Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-12-13 / 25. szám
r()eth 'ó T/i bo r BÉCS UTÁN „Európa és minden népe, amely a kontinens gazdag palettáját alkotja, a világ többi részét bőven részeltette saját szellemiségéből, ö adta a világnak az ész tiszta logikáját, a kritikai érzéket, és azt az intellektuális kíváncsiságot, amely sohasem szűnik meg mélyebben megvizsgálni és elemezni a kérdéseket.” — amikor M. Maurice Lambilliotte belga filozófus és a Synthese című folyóirat főszerkesztője megnyitó beszédében az európai földrész népeinek e közös tulajdonságaira és teljesítményeire emlékeztetett, a több mint 300 delegátus teljes mértékben átérezte a háromnapos bécsi konferencia fontosságát és azt a felelősséget, amely alól egyetlen európai sem vonhatja ki magát. November 29-től december 2-ig Bécsben rendezett európai biztonsági és együttműködési konferencia az utóbbi évek legfontosabb s legreprezentatívabb kelet-nyugati megbeszélése volt Európáról. A huszonhat európai országból huszonkét nemzetközi szervezetből érkezett delegátusok saját álláspontjukat fejtették ki és nem képviselték hivatalosan kormányaikat. Ennek következtében nem is hozhattak a kormányok számára kötelező erejű határozatokat, ezzel szemben viszont szabadon gyakorolhatták a legritkább bátorságot — ahogy Anatole France mondotta egyszer —, a gondolkodás bátorságát. A jellemző éppen ez volt a konferenciára. Európa népei kivétel nélkül ma már abban a meggyőződésben élnek, hogy csaknem negyedszázaddal a második világháború befejezése után valamilyen módon új kezdetre van szükség. Európát ki kell mozdítani a megosztottság állapotából, és ehhez szükséges az összes lehetőségek felkutatása, amelyek összetartják és nem elválasztják az európai népeket. A gondolkodás bátorságának gyakorlása természetessé tette, hogy a konferencián minden Európát érintő kérdést teljes nyíltsággal és élességgel fel lehetett vetni. Erre módot adott az is, hogy a tanácskozások négy munkabizottságban folytak. Az első bizottság (a jelenlegi európai területi realitások, a határok és a két Németország kérdése) megbeszélésein harmincán fejtették ki véleményüket, s a vita kiindulópontja az európai államok biztonsági konferenciája összehívásának sürgető szükségessége volt. Amikor üdvözölték a finn kormány kezdeményezését az európai konferencia megrendezésére, egyben megegyeztek abban is, hogy az erőszak alkalmazásáról való lemondás, valamint a jelenlegi európai realitások nemzetközi jogi elismerése teremtheti meg az összeurópai biztonsági rendszer létrehozásához szükséges atmoszférát. Érvekben és elgondolásokban igen gazdag vita volt ez, hiszen a Német Demokratikus Köztársaságból tizenöten, a Német Szövetségi Köztársaságból harminchétén érkeztek Bécsbe, az európai biztonsággal és együttműködéssel kapcsolatos kérdések megvitatására. Az első bizottság témájának bonyolultsága ellenére sikerült közös álláspontot kialakítani, amely hangsúlyozta a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi jogi elismerését csakúgy, mint Lengyelország nyugati határainak sérthetetlenségét, a müncheni egyezmény ab initio, vagyis kezdettől fogva való érvénytelenségét és a bonni kormány úgynevezett egyedüli képviseleti igényéről történő lemondást. A bizottság állást foglalt amellett is, hogy a két Németországot egyenlő jogokkal vegyék fel az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A leghevesebb viták a második bizottságban bontakoztak ki. Ez a bizottság a következő kérdést vitatta: utak és módok keresése, amelyek a kollektív biztonság rendszerének megteremtéséhez vezetnek Európában és szükségtelenné teszik a két katonai csoportosulást. E bizottság munkájában több mint száz delegátus vett részt. A helyzetet bonyolultabbá tette, hogy a bizottság két társelnöke nem tudott közös bevezető jelentést készíteni a kérdésről, és ezért a részvevőknek két vitaanyagot kellett megvizsgálniuk, amelyek néhány kérdésben eltértek egymástól. A háromnapos vita végén mégis sikerült megállapodni az egységes jelentésben, amely hangsúlyozza, hogy az európai közvéleményben