Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-17 / 10. szám
/láttuk, olvastuk, hallottuk... Világgazdasági Tudományos Tanács alakításáról hozott határozatot kormányunk. A tanács feladata lesz, hogy javaslataival segítse a különböző helyeken folyó világgazdasági kutatómunkát, s a kutatók együttműködését. Továbbá: kidolgoztat kiemelkedően fontos világgazdasági jellegű kutatási témákat, rendszeres időközönként megvitatja a legfontosabb kutatások eredményeit, továbbá azokat a világgazdasági folyamatokat, jelenségeket, amelyek hazánk gazdaságpolitikáját befolyásolják. • Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes a párizsi vásár alkalmából Franciaországban tartózkodott: találkozott a francia állami és gazdasági élet vezető személyiségeivel és megbeszéléseket folytatott a két ország gazdasági kapcsolatainak továbbfejlesztési lehetőségeiről. * Kanada gazdasági fejlődéséről tartott előadásokat a magyar szakembereknek O. J. Firestone, kanadai közgazdász professzor, az ottawai, egyetem tanára, aki a Kulturális Kapcsolatok' Inté^ zete vendégeként tartózkodott Budapesten. • A törökországi Tekirdag (Rodostó) és Sárospatak városi tanácsa elhatározta, hogy testvéri kapcsolatot létesít. A sárospatakiak május 3-án küldték el az erről szóló határozatot a törökországi testvérvárosba. * özv. dr. Vági Józsefné, dr. Ungár Margit, Magyarország első nőügyvédje, az ügyvédi és bírói vizsgáztató bizottság állandó tagja, aki tavaly ünnepelte diploma átvételének 40. évfordulóját, Budapesten elhunyt. * Kijavították a miskolci harangjátékot, amelyet még a felszabadulás előtt állítottak fel az Avason, a XVI. században épült óratoronyban, de a háború alatt megrongálódott, nem működött. A Miskolci Finommechanikai Vállalat műszerészbrigádja elektronikus vezérlésű berendezést épített bele. A harangjáték április 30-án ismét megszólalt. * Űj gyár alapkövét rakták le Körmenden. Itt épül fel az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár új üzeme. ■ i A magyar—svéd könyvkiadói kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Budapesten a Kulturális Kapcsolatok Intézetében Georg Svensson, a Bonniers svéd kiadó helyettes vezérigazgatója és Erik Hyllner, a cég igazgatója. * Száz éves a Szegedi Szalámigyár. A Pick-család 1869-ben alapított műhelye korszerű nagyüzemmé alakult a felszabadulás után, termelése megtízszereződött: ez a mintegy 80 millió forintos beruházással megvalósult rekonstrukciónak köszönhető. A hírneves magyar szalámit a világ 25 országában vásárolják. * Három hétre Afganisztánba utazott dr. Petrasovits Imre, a gödöllői Agrártudományi Egyetem dékánja, a FAO (az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete) felkérésére. A magyar szakember az afgán kormány tanácsadójaként a helyi öntözési terveket konzultálja. • A milánói vásár alkalmából lebonyolított magyar turisztikai „ki mit tud”-on tízezernél többen vettek részt. Kisorsolták az idegenforgalmi tanács díjait — két egy-egy hetes magyarországi utazást, valamint népművészeti tárgyakat. * A torinói Risorgimento múzeumban Kossuth emlékszobát rendez be a Magyar Nemzeti Múzeum. Társintézmények közreműködésével a magyar és az olasz népnek a Habsburg elnyomás ellen vívott közös harcait mutatja be, a torinói múzeum történeti kiállításához kapcsolódva. Az 1848—49-es magyar szabadságharcban részt vevő olasz s az olaszországi Risorgimento harcaiban küzdő magyar katonák emlékei mellett sok egyéb dokumentum segítségével mutatják be Kossuth száműzetésben töltött éveit, munkásságát s kapcsolatát az olasz Risorgimento vezetőivel. * A hazánkban élő délszláv, német, román és szlovák ajkú lakosságot képviselő nemzetiségi szövetségek áprilisban tartották meg négyévenként megrendezésre kerülő kongresszusukat, Budapesten. * 15 millió dolláros kölcsön alumíniumiparunk fejlesztésére A magyar exportcikkek között előkelő helyet foglal el az alumínium. Amíg a