Magyar Hírek, 1968 (21. évfolyam, 24-26. szám)
1968-12-28 / 26. szám
SÉTA A SZÉNMEZÖN Autón indultam, s egy ideig gyalog folytattam az utat. hogy bejárjam és megnézzem a Visonta mellett elterülő szénmezőt. A szénmező sok mindenhez hasonlítható, csak éppen mezőhöz nem. Száz holdnyi területeken mélyülő gödrök és húsz méteres meddőhányók, a megbolygatott földfelszín és a gödrök mélyéről kibukkanó szén színe, rejtélyes őslényeknek tűnő gépek és szállítószalagok, a megbolygatott természet fölfordult rendje, a háttérben a Mátra vonulatával és fejem fölött a kora téli ég halovány derengésével: ez a kép rohant meg és kísért végig az utamon. Mi történik itt? Geológusaink Visonta falu és a környező mezők, szőlők, legelők és szántóföldek alatt olyan gazdag szénréteget találtak, amely képes lenne évtizedekig táplálni az ország legnagyobb hőerőművét. A föld igen keskeny meddőréteg alatt rejtegette ezt a szénmezőt, a nem nagy kalória-értékű, menynyiségében mégis roppant nemzeti vagyonnak tűnő barna lignit-réteget, amelynek mennyiségét a kezdeti kutatás százmillió tonnára becsülte, később pedig e becslést 200 millió tonnára emelték. Megszületett a döntés: a szénmezőt külszíni fejtéssel ki kell bányászni, Visonta mellett — az energia hasznosítására — fel kell építeni az ország legnagyobb hőerőművét, a környék termelőszövetkezeteitől igénybe kell venni 5000 katasztrális hold területet, a több mint 1500 lakosú, ősi Visonta lakosságát át kell telepíteni, és Visontától három kilométerre, Halmajugra határában fel kell építeni Űjvisonta falut. Ez a munka ebben a pillanatban, ezekben a hónapokban és a soron következő években ennek az országnak egyik legnagyobb vállalkozása. Nagy célok hatják át azt a vállalkozást, amelyet sok-sok ember keserűségének drámai szálai szőnek át. Elhagyni az ősi tájat, hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak? A kimozdíttatás akkor is fájdalmas, ha az új falu szebb házakat kínál és Űjvisonta innen három kilométernyire lesz csupán. Sárban caplatok, a megbolygatott föld nehéz, fekete abroszán, árkok, gödrök, földhányások és súlyos gépek között. Ez a télelejei ködökbe vesző, sáros, fekete világ kissé csodatáj : geológusaink a visontai feltárások után még gazdagabb szénmezőkre bukkantak. Ezek a szénmezők a Mátrával párhuzamosan haladnak, elérik a Bükk vonulatát is és Mezőkövesd környékén, ebben a palóc fővárosban a leggazdagabbak. Nézegetem az épülő visontai hőerőművet, amelynek hűtőtornyai szelíd óriásokként őrzik a tájat, s a megbolydult föld mélyén nézegetem Magyarország legnagyobb gödrét, amely olyannyira tágas, hogy több falu férne el benne egymás mellett. Ezzel a „gödörrel” indul a roppant vállalkozás. Több száz holdnyi területen le kellett és le kell borotválni a földfelszínt, hogy kibukkanjon a szénmező, amelyet olcsó, külszíni fejtéssel fognak kiaknázni. Magvarország valamikor a kubikosok hazája volt. Ilyen roppant földréteget még a régi Magyarország valamennyi kubikosa is nehezen tudott volna elhordani. Olyan gépeket kellett beszerezni, amelyek évenként 20 millió köbméter föld megmozgatására alkalmasak. Ez 10 000 kubikos évi munkájának felelne meg. Van a világon tízezer ember munkáját helyettesítő és megoldó gépi szerkezet? Az első óriás 1967 nyarán érkezett meg a Némel Demokratikus Köztársaságból. Értéke 200 millió forint, gépeinek összsúlya 5000 tonna. A hatalmas földberetvát alkatrészenként szállították Magyarországra Nem is gépnek, hanem gépláncnak nevezik. Harminckét méter magas, mintegy száz méter hosszú. Szállítóberendezése pedig három kilométeres. A géplánc működése voltaképpen igen egyszerű: marótárcsás kotróból, három kilométer hosszú gumihevederes szállítóberendezésből és egy, úgynevezett hányóképzőgépből áll. A kotró marótárcsája nyolc méter átmérőjű, s egyszerre huszonkét méter vastag földréteget markol föl, a szállítóberendezés ötven kilométeres sebességgel halad, s egy óra alatt 4000 köbméter földet szállít el a meddőhányóra. A hányóképzögép pedig a kitermelt földből hegyet formál. Néhány éven belül hét ilyen gépláncot helyezünk üzembe, s 1972- ben a régi szőlőskertek, virágos mezők, illatos legelők helyén, a Mátra lábainál hét géplánc végzi majd el a képzeletbeli hetvenezer kubikos munkáját. Az első két géplánc 40—50 méternyi mélységben már elérte a szénmezőt. Ilyen meddő földréteget kell ezen a tájon „leseperni”, hogy kitermeljék — külszíni fejtéssel — a lignitet. A külszíni bánya ennek az évnek a végén, vagy a jövő év elején kezd termelni, utána üzembe áll majd az épülő hőerőmű első gépegysége. A nagy munka közben egyetlen, szívós ellenséggel kelleti megküzdeni. A szénmezői vízréteg járja át. Ezt a belső vízréteget úgy tették ártalmatlanná, hogy kétszáz holdnyi területet bolygottak meg és a földalatti vízréteget -r- sok millió köbméter vizet — egy közeli patak medrébe vezették. A külső vízréteg elleni küzdelem nehezebb volt. A tavaszi, őszi nagy esőzések idején a Mátra zúdítja, árasztja a vizet erre a területre. Meg kellett menteni, meg kellett óvni a jövendő külszíni szénbányát az elvizesedéstől, a vízbetörésektől. Valóságos sáncrendszert építettek a terület köré, övcsatornákat, ezek védik majd a bányát és vezetik el a Mátrából lezúduló csapadékot és a kis hegyi patakok vizét abba a tárolómedencébe, amely hűtővízzel táplálja majd a hőerőművel. Ha az ötvenes évek, a nagy beruházások idején írtam volna ezt a beszámolót, csak a munka nagyságát, embert formáló erejét, sodró szépségét emlegettem és ünnepeltem volna. Azóta, keserves leckék árán, megtanultuk, hogy mindennek, minden nagy műnek, elég súlyos ára is van. Nem pénzre gondolok. Hanem emberi javakra, arra a szorongásra, búcsúra és távozásra, amellyel ezt az árat ki kell egyenlíteni. A szénmezőről a faluba tértem vissza, az emberekhez, beszélgetni velük és együtt hallgatni velük, ha elszomorodtak. Mert elszomorodtak, ha a távozást emlegették. Ruffy Péter A. feltúrt föld. Lent: Az építkezés a falu szélén tiXfatyf-HEVES MEGYE ■ IDEQEN IV a a: öregembert a múltjáról kérdezik, így felel: „Nem baj, hogy milyen voltam, már semmi sem vagyok." De vajon semmivé lehet-e egy ember élete? Állunk az udvaron, ahol a szalmakazal, a trágyadomb, a hidas, a deszkából ácsolt gazdasági épületek sora valami ősi, változhatallan rend formáit őrzi, mintha az idő egyhelyben lebegne, szokásos minden, a tapasztalatok és a célszerűség formálták ezt a szigorú rendet. Spisák Vilmos portája hasonlatos bármely más paraszti házhoz, s élete a többi élettől kevéssé különbözik. A századforduló táján született falusi emberek jó része ilyen sorsot élt. Az ajtó alacsony, lehajtott fejjel lehet csak belépni rajta, a szobában tornyos ágy, lóca, öreg almárium, barna félhomály, hosszú csend. Idegen vagyok itt, az utcáról jöttem, mondhatnám úgy is, távoli utókról, félórával ezelőtt még azt sem tudtam, hogy létezik-e egy Spisák Vilmos nevű öregember a világon. Az első szó, amit váltottunk, közömbös volt, de talán a hangjában megcsendült valami, amire felfigyeltem, talán az tűnt fel, hogy a kérdésemre nagyon szívélyesen és barátságosán felelt és így szólított; öcsém. Zsinóros fekete kabátot viselt, prémgallérral, a szájában pipa lógott és valami furcsa, örökös nyugalom áradt belőle. Annál inkább meglepett a személyből sugárzó biztonság, mert különben betegnek és törődöttnek látszott, amikor beszéd közben felemelte jobb kezét, f látni lehetett, hogy ezt a csontos, | inas, fáradt emberkezet szüntelen remegés kínozza. Mégis, megnyugtató volt ez a kép, 3 ahogy a kezdő tél kék-hidegé- 3 ben az öregember áll a háza c udvarán fekete félkabátban, s 1 barátsággal szól az idegenhez. < Hirtelen az futott át a fejemen: r az ilyen emberek miatt szeretem £ o magyar vidéket, az ő nyugal- , műkből szövődik a falvak szór- ; gos nyugalma, gyermekkorom- ? ban talán a hozzá hasonlókban ismertem meg az Embert, öcsémnek szólított. S tudtam. 3 valamikor elfértem volna a tenyerén és nyugalmat leltem vol- c na ott. . c Behívott a házba és hellyel ki- 3 nált. Egy tiszta kis öregasszony. 3 a felesége a kötényével törölte 1 le a lócát, és pironkodott, hogy 1 ilyen „szegényesen vagyunk”, s & azért, hogy mással nem tudnak s megkínálni, csak friss lángossal, egy pohár borral. Vendég vol- t tam, anélkül, hogy ismerős let i tem volna, kötelék és érdek nél- l kül; azt adták, amijük volt, s ( csupán azért adták, mert ők ilyenféle emberek. Ezt az érzést. 1 az idegen melegség érzését sem- j mi máshoz nem lehetett hason- , lítani: vendégszeretetnek hív- / ják, de hát ez a szó már sok -h másfajta értelmet is nyert, s valóban, csak ilyen, semmivel sem magyarázható esetekben 1 őrzi a tisztaságát. i Az életéről kérdeztem Spisák c Vilmost és akkor mondta azt: i Ahol mír (