a békét és a biztonságot elősegítő légkört kell teremteni, amihez szükséges a többi között különböző államok és különféle társadalmi csoportok és rétegek kapcsolatainak jelentős kiszélesítése. A vita részvevői igen jelentősnek minősítették a szocialista országok ilyen irányú kezdeményezéseit, nevezetesen a budapesti felhívást és Varsói Szerződés országai külügyminisztereinek november 1-én nyilvánosságra hozott prágai javaslatait. Számos felszólaló szerint a multilaterális és bilaterális kapcsolatok kifejlesztése Európában a legfőbb út a katonai tömbök megszüntetéséhez, ezt a célt azonban csak fokozatosan lehet elérni. Felmerült olyan nézet is, hogy valamilyen fajta kapcsolat teremtése a Varsói Szerződés és a NATO szervezetek között esetleg hasznosnak bizonyulhat. Többen rámutattak az európai semleges országok lehetőségeire, amelyekkel elősegíthetik a kontinens helyzetének normalizálódását. Az Európában megteremtett és a gyakorlatban érvényesülő békés egymás mellett élés politikája — mint a bizottsági zárójelentés is hangsúlyozza — rendkívül jelentős befolyást gyakorolhatna az egész világhelyzetre, előmozdíthatná a vietnami háború megszüntetését, megszilárdíthatná a békét más térségekben, és lehetővé tenné a harmadik világ országainak fokozottabb gazdasági fejlődését. Teljesen egységes volt az álláspont a nukleáris fegyverkezés megszüntetésének kérdésében. A harmadik bizottság a leszerelés kérdésével foglalkozott, a közös jelentés magyar és belga együttműködés alapján született. A huszonhat felszólaló egyöntetűen azon a nézeten volt. hogy a fegyverkezés sohasem oldott meg nemzetközi problémákat és az atomkorszakban méginkább kizárólag tárgyalások útján lehet keresni a problémák rendezését. Európának a különböző államok és különböző társadalmi rendszerek szervezett békés egymás mellett élésében példát kell mutatnia. Minden erőfeszítést el kell követni a nukleáris és nem nukleáris fegyverzetek csökkentésére. A vita során megelégedéssel fogadták, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között tárgyalások kezdődtek Helsinkiben a stratégiai atomfegyverek korlátozásáról. A negyedik bizottság az együttműködés különféle formáit vizsgálta meg. E bizottságban az egyes részkérdésekről, így a gazdasági együttműködés, az egyetemek és az iskolák, az orvosi és szociális, kulturális, művészeti, a szakszervezeti terület lehetőségeiről külön jelentések készültek. Az európai közvélemény további megnyerése és informálása céljából különösen hangsúlyozták az ifjúság és a nők szerepének fontosságát és a tömegkommunikációs eszközök révén elérhető eredményeket. Itt került szóba a kontinens természeti erőforrásainak fokozott kihasználása a kölcsönös érdekek, előnyök alapján. A konferencia plenáris záróülése bécsi deklaráció néven felhívást fogadott el, s ebben támogatja a budapesti, prágai javaslatokat, és egyetért azzal, hogy az európai biztonsági konferencia kormányszinten 1970-ben üljön össze. Azoknak a biztosítékoknak és kedvező feltételeknek megteremtése, amelyek lehetővé teszik Európa békés fejlődését, megköveteli, hogy valamennyi európai állam ünnepélyesen megerősítse az Európában kialakult határok sérthetetlenségét, azon az alapon fejlessze kölcsönös kapcsolatait, hogy lemond az erőszak alkalmazásáról, elismeri minden nép egyenlőségét és tiszteletben tartja minden nép szuverén jogát, hogy maga döntsön sorsáról. Európa, ahol már két világháború tört ki, a tartós béke bölcsőjévé válhat, és kell is, hogy azzá váljék — állapítja meg a többi között a bécsi deklaráció. A társadalmi személyiségek bécsi konferenciája olyan időpontban ülésezett, amikor a dolgok mozgásba jöttek Európában. A küldöttek azzal a meggyőződéssel tértek vissza hazájukba, hogy a kormányszintű összeurópai biztonsági értekezlet létrehozható, ha az egyes országok közvéleménye ezt követeli és ezért harcol. Ennek a konferenciának kell a hegeli mondás szerint „megőrizve megváltoztatni” az európai viszonyokat, megőrizni mindazt a nagy és nemes hagyományt, ami Európát Európává tette, és megváltoztatni mindazt, ami akadálya