Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-25 / 2. szám
MEGHALT BALOGH JÓZSEF a Magyarok ilág uxövet Hegének volt főtitkára Elhunyt Balogh József, a Magyarok Világszövetségének egykori főtitkára. Ezt a tisztét 1951-ig töltötte be, miután több évtizedes kanadai emigráció után a magyar állam hívására visszatért szülőhazájába. Odakint, Kanadában mindig a leghaladóbb erők szolgálatában állt, mindig a dolgozókkal vállvetve harcolt jogaikért, a nép között élt, mindig barátságos, türelmes és segítőkész volt. A Magyarok Világszövetsége főtitkári posztján is nagy odaadással szolgálta a magyar emigráció ügyét. Amikor e tisztétől megvált, különböző állami területeken vezető beosztásban dolgozott, majd nyugdíjazásáig az egyik távol-keleti országban teljesített diplomáciai szolgálatot. Midőn onnan is hazatért, szoros kapcsolatot tartott a Világszövetséggel, amelynek mindvégig elnökségi tagja volt s különösen, ha kanadai Balogh József (Novotta Ferenc felv.) látogatók érkeztek, bekapcsolódott a vendégek fogadásába, az óhaza megismertetésének szép és fontos munkájába. A látogatók között mindig akadtak régi kanadai harcostársai, jóbarátai. Balogh József személyében megvalósította a Magyar Népköztársaság iránti s a kint élő haladó magyarság ügye iránti szeretetet s hűséget: közelről érintették s érdekelték a hazától távol szakadt magyarság problémái, az ottaniak sorsa, élete, s egyidejűleg hasznos, tevékeny munkása volt a mai hazai társadalmunknak is. Kormányunk megbecsülte s több ízben kitüntette Balogh Józsefet, akinek a Magyar Népköztársaság Érdemérem ezüst fokozatát, a Magyar Partizán Emlékérmet és a Szocialista Hazáért Érdemrendet adományozta. Balogh József hamvait 1969. január 15-én nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temető kolumbáriumában. A Magyarok Világszövetsége részéről Korbacsics Pál főtitkárhelyettes, az itthon és Kanadában élő barátok nevében Puskás János búcsúztatta. Szomorú, régi emlék Hosszabb ideje közlünk folytatásokban cikksorozatot Puskás Júlia történész-kutató tollából az amerikai magyar emigrációról. Ennek ellenére úgy véljük, bizonyos értelemben kiegészítő adalékként tekinthetjük azt az anyagot, amelyet egy kedves levelezőnk, Agócs Géza tanár küldött szerkesztőségünkbe és amelyben levéltári kutatásai eredményeként a Képes Folyóirat 1903. évi számának „Magyar kivándorlók Brémában” című cikkét bocsátja rendelkezésünkre. A cikknek különösen az a része érdekes, amely kiemeli, hogyan ismerhetők fel a hajókra várakozó szürke tömegében a magyarok. Az „alakok közül világosan kivehető a Győr és Fejér megyei, a dunántúli magyar parasztok jellemző viseleté’’. .. „A magyart arca, bajusza, csizmája stb. éppúgy elárulja mindjárt első tekintetre, mint a ... lengyelt, tótot a borotvált arca .. Majd néhány bekezdéssel arrébb: „Brémában az egyik utcán haladva úton-útfélen találkoztam ily kivándorló csoportokkal, kik az irodától beljebb a városba is elmerészkedtek. Egyik csoport mellett elhaladva magyar szó üti meg a fülemet. Csupa fiatal, erőteljes földműves emberek voltak Győr megye és Fejér megye több falujából. — Hát maguk is magyarok? — kérdém tőlük nagy meglepetésükre. — Talán bizony az úr is az? — kérdék ők viszont. — Nem sajnálják elhagyni a hazát? — kérdem tőlük. — Hogyne sajnálnánk — válaszolják egyszerre többen —, de ha nem bírunk