Magyar Hírek, 1968 (21. évfolyam, 24-26. szám)

1968-12-28 / 26. szám

Tanácskozik az országgyűlés Kádár János és Blszku Béla

MEGALAPOZOTT, MÉRTÉKTARTÓ OPTIMIZMUSSAL

A karácsonyi ünnepek előtt kétnapos tanácskozásra ült össze az országgyűlés az 1969-es költségvetés megvitatására1. A múlt esztendőben ugyancsak decemberben tárgyalta meg a képviselőház a költségvetést és akkor igen fontosnak minősítették az ülésszakot, mert a költségvetés egybeesett az új gazdaságirányítási rendszer megindulásával. Egy éve igen sok kétely, néha aggodalom színezte át a felszólalásokat, mert nem kevesen tartottak attól, hogy az új mechanizmus megindulásával, sok tekintetben új körülmények között új, előre nem látható problémákkal kell majd szembenézni.

A mostani ülésszakot mindenekelőtt az jellemezte, hogy az új gazdaságirányítási rendszer első esztendejének befejeztével az eredmények általában megfelelnek a várakozásnak, nem egy helyen túlszárnyalták az eredeti elképzeléseket. Az 1969-es költségvetés jelentősége tehát kettős, egyrészt tükrözi már az új mechanizmus tapasztalatait, másrészt rekord - magasságú. Az ülésszak gyakorlatilag két napirendi pontot vitatott meg, először meghallgatta a Népköztársaság Elnöki Tanácsának beszámolóját, majd pedig megtárgyalta az 1969. évi költségvetést.

Az Elnöki Tanács beszámolójában Cseterk.i Lajos, az Elnöki Tanács titkára, a Népköztársaság legmagasabb alkotmányjogi szervének másfél1 éves munkásságát ismertette. A tanácsok tevékenységéről általánosságban elmondotta, hogy közülük elsősorban a megyei tanácsok önállósága szélesedett, kezdenek kirajzolódni a nagyobb gazdasági és a bővülő hatáskör körvonalai. Foglalkozott az Elnöki Tanács jogkörével és hosszasan beszélt az állampolgársági ügyekről. Hadd idézzük itt, ezzel kapcsolatban elmondott szavait: „Jelentős számú külföldön élő, magyar származású, becsületes személynek visszaadtuk a magyar állampolgárságát és lehetővé tettük, hogy hazatérjen itthoni családtagjainoz; másokat, akik a törvényben előírt feltételeknek megfeleltek és életkörülményeik ezt indokolttá tették, elbocsátottuk a magyar állampolgárság kötelékéből; továbbá olyan döntéseket is hoztunk, hogy kül földön élő magyar állampolgárokat, akik köztörvényes bűncselekményeikkel méltatlanokká váltak rá, megfosztottuk a magyar állampolgárságuktól.” A továbbiakban kifejtette hogy hazánk társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális fejlődésének jelentős a vonzereje a nyugati országokban élő magyarok körében. Jelentős többségük lojális az óhaza iránt. Vannak köztük, akik sok mindent nem értenek meg és sok mