Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-07-26 / 15. szám
HAZÁNK VIZUZHALKODASÁ I . A sok is kevés A parlament nyári ülésszaka mélyrehatóan megvitatta Magyarország vízügyi helyzetét. A víz világszerte egyre inkább nagy problémája lesz az emberiségnek. Pedig földünkön rengeteg a víz. A Föld felületének kétharmadát víz borítja, amelynek 90 százaléka az óceánokban és a tengerekben levő sós víz. A 38 millió köbkilométer édesvízből 28 millió köbkilométer a sarkvidéki jégtakarókban halmozódik fel, a kontinensekre csak alig több mint nyolcmillió köbkilométer jut és mintegy 13 ezer köbkilométerre becsülik a Föld légkörében — pára vagy jégkristály formájában keringő vízkészletet. A kontinenseken levő vízkészlet túlnyomó többsége a felszín alatt helyezkedik el, ebből a felső — viszonylag könnyebben hozzáférhető — rétegekben levő víz mintegy 320 ezer köbkilométer, a felszíni vizek mennyisége pedig 125 ezer köbkilométerre becsülhető. Gyakorlatilag azonban ennek csak egy része, az évi átlagban 37 ezer köbkilométerre becsülhető, úgynevezett dinamikus vízkészlet vehető emberi használatra folyamatosan igénybe anélkül, hogy a természet vízháztartását károsodás ne érné. Ez a mennyiség pedig alig éri el az édesvízkészlet egy ezrelékét. A különböző fejlettségi szinten levő országok adatainak összehasonlítása ugyanakkor azt mutatja, hogy a kulturális és technikai színvonal fejlődése egyre nagyobb vízfelhasználással jár, a vízigények mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, mind a lakosság személyes felhasználásában rohamosan növekednek. Magyarországon a települések vízellátása és csatornázása a felszabadulás előtt fél évszázaddal elmaradt az európai országoktól. 1945-ben a lakosságnak mindössze 22 százaléka volt vízvezetékről ellátva, és csupán 16 százaléka által lakott terület volt csatornázva. A közműves vízellátás túlnyomórészt a fővárosra és néhány nagyobb vidéki város belső kerületeire korlátozódott. A vidéki városok és falvak közművesítése jelentéktelen volt. A népesség kisebb hányada (alig egymillió fő) közkutakból, nagyobb része egészségügyi szempontból többnyire kifogásolható vizet adó kutakból szerezte be az ivóvizet. A felszabadulást közvetlenül követő években a népgazdaság teherbíró képessége a vízellátás és csatornázás számottevő fejlesztését nem tette lehetővé. 1958-ig az anyagi erőforrások nagyobb részét az ipar vízigényének kielégítésére kellett fordítani. A lakosság vízellátása háttérbe szorult. A vízellátás és csatornázás fokozott ütemű fejlesztése 1958-ban indult meg. Ehhez a szocialista iparosítás, a nagymérvű városiasodási folyamat, a mezőgazdaság szocialista átszervezése és a falu ■villamosítása új lendületet adott. A második és harmadik ötéves tervek időszakában megvalósított fejlesztés kiemelkedő jelentőségű a hazai vízellátás és csatornázás történetében. Viszonylag rövid idő — egy évtized — alatt megkétszereződött a vízművek útján egészséges ivóvízzel ellátott lakosok száma. Ez a szám lényeges javulást eredményezett a városok és falvak egészségügyi, kulturális és szociális ellátottságában. A települések vízellátásának és csatornázásának fejlesztésére a népgazdaság 1950-től 1968 végéig mintegy 9,0 milliárd forintot fordított, amelynek 87 százaléka az 1958—68. évekre jutott. Különösen meggyorsult a fejlődés a harmadik ötéves terv időszakában. A fejlődés ütemének gyorsulását jellemzi, hogy 1950-ben 40 000 fővel, 1900-ban 140 000 fővel, 1965— 68 között pedig évente 250 000 fővel növekedett a vezetékes vízellátásban részesülő népesség száma. Az 1970. év végére a lakosságnak már 55 százaléka réTanácskozás Bulgáriában. Balról a bolgár, jobbról a magyar delegáció Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új magyarországi nagykövete átadta megbízólevelét Kisházi Ödönnek, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa helyettes elnökének (MTI felv.) DIPLOMÁCIAI ÉLET Hazánk nemzetközi politikai életének jelentős eseménye volt július első heteiben Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Vezetőségének első titkára és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke baráti hivatalos látogatása Bulgáriában. A látogatás alkalmával július 10-én aláírták az újabb húsz évre szóló magyar— bolgár barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. Mint Kádár János a szófiai repülőtéren tartott búcsúbeszédében hazautazása előtt kijelentette: „Az új egyezmény népeink barátságának alapokmánya, amelyre az együttműködés gyakorlati tényei támaszkodhatnak a politikai, a gazdasági, a műszakitudományos és kulturális kapcsolatok területén egyaránt.” A Csehszlovák Szocialista Köztársaság új magyarországi nagykövete, Frantisek Dvorsky rendkívüli és meghatalmazott nagykövet július 14-én adta át megbízólevelét. Megbízólevelének átadásakor hangsúlyozta: Közös érdekeink a szocialista társadalom megszilárdítása és védelme