megélni ötven krajczár napszám mellett! Nem megyünk ám ki örökre — mondják bizalmasabb hangon. — Csak pénzt akarunk szerezni." A cikk írója elbeszéli, milyen szomorú kép tárul elénk a kikötőben s milyen vigasztalanul baktatnak Bréma utcáin azok a magyarok is, akik az indulásig ott tűnődnek, töprengenek a rájuk várakozó ismeretlen életen. A cikk tehát elég híven tükrözi az indítékokat, amelyek több mint fél százada oly sok magyart késztettek a szülőhaza elhagyására. Az alábbiakban néhány képet mutatunk be az 1903- ban megjelent folyóiratból, A Kaiser Wilhelm der Grosse, a kivándorlókat szállító óceánjAró. Jobbra: A kivándorlók számbavétele l(° ritt tMlítezIkVe? rejtvényvetélkedő Magyarországról 2. SZEMBEN A TEÁTRUMMAI___" — No, ma mivel folytatjuk, Kiss koma? — Ha még azt kérdezte volna: ma mit iszunk...! Mire váratlanul megszólalt kedves neje, Kissné aszszony is, emigyen: „Szemben az új teátrummal, iszik egy úr, teát, rummal...” Két megdöbbent férfi arc meredt rá: hát ez az ósdi mondóka hogyan jutott az az eszébe? — Egyszerű a válasz — mondta. — Nem kell mindig bort inni... Néha jó a tea is. Rummal, hogy ne keseredjetek el egészen. És egyben feladtam nektek a mai témát is ... — Szóval, miénk a tea, rummal — búslakodott Nagy úr. — De mihez fogunk a teátrummal? — Bemegyünk ... — felelte Nagy úr. — Csak az a kérdés, melyikbe? Magáé a választás joga... — Már látom, be akar ugratni ... Pedig azt már eljátszottak, hogy a pesti színházak mindig költözködnek... — Rendben van. akkor menjünk vidékre. Ma jó néhány nagyvárosban működik színház ... Persze, ehhez tudni kéne, melyiket hogyan nevezik? — így már másként hangzik — bólintott Kiss úr. — Mivel pedig a kérdés úgyis csak képletes, hiszen most valamennyitől meglehetősen messze vagyunk, tegyük fel az Olvasónak, aki talán rövidesen hazalátogat, s jó, ha előtte ezt is számbaveszi... Tehát mai első kérdésünk: nevezzen meg legalább négy magyar vidéki színházat, és egy mondattal jelölje meg, hogy ki-mi volt a névadó? — Most már csak az a bökkenő — jegyezte meg Kiss úr —, hogy ha az olvasó netán nyáron utazik Magyarországra, akkor valamennyit zárva találja, mivel ilyenkor a színházak szünetet tartanak... —• Legfeljebb elmegy szabadtérre ... — A Szegedi Szabadtéri Játékokra gondol? — Jó, de az csak egy... És ha éppen A BUDAPESTI BAJKÖZENEKAK MAGVAR NÓTAESTJE Ebrelshdorfban lesz február l-én a magyar kolónia rendezésében. Ugyancsak a rajkózenekar lép fel Bécsben február li-én a Collegium Hungaricumban, ahol a farsangi bálon a népi zenét és tánczenét Is ók szolgáltatják. MEGHALT DR. DOMÁNY GYULA Megrendültén tudatjuk, hogy elhunyt dr. Domány Gyula, a londoni Magyar Kultúrkör volt elnöke, jogász, közgazdász. Dr. Domány Gyula honfitárs állandó kapcsolatot tartott a Magyarok Világszövetségével, nagy érdeklődéssel tanulmányozta a Világszövetség által számára megküldött Közgazdasági Szemlét és Statisztikai Szemlét, mindvégig élénken érdekelték s foglalkoztatták a közgazdasági s jogi problémák, figyelemmel kísérte az ilyen vonatkozású magyarországi szakirodalmat. A londoni magyarság egyik jelentős és hűséges tagját veszítette el személyében. Emlékét kegyelettel megőrizzük. ÜJ KÖNYVEK! Oj KÖNYVEK! Uj KÖNYVEK! el se kezdődött, vagy már vége is van? — Olyan pechje csak nincs, hogy semmit se találjon! Hiszen ott vannak a Gyulai