Szovjetunióval megkötött timföld-alumínium egyezmény lehetőséget ad arra, hogy nagymértékben növekedjék a hazai piac alumíniumtermékekkel való ellátása, hiszen a magyar bauxittermelés jórészét szovjet üzemek dolgozzák fel alumíniummá, az export növekedésének elősegítésére, a Magyar Alumíniumipari Tröszt fejlesztési terveinek finanszírozására Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese április 23-án megállapodást írt alá Londonban a Bank of London and South America vezetésével alakult nemzetközi konzorciummal. A megállapodás szerint kilenc angol, kanadai, francia és olasz bank öt évre 15 millió dollár kölcsönt folyósít a szokásos kamattal, iparfejlesztési célokra. Nyárád határában hatalmas (elszíni bánya ontja a bauxltot, amelynek jórészét — ismeretes, az aluminlumkészítés rendkívül energiaigényes — végül is a Szovjetunióban dolgozzák fel alumíniummá EURÓPAI IPARI KOOPERÁCIÓ Dr. Mihalik Sándor posztumusz tanulmányával az európai jelentőségű magyar főszékesegyházi kincstár is helyet kap abban a kiadványban, melyet a patinás müncheni Hirmer Verlag jelentet meg Európa egyházi kincsei címmel. KIÁRUSÍTÁS Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága április 9—23 között tartotta Genfben 24. közgyűlését, amelyen Magyarországot dr. Szita János miniszterhelyettessel, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetőjével az élen kormánydelegáció képviselte. A közgyűlés munkájáról dr. Szita János a következőket mondotta: — Ez az egyetlen európai fórum, ahol az európai szocialista és tőkés országok 'kormányainak képviselői találkoznak és megvitatják a gazdasági problémákat. A közgyűlés vitájának hangja mindig erősen függött a világpolitikai helyzettől. Az idén jobb volt a légkör, mint az előző években. Ez kedvezett a tárgyalásoknak, s annak, hogy az Európai Gazdasági Bizottság tevékenységét a kelet—nyugati együttműködés elősegítésének irányában fejlessze. A közgyűlésen magyar kezdeményezésre határozat született az ipari kooperációról, örvendetes, hogy a lehetőségek keretei között újabb lépést sikerült tenni az európai országok sokoldalú együttműködése érdekében. 51. A nyitott sír ... „Már csak bele kellett dőlni a nyitott sírba...” — idéztük legutóbb a történész szavait. Valóban, aligha lehet más, vigasztalóbb következtetésre jutni az elsorolt indokok után; mi és hogyan vezetett Mohácsig, a nyitott sírig, amelybe a középkori állam belehullott. Miután a sírt saját magának ásta meg. Mátyás központosított rendi államának szétzüllesztése, a parasztfelkelést követő megtorlások után, az egymással vetélkedő nagyúri és köznemesi pártok egy gyermekkirály, II. Lajos szánandó feje fölött vívták nemegyszer fegyveres harcukat is egymással. S közben, az egykorú leírások nyomán, a középkori haláltánc-víziókra emlékeztet az udvari élet: vadászatok, farsangi jelmezes felvonulások, valami féktelen mámor, amelyet átsző a balsejtelem, de szít a féktelen hencegés is, hogy „minket pedig legyőzni nem lehet!” Dehogynem. A századforduló táján Törökország Perzsiában és Egyiptomban hódított, majd a Tripolitániáig terjedő afrikai partvonal megszerzésével gyarapította erejét. Kiépítette flottáját, és mintegy fél évszázadig — a lepantói ütközetig — ura lett a Földközi-tengernek is. Hadseregét átszervezte, korszerűsítette, a török tüzérség pedig az akkori ismert világ legütőképesebb tüzérsége lett. A hódítások megnövelték a birodalom gazdasági potenciálját, s végül mindez egy kitűnő katona és politikus, az 1520-ban uralomra jutott II. Szulejmán (Szolimán) szultán uralma és vezetése aló került. Szulejmán békét ajánlott Magyarországnak! A magyar rendi kormányzat, amely nem sokkal előbb még támadó hadjáratról ábrándozott, noha ehhez a legcsekélyebb erőforrás sem állt rendelkezésére, elutasította a békeajánlatot. Szulejmán erre elfoglalta a déli határ két kulcspontját, Sabác és Belgrád várát. A rendi pártok vezetői, erős