terén a proletár internacionalizmus és a kölcsönös elvtársi együttműködés elveire épülnek. Ezek az elvek ismételten kifejezésre jutottak a két ország június 14-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben. Több Budapesten akkreditált nagykövet adott fogadást hazája nemzeti ünnepe alkalmából. Alfred P. J. Puhán, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete, Thomas Wainman-Wood, Kanada budapesti nagykövete és Raymond Gastambide, Franciaország budapesti nagykövete, valamint Pieter Yvo de Vleeschauwer, a Belga Királyság budapesti nagykövete látta vendégül a többi között a magyar politikai és társadalmi élet számos ismert személyiségét. Befejezte budapesti tárgyalásait és elutazott Abdel Karim Mirghani. Szudán gazdasági és kereskedelmi minisztere, aki budapesti tartózkodása alatt megbeszéléseket folytatott Biró József külkereskedelmi miniszterrel és dr. Szalai Béla miniszterhelyettessel. szesül vezetékes vúeiüUáiba'n és mintegy 28 százaléka lakik csatornázott területen. A 4,7 millió városi lakosból 4 millió (84%) részesül közüzemi vízellátásban, és a 2,7 millió (57%) csatornázásban. Az ország valamennyi városában lesz közüzemi vízmű, 45 városában csatornamű, szennyvíztisztító teleppel pedig 19 város rendelkezik. A vízművek napi víztermelési kapacitása 1.8 millió köbmétert ér el. (1958-ban ez 950 000 köbméter volt.) A közcsatornákon elvezetett napi szennyvízmennyiség 1,3 millió köbméter lesz, ennek azonban csak 20 százaléka kellően tisztított. A lakosság egy főre jutó háztartási vízfogyasztása országos átlagban eléri a napi 105, Budapesten a 135 litert. Több városban ennél lényegesen alacsonyabb az egy főre jutó vízmennyiség. Ennek fő oka egyrészt a kapacitásfejlesztésre rendelkezésre álló anyagi eszközök elégtelensége, másrészt az ipari vízfelhasználás magas aránya. Az ipari üzemek és közintézmények a vízművek által termelt vízmennyiségnek jelenleg körülbelül 60 százalékát veszik igénybe. A vízellátás és csatornázás távlati fejlesztésének alapvető célja, hogy a közműves vízellátás az ezredfordulóig elérje a gazdaságilag legfejlettebb európai államok színvonalát (90—95 százalék). Ezen belül általános célként kell szem előtt tartani, hogy 1985-ig az ország valamennyi lakosa egészséges ivóvizet kapjon, a csatornázottság mértéke pedig jelentősen közelítsen a vízvezetéki ellátottsághoz. Ennek figyelembevételével a távlati fejlesztési koncepciók az 1985. évre 85 százalékos vízvezetékes és 60 százalékos csatorna-ellátottságot irányoznak elő. Ez a városi lakosság 90 százalékos, a községi lakosság csaknem 80 százalékos közműves vízellátását, továbbá a városok 80 százalékos, a községek 39 százalékos csatornaellátottságát jelenti. Az utóbbi időben megindult a községi csatornaművek társulati úton való építése, ami a falvak csatornázásának folyamatát meggyorsítja. Ez tehát azt jelenti; hogy 1983-ij, :’jabb 3,5 millió lakos vízellátásáról es ó,7 .r;1- lió fő által lakott terület csatornázásáról kell gondoskodni. 1985-ben a várható vízigény napi 3,1 millió köbméterre becsülhető. A közüzemi vízművek évi termelő kapacitását a jelenleginek mintegy kétszeresére kell emelni. Ugyanezen idő alatt a településeken keletkező szennyvízmennyiség napi 2,5 millió köbméterre emelkedik, amelynek 80 százaléka a tervek szerint már megfelelő tisztítás után kerül a folyókba. A felszabadulás előtti, viszonylag fejletlen ipar vízigényének kielégítése és a kibocsátottt szennyvizek elvezetése nem okozott nehézségeket és jelentősebb anyagi befektetést sem igényelt. A nagy fogyasztású üzemek (többségükben hőerőművek) általában a bő hozamú vízfolyások mentén települtek. Az elmúlt 20 év alatt az ipar vízfelhasználása a vízkészletekből (friss víztermelés) háromszorosára emelkedett. Ennek 84 százaléka hűtővíz, 12 százaléka egyéb technológiai víz és 4 százaléka üzemi ivóvíz. Az ipar teljes vízforgalmának több mint 80 százalékát a három legvízigényesebb ipari ágazat — a villamos energiaipar, a vegyipar és a kohászat — hasznosítja. Az üzemek vízszükségletük 90 százalékát saját víztermelő berendezéseikkel állítják elő. mintegy 7 százalékát közüzemi ivóvízművektől, 3 százalékát pedig közüzemi ipari vízművektől szerzik be. Az ipari termelés évi 5,5—6,5 százalékos növekedési ütemével számolva, az ipar frissvízigénye 1985-ig a jelenleginek mintegy háromszorosára emelkedik. A vízzel kapcsolatban más kérdések is felmerülnek. Ezekre legközelebb visszatérünk. Pethő Tibor Pécsett működni kezd a hatalmas szennyvíztisztító telep, amely 20 000 köbméter vizet tisztít, ad át a hőerőműnek. As. erőmű által eddig használt friss víz tehát felszabadul és a pécsi háztartásokba áramlik, javítja a város vízellátását. Képűnkön kotróhíd a tisztító telep medencéjében. LENT: Dj nagy felszíni vízmű készült el Káposztásmegyeren, mintegy 260 millió forint értékben. Képünkön; az egyik nagy derítő medence (MTI felv.) 3