a békés rendezésnek és együttműködésnek a kontinensen. KÁDÁR JÁNOS VÁLASZAI A L llNITÁ SZERKESZTŐSÉGÉNEK KÉRDÉSEIRE Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Giuseppe Boffát, az ismert olasz lap, a L’Unita különtudósítóját, és válaszolt a szekesztőség kérdéseire. Az első kérdés a párt ötven esztendős múltjával kapcsolatban a tapasztalatok értékelésére vonatkozott. Kádár János a párt harcainak tapasztalataiból kiemelte, mint különleges fontosságúakat, az elvi politikát, a pártegységet, a tömegekkel való összeforrottságot és az internacionalizmust. A közelmúlt idők egyik legfőbb tanúsága az volt — hangoztatta —, hogy „mindig a valóságot kell nézni, nem azt, amit szeretnénk látni, le kell számolni mindenféle szubjektivizmussal és reális politikát kell folytatni.” Kádár János ezzel kapcsolatban kitért a kétfrontos harc szükségességére: „a marxizmus—leninizmust védeni kell a torzításoktól, de védeni kell a megmerevedéstől is. Változatlanul küzdünk az új helyzet új kérdéseiben ismét és ismét jelentkező revizionista nézetek ellen éppúgy, mint a kérdések dogmatikus kezelése ellen. Ezt nevezzük mi »kétfrontos« harcnak.” Majd a nemzeti és a nemzetközi érdekek kapcsolatáról szólva nagy nyomatékkai hangsúlyozta: „tapasztalataink szerint a nemzeti sajátosságok, adottságok és érdekek figyelmen kívül hagyása káros, ugyanakkor semmiféle vélt vagy valóságos, külön nemzeti érdeket nem lehet a haladás, a szocializmus nemzetközi érdekeinek rovására érvényesíteni.” A második kérdés azt tudakolta, vajon az „aki nincs ellenünk, az velünk van” jelszóban kifejeződött politika ma is érvényes-e? Kádár János a többi között ezt válaszolta: „Ezt a jelszót megfelelőnek és ma is érvényesnek tartom. Hangoztatjuk és megfelelő módon érvényesíteni törekszünk pártunk vezető szerepét a társadalom életében, tevékenységében. Ugyanakkor azt is hangoztatjuk, hogy a szocialista társadalom nemcsak a kommunisták számára épül, hanem minden dolgozó, a nép számára. Teljesen világos, hogy a szocializmust a kommunisták egyedül nem építhetik fel, az csak az egész nép közös műveként jöhet létre. Éppen ezért mi, a Magyar Népköztársaságban következetesen arra törekszünk, hogy minden tisztességes embert, a nép, a nemzet minden alkotóerejét bevonjuk a szocialista társadalom építésébe, s így a szocialista társadalom teljes felépítése nemzeti üggyé váljon. Arra törekszünk, hogy a pártonkívüliek a kommunistákat a társadalom érdekében végzett munkájuk alapján becsüljék és hívó szavukat kövessék. Ugyanakkor hirdetjük, hogy pártállásra, világnézetre, származásra, foglalkozásra való tekintet nélkül azonos jog és megbecsülés illet meg mindenkit, aki résztvesz és helytáll a szocialista építő munkában.” „Ezek a gondolatok megszabják nemcsak a munkás- és paraszttömegekhez, hanem az alkotó értelmiséghez való viszonyunkat is. Párttag és pártonkívüli tudósaink és művészeink nem egyszerűen „feladatokat kapnak”, hanem aktívan részt vesznek a tudomány és a művészet fejlesztésében, társadalmi kérdéseink megoldási módozatainak kidolgozásában. Tudósaink és művészeink részére az alkotómunkához minden lehetséges feltételt biztosít az ország. Ez találkozik hivatástudatukkal, a nép iránt érzett felelősségérzettel, s ez pezsgő, eleven, gazdag szellemi életet, harmonikus együttműködést eredményez a párt és az értelmiség között. Olyan kapcsolatokra törekszünk, amelyekben az értelmiségiek megosztják a párttal és az állammal az ország jelenéért és jövőjéért viselt felelősséget. E felelősségtudat kialakításához sok minden szükséges: szükséges az őszinte bizalom éppúgy, mint a mélyreható vita eltérő véleményekről.” Kádár János a továbbiakban a magyar gazdasági reform első két esztendejének tapasztalatairól szólt. „A reform első két évének tapasztalatai kielégítőek. A központi irányítás módjának lényeges változása ellenére a termelésben, a fogyasztásban zökkenő nem volt, ami ilyen nagy átszervezéskor önmagában is siker. Ilyen rövid idő alatt a reform alapvető céljait természetesen nem érhettük el: az eddigi tapasztalatok azonban biztatóak. Hangoztatta, a