Várjátékok, Szombathelyen a Savaria Napok, a Soproni Ünnepi Hetek, s éppen a martonvásári Beethovenhangversenyek se utolsók ... — Ezt sürgősen felírom poénnak — mondta Nagyné, aki a családi vetélkedő állását jegyezte. — Olyan szépen elsoroltad, apú... — és szerelmesen nézett élete immár harminc éve párjára. — Nézd a galambokat... — szólt Kiss úr. — Sürgősen kérdezzünk tőlük valami nehezebbet, hogy ne maradjon idejük a turbékolásra ... Idefigyeljen, koma: Van Budapesten egy színház, amely ugyanazt a nevet viseli, mint a század elejének haladó — társadalmilag és művészileg is haladó — programot megvalósító színházi társulatának neve volt? Hogyan nevezték ezt a társulatot? — Tudnék rá válaszolni — felelte nagyvonalúan Nagy úr —, de most inkább turbékolni van kedvem ... Talán a tea teszi... Válaszoljon helyettem az Olvasó... Legyen ez mai második kérdésünk! < — Rendben van, de akkor hadd egészítsem ki a „nehézsúlyú” versenyzők számára: jutalompontot kap az, aki megmondja annak a két művésznek a nevét is, aki rendező, illetve díszlettervező volt ennél a társulatnál, s akikből a két legnagyobb budapesti művészeti intézmény vezetője lett később. További jutalompont, ha ennek a két intézménynek a nevét is tudják. — No, ez olyan fogas kérdés, hogy harmadikra már nincs is szükség — vélte Kissné, de férje tiltakozott. — Nem olyan nehéz ez. mint amilyennek tűnik... De más jutott eszembe... Mondja Nagy koma, amikor az imént a vidéki színházakat adta fel kérdésnek, közéjük számította azt a színházat is, amelyik nincs helyhez kötve, hanem vándorol faluról falura, mint a hajdani vándorszínészek ... ? Épp oly nemes céllal ugyan, de már nem oly mostoha körülmények között. — Természetesen, ha ennek a faluszínháznak a névadóját írja be valaki a megfejtésbe, s persze azt is, hogy ki volt ő, úgy el kell fogadni megfejtésnek... — És ha azt kérdezném meg, hogy az illető hol született? — Látja, ez már valóban fogas kérdés lenne! — Rendben van, akkor adok hozzá „fogódzót”. Tehát: az a város, ahol az illető született, még két dologról nevezetes: itt működik az a hűtőszekrénygyár, amely az egész országot ellátja kitűnő hűtőszekrényekkel, még exportra is jut belőle. A kitűnő hűtőszekrény márkája pedig arra emlékeztet, akinek nevét az itt bemutatott képen látható tárgy tartotta meg az utókor számára! — Tehát — zárta le a mai beszélgetést Nagy úr — mai harmadik kérdésünk az Olvasóhoz: Mi a város neve, ahol a faluszínház névadója született (az évszámért jutalompont jár!), és mi a képen látható tárgy, illetve egyben a városban működő hűtőgépgyár márkájának neve? (Folytatjuk.) A világhírű Léner-vonósnégyes pályafutásának történetét megörökítendő kötetről — Molnár Antal művéről — lapunk múlt évi 20. számában megemlékeztünk és ismertettük. A kötet most megjelent a Zeneműkiadó gondozásában, a Nagy magyar előadóművészek című sorozatban. Az értékes dokumentumkönyv korabeli fényképfelvételeken kívül mikrohanglemezt is tartalmaz, Beethoven B-dúr vonósnégyese és Mozart F-dúr oboanégyesének I. tétele hangzik fel a lemezen. Az érdekes kötet borítóján a nagyhírű együttes: Smilovits József, Hartmann Imre, Léner Jenő és Róth Sándor. A Léner-vonósnégyes című kötet megrendelhető a KULTÚRA Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalattól a Budapest 62. P. O. B. 149. — vagy külföldi megbízottaitól.
