Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-12-13 / 25. szám

IX. Táplálkozási viszonyok — ami az asztalra kerül

Ügy érzem, nem véletlenül juttat Szabó Zoltán kimagasló szerepet tanulmányában a táplálkozási viszonyoknak, s az sem véletlen, hogy könyve második részében így következik egymás után a három fejezet: „Birtokviszonyok — Munkaviszonyok — Táplálkozási viszonyok”. A fejezetek sorrendje ugyanis okozati kapcsolatokra utal, arra, hogy a tulajdonviszonyok függvénye a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely, s ebből következik az elosztás, amely a táplálkozást meghatározza.

A gondolatlánc azonban esetleg megfordítható: az okozat módosulása jelezheti, hogy változás történt az okokban; jelen esetben talán a „hason is mérhető”, hogy mások a munka- és birtokviszonyok ma, mint voltak 1935-ben.

1935:

„Átlagban számítva a Tardon fogyasztott ételek 40 százaléka száraz kenyér... A krumplit nagyrészt csak kenyérsütéshez használják fel, néha leveshez. A bab és borsó csak

ritkán színezi a tardiak étlapját__Tavasszal, amikor a sóska

✓ révén aránylag kedvező a főzelékfélék és mártások fogyasztása, ezek még mindig csak 15%-át teszik az ebédre és vacsorára fogyasztott ételeknek és csak háromféle: sóskamártás, babfőzelék, káposzta fordul elő. Gyümölcsöt nem eszik a falu, csak ősszel szőlőt, ebben az évszakban a szőlő a főételek 12%-át teszi. Olyan formában, hogy az ebéd: szőlő kenyérrel... A számadatok az egyes étkezésekről a következőket mutatják: A reggelik 49,5%-a száraz kenyér... Az 5—10 holdas gazdák gyerekeinek 11%-a iszik reggelire tejet, viszont a 0—5 holdasok listáin csak a reggelik 1,5%-a te j... Friss hús alig teszi az összes éteLek 2%-át.”

1969:

A 28 gyerek egy hét alatti 756 étkezésének összesen 778 fogásában szereplő ételfajták arányai:

1. Reggelik (196 étkezés):

A száraz kenyér eltűnt az étlapról, nyomtalanul. A kenyér, reggelire, tízóraira is, csak „kísérővel” szerepel, vajjal, lekvárral, májkrémmel: 25,5% (1935: száraz kenyér 49,5%). Tejes ételek 36,2% (1935: 1,5—11%). Szalonna 5,1%. Tésztaféle 1,5%. Főzelék 7,6%. Húsfélék 3,5%. Gyümölcs 1%. Tea. tojás, gomba, leves 9,6%. El nem fogyasztott reggeli 11,2%.

2. Ebédek (196 étkezés, 206 fogás):

Kenyér „kísérővel” 9,2%. Leves, hús nélkül 18,4%. Tejes étel 5,8%. Szalonna 3,8%. Tésztaféle 12,6%. Főzelék 2,4%. Krumpli, hús nélkül 3,8%. Húsos étel 39,3%. Egyéb 1,9%. El nem fogyasztott ebéd 2,4%.

3. Vacsorák (196 étkezés, 208 fogás):

Kenyér „kísérővel” 11%. Leves 12%. Tejes étel 8,6%. Szalonna 4,3%. Tésztaféle 17,7%. Főzelék 5,7%. Krumpli hús nélkül 5,2%- Húsféle 26,4%. Gyümölcs 2,4%. Egyéb 3,8%. A vacsoráknál ugyancsak 2,4 százalékban jelezték a gyerekek, hogy üres gyomorral feküdtek le.

4. Tízóraik (168 étkezés, csak hétköznapokon):

Kenyér „kísérővel” 22%. Tejféle 1,2%. Szalonna 0,6%. Tésztaféle 12,5%. Húsféle 1,8%. Gyümölcs 7,7%. A tízórai helyén „semmi” vagy mínuszjel 50,1%.

5. Az összes étkezések (756 étkezés, 778 fogás):

Kenyér „kísérővel” 17% (1935: 40% száraz kenyér). Leves hús nélkül 8,1%. Tejes étel 13,2%. Szalonna 3,5%. Tésztaféle 11,1%. Főzelék és mártás 4,1% (1935: tavasszal 15%). Krumpli, hús nélkül 2,4%. Húsféle 18,7% (1935: 2%). Gyümölcs 2,5% (1935: ősszel a főétkezések 12 százaléka). Egyéb 3,8%. Kimaradt étkezés 14,9% — főleg a tízórai és a reggeli.

A tardiak táplálkozás~szerkezete, az iskolai dolgozatok tükrében

szalonna, felvágott, húsétel □ tejes étel §1§ egyéb

Ül kenyér és lieztból készült étel

Ha valakinek volt kedve s türelme végigrágni magát a százalékszámokon, első gondolata valószínűleg az lesz, mint volt az enyém: nem élnek rosszul ezek a tardiak! Először is: megszűnt a lisztes ételek, a szénhidrátok egyeduralma, és a szegények „húsa”, a szalonna is szinte kiszorult az étlapról. Aztán — és ez talán a legszembetűnőbb — megugrott a húsfogyasztás: az étlap minden ötödik fogása sült hús, galambhúsleves, gulyás, csirkeleves, rántott csirke, székelykáposzta, halászlé...

Igen ám, de: még mindig aggasztóan alacsony a főzelékfogyasztás, és kicsiny a választék, a lehető legkisebb. Jó, hogy a főételek sorából kiszorult a gyümölcs, de rossz, hogy másként se nagyon szerepel az étlapon. Még mindig alacsony a tejfogyasztás, a 196 reggeli közül csak 71 a tejes!

Amikor szóvá teszem, miért nem kapnak a gyerekek több tejet, azt mondják az asszonyok:

— Adnánk mi, amennyi beléjük fér, hisz’ csak azért viszszük a csarnokba, hogy ránk ne savanyodjon. De ha egyszer a gyerek nem issza, mert hogy nem szereti...

Elismétlem az orvosnak, amit hallottam, ö igazolja:

— A gyerek kívánsága Tardon: parancs — és azonnal hozzáfűzi —, bár ne volna ennyire az, mert a kifliből meg a nápolyiból végképp hiányzik a vitamin. Ezért kerül elém viszonylag sok gyerek kezdődő angolkórral. Még szerencse, hogy már föltalálták a mesterséges vitaminokat!

Hát igen ... a tejet nem szeretik a gyerekek, paprika és paradicsom nem terem a községben, gyümölcsöt nem telepítettek, főzeléknek való nem nő a határban ... Hiába, ha akarom, ha nem, minden témánál, amit megkapargatok, előbukkanak a monokultúrás mezőgazdálkodás következményei!

Szabó Zoltán 1935-ben így írt:

„Gortvay György dr. három alapvető sajátságot figyel meg a falusi gyerekek táplálkozásában: »1. a tej-, tojás-, vaj- s gyümölcsfogyasztás teljes hiányát; 2. a csaknem kizárólag szénhidráttal való táplálkozást és 3. a csekély zsírfogyasztást ... A néptáplálkozás reformját csak az fogja magával hozni, ha a magyar mezőgazdasági termelés baromfi-, tojás- és gyümölcstermelésre tér át. A táplálkozás reformjához az egész falusi élet reformja kell.«”

Kell azért ide még valami! Mert a reform — mit reform! Gazdasági, társadalmi forradalom! — már megtörtént, végbement. És a „hason mérhető” változás, ha sok mindent jelez is, mégsem utal teljes mélységében és szélességében a tulajdonviszonyokban és társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyzetben bekövetkezett fordulatra.

— A szemléletnek kellene már végre megváltoznia! — sóhajtott Szegedy Barna tanácselnök, amikor a mezőgazdasági kultúra tardi maradandóságáról panaszkodott. A szemléletnek kellene megváltoznia Tardon „has-ügyben” is.

És akkor megváltozna az, ami 1935 óta jottányit se mozdult előre ...

„Az ebéd és vacsora csaknem kizárólag egyfogásos ételekből áll — írja Szabó Zoltán. — Egyfogásos a főétkezések 94%-a, kétfogásos 6%-a. A megvizsgált családok 45%-a egy hét alatt egyszer sem evett két tál ételt ebédre... Hideg étel az összes fogyasztott ételek 54%-a.”

A 28 dolgozatból kikövetkeztethető 1969-es arányok:

Egyfogásos a főétkezések 94,4 százaléka, kétfogásos 5,6%-a. A 28 gyerek 57 százaléka a mért héten egyszer sem evett két tál ételt, 36 százalékuk evett egyszer egy héten kétfogásos ebédet vagy vacsorát, és csak a gyerekek hét százaléka fogyasztott mindennap kétfogásos ebédet vagy vacsorát.

Igaz, más ma az egytál étel, mint volt 1935-ben. Ha egyfogásos is az ebéd vagy a vacsora, az az egy fogós tartalmas, bőven van benne hús, az adag nem kiporciózott, a zsír ujjnyi vastagon aránylik vagy piroslik a leves vagy a pörkölt színén. A javulást jelzi egyébként a hideg ételek részarányának meredek esése is: az ebédek 18,8, a vacsorák 26,3 százaléka csak a hideg étel.

De, ami az ebédet illeti, ez csak a gyerekekre vonatkozik — egyelőre. Mert délidőben többnyire hidegek a tardi tűzhelyek. Miért?

Az orvos:

— Az itthonmaradottak, a fiatalabb vagy a középkorú asszonyok a termelőszövetkezetbe járnak, a nagymama meg a nagypapa a háztájiban dolgozgat, ők csak este esznek meleg ételt. Hogy mit ebédelnek? Azt bizony nem tudom.

Az iskolaigazgató:

— Én tudom. Többnyire hideget, amit magukkal vihetnek a földre. A gyerekek azonban már igényesebbek, ök megmelegítik maguknak, vagy ha kisebbek, a nagymama fölmelegíti azt, ami előző estéről maradt. Aztán vásárolnak üveges készételt, húskonzervet, vagy az iskolai napköziben kapnak meleg ebédet, átlagosan két forintos térítésért, ök majd másképp élnek, ha felnőnek!

Kortyoljuk a kávét, és tűnődünk: ugyan hányféle értelme, vonatkozása, jelentése van ennek a kurta, négyszavas mondatnak : „ök majd másképp élnek” ...

Garami László

(folytatjuk)

A hegyekben már tél van

(MTI íelv.)

ARCKÉPEK A MÁBÓL

(Szetituiiháhfi Jutrp

A QÖCSEJI MÓZEVM IQAZQATÓJA

RIPORTER: Hány éves?

SZENTMIHÁLYI IMRE: Negyvenöt éves vagyok.

RIPORTER: Képzettsége?

SZENTMIHÁLYI IMRE: Bölcsészdoktorátusom van. Néprajzos vagyok. Negyvennyolcban végeztem. Akkoriban nem volt külön néprajz szak. Úgynevezett szabad bölcsész voltam, vagyis nem tanárképzős. Főtárgyam a néprajz, melléktárgyaim a középkori magyar történet és művészettörténet volt. Eredeti célkitűzésem volt, hogy múzeumhoz kerüljek. Lehetőleg Zalába, a szülőföldemre.

RIPORTER: Mostanában

több szó esik róla, de még sokan ma se tudják mi az, hogy Göcsej? Miért hívják a zalaegerszegi múzeumot göcseji múzeumnak?

SZENTMIHÁLYI IMRE: Az a tájegység, ahol Zalaegerszeg is található, az ország néprajzi szempontból egyik legjellegzetesebb vidéke. Ennek a területnek régi időkre visszanyúló neve: Göcsej. Mivel múzeumunk elsősorban néprajzi múzeum és gyűjtőterületének központja Göcsej, érthető, hogy múzeumunk is Göcsejről nyerte a nevét. Ez vonatkozik a múzeumunkhoz tartozó göcseji falumúzeumra is, amelynek épületei túlnyomórészt Göcsej területéről kerültek be. Göcsej a múltban nagyon elzárt terület volt. Útjai szinte járhatatlanok, így ősztől tavaszig alig volt megközelíthető. Ez a fő oka annak, hogy az itteni jellegzetes népi életforma, a tárgyi és szellemi régiségekkel együtt, szinte legtovább maradY fent az országban. Göcsej a múltban erdő-ország volt. A parasztok jóformán mindent fából készítettek: épületeiket, bútoraikat, használati tárgyaikat. Az erdőkben nagyarányú legeltető állattartás folyt. De ott vadásztak, madarásztak, méhészkedtek, gyümölcsöt és gyógynövényeket gyűjtögettek. A gyümölcstermelés és szőlőművelés máig is jelentős a nép életében. A régi életforma a múlt század második felében kezdett megváltozni. átalakulni, de gyökeres változás csak néhány évtizede van, az olajipar kialakulása óta. Göcsejben rendkívül érdekes a régi népélet és az egyre erősödő új életforma keveredése. Göcsejen belül is az úgynevezett „szegek”-vidéke a legérdekesebb néprajzi szempontból. Az ittlevő 10—12 „szeg” végződésű falu (pl. Kustánszeg, stb.) történeti és néprajzi szempontból egészen sajátosan alakult.

RIPORTER: ön szerint mi egy tájmúzeum helyes szervezési elve?

SZENTMIHÁLYI IMRE: A tájmúzeum gyűjtőterületéről törekednünk kell mindennemű múzeális értéket eredetiben vagy fényképen, felmérésekben, szöveges feljegyzésekben megmentenünk. Másrészt a terület adottságainak megfelelően kell meghatározni a múzeum profilját, a fő kutatási területeket. Például nálunk ez a néprajz, Göcsej említett néprajzi sajátosságai folytán.

RIPORTER: Tapasztalata szerint hogyan alakítja a helytörténeti önismeret a megyei értelmiség önbecsülését?

SZENTMIHÁLYI IMRE: Vidékünk jelenének és múltiának, sajátosságainak megismerésével arányosan az emberek megszeretik szűkebb hazánkat, kialakul egy egészséges lokálpatriotizmus. Ennek már eddig is eredménye és a további fejlődésnek sok jele van. Az illetékes szervek messzemenően támogatják ezt a munkát. Helyreállítottuk egyetlen várunkat, az egervári egykori mocsárvárat, amely jelenleg korszerű célokat szolgál. Az országban elsőként Zalában történt meg a földrajzi nevek összegyűjtése és kiadása. Az egyes települések történetét ismertető helytörténeti lexikon anyaga is összegyűlt, és néhány éven belül kiadásra kerül. Göcseji napokat rendezünk, 1970-től pedig nyári néprajzi egyetem keretében ismerhetik meg a bélés külföldi érdeklődők Göcsej híres néprajzi emlékeit.

Végül, de nem utolsósorban itt épült fel az ország első nagy szabadtéri néprajzi gyűjteménye, a göcseji falumúzeum. Mellette pedig az iparosodó Göcsejt bemutató Olajipari Múzeum. Szeretnénk néhány értékes régi népi épületet eredeti helyén — a községekben — fenntartani. Az idegenforgalom is egyre inkább épít néprajzi értékeinkre. Ma már egyre többen büszkék arra, hogy göcsejiek.

RIPORTER: Zalaegerszegen épült fel az ország első skanzenja, vagyis falumúzeuma. Mi volt a szerepe a Göcseji Múzeumnak a skanzen építésében? Milyen társadalmi és szakmai tapasztalatra tettek szert a falumúzeum létrehozása közben?

SZENTMIHÁLYI IMRE: A göcseji falumúzeum közös munka eredménye, amelyben a legkülönbözőbb szervek és egyének vettek részt tudásuk legjavával. Ebben a munkában a Göcseji Múzeum az első perctől kezdve aktívan vett és — mivel az építés még tart — vesz részt. Főként szakmai-néprajzi téren. Külső szakemberek is segítettek bennünket ebben a munkában. Az építésben bő tere nyílott a társadalmi munkának. Például egyes épületek áttelepítését egyes vállalatok végezték. Természetesen gondos szakmai ellenőrzés mellett. A bontásoknál és újraf elépítésnél olyan megfigyeléseket tehettünk, amelyek egyedülállóak és tudományos munkánkat nagymértékben elősegítik. Az eredmények feldolgozása már meg is kezdődött. Jóleső érzés, hogy a nagy munka ezen túlmenően sem volt hiábavaló. A vendégkönyvbe írt számtalan bejegyzés bizonyítja, hogy a falumúzeum megnyerte a látogatók tetszését, és egyre többen keresik fel.

RIPORTER: Hozzávetőlegesen hány tárgyat őriznek, melyik a legrégibb és a legbecsesebb, ha ilyen rangsor egyáltalán lehetséges?

SZENTMIHÁLYI IMRE: Körülbelül tizennyolcezer leltározott tárgyunk van. Ennek körülbelül 63 százaléka ásatásokból származó régészeti anyag. Harminchárom százaléka néprajzi tárgy. A többi vegyes anyag. Legrégibb a zalaegerszegi téglagyár területén előkerült, körülbelül 12—14 ezer éves őskőkori tűzhely maradványa. Régészeti szempontból talán legbecsesebb a zalaszentmihályi tőzegben előkerült késő bronzkori kincslelet és a pókaszepetki avar temetőből kiemelt harcos sírja.

RIPORTER: Kérem, beszéljen a múzeum látogatottságáról.

SZENTMIHÁLYI IMRE: Jelenleg nincsenek kiállításaink, mivel a múzeum új épületbe költözik, és így a meglevő kiállításokat le kellett bontanunk. Másrészt a szabadtéri múzeumok télen zárva tartanak. Tapasztalatunk az elmúlt időszakról az, hogy a múzeumban rendezett kiállítások látogatottsága szerény, éles ellentétben a falumúzeum és az olajipari múzeum látogatottságával, amely kiemelkedően magas. Ebben az évben például hét hónap alatt több mint húszezren látogatták, közöttük számos külföldi is.

RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét.

Salamon Pál