Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-07-26 / 15. szám
óceánon túlra. Mégis mindannyiukban él a régi haza iránti szeretet. — Egy szomorú mementó, a magyar zsidóság tragédiájának huszonöt esztendős évfordulója hozta létre ezt a találkozást. Remélem, hiszem, hogy összekovácsolódik az amerikai és magyar zsidóság szervezetei és tagsága között az a barátság, amely az eddigi megnyilatkozások alapján jó eredményekkel kecsegtet. És talán minden szerénytelenség nélkül hozzátehetem, hogy New York-i és kanadai előadásaim, beszélgetéseink azt is eredményezik, hogy jövőre, az 1970. évi idegenforgalmi év alkalmából néhányszáz Magyarországról elszármazott zsidó vallású amerikai és kanadai hazalátogat az óhazába. Zsadányi Oszkár Az írónő lánykori portréja (Kukán Géza alkotása) (Novotta Ferenc felvételei) (A vrtft*-— most e néhány napban sikerült személyesen megismernie. Kossuth-díjas írónk két könyvét dedikálta a Párizsban élő írónőnek. Megyery Sári mögött tizenhárom kötetes életmű sorakozik, nagy részük férje adaptálásában, vagy Gara László fordításában franciául is megjelent. Ezúttal régi és új irodalmi kapcsolatok vonzották haza. Egy könyve kiadásáról tárgyalt, régi kéziratok után kutatott. Mindezt úgy meséli el, hogy egyre a titokzatos papírokat szorongatja, miközben egy sereg pompás festmény és szobor tekint rá. Mindez — Kukán Géza, Czencz János, Lányi Dezső, Edvi Illés Aladár alkotásai — az ö tulajdona, kedves ismerősök őrizték meg számára. Az a szándéka, hogy a képeket, szobrokat és az értékes kéziratokat is a magyar államnak ajándékozza. A képekkel semmi gondja, ha sor kerül az átadásra, csak le kell emelni a falról. A kéziratokért azonban — Babits, József Attila, Szabó Lőrinc kezeírásáért — könyökig turkált régi ládákban, kofferekben s lemondott értük a sétálásról a pesti utcán. De megérte. Kezében egy levél Kosztolányitól. Amikor Megyery Sári anyagot gyűjtött a problémához, hogyan születik a vers, Kosztolányi erre a finom levélpapírra, amely három és fél évtized múltán olyan mint egy meghervadt virágszirom, azt írta: „Küldöm az egészet. Azt veszi ki belőle, amit akar.” Amit „kivett” belőle, amit tanult tőle s-a többiektől, éltető nyelvi-kulturális forrása ma is Megyery Sári írásainak. S. M. Mindennek a tarhonya volt az oka! Ha nem fedezi fel a Kensington áruház karácsonyi élelmiszer kiállításán a nemzetközi különlegességek között, nincs semmi baj. Ott szerénykedett a magyar hírességek árnyékában a karcsú barackpálinkás üvegek s a nemzetiszínű kokárdás szalámirudak mögött, egyszerű vászonzacskóban, észrevétlenül. És ha Mrs. Watson, nem lett volna a szülőhazájából oly régen elszakadt Szikszay Agnes, valószínűleg nem dobban meg a szive a láttára. „Kézzel gyúrt, valódi szegedi tarhonya.” A felirat az ínyére idézte az elfelejtett ízt, otthon a kedvence volt, bőven megöntözve a pörköltcsirke mártásával. Mintha kincset vitt volna a bevásárló szatyrában, olyan diadalmas örömmel tért haza. Kitűnő háziasszony volt — még a régi nevelésű magyar lányok fajtájából — s a több mint huszonöt évi külföldi tartózkodás sem rongálta meg a gyermekkorában magábaszívott életszemléletet. Elsősorban is feleség volt és anya, s gondolatait és a gyöngédségét megosztotta a két angolja, John