Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-03 / 3. szám
neg tengerre készülődő hajók. Munka van, tenyér van, élet van. Az innenső útszél, mintha mostohább volna, így-egy kicsinosított régi-régi gyár, mellette új láz, aztán megint öreg ház, s megint régi gyár. viert nem lehet őket nélkülözni. Kell még a égi ház és kell a régi gyár is. De a Juta megzépített műhelysora és a Habselyem ma már örpének látszó épülete között ott magasodik az lutóipart tanulók világoszöld,hatalmas palotája. > túl a Váci út kopottacska házkaréján, a Trilolisztól a patakig, ott áll az új lakótelep sok ;zer családjának otthont adó lenyűgöző tömbje. Már a Ferencvárosról szólva is elmondtam, ni mindent ad Budapestnek, az országnak a :ülváros. Angyalföldre is áll á tétel. Ha egy nap i Váci útra hárulna a feladat, lássa el iparcikkel az országot, tudom, nem vallana szégyent, j-yárt villanymotorokat és Orvosi műszereket, 'épeket a falunak és öntvényeket új gyáraknak, diesel-motorokat és gőzkazánokat, teljes vegyijyárakat és malommonstrumokat, csavart minien elképzelhető méretben és mindenféle lakkot elképzelhetetlen mennyiségben, gyárt hajókat távoli vizekre és tengerjáró óriásokat a íazai flottának, készít zsákot és ponyvát, habkönnyű selymeket és díszes paszományt, darut ;s kötszert, adócsövet és hőpalackot, cipőtalpat is finom sevrót, prémet és lemezt, bútort és zzólámpát, tranzisztort és adócsövet, javít 'épeket és autókat, ad vizet és áramot — a Sziget utcától a Megyeri Csárdáig. * Nyugodt, magabiztos, kedves ember. Negyven ív körüli munkásarc. Pedig régóta nem munkás. Csenki Béla több mint húsz éve közigazgaási szakember. A tanács tervosztályának a /ezetője. De a munkások közül emelkedett ki, íz ő választottjuk, mint a tanács többi veze:ője, Kisléghy, az elnök, Farkas, Dékány, iovácsné, és társaik. Az íróasztalon irathalmaz, jele se néz. Mindent tud a kerületről. Minden irömét és minden fájdalmát. És sorolja. Hogy .4 000 lakás épült 1945 óta, de mennyi az :lavult, amit bontani kell. Hogy micsoda öröm íz épülő házak tömbje, és milyen fájdalom a akásra várók több ezer nevet tartalmazó listája. -Iogy sok a fiatal, akinek otthont kell teremteni, neg iskolát — 27 óvoda, 21 általános iskola van i kerületben, meg 13 középiskola, azelőtt egy se rolt —, és mily sok az öreg (a lakosság 15,3 izázaléka nyugdíjas!), s velük a gond, a bánat, iogy mennyire erősödött az egészségügy, logyan világosodtak ki az angyalföldi utcák, Imre bácsi a Hajógyárból néni nyugdíjba készülődik az Acélból. Huszonnégy éven át állt a marógép mellett. S kicserélték a bútort is — „dicsekszik” —, a családi könyvállvány meg, ha Kati nem csinált volna némi rossz csereberét az antikváriummal, — már 400 kötet lenne. Megkérdeztem dr. Kintzler Gyulánétól, „Edit nénitől” — ott, az egykori Váci úti polgári épületében, ahová valaha egyik öcsém járt —, mit jelent ma Angyalföldön tanítónak lenni. Sokmindent, mondotta. S beszélt 1945 mezítlábas gyerkőceiről, az „uzsonnapótlékról”, amit ő vitt be egykor a gyerekeinek, és a kislányok hajában először megjelent másnikról, amik azt jelezték, hogy múlóban vannak már a bajok. S beszélt a gyengék segítéséről, Csernó Judit, Munkácsy-díjas művész-rajztanár büszkeségéről, a pöttömnyi tehetségekről, s a még mindig rossz lakásviszonyokról is, ahol nehéz, jaj de nehéz, tanulni. De legjobban egy mondata maradt meg bennem. Ez: „Eljönnek ide szülők is, régi tanítványok is, egyik szakmunkás, a másik diplomás. Megkérdezem tőlük, miért jött kedves? S azt felelik: csak úgy, beszélgetni." S benyitottam egy fodrászüzletbe is. Ki volt írva a cégtáblára: „Arcápolás és kozmetika.” És megkérdeztem, mit jelent Angyalföldön kozmetikusnak és fodrásznak lenni. Cseresznyés Judit — szép fiatal lány, mellesleg újságíró szeretne lenni — azt felelte: „Amit másutt”. S az üzletvezető, Görögné hozzátette: „Tizenöt éve vagyok itt és azóta a forgalom megkétszereződött." fa» sí r ‘“J |-~ íz alakuló kerületközpont: Az Arpád-hidfó új palotái iogy már színház is van, strand is, de mennyinennyi még a teendő. A kapualji táblán nem találtam a nevét, már negijedtem. De aztán hangosan köszöntött a mnyhaajtóban. Éppen borotválkozott. „Ma is, nindennap megborotválkozom” — magyarázta, is kék szeme huncutul nevetett. Ma is, mindeníap. Sok nap volna, ha összeadnánk. Mert >zabó Károly bácsi maholnap 70 esztendős, és tét éves kora óta él a Váci út 100-ban. Régi tarátok vagyunk, faggatás nélkül is beszél a lázról. A múltról is, a jelenről, tervekről is. Iogy mit csinálnak Fórisék — Fóris a sógor, ő s az Acélban dolgozott, most főtisztviselő —, rogy Guzsik Gusztáv nyugdíjba ment, a két fia neg már keres. Pista kettőezret az Autójavítóján — csúcsköszörűs —, Guszti meg technikus íz Izzóban. S kikerekedik a családi kép is: Rozália, a kislány, amúgy csak „Kati,” még nem ment férjhez, a Chinoinban vegyész, de Szabó S felmentem egy ház harmadik emeletére is. Ki volt írva: „Zeneoktatók munkaközössége.” És megkérdeztem: mit jelent Angyalföldön zenét tanítani. És az intézet vezetője, dr. Barta Klára művésznő azt felelte: „Nagy örömet.” „Munkásszállások fiataljai és gyárak felnőtt dolgozói tanulnak nálunk, pedig nem olcsó. 120 forint havonta!” öreg este van már, a Hajdú utca sarkának tenyérnyi gruiidján — háttérben a tűzfal „lőrései” — egy homokdombon gyerekek játszanak, „csatát”. A Pilseni Sörözőben nagy a vigasság. A laktanyasoron most villannak fel a neonok, még egy keskeny csík idelátszik a Hármashatárhegy karéjából is. Előtte feltűnik — az apró házak nem fogják el a kilátást — az Árpád-híd táj büszke házsora. Isten veled egykor volt ifjúságom nekem mindig szépnek tűnő tája, ifjúló, jó öreg Angyalföld. A József Attila Színház Üj lakótelep parkkal Modern relief és régi kapubejárat (jobbra). Lent: Váci út: a Tizenháromház hYVESBíLT ■ 4 , ■ 1 B '4yfflrnp * |%a ’ ^—iÜiii' I, „v. I ni fc — yjaSSr HM*? |Fs ' Csatár Imre