reform kidolgozása és bevezetése soha sem volt a párt számára egyszerűen csak gazdasági kérdés. „A gazdasági reform bevezetésének hatásaként nincs tervezve, s nem is lesz változás politikai struktúránkban.” Kijelentette, lesz és már meg is kezdődött bizonyos változás a politikai munkában a gazdasági reformmal konkrét összefüggésben is. Ezek: 1. Az üzemek állami-gazdasági irányítóinak jelentősen megnövekedett önállóságával és hatáskörével arányosan növekszik az üzemi pártszervezetek, szakszervezetek és más társadalmi szervezetek hatásköre, önálló állásfoglalásának szerepe, súlya; 2. az ipari, mezőgazdasági üzemek, termelőszövetkezetek és minden más önálló gazdasági egység, intézmény kollektívájának közvetlen érdeklődése és aktív beleszólása a közügyekbe; 3. államéletünk alapintézményei, a helyi tanácsok gazdasági hatásköre, önállósága és felelőssége ugyancsak növekszik, ezzel együtt a lakosság érdekeltsége, következésképpen érdeklődése és aktivitása minden önkormányzati jellegű kérdésben növekedni fog.” Arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyire szocialista jellegű a magyar társadalom és mi szükséges ahhoz, hogy teljesen szocialista legyen, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a többi között a következőket mondta: „Társadalmunkat alapvetően szocialista jellegűnek tartom. A hatalom a munkásosztály, a dolgozó nép kezében van. A termelési eszközök — csekély kivételtől eltekintve — szocialista köztulajdonban vannak; hazánkban nincs kizsákmányoló osztály. A Magyar Népköztársaságban megszűnt az embernek ember általi kizsákmányolása.” „Ugyanakkor tudom azt is, hogy még vannak nehéz helyzetben élő, nem kielégítően kereső és ellátott rétegek, hogy még nincs megfelelően megoldva a lakáskérdés, hogy az ifjúság egy részének nehéz problémákat kell megoldania az önálló élet kezdetén. Ügy gondolom, hogy a szocialista társadalom teljes felépítéséhez a jelenleginél lényegesen fejlettebb termelési eszközökre, a tudományos munka, a közoktatás, a kultúra magasabb színvonalára van szükség és magasabb életszínvonalat is kell teremteni.” Majd így folytatta: „A szocialista társadalom teljes felépítésének, a kommunizmus megteremtésének határidejét ma megmondani nem tudjuk. De a mi feladatunk nem is a jóslás, az ígérgetés, hanem a munka, a harc. A párt a történelmi célokat nem téveszti szem elöl.” Végül a budapesti felhívással és az NSZK új kormányával kapcsolatos kérdésekre felelt. Kijelentette egyebek között: „Ügy gondoljuk, hogy az európai biztonsági konferencia összehívásának feltételei mindjobban megérnek, és örvendetes lenne, ha már 1970-ben döntő lépésre kerülhetne sor.” Ami pedig a Német Szövetségi Köztársaságban lezajlott választások magyar értékelését illeti, a többi között ezt mondta Kádár János: „Természetesen az új nyugatnémet kormány megítélésében is a tényleges cselekedetek lesznek a döntőek. Annyi bizonyos: a mi részünkről nem talál visszautasításra egyetlen előremutató, valóban a békét, az európai biztonságot szolgáló kezdeményezés sem.” MAQYAR PÁRT- ÉS KORMÁN YKÜLDÖTTSÉQ MOSZKVÁBAN Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével december 1-én küldöttség utazón az európai szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozójára. A küldöttség tagjai: Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, és Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, a Központi Bizottság tagja * Elhunyt Harrer Ferenc A magyar közélet legidősebb — hosszú és változatos pályáján mindig elveihez hű — munkása távozott az élők sorából. 95 esztendős korában elhunyt Harrer Ferenc, politikai életünk great old manje, az országgyűlés többszörös korelnöke, a volt követ és nyugalmazott budapesti alpolgármester, a Hazafias Népfront országos alelnöke és budapesti elnöke. Gazdag életének tapasztalatait Egy magyar polgár élete címmel emlékirataiban foglalta össze. Budapesten román, Bukarestben magyar kultúrházat létesítenek. At erről szóló megállapodást a közelmúltban írta alá a Kulturális Kapcsolatok Intézetében Vasile Gliga és dr. Rosta Endre (MTI felv.) i