és a tizenkilenc éves Dick — ki angolságában még az apján is túltett — között. A tarhonyával is főleg nekik akart kedveskedni és már előre élvezte a sikerét, amikor majd megkóstoltatja velük az ismeretlen magyar különlegességet. A vasárnapi ebédre tartogatta, meglepetésként. Nagy gonddal készítette el, hogy pontosan olyan legyen, mint ahogy azt otthon a Zsuzsi szakácsnő csinálta, se kemény, se elfőtt, minden szem különálló, enyhe rozsdabarna, szépen csillogó. Koszorúba fektetve a rózsaszín belsejű marhasült körül az étvágygerjesztőén kinéző tál beillett volna, az ereklyeként őrzött „tnyes-mester” szakácskönyvébe — színes illusztrációnak. Letette az asztalra és várta a hatást. És a Yorkshire pudding? — szólalt meg a férj sürgető hangja. Hozzá sem nyúlt az előtte levő ételhez. — Nincs. — Marhasült, pudding nélkül, vasárnap? A szemrehányó hangsúly Ágnes arcába kergette a vért. — A változatosság kedvéért tarhonyával pótoltam. — Mivel? — Tarhonyával. Az ártatlan tarhonyaszemeken bosszút álló néhány villaszúrkálás után, John undorral tolta el maga elől a tányért, majd hirtelen mozdulattal felkelt az asztaltól. — Nem akarlak megbántani — mondta azzal a hűvös udvariassággal, amely mindennél jobban bosszantotta Ágnest, mennyivel szívesebben vette volna, ha jó magyarosan egyet káromkodik — de a tatatatarattád ehetetlen. Gyere Dick, ha sietünk a klubban még ehetünk valamit. A fiú látható örömmel kapott az ajánlaton, így legalább hamarább szabadul el hazulról. De azért, hogy valami vigasztalót mondjon az anyjának, a küszöbről még visszakiáltott. A taratata, rosszul sikerült gnocchis, az olaszok jobban csinálják. Ágnesnek a száján volt a tiltakozás. A tarhonyának semmi köze a gnocchishoz, de aztán elhallgatott. Hagyta, hogy bezáruljon a két férfi mögött az ajtó. Egyszerre belévillant, hogy nincs segítség. Hiába minden, nem egy nyelven beszélnek. Van valami, ami közéjük áll s amit se az élettársának, se az édes gyerekének nem képes megmagyarázni. Valami, amit a legelső jöttment honfitársa rögtön megértene. Mint most a tarhonyát. Amit ezek ketten még kimondani sem tudnak, nem hogy megérteni. Csak fölényeskednek, csúfolódnak. Elkeseredésében sírni szeretne. Hangosan, illetlenül, azzal az önnönmagán való sajnálkozással, ami az angol felfogás * szerint megbocsáthatatlan gyengeség. „Ügy kell neked” ismételgeti a belsejében egy kárörvendő hang. „Te akartad az életed egy idegen származású férfihoz kötni. Szembe szállva a szüléiddel, az egész családdal. Hát nincs elég jóravaló ember a vármegyében, olyan messze kell keresni a boldogságod? — mondta szegény apád, mikor bejelentetted neki. hogy Lausanne-ban jegyet váltottál egy angol diáktársaddal, John Watsonnal. Anyád is lebeszélt, de te'a fiatalok keményszívűségével azt képzelted, önzésből beszél, mert fél, hogy öregségükre magukra hagyod őket. Megszédített a svájci leányintézetben eltöltött két esztendő, és iróztál az otthon rád váró egyhangúságtól. Ügy érezted, megfulladnál, ha mindörökre a szülővárosodban maradsz. Hód- ‘ mezővásárhelyen! A Bocskay utcai kis házban!’' „De én szerettem Johnt” — felesel a hanggal Ágnes. „Szerelemből lettem a felesége. Es huszonöt évig boldog voltam vele. Ha egyáltalán lehet jó házasság a világon, a miénk az volt. Csak ma. Ez a buta félreértés. És egy ilyen semmiség miatt.” Ágnes még mindig magába roskadva ül a te nem szedett asztal mellett. Még annyi akaratereje sincs, hogy szokásához híven azonnal rendbe hozza a szobát és elmosogasson. Mintha mérget nyelt volna, mázsás súllyal nyomják az apró tarhonyaszemecskék, érzi amint nőnek, dagadnak a belsejében. Attól fél, ezt az ebédet sohase fogja tudni megemészteni. A „Big Ben” kongása hozza vissza a valóságba. Számolja ütéseit. Szent Isten! Négy óra! Nemsokára itthon lesz a két angolja. Tea-időre, mint egy vallásos szertartásra percnyi pontossággal szoktak hazaérkezni, a tea számukra nem étkezési, de annál sokkal többet, valóságos szellemi közösséget jelent. Ebben már Agnes is hozzájuk idomult annyira, hogy a tea elkészítése és elfogyasztása ünnepiességében már százszázalékosan brit állampolgárként viselkedett. Pillanatok alatt a beléidegzett mozdulatokkal teszi fel a gázrezsóra a vizet, rakja a tálcára az elengedhetetlen kellékeket, hideg tejet, narancslekvárt, különböző süteményt, pirított kény ér szeleteket. A forrni kezdő víz jól ismert pöfögő, majd sziszegő, zizegő zümmögése jóleső nyugalmat önt el benne. A téli félhomályban, a jó.meleg lakásban, a meghitt környezetben oly védettnek otthonosnak érzi magát, hogy szégyelli az iménti lázadozását. Benne a hiba. Túl sokat akart. A múltat is, a jelent is. Tarhonyát, teát 600 ezer magyar zsidó emlékére GYÁSZISTENTISZTELET NEW YORKBAN Kissé felhevült és izgatott, amikor belépek. Kezében leveleket szorongat s ezekre a némileg gyűrött és megsárgult papírokra koncentrál. — Látja, ahelyett, hogy ebben a néhány napban, amelyet itthon töltök, a pesti utcán sétálnék, régi iratok közt turkálok. Pedig hogy vágyódtam a pesti utcák után! Két esztendeje nem: voltam itthon. Két esztendeje s azelőtt csaknem harminc esztendeje nem volt itthon Megyery Sári. A magyar származású írónőt rangos francia író — jelenleg az Edition de France vezetője — vette feleségül s ő legutóbb ebben a minőségében, mint André Lang felesége látogatott haza férjével együtt. Akkor férjének A pénzvadász című drámáját mutatta be a Déryné Színház s erre emlékezve azt mondja: — Legnagyobb öröm a szerző feleségének lenni a férj premierjén. — Most azonban mint Megyery Sári írónő jött el s ennek a magányos látogatásnak is megvan a varázsa: — Amikor André velem volt, sem sírni, sem ujjongani nem akartam. Bármilyen megértő, bármennyire átérzi, hogy ez volt a szülőhazám, ez az én Budapestem — ő mégis francia. Izgalmas, szép életem van mellette, sokat tanultam tőle. Nem akartam az ő ünnepét, az ő művének bemutatóját megzavarni az én magánérzelmeimmel. Most más a helyzet, most elengedhetem magam, s minden ismerős színnek és illatnak, minden egyszerű és közönséges feliratnak — annak, hogy „pék”, hogy „hentes”, hogy „könyvesbolt” — gyerekesen megörülök. Azután arról beszél, hogy milyen elszakíthatatlan szálak fűzik a magyar irodalom nagyjaihoz, akik közül tanárának vallja Szabó Lőrincet, jól ismerte Babitsot, Kosztolányit, József Attilát, Szép Ernőt s a maiak közül Illyés Gyulát, Várnai Zsenit. Illés Endrét pedig — akit eddig a távolból tisztelt Yorkban székelő Magyar Zsidók Világszövetsége a nácizmus magyarországi áldozatai tiszteletére