Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-09-06 / 18. szám
r 1969 II. Táj, történet, föld A táj a régi. A régi — írom, pedig sosem láttam ezelőtt, csak elképzeltem magamnak Szabó Zoltán festői leírása után: „A táj szelíd, és a bükki hegyek a háttérben végtelenül békés hangulatot adnak a képnek. A Bükk csúcsai a falu mellett már hajtássá szelídültek, lankás, nyújtott vonalú dombokká. Ezeknek a domboknak a tövében állnak a házak, mintha oldalról gurultak volna le, és odalenn megállapodtak volna .. A táj a régi — írtam le alig egy perce. Es mégsem a régi. Pedig ott, a háttérben szürkéllik a Bükk hatalmas tömege, megvan a két part is, amelyekről a fejezet mottójául választott verses mondóka született, itt a falut kettészelő patak, a mellette simuló két úttal, s mégse érzem, hogy ezek a házak legurultak volna... Igen, ezért más a táj, elsősorban ezért, s nem azért, mert a magasfeszültségű távvezeték gigantikus oszlopsora éppen a falu közepén vonul át, mint terpesztett lábú, irdatlan-széles vállú, fejetlen óriások rajvonala ... A házak miatt éreztem, hogy nem hiteles a kis mondóka, a mottónak írt: „Tardiak vagytok, két part közt laktok, Ha a két part összemenne, Tarának akkor vége lenne.” Igen! Elképzelem: a zsuppfedeles-kontyos háztörpéket, szorosan egymáshoz bújtan, mint a megriadt juhnyájban a birkákat; ezek valóban fenyegetettnek tűnhettek a két part között. De a cseréptetős kő- és téglaházak, a sátortetős villák, amelyek mögött elveszni látszik az egykor fenyegető két part, ezek oly szilárd-mozdíthatatlanul állnak, hogy úgy érzem: ha akarnák, ők feszítenék szét a partot. És a „belső ellenség”, a tardi patak is megfegyelmeztetett, amelyről Szabó Zoltán így ír: „Az árok, amelyben a falu fekszik, szinte gyűjti a hegyekről és dombokról lecsúrgó vizet. A ,tardi harmat’ kifejezés szólássá vált, keletkezése ennyi: a Mezőkövesden járó tardi embert megkérdezik: ,Volt-e nálatok eső, koma?’ ,Eső nem, csak egy kis harmat’ — mondja a tardi nagy nyugalommal. Mire hazaér a jámbor, a falu házai térdig vízben állnak, az emberek teknőkben közlekednek, mert Tardon kevés harmat volt, de a hegyekben nagy felhőszakadás, a víz lecsurgott, megállapodott, és elárasztotta a falut.” Így volt valóban 1963. február 20-ig, az utolsó tardi árvízig. Azután kereken egymillió forintért rendbehozták, szabályozták a patak medrét. Most bokrok, fák árnyékában csöndesen csordogál a patak, nem háborít már senkit. Megszelídült. És változott a táj a határban is. De ezt itthoni szem csak akkor veszi észre, ha figyelmeztetik rá, amint engem is figyelmeztetett egy térkép A tardi helyzet függelékében. „Egy 30 magyar holdas gazda birtokának egyes tagjai a tardi határban” a címe. Pontok jelzik a birtoktagokat, számszerint éppen hatvan parcellája volt a példaként kiszemelt gazdának. Tarka lehetett annak idején, 1935-ben a vidék, nadrágszíj-parcellák csíkozták. Ma a termelőszövetkezet hatalmas birtoktestjein jártatom a szemem: egyhangúbb látvány talán, de nyugodtabb és nyugtatóbb. E messzire nyúló földek is inkább feszíteni, eltolni igyekeznek az egykor fenyegető partokat, mintsem behódolnának vagy megjuhászkodnának előttük. A történelem? A második nagy