Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-11-15 / 23. szám
A prágai kezdeményezés Európa asztalára új okmányt helyezett a prágai tanácskozás. Az európai, de minden bizonnyal nemcsak az európai kormányhivatalokban november 1-e óta különös gonddal tanulmányozzák a Varsói Szerződés tagországainak külügyminiszterei által kiadott közleményt. De nemcsak a hivatalos helyek vetik elemzés alá a prágai irat szavait és megállapításait, hanem az egyes országok közvéleménye is, hiszen a budapesti felhívás, amely hét és fél hónappal ezelőtt lendületes kelet—nyugati irányú áramlatot indított el az európai politikai erőtérben, magával ragadta kontinensünk közvéleményét is, s a megoldandó feladatok középpontjába helyezte az összeurópai értekezlet megvalósítását. Budapest óta fontos eredményeknek és következményekben biztató jellegű változásoknak volt tanúja Európa. A felhívás csakúgy, mint a finn kormány értékes kezdeményezése az európai kormányok többsége részéről, széles körű pozitív visszhangra talált, ha egyelőre csak korlátozott mértékben is, de megkezdődött a dialógus, és a nyugat-németországi politikai színtér átrendeződésével kedvezőbb körülmények jöttek létre az új kezdeményezésekhez. Ezek után nem meglepő, hogy a prágai okmány, midőn igen jelentős javaslatokat tartalmaz, egyben szélesre tárja a lehetőségek kapuját az európai biztonsággal összefüggő többirányú és többrétű akciók számára. Hangsúlyozza az előkészítéshez a két vagy többoldalú konzultációk hasznosságát, felhívja az országokat, hogy önállóan vagy más államokkal együttműködésben újabb lépéseket tegyenek az európai feszültség enyhítésére. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy a Prágában képviselt országoknak egyénileg is még erőteljesebben kell munkálkodniuk az európai biztonságért folyó harc megfelelő frontszakaszain, A két napirendi pont egyben a hangsúlyokat is kifejezi: a biztonságot és az együttműködést. Amikor a közlemény azt mondja, hogy az összeurópai értekezlet sikere történelmi jelentőségű esemény lenne és „a későbbiekben lehetővé tenné az európai államokat foglalkoztató más problémák megvitatását..egyben magas fokú realizmusról is tanúságot tesz, nem sürgeti az összes kérdések azonnali rendezését, hanem magában foglalja a biztonság és együttműködés tekintetében legmegfelelőbb sorrendiség megállapítását is. A nyitáshoz, s a bizalom erősítéséhez az is hozzátartozik, hogy az okmány természetesnek mondja bármely más javaslat megvizsgálását is. Lehetséges, hogy egyes nyugat-európai országok oldaláról nemsokára érkezik valamilyen válasz. A NATO külügyminiszter-helyettesei november 5-én tanácskoztak a kérdésről. Valószínűbb azonban a várakozási, egyeztetési idő közbeiktatása, hiszen decemberben ül össze a NATO miniszteri tanácsa, amely az álláspontok összehangolásának fő testületé. Ami már most a nyugati visszhangot illeti, általánosságban meg lehet állapítani, hogy az okmányban foglaltak széles körű érdeklődést váltottak ki. Az első hivatalos és félhivatalos reagálások a nyugati országokban is pozitívak voltak. Helsinki és Ottawa után Bécsben is lényegében hasonló álláspontra helyezkedett Waldheim osztrák külügyminiszter. Ugyanakkor azonban úgy vélte, hogy az összeurópai biztonsági értekezlet megtartásának érdekében még három fő problémát tisztázni kell: ki vegyen rajta részt, mikor üljön össze, s milyen napirenddel? Ami az első kérdést illeti, Waldheim hangoztatta: nem okozhat nehézséget akár az Egyesült Államok, Kanada vagy az NDK részvétele sem. Az időpontot illetően szerinte a nyugati felfogás az, hogy már az idén elkezdődhetnek a kétoldalú megbeszélések, viszont még nem tisztázott a szocialista országok külügyminisztereinek az a javaslata, amely szerint a konferenciát már 1970 első felében össze kellene hívni. A semleges Ausztria arra törekszik — hangoztatta a külügyminiszter —, hogy közös nevezőre hozza a napirendre vonatkozó eltérő nézeteket, hiszen a szocialista országok átfogó, míg a Nyugat inkább a részletkérdéseket taglaló eszmecserét kívánja. A nyugati országok érdeklődéssel fogadták az összeurópai konferenciára vonatkozó prágai tervezetet — írta a párizsi Combat. A nyilatkozat új távlatokat nyitott meg a kelet— nyugati enyhülés tekintetében azzal, hogy már 1970 első felére javasolták a konferencia megtartását. Az