seregek élén, tétlenül nézték, nem mentek az ostromlott várak felmentésére. A király országos felkelést hirdetett — eredménytelenül. Nyugatról segítség nem érkezett, sőt V. Károly a magyar királytól kért támogatást — a franciák ellen. A kortárs külföldiek, akik akkor Magyarországon tartózkodtak, megírták, hogy az udvarban nincs egy ember, aki értené, és vállalná is a hadvezetést. „Senki nem ért itt semmihez, csak ahhoz, hogy a zsebére nézzen. Pár aranyon meg lehet vesztegetni a legmagasabb tisztségek viselőit is. Ha úgy fordulna, hogy kevés pénzzel is meg lehetne váltani az országot a végveszélytől, nem lenne, aki összeadná...” Könyörtelen kép, de adatok bizonyítják, hogy igaz. Ilyen állapotok között hányódott az ország, amikor a cognaci ligában a pápa, a francia király és Velence összefogtak a Habsburgok ellen. A korábban franciaellenes angol király is melléjük állt. Szulejmán, aki már korábban is,szövetségese volt a francia királynak, ezt üzente neki: „Paripáink nyergeivé, felöveztük kardunkat." A paripák útja pedig Magyarországon át vezetett. Szulejmán 1526 júliusában ostrom alá vette Péterváradot és hosszú, elkeseredett küzdelem után bevette. Utána átkelt a Dráván, és a Dunántúl keleti szegélyén elindult Buda felé. A magyar udvart nem érte váratlanul a támadás, tudtak már terveiről is. De néhány kapkodó intézkedésen, riadt levélváltáson kívül más nem történt. A szentgyörgynapi országgyűlés szigorú határozatokat hozott az ország védelmére, de — szokás szerint — ezeket nem hajtották végre. Kevés pénz, és kevés csapat gyűlt össze, az is lassan. Állandó viták voltak — még közvetlenül az ütközet előtt is, a vezérságről. Zápolya, a köznemesség vezére, jól felszerelt sereggel, tétlenül állott az Alföld közepén, mert ellentmondó utasításokat kapott, hogy hová menjen. (Azóta is vitatják a történészek, valóban azért maradt ki Zápolya jelentős erőivel a mohácsi csatából, mert nem tudta, hogy hol lesz az ütközet, vagy mindez csak ürügy volt számára, hogy a királyi sereg veresége esetén egy lépéssel közelebb juthasson az akkor már olyannyira áhított koronához?) Körülbelül huszonötezer emberrel — ezeknek is csak kisebb része volt katonailag szakképzett cseh és lengyel zsoldos — indult el II. Lajos a török ellen, amely kétszázezres tömeggel lassan, lomhán vonult felfelé; a harcos erő ebből körülbelül nyolcvanezer fő lehetett. Útját számos természeti akadály nehezítette, valamennyi kitűnő alkalom a rajtaütésre, de — a török csodálkozott rajta legjobban — senki sem zavarta vonulását. A csatatér, Mohács alatt, a magyarok számára hátrányos volt, mivel a síkságot dombok övezték, amelyeket a török ugyancsak akadálytalanul megszállhatott. Az ütközet lefolyása a kortársi emlékezésekből, a történelemkönyvekből, sőt a szépirodalomból is, jól ismert. Miután még az utolsó pillanatig tartott a veszekedés, hogy ki legyen a magyar sereg vezére, és mi legyen a követendő harcmodor, végül — az olyannyira elavult lovagi harcmód jegyében! — lovasrohamot intéztek a török sereg dereka ellen. A török azonban a roham elől kitért, és a lovasok egyenesen belerohantak az ágyúk és a janicsárpuskák rendkívül hatásos össztüzébe. A lovasroham kudarca után a hadrend felbomlott, aki tehette, menekült. A csatának végül egy heves nyári zivatar és felhőszakadás vetett véget. A lovasok egy része ugyan átvágta magát, de a gyalogság jórészt elpusztult. Menekülés közben a király eltűnt, mint utóbb kiderült, feltehetőleg vízbe fulladt. Először a törökök sem fogták fel, hogy mi történt. Csak másnap tudták meg, hogy övék a teljes győzelem, de még ekkor is tartottak tőle, hogy nem a fősereggel ütköztek meg. Talán, amikor bevonultak Budára, még akkor is csodálkoztak, hogy csupán ennyi volt az egész ellenállás? A középkori magyar állam ottveszett Mohácsnál. De vajon, a független Magyarország is ? Keressük a Választ... (Következik: Ez történt Mohács után) B. P.
