Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-09-06 / 18. szám
Lehel Mária kiállítása Budapesten A művésznő Kisfaludi Strobl Zsigmonddal Néger lány (Vámos László felvételei) Képeinek különös varázsa a világ minden részén magával ragadta az egyszerű műélvezőket és a szigorú műértőket. Először a modem magyar piktúra születési helyén, Nagybányán, azután Párizsban tanult. 1924 óta él külföldön, gyakran hazatért, s közben .kiállításai voltak a világ úgyszólván minden nagy városában, Budapesttől Londonig, Rómától Sao Paulóig. Az olasz állam több képét megvásárolta a milánói, genovai múzeum számára. Csaknem hat évtizedes szereplés után a nagyvilágban, egyszercsak nyugtalanítani kezdte, hogy éppen itthon nincsenek képei (vagy félszáz vászna veszett oda 1944-ben egy budai lakásban, amelyet lebombáztak), s nemrég négy képét küldte el ajándékba a Nemzeti Galériának. És most 80 évesen ő maga is hazalátogatott, eljött műveinek itthon megrendezett kiállítására. Csillogó sötét szeme éppúgy csodálkozik, mint képeinek nőalakjai. Milyen pezsgő, forgalmas, modem világváros lett Budapest! Milyen szép! Milyen boldog, hogy itthon van, — „Hiszen itt születtem — mondja — itt mentem férjhez, itt indultam művészi pályámon a Nyolcakkal, itt korrigálta első képeimet Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla” ... És itt üdvözölte benne Elek Arthur — vagy félszázada — Rippl Rónai utódát. Csakugyan nyolcvanéves? Személye mindenesetre klasszikus példája lehet annak a tételnek, hogy az alkotó munka konzervál, hogy mű és létrehozója olyan szoros kölcsönhatásban él, az alkotó oly módon viszi át szellemi, lelki kvalitásait művére, s az amit teremtett oly erővel sugározza rá vissza értékeit, hogy attól nyolcvanévesen is nemes báj és derű ömlik el rajta. Mi a titok? Hogy a második hazája, ahol ma is családja körében él — Olaszország? Hogy egy kicsit mind a mediterrán művészeten nőttünk fel, s ő műveiben az örök szépségeszményből közvetít valamit számukra? Vagy pedig... hogy az örök ideálokon, Itália egén, tengerén, leanderein minduntalan átsejlik a muskátli, a Balaton, a hazai táj? Talán ez is, de még valami. — Ismerem a különféle izmusokat — mondja —, tudom, hogy most a művészetbe is be. hatolt a fantasztikus technikai fejlődés, én azonban már nyolcvanéves vagyok, nem kezdek újat. Én csak a szépet akarom kifejezni a világból. Nagyon pontosán, bár szerényen s a lényeget kicsit leszűkítve fogalmaz. Csakugyan a szépséget festi, de ami a döntő, nem valami absztrakt szépséget keres, művei nem az élettől, az embertől független geometrikusán kiszámított szín- és formaképződmények, hanem valamennyi lüktető, meleg eleven valóság. „Csak” a szépséget festi — vallja. De élettel telített szépséget, mert minden amit csinál, ember-centrikus. A világban azt a szépséget fedezi fel újra és újra, amely mint környezet veszi körül az embert, hozzá tartozik és hat rá. Ez érvényes mindegyik alkotására, legfőképpen puhán elomló, a természettel, levegővel, növényzettel szinte összeolvadó, s egyúttal nagy ámult szemmel a világra rácsodál\ kozó női portréira. Ilyen a „Néger lány”, a „Micsi”, a „Leány gyümölccsel”, a „Lila szemű kislány”, és ilyen a remek önarcképe is. Képeket azonban sajnos nem lehet szavakkal, fogalmi úton közvetíteni. Még azt is nehezen, amit ábrázolnak, az esetleges leírható tájat, figurát. Van azonban valami, amit végérvényesen lehetetlen elmondani: a színeket. Virágcsendélet Márpedig Lehel Mária képein a színek rendkívüli gazdagsága, a tónusok verése, szétáradása és egymásba simulása adja azt a különös hatást, amellyel sok évtizede — a legkülönbözőbb irányzatok mellett elhaladva, s túlélve őket — ma is magával ragad. Soós Magda Egyik sem gondolt arra, hogy a másik csapását elhárítsa: karjának teljes erejével, szivének minden haragjával egyszerre vágott — és egyszerre bukott le lováról mind a kettő. Pál apó, ki mindig ott járt Richárd nyomában, hirtelen leszökött lováról és oltalmazón a testére vetette magát. Jókai Mór: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI Képregényváltozat. Szöveg: Cs. Horváth Tibor, rajz: Korcsmáros Pál. A tulkok megszégyenített generálisát lovára ^ültették és elkergették. A dezertőrt odavezették, ahol kivont karddal vigyázó katonák őrizete alatt békésen kérődzőn a gulya, és rábízták a szolgálatot. Nálunk úgyis szükség van hajcsárra, mert egy gulyát fogtunk az ellenségtől Gergő olyan helyet keresett, hogy a jószág szélmentében essék tőle, és subájára heveredve pipára gyújtott. Aztán vakargatni kezdte kalapjáról a zsíros szutykot, és lassanként rá^| eresztette az égő dohányra. I Minden alföldi gulyás tudja, amit az osztrák ármádiában nem tudott senki, hogy az így támadt pokoli illattól, különös módon, sárkánnyá lesz a békés kérődző. A recept most is nagyszerűen bevált.