háborúig változatlan, ahogyan Szabó Zoltán leírta., Aztán ismét ágyútöltelékké állíttatott a tardi ember is, ami pedig utána következett, az 1945. november 12-i fölszabadulást követően, arról a következő fejezetek szólnak majd. Elöljáróban csak annyit: 1945- ben már nem hiába kelt föl, s nem csöndesült el sokakban a reménység, mert nem hiába várták a földet a tardiak. Azóta, hogy a közeli Subalyukában megtelepedett az ősember, talán ez volt e bükkalji vidék legjelentősebb sorsfordítója. A villanyfény 1960 áprilisában gyulladt ki Tardon. Szabó Zoltán ezt írta 1935- ben: „... a civilizáció áldásai, a villanyvilágítás és a többiek, megállották a vasútvonal mellett, Mezőkövesdnél. Ez kicsit fájdalom a falu számára, hiszen így is, úgy is csak petróval világítanának, mert a villany drága, és egyszerre kellene fizetni.” A tanácselnök viszont tanúsítja: — A villanyt minden házba bevezették, egyetlen egy porta se maradt ki. És végül a záró fejezetrész: a lakosság összetételének rövid rajza... Hogy magyarok, kunok vagy tatárok, esetleg a három nép keveredésének leszármazottjai-e a tardiak — ma is vitatják. Manapság már az is vitatható volna, hogy a matyókhoz tartoznak-e a tardiak, hisz viseletűk már városias, legalábbis a fiataloké és a középkorúaké, az öregek pedig — különösen az asszonyok — egyhangú fekete öltözetéből nemigen lehet — legalábbis a laikusnak nem — határozott következtetéseket levonni. A falu vezetői és hímzőasszonyai ma inkább hadilábon állnak a matyó Mezőkövesddel. A háborúság oka: a kövesdi háziipari és népművészeti szövetkezet matyó laposhímzést rendelget a tardiaktól, nékik viszont a tardi keresztszemes minták a kedvesek, ezek virágzanak ki az ujjuk nyomán, ezekkel szeretnék földíszíteni a világot. A falú lakossága a következőképpen alakult: 1910------1930 ------1949 -----I960 ----------- 2045------2317------ 2279------ 2339 A születések száma — a maga helyén majd részletesebben — nem különbözik jelentősen a magyarországi átlagtól, a halálozási átlagkor azonban igen, dr. Herédy Dezső orvos nagy-nagy büszkeségére: ittléte óta az elhunytak átlagéletkora 79 esztendő. Az emberi élet kimúltáért már nem „az igen nagy csecsemő-, fertőzőbeteg- és tbchalálozás együttesen tehető felelőssé”, hanem a végelgyengülés, az agyvérzés és a szívbetegség. A gyermek, ha megszületik, elél az emberi kor végső határáig. Garami László „Tardiak vagytok, két part közt laktok ...” 90 iO 10 A ! r M /! 1 li n/ !*v | \n V ■ " f /! ifí ^^ 1 ' j \ ' i___i ,llUl —fr-* / i--Ili *1 1 1 — i i i i i i___1 n V —/ f /1 1 I » ""-----1-----r—í; tii|__1• ___i_ / ii 1 ---1___!_ (üli i__i___!___í___!__iíLl___L-i l'T~ti i ! i ! ! |!: I í | | — —t—1———r-t---1 1 1 1 1 1__. ....J___.-----1-----1-----1--4Ui 1 *----‘-r! 8? 