, hogy az, amit önök külföldön mondanak — mindig érthető? RUSZT JÓZSEF: Nem mindig. Sikereink közben egy zajos bukást is megértünk. Bukásunk zajos volt: kifütyültek. Mivel nálunk a színházban soha nem fütyülnek, én ott hallottam először színházi füttyöt. És ezt szép élményeim közé sorolom. Mert jobb a fütty, mint a közöny. RIPORTER: Annál talán már csak a taps jobb. RUSZT JÓZSEF: Elismerem. Csokonai Karnyónéjáért és Halász Péter A pokol nyolcadik köréért külföldön és itthon is tapsot kaptunk. RIPORTER: Repertoárjuk? RUSZT JÓZSEF: Majakovszkij: Gőzfürdő, Lorca: Yerma, Racine: A kereskedő, Aiszkhülosz: Oreszteia, Shakespeare: Szeget szeggel, és a Két veronai nemes, Siegfried Lenz: Bűntelenek, Brecht: Nevelő úr, Dürrenmatt: Pör a szamár árnyékáért, Gyöngyösi: Barokk passió. E legsikeresebb produkciók színpadra állítása Petur István, Dobai Vilmos, és Mezei Éva nevéhez is fűződik. RIPORTER: ön hány éves? RUSZT JÓZSEF: Harmincegy. RIPORTER: Ha egyetemista lenne, jelentkezne az Egyetemi Színpad jövő évi felvételijére? RUSZT JÓZSEF: Igen. RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál KISS JÓZSEF Jé, Százhuszonöt esztendővel ezelőtt született egy Borsod megyei faluban, Mezöcsáton, Kiss József, a századforduló magyar költészetének kiemelkedő alakja. Kiss József költészete egy időben szinte páratlanul népszerű volt a magyar olvasóközönség előtt, és ezt különösen mély zenei hangulatú, muzsikáló verssorainak köszönhette. Kiss József irodalomtörténetünkben azonban nemcsak mint költő vált ki, nevéhez fűződik az első modern irodalmi lap, A Hét megalapítása és szerkesztése is. S ö volt talán az első magyar költő — ezt sem érdektelen feljegyezni —, aki a Knyáz Potemkin című versében köszöntötte az 1905-ös orosz forradalmat. Költészete ma is élő, és könyvkiadásunk igyekszik, ha szerény mértékben is, a költő legszebb verseit hozzáférhetővé tenni a mai olvasóknak. Néhány évvel ezelőtt jelent meg Komlós Aladár értő előszavával, Tüzek címmel válogatott verseinek gyűjteménye. Legszebb i-ersei helyet foglalnak a magyar klaszszikusok sorozatában, a Hét évszázad költészete című antológiában, és nem felejti ki egyetlen költői antológia szerkesztője sem Kiss József néhány versének felvételét kötetébe. A költő neve azonban nemcsak az ország határain belül, az új olvasók előtt ismert, külföldön, messzi idegenben is vannak, akik emlékeznek rá, és akiknek Kiss József költészete egyúttal az ifjúságot, az elhagyott hazát jelenti. Ezek sorába tartozik egy New Yorkban élő 84 esztendős szabómester, Milton Smith, aki ezelőtt, több mint fél évszázada abból a faluból vándorolt ki, amelyben a költő született. A karrierek hazájában az egykori mezőcsáti szabólegény megmaradt továbbra is kétkezi munkásnak. Öröme, vigasza volt, hogy esténként elővette Kiss József versesköteteit és a költő sorain keresztül visszaálmodta a régi szülőfalut, egykori ifjúságát. 1948 januárjában egy autó elütötte Milton Smith-t és azóta rokkantsági nyugdíjából él. S ez a nyugdíjból élő öreg ember megtakarított pénzecskéjét a költő emlékének istápolására fordítja. Tizenöt évvel ezelőtt, Kiss József születésének 110. évfordulójára a költő legszebb verseit összegyűjtve, kiadott egy Kiss József kötetet és ezer példányát azoknak a^magyaroknak küldte, akik a világ minden részén szétszórtan élnek. Az elmúlt évben, amikor a költő szobrát felállította szülőfaluja tanácsa, 100 dollárt ajánlott fel a szobor költségeihez, és az idén negyven kötet Kiss József verseskönyvet küldött a mezőcsáti gimnáziumnak. Milton Smith bizonyára nem tudósa, hanem szerelmese a költészetnek, és ez szerintünk semmivel sem kevesebb. A nyugdíjas szabómester, most, a költő 125. születésnapjára egy szép kiállítású brosúrát nyomatott ki, Kiss József néhány időt álló versével, és brosúrájának ezt a mondást választotta mottójául: „Csak akkor örxxendek, ha örömet szerzek.” Megírja, hogy kedvezőtlen anyagiak miatt az idén könyv helyett csak e szerény brosúrát tudta megjelentetni, és egyúttal bejelenti, hogy megalapította New Yorkban a Kiss József Emléktársaságot. A világirodalom története számos irodalmi mecénás nevét, tetteit jegyzi fel. E lelkes, önzetlen költészet-barátok soraiba tartozik a szülőföldjétől messzire szakadt magyar szabófhester is. Zsadányi Oszkár A Milton Smith által kiadott emléklap címoldala KISS JÓZSEF EMLEKERE MILTON SMITH THE JOSEPH KISS MEMORIAL PUBLISHING COMPANY UilíVnlr-■ **---