és emlékére nagyszabású emlékünnepséget rendezett, amelyre meghívta a magyar zsidóság vezetőjét, Dr. Seifert Géza elnököt és feleségét. New Yorkban, több mint 1600 Magyarországról elszármazott résztvevő jelenlétében, a Park East Synagogueban tartották meg a gyászistentiszteletet, amelynek ünnepi szónoka dr. Seifert Géza volt. A gyászistentiszteleten iaz amerikai zsidóság képviselője, dr. Arthur Schneier rabbi tartott emlékbeszédet. Mint mondotta, maga is végigélte Magyarországon a nácizmus szörnyűségeit és ő is elvesztette családját. Dr. Seifert Géza, a MIOK elnöke ünnepi szónoklatában ismertette a 25 év előtti eseményeket, a történelmi előzményeket, áttekintést nyújtott a magyarországi fasizmus útjáról, majd szólt a magyar zsidóság felszabadulás utáni helyzetéről. A gyászszertartás résztvevői, a túlnyomórészt Magyarországról elszármazott emberek, könnyes szemmel emlékeztek vissza a negyedszázaddal ezelőtti tragédiára, ugyanakkor örömmel hallották, hogy hazánkban a zsidó vallású magyarok szabadon gyakorolják vallásukat és intézményeket tartanak fenn. Az ünnepségen képviseltette magát washingtoni nagykövetségünk, amely egyébként dr. Seifert Géza és felesége tiszteletére fogadást is adott. Beszéltünk az időközben visszatért dr. Seifert Gézával az amerikai gyászünnepségről és az amerikai útján a magyarság körében szerzett tapasztalatairól. Az elnök elmondotta, hogy a mintegy háromhetes amerikai és kanadai útja során sok amerikai és kanadai zsidószervezet vezetőjével találkozott. A fő téma mindenütt a magyarországi zsidóság helyzete volt. Nagy és általános érdeklődés kísérte előadásait a magyar zsidóság szabad életéről, a templomok működéséről, a szeretetkórhóz, a Rabbi-szeminárium, a zsidó gimnázium, valamint a többi intézmény és a vidéki hitközségek életéről. — Most nem akarok részletesen beszélni az amerikai magyar és nem magyar zsidó szervezetek vezetőiről — mondotta az elnök —, akikkel módom volt több ízben összejönni és akik elismeréssel adóztak annak, hogy kormányunk a zsidó felekezet számára is biztosítja a szabad vallásgyakorlatot. Inkább az egyszerű, névtelen kisemberekről, ragaszkodásukról szólnék. New York_ ban és Kanadában a gyász" istentiszteleten és a különféle rendezvényeken összejöttünk és beszélgettünk olyanokkal, akik tizenöt-Dr . Seifert Géza, a MIOK elnöke volt az ünnepi szónok Huszonöt esztendeje annak, hogy a magyarországi zsidóság túlnyomó többségét a náci haláltáborokba hurcolták. Hatszázezer ember esett áldozatául az újkori pogromnak. A szomorú évforduló alkalmából a New húsz esztendővel fezelőtt, vagy még régebben vándoroltak ki. Érdemes lett volna hangszalagra rögzíteni kérdéseiket, érdeklődő szavaikat. Legtöbbjük családját vesztette és talán e keserű emlékek vitték őket az Balról jobbra: Fettman József, a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozatának elnöke, dr. Seifert Géza, a MIOK és BIH elnöke, Nánási Miklósné, a Magyar Zsidók Világszövetsége központi elnökének felesége, dr. Seifert Gézáné, Rabbi Dr. Israel Mowshowitz, a New York Board of Rabbis ügyvezető elnöke és Rabbi Dr. Harold II. Gordon, a New York Board of Rabbis ügyvezető alelnöke Megyery sári édesapja sirjánál a Kerepesi temetőben. A síremlék Lányi Dezső alkotása 11