1962-61 -66-65-66-67-69-19 A születések számának alakulása Tardon 1800 és 1935 között (Szabó Zoltán A tardi helyzet című könyve nyomán) A születések szama Tardon 1962 és 1968 között A születések és halálozások számának alakulása Tardon 1853—1883-ig (Szabó Zoltán A tardi helyzet c. könyve nyomán) Ttmésztrrs czapoaocÁs A születések és halálozások számának alakulása Tardon 1901—1935-ig I Szabó Zoltán A tardi helyzet c. könyve nyomán) születések holalomsok Ha akarnák, ök feszíthetnék szét a partot (Garami László felvételei) Az elhaltak számának alakulása 1962- töl 1968-ig ▼ Az elhunytak átlagéletkorának változásai 1962-től 1968-ig ▼ Q62-6Í-6é-65-66 -67-68 év Életkor 196263-6^ - 65-66-67-68-69 —-------------------------------------------------- ev (719 70,1 6S(7 72 70 7k,1 79 év) WfrkníimyL-liaijipCLbék kbum: ew imi&tieJtL&n 03a^iÁk-LmíL Dohnányi-monográfia megírására kapott megbízást egy angol könyvkiadóvállalattól Vázsonyi Bálint, Londonban élő magyar zongoraművész, aki négy éven át, mesterének 1960-ban bekövetkezett haláláig, Dohnányi tanítványa volt Amerikában. Művészi eredményekben gazdag élet adatait kellett összegyűjtenie Európában és Amerikában; kutatómunkája során nemrég hazalátogatott Magyarországra s az itthon élő Dohnányi-unoka, Dohnányi Márta elektromérnöknő tulajdonában levő hagyatékról mikrofilmet készített. Több száz levél, okirat, fénykép került filmszalagra; mindegyik századunk nagy művészegyéniségeitől származó, vagy velük kapcsolatos kortörténeti és művészettörténeti dokumentum, amely fontos anyagát szolgáltatja majd a Dohnányi-életrajznak. A Zeneműkiadó Vállalattal történt megállapodás szerint egyébként Vázsonyi Bálint Dohnányi-könyve először Budapesten, magyar nyelven jelenik meg. Aztán következik majd a londoni publikálás. A hatalmas bőröndöt megtöltő Dohnányi-hagyaték levélírói közül néhány kiragadott név is eléggé érzékelteti az anyag érdekességét és fontosságát. Hangversenyek megszervezéséről, egy-egy új, fontos zenemű megjelenéséről, a nemzetközi kulturális élet jelentős eseményeiről beszámoló levélírók közül említsük meg a következőket: Wilhelm Furtwängler német karmester, aki a harmincas években többször járt hazánkban; Ignaz Friedman lengyel zongoraművész, híres arról, hogy több mint háromezer koncertet adott szerte a világon; Alfred Cortot francia zeneszerző, a század elején a világhírű Casals—Thibaud—Cortot trió tagja; Paul Baumgartner svájci zongoraművész; az ugyancsak svájci Edwin Fischer zongoraművész, Vázsonyi Bálint — középen a felesége — Dohnányi Mártával beszélget Wilhelm Backhaus német zongoraművész, aki 1905-ben elnyerte a Rubinstein-díjat azon a koncerthangversenyen, amelyen Bartók Béla is pályázott... ^Balták ö-allö-nuísR És itt, Bartók Béla nevénél érünk el a hagyaték egyik igen értékes dokumentumához, egy mindeddig ismeretlen Bartók-levélhez. 1925. november 15-én írta Dohnányi Ernőnek. A bevezetőben egy fiatal hegedűsre hívja fel Dohnányi figyelmét, majd a következőket írja: „Éppen a napokban olvastam — az Estben — az első New York-i hangversenyed nagy sikeréről; hogy sikerült a zenekart teljesen rendbehoznod, átformálnod, stb. — A pozsonyiak nagyon sajnálták, hogy nem láthattak téged a dirigensi pult előtt; egyébként a hangverseny jól sikerült: zsúfolt ház, nagy lelkesedés; még a csehek is eljöttek és lelkesedtek. De mit gondolsz, minek volt a legnagyobb sikere: a Liszt rapszódiának! Remélem, hogy jól bírod a sok munkát és hogy családod is jól van. Én bezzeg még ezzel a kevés hangversennyel is nehezen tudok megbirkózni: túlságosan idegesít és fáraszt — nem éppen a játszás, inkább az előkészületek és az ideoda