Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-12-13 / 25. szám
Mint a legizgalmasabb detektívregény. A címe: King David Leaping and Danáng. Kavargó eseményektől zsúfolt, történelmi Kelet; misztikumba menekülő emberek; a véletlenek közjátékai, és egy tudós asszony logikája — mementóként ezeket jegyeztem fel, és még a könyv alcímét: „A Jewish Marble from the Roman Imperial Period.” Vajon nem tiszteletlenség-e a Magyar Tudományos Akadémia legújabb kiadványát, amelyet egyik legkiválóbb archeológusunk, dr. B. Thomas Edit publikált, detektívregényhez hasonlítani? De többről van szó, mint egyszerű hasonlatról. A műfaj sajátos jegyei egytől egyig felfedezhetők ebben az olvasmánynak is lebilincselő tudományos szenzációbem. A véletlen játékai A Lago Maggiore halászainak egykori boltíves otthonai — ma Ascona legelegánsabb üzletsora — ölelik a városkát, amelynek főterén reneszánsz pompájában magasodik a Galéria Casa Serodine, Vladimir Rosenbaum úr műkereskedése. Mennyi minden zsúfolódik egy ilyen kétemeletes házban, amelynek stukkói, szobrokkal díszített ablakkeretei, bibliai jeleneteket elevenítő, domborművű dekórumai már önmagukban is felkeltik az érdeklődést. Glyciniák hűvösében, az udvari kút mellett állt dottore Ferruccio Bolla, a svájci államtanács tagja, hogy luganói villájának kandallója elé egy antik márványasztalt vásároljon. Acta Antiqua legújabb kötetét a délelőtti posta hozta Magyarországról. Furcsa emberek a tudósok. Életre szóló barátságok kötődnek közöttük úgy, hogy soha nem találkoznak egymással. Valódi vagy vélt igazuk védelmében a hitviták középkori szenvedélyei korbácsolódnak tanulmányaikban, a kívülállók számára „oly mindegy” témák kapcsán. De van egy közös jellemző, amely barátot és ellenséget egyaránt jellemez: tudnak egymásról, számon tartják egymás eredményeit. A berni professzor is tudta, hogy budapesti kollégája, Thomas doktornő az ókeresztény emlékekkel foglalkozik. Azt viszont nem tudta, hogy amikor a „Néhány pannóniai példány kapcsán a világon fellelhető kerek márványasztalok” című tanulmányt olvasni kezdte, egy világszenzáció elindítója lesz. A tudományos publikáció igazi élvezetéhez éppen olyan tudományos felkészültség kell, mint a megírásához. „A következőkben a csopaki tálperemet és analógiáit lelőhelyek szerinti csoportokban mutatjuk be. A töredék két darabból áll. A nagyobbik 0,24 m X 0,14 m részén egy futásból nyllazó alak, a hozzá tartozó kisebb töredéket, 0,107 X 0,07$ m, teljesen betölti egy futó oroszlán hátsó fele." És így folytatódik a lelet leírása, amelyből kiderül, hogy a márvány sárgás patinájú, szürkén erezett, hogy a relif faragása finom, a felületek simára csiszoltak. És következnek még a Rómában őrzött, a balkáni Docleából, Kairóból, Egyiptomból és az ismeretlen lelőhelyekről származó márványlapok leírása és a következtetés: — Talán ez megfelelő lesz. — Nem is tudom ... A durva szemcséjű márvány egyik félkörívét mintázta csak meg a művész. Elnagyolt kidolgozású női fej, furcsán elnyúló állatfigura, maroknyi értelmetlen dudorodás, és középen egy meztelen, táncoló férfi. Ezt látta dr. Ferrucci Bolla, amikor ránézett a márványlapra, és a sötétlő foltot, a dísztelen félkörívet csúfító elszíneződést. — Nem is tudom... Később mégis létrejött az üzlet. Ez idő tájt a csopaki református Jelkész, Németh Sándor kopogtatott a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályán. A nagytiszteletű úr csopaki szőlője nemcsak aranyló boráról híres, a Kőkoporsó-dűlő részegítő leleteket is terem, régészeink örömére. A Balaton-vidék római kori települései között ez a terület jelentős helyet foglalhatott el. A szőlőmunkálatok során nagy számban fordított ki az eke római pénzeket Constantinus és II. Valentinianus közötti időszakból, és ezekről konzultálni érkezett a csopaki lelkész Budapestre. Hozott magával két márványtöredéket is. * Es ami már nem véletlen A berni egyetem világhírű régészprofesszora, Hans Jucker kedvenc karosszékébe telepedett és kinyitotta a könyvet. Az „Az Ismert példányok legnagyobb számban Egyiptomban, Észak- Afrikában és Kisázsiában fordulnak elő. Tehát a hellenisztikus kultúrkörben kell eredetüket keresnünk.” Mármint azoknak, akik a téma iránt érdeklődnek. Hagyjuk most magára a tudós berni professzort, és térjünk vissza az asconai régiségkereskedőhöz. Régiségekkel foglalkozni lehet hivatásból vagy üzletszerűen. Mindkét típust jellemzi azonban a régmúlt korok tárgyi Dávid király feje a római kori kultikus zsidó asztallapon Michal feje a luganói márványasztalon BARANGOLÁS, KÓDEXEK. KORVINÁK. ŐSNYOMTATVÁNYOK KÖZÖTT befejezetlen P-lnlcláléja: MM, »ho—JMHj... n, 1078-ból ül cfíbai fed & rkánnyal. Perugiai Bernát kódexéből egykori, vörös tintával írt feljegyzés szerint Mátyás ajándékozta a lövöldéi kolostornak. A másik korvina pedig Mátyás budai míniátorműhelyében készült. A felbecsülhetetlen értékű kódexeket, ős nyomtatványokat lapozva, felmerül a kérdés, hogyan őrződtek meg évszázadokon keresztül, a háborúk viharát is átvészelve. Az Esztergom várában lévő könyvtárat Vitéz János alapította a XV. században, majd a török elől később Nagyszombatra menekítették. Az 1611-es nagyszombati zsinat határozata nyitott új szakaszt a gyűjtésben azzal, hogy kimondta: minden elhalt esztergomi érsek és kanonok könyvtár -hagyatéka a főszékesegyházi könyvtárat illeti meg. A gyűjteménynek kimagasló kincse az 1681 kötetes, fehér bőrkötéses Fugger-könyvtár, amelyet Lippay György vásárolt meg 1642-ben 3300 aranyforintért. Ahogy a kódexeink a régi korok kultúráját, művészetét tükrözik, hasonlóan, de lényegesen gyakorlatiasabb oldalról világítják meg az akkori viszonyokat okleveleink. Az esztergomi püspöki palotában található hazánk második legnagyobb levéltári anyaga. Amikor a felvilágosodás korszaka eljutott Magyarországra, Batthyány József prímás alapította meg a levéltárat. Munkásságának köszönhető, hogy a mohácsi vész előtti időszakból 873 oklevél maradt fenn mind a mai napig. Az egyházi levéltárak már a régebbi századokban is rendkívüli tiszteletnek örvendtek. Sérthetetlenségüket az egyház legsúlyosabb kánonja biztosította, amelynek értelmében a pápának joga volt kiközösíteni azt, aki eltulajdonított okiratot. A könyvtár egyházi jellegéből fakad, hogy a középkorban elsősorban csak azokat az okleveleket őrizték meg, amelyek kedvezőek voltak a magyar papságnak. A legkorábbi okirat 1138-ból II. Béla királytól származik, amelyben megerősíti a pannonhalmi apátság tulajdonjogát Sala-földre. A magyar történelem egyik legkorábbi és legjelentősebb írásos dokumentuma az 1222-es aranybulla sajnos, megsemmisült. Viszont 1318-ban készített hiteles másolatát őrzik a prímási levéltárban. Jelentőségét emeli, hogy ez a példány az aranybulla legkorábbi ismert szövege. Ugyanakkor érthetően az egyház már megőrizte — s ez is Esztergomban található — az 1233-as beregi egyezmény okmányát, amely a papság számára kedvezőbben korrigálta az 1222-es aranybullát. Az oklevelek között kutatgatva, érdekesnél érdekesebb dokumentumokra bukkanhat a látogató. Különösen gazdag az a levelezési anyag, amely a bazilika építésével kapcsolatos. Zenetörténeti érdekesség ebből az időszakból Ludwig van Beethovennek az a levele, amelyben felajánlja, egy évvel a bazilika építésének megkezdése után, hogy a székesegyház felszentelésére elküldi a Missa Solemnis partitúráját. A mű bemutatójára mégsem Esztergomban került sor, mert a bazilika csak jóval később, 1856-ban lett kész. Ugyanakkor az ünnepi esemény ekkor sem maradt kimagasló zenei mű nélkül. A levéltárban is megtalálható levelek szerint Liszt Ferenc kezdeményezésére művét, az Esztergomi Misét játszották el hazánknak azóta is legnagyobb templomában. Ezek a hatalmas műkincsek természetesen a szocialista Magyarország nemzeti értékei. Államunk tiszteletben tartja a kincseket és törődik is múltunk egyházművészeti emlékeivel. Ennek példája, hogy a közelmúltban a Művelődésügyi Minisztérium és az Állami Egyházügyi Hivatal közös kezdeményezésére Római Katolikus Országos Gyűjteményi Központot hoztak létre, amelynek feladata, hogy a jövőben összefogja az egyházi tulajdonban levő kincsek ápolását, gyarapítva ezzel rendkívül gazdag állami múzeumainkat. Lovas Gyula A Milánói Graduálé A-iniciáléja: Szent Gergely pápa iß. • ,] Is” i ' í "ISI ffKs'V'S'SS-ái A Galleria Casa Serodine Asconában (Lago Maggiore) emlékeinek szenvedélyes szeretete. Ilyen ember Vladimir Rosenbaum is. A legelső alkalommal felkérte Jucker professzort, hogy mondjon szakvéleményt a birtokába került márványlapról. A berni professzor, mint leghozzáértőbbet, dr. B. Thomas Editet ajánlotta. Mindez 1962-ben történt. A tudós nyomozni kezd Hét esztendő munkája derített fényt a táncoló király rejtélyére. Tény az, hogy a dombormű stílusa az egyiptomi művészetre jellemző. Az arcok kisázsiai vonásokat viselnek. A kompozíció valamennyi részlete egyetlen jelenet láncszeme. De milyen jeleneté? És az alapkérdés: ki a táncoló férfi? A művészettörténet és a vallástörténet segített a válaszadásban. Az ószövetség mindhárom változata: a héber, az ún. Septuaginta és a Vulgata lényegében azonos módon írja le azt a jelenetet, amikor a filiszteusok fölött aratott győzelme után visszahozván a frigyládát, Dávid a menet élén féke veszetten, ruhátlanul táncolt. „Mi dicsőséges vala ma Izrael királya, ki az ő szolgáinak szolgálói előtt felfosztódott vala ma, mint ahogy egy esztelen szokott felfosztódni” — háborodott fel Michal, Saul leánya, Dávidnak felesége, amikor urát, a királyhoz méltatlan módon, fedetlenül, bomlottan táncolni látta, őrá emlékeztet a művész a sémita szépséget ábrázoló női fejjel. A Bibliának ugyanebben a fejezetében találjuk azoknak az adományoknak a leírását is, amelyeket Dávid a frigyláda elhelyezése után juttatott Izrael egész sokaságának. A márványasztal peremén kifaragott, leölt borjú azt az állatot szimbolizálja, amelynek húsát a király szétosztotta. Az ajándékozás eseményére utal az olajlevelek között ábrázolt olajbogyó, és az asisa emlékére a 11 apró, kerek domborulat. „Aztán elméne a nép, ki-ki a maga házába.” Mindez azonban először csak feltételezés volt, és nem tudományos tény. És elkezdődött a művészettörténeti és kultúrtörténeti tények összehasonlító vizsgálata, amelyben olyan tekintélyek működtek közre, mint B. Cohen, az Amerikai Zsidó Teológiai Szeminárium professzora. Jellemző az is, hogy a hazai Igazságügyi Orvostani Intézet laboratóriumi elemzései mutatták ki, hogy a márványlap elszíneződését növényi olaj és állati vér okozta. Az áldozati ajándékok nyomai. Dr. B. Thomas Edit könyve végén így foglalja össze kutatásainak eredményét: „A lugánót, magántulajdonban levó márvány asztallap domborművel az Ószövetség Sámuel könyve II. 10.14—23 szakaszának ábrázolásai. Készítési helyének Egyiptomot, illetve Észak-Afrikát tartjuk, ahol II. század végén, III. század elején készülhetett. A zsidó környezetből kikerült asztalt olyan művész készítette, aki az ábrázolások szűkszavú, absztrakt megtogalmazásalban járatos volt. A márványasztal ábrázolásainak és az ószövetségi szövegeknek egybevetéséből kitűnt, hogy kölcsönösen nyújtottak adatokat egymás kiegészítéséhez, illetve végeredményben egymást magyarázza a szöveg és a tárgy. A zsidó ábrázolások kevés emléke maradt ránk, éppen a népnek az ábrázolásoktól való idegenkedése miatt, éppen ezért kell a Dávld-jelenetes asztalt egyedülálló ritkaságnak tekinteni." Sobók Ferenc Bízza meg a MAGYARORSZAG-on, CSEHSZLOVÁKIÁ-ban és ROMANlA-ban élő rokonai és ismerősei részére küldendő vámmentes IKKA-ajándékok, valamint pénzátutalások TUZEX-ajándékok, valamint eredeti TUZEX-ajándékutalványok, illetve előzetesen elvámolt ajándékcsomagok ügyében a svájci hivatalos főképviseletet. PALATÍNUS kft, Schweizergasse 10, 8023 Zürich 1. Tel.: 051/23 60 77, Telex: 53797 Garantáljuk az ajándékok kiszolgáltatását vagy a pénz visszafizetéséti Kérésére díjtalanul küldjük el címére árjegyzékünket! 5