AP washingtoni forrásokra hivatkozva úgy vélte, hogy a NATO előreláthatólag decemberi külügyminiszteri értekezlete után válaszol csak a felhívásra. A hírügynökség valószínűsíti a NATO-míniszterek azzal a kikötéssel élnek majd, hogy a konferenciát legkorábban 1970 végén vagy még inkább 1971-ben lehet összehívni. A nyugatnémet sajtó egyelőre óvatosan kommentálja a prágai nyilatkozatot, és láthatóan kerüli a közvetlen állásfoglalást. A Süddeutsche Zeitung azt emelte ki, hogy a prágai nyilatkozat megelőzte a Nyugatot. A Frankfurter Rundschau pedig leszögezi, hogy a javaslatok „első látásra” nem tartalmaznak semmi olyant, ami elfogadhatatlan lenne az NSZK kormánya számára. Sőt, a szocialista országok láthatóan arra törekedtek, hogy ne állítsanak akadályokat az enyhülés útjába. Hadd emlékeztessünk Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó megállapításaira is, amely szerint úgy látja, hogy a szövetségi kormány Moszkvában és Varsóban kezdeményező lépéseket tesz, míg Csehszlovákia és az NDK vonatkozásában előbb további tisztázásokra van szükség. Véleménye szerint az elkövetkező hónapokban nyilvános és nem nyilvános tárgyalásokra kerül sor az NSZK és a szocialista országok kormányai között. Prágában a szocialista országok jelentős lépést tettek előre az összeurópai konferencia megvalósítására, illetve az általános légkör megjavítása irányában. Brandt bonni kancellár kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy az NSZK új kormánya bizonyos kezdeményezéseket készít elő. Nincs egyetlen józan ember sem kontinensünkön, aki ne tudná: Európában olyan realitások alakultak ki, amelyek megváltoztathatatlanok, s amelyek ugyanakkor szilárd bázisát alkothatják a kollektív biztonsági rendszernek. Budapest, Helsinki, Prága, Bécs — és remélhetőleg 1970 első felében ismét Helsinki. így követik egymást az európai biztonsági rendszer útján a mérföldkövek. A kormánykezdeményezések, mint a legutóbbi okmány is mutatja, tervszerűen haladnak. Az európai országok közvéleményének történelmi feladata most a kormányok erőteljes befolyásolása az összeurópai értekezlet megvalósításának irányában. Pethő Tibor Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kétnapos látogatást tett Szolnok megyében a megye vezetőinek meghívására. Képeink a Tiszamenti Vegyi Müvekben készültek (MTI felvételei) ORSZÁGGYŰLÉSÜNK KÜLDÖTTSÉGÉ FRANCIAORSZÁGBAN Magyar—svéd építőipari együttműködés A francia nemzetgyűlés küldöttsége 1967-es magyarországi látogatásának viszonzásául magyar parlamenti delegáció járt Párizsban. Bencsik István, az országgyűlés mezőgazdasági állandó bizottságának elnöke, a delegáció vezetője hazatérése után a többi közt ezeket mondotta: — A francia nemzetgyűlés meghívására nyolc napot töltöttünk Párizsban, illetve Franciaország különböző vidékein. Mindenütt rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket, látható volt, hogy nagy súlyt helyeznek a két parlament baráti kapcsolatainak elmélyítésére. Már megérkezésünk napján találkoztunk Jean de Lipowski külügyi államtitkárral, majd A. Perettivel, a francia nemzetgyűlés elnökével folytattunk tárgyalásokat. A tanácskozáson részt vett E. Bricout, a francia nemzetgyűlés első háznagya, a magyar—francia baráti csoport elnöke. — Megbeszélésünk témái között természetesen a két parlament munkájára vonatkozók voltak a legfontosabbak: kölcsönösen tájékoztattuk egymást a magyar országgyűlés, illetve a francia nemzetgyűlés munkamódszeréről, a választókerületi és a bizottsági munka sajátosságairól. Ezen túlmenően szó esett egyéb, egymást kölcsönösen érdeklő, érintő kérdésekről is, köztük az európai biztonságról. E megbeszélések során a francia külügyi államtitkár részletesen kifejtette azt az álláspontját, hogy meg kell szüntetni a szemben álló katonai szövetségek rendszerét, s hangsúlyozta az európai államok egyetértésen, tárgyalásokon alapuló biztonságának fontosságát. Több ízben szóba kerültek gazdasági kapcsolataink is, amelyeket minden tárgyaló partnerünk még tovább bővíthetőnek ítélt meg. Ügy érzem, hogy látogatásunk jelentősen hozzájárult a két parlament kapcsolatainak elmélyítéséhez, egymás problémáinak jobb megértéséhez. A Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter vezetésével Svédországban járt hattagú magyar építésügyi küldöttség hazaérkezett. A