utazás. Már komolyan arról kezdek gondolkodni, hogy végleg leomndjak erről a rám kényszerített szerepről. Mint tudod talán, az amerikai útról máris végleg lemondtam. Sokszor üdvözöl Téged és családodat Bartók.” A levél befejező mondataiban mélységes tragikum rejtőzik. A korszak zilált; a levél keletkezésének esztendejében hét éve múlt már annak, hogy véget ért az első világháború. Európa kiégett, szegény. Münchenben egy sikertelen puccs miatt várfogságra ítélnek egy Hitler nevű egyént. Zavaros hírek érkeznek Hollandiából arról, hogy néhány magyar személyiség hamis francia frankokat hozott forgalomba. Európa csaknem minden állama nyugtalan és gyanakvó pillantásokkal méregeti a szomszédait. A nyomasztó háttérből tiszta hang csendül fel már korábban: Bartók Béla zenéje. Bartók Béla gyűjti az érintetlen ősiségében megmaradt közép-európai zeneklncset, hogy megmentse és átadja mindenkinek azt, amit a költői gondolat úgy fogalmaz meg, hogy a Dunának Oltnak egy a hangja ... De nem értik, nem akarják érteni. A levélben említett „rákényszerített szerep” motívumai abban az eseménysorozatban gyökereznek, amelyről nem sokkal előbb Kodály Zoltán írt a Pesti Naplóban. Bartók a zeneszerzéssel szeretne foglalkozni, de zenéjét nem fogadja el a korszak; hangversenyek dobogóin szerepel tehát. „Kilenc évnek kellett eltelnie — Írja Kodály —, míg Bartók újra a 'közömbös koncertközönség elé léphetett egy estével. Ezalatt művek hosszú sorát fejezte be, amelyek szerzőjüknek gúnyt és üldöztetést hoztak.” A Kodály-cikk óta eltelt esztendők nem hoztak változást. Most, 1925-ben, a Dohnányinak írt levélben utal arra a koncertsorozatra, amelynek állomásai Prága, Brno, Milánó, Róma, Nápoly, Palermo Amsterdam. „Idegesít és fáraszt... az ide-oda utazás ...” Ez a rákényszerített szerep, a koncert-turnékon való részvétel, hallgatásra ítélték ebben az időben Bartókot, a zeneszerzőt. Hallgatásának oka a hazai közönség „kettős arca”: — a java zenész közvélemény lelkes, a hivatalos világ ellenséges. — „A legutóbbi időben nem komponálok — nyilatkozta Bartók egy újságírónak, a Temesvári Hírlap őt meginterjúvoló munkatársának —, nincs időm és kedvem sincs hozzá. Átmegyek Amerikába, ahol a magyar zeneszerzők műveit fogom zongorázni.” (Ezzel az úttal kapcsolatban írja a levélben, hogy végleg lemondott róla.) OUiihkn (iiiyigith Arra a kérdésre, hogy miért nincs kedve komponálni, Bartók így válaszolt (s válaszában ott van már a Dohnányinak írt levél keserű alaphangja): „Két esztendő előtt a pesti operaház fel akarta újítani két zeneszerzeményemet. A próbák javában folytak már, amikor az igazgatóság névtelen levelet kapott. Az operaházhoz küldött levél nemcsak engemet fenyegetett meg, hanem az igazgatóságot is arra az esetre, ha az én magyartalan műveimet elő merik adni. Hát magyartalanok a műveim. Nem bánt már e2 sem. De azért a komponáláshoz nincs kedvem. Minek szerezzek idegen mozsikát?... Talán egyszer mégis elismerik majd itthon is, hogy magyar zeneszerző vagyok. Bár lehet, hogy akkor már csak voltam.” A Dohnányi-hagyatékban most megtalált ismeretlen Bartók-levél megrázó mozzanatát eleveníti fel egy elmúlt kor olykor dermesztőén fagyos történetének. Maron Ferenc 11 A