magyar delegáció Eric Holmquistnak, a svéd lakás- és munkaügyi miniszternek a meghívására több mint egy hetet töltött Svédországban, és megbeszéléseket folytatott a két ország építésügyi kapcsolatairól. Egyetértettek abban, hogy az eddigi szűk körű kapcsolatokat főleg a lakásépítés terén ki kell terjeszteni a tudományos, műszaki és az ipari kooperációra. A tárgyalásokról jegyzőkönyvet írtak alá. s a svéd miniszter elfogadta Bondor Józsefnek, a magyar kormány nevében tolmácsolt meghívását, és a jövő év első felében ellátogat Budapestre. Ekkor kérül sor a részletes együttműködési tervek egyeztetésére is. EMLÉKEZÉS A NAQYTISZTELETÚ ÚRRA Ünneplőbe öltözött nők, férfiak gyülekeztek a kicsiny Komárom megyei község, Dunaalmás kultúrtermében. Nagy Kornél nagytiszteletű úrra emlékeztek, elhurcolásának 25. évfordulóján. Ebben a helyiségben olvasták annakidején Ady Endre, József Attila verseit az ő buzdítására. Másök azt a bölcsességet emlegették, amivel magukra maradt fiatalokat nevelt munkára, oktatott ismeretekre. Az a férfiú, aki életével példázta a becsületességet, az emberiességet, szembe szállt az egyéniséget tipró fasizmussal. Ebben a szellemben nevelte hét gyermekét, akik közül kettő az ellenállás illegális harcosaként küzdött. Az árulók, a besúgók a 65 éves papot csendőrkézre juttatták. Nagy Kornélt koncentrációs táborba hurcolták. Egyik fiát, ifjú Nagy Kornélt a Gestapo kezére adták. Mindkét hazafi mártírhalált halt. A kiéheztetett, meggyötört idős pap a francia határ közelében a Haslach melletti koncentrációs táborban így tett hitet utolsó óráiban élete céljáról, egyik fogolytársának: „Nem félek a haláltól. Bizonyos vagyok benne, hogy nem hiába éltem. Az embertelen fasiszta rendszer menthetetlenül megbukik, gyermekeim megérik a boldogabb és szabadabb új kort.” A nagyszerű pap emlékét tábla hirdeti a dunaalmási református templomban. Tisztelői 1960-ban leplezték le a szószék mellett, ahol annyiszor és olyan mély értelemmel hirdette az írás szavait. Az igaz ember mártíromságának 25. évfordulóján a tanács, a Hazafias Népfront és a református egyház rendezte az ünnepséget. Ott voltak Nagy Kornél tisztelői, közöttük Zsoldos Gyula, egykori segédlelkésze, aki most Dorogon esperes és tagja a megyei tanácsnak. A mártír pap hozzátartozói közül mintegy negyvenen érkeztek Dunaalmásra az ország különböző részéből. Közülük többen a magyar állam magas tisztségének viselői. in HIRDET re A2 leér nagy KORNÉL lelkidas/tor IB7<j -• I9V, rrr * iasi/mcs aiuí dime Hl NI M OLTOTTA Nagy Kornél emléktábláját friss koszorúk övezik. Jobbra: Dr. Bakos Lajos, a dunántúli református egyházkerület püspöke emlékbeszédet mond Dr. Bakos Lajos, a dunántúli református egyházkerület püspöke emlékbeszédében a többi között így szólt az egybegyűltekhez: — A felújuló és fájó emlékek, az általuk felidézett szomorú és megható érzések mellett azokat az igazságokat és jövőbe mutató tanulságokat is meg kell szólaltatnunk, melyek egy negyedszázad mérlegén mérve ma is időszerűnek és a holnap számára is értékállónak bizonyultak. — Az egyik ilyen igazság és tanulság az, amely Nagy Kornél mártírhalált halt testvérünk életpéldájából is felénk ragyog: a hűséges és becsületes helytállásnak, az életfeladat halálos komolysággal való vállalásának és emberséges betöltésének követelménye. Korunk és benne minden becsületesen gondolkodó, jóakaratú embernek nagy feladata ma: mindent megtenni azért, hogy se fasiszta téboly, se másfajta imperialista törekvés soha többé ne zúdítson háborús katasztrófát az emberiségre. Nagy Kornél és a fasizmus többi mártírjának jeltelen sírja egyaránt ezt kiálltja felénk: Emberek! Vigyázzatok! Ilyen embertelenségnek és szörnyűségnek nem szabad mégegyszer megtörténnie! Ezért mi mindnyájan, ki-ki a maga helyén egyetemlegesen felelősek vagyunk. — Amikor most Nagy Kornélra és a többi mártírhalált halt hazafira emlékezünk, a fájdalomban mindnyájunknak vigasztalást adhat az a tudat, hogy az ügy, amelyért éltek és haltak, diadalra jutott. Szabad hazánkban az évszázados szolgasors és elnyomatás után, végre a maga gazdájaként otthon van, élhet és fejlődhet népünk. A megemlékezés befejeztével az ünnepség résztvevői átvonultak a templomba. Megkoszorúzták Nagy Kornél emléktábláját, majd a Himnusz elénéklésével zárult a kegyeletes aktus. B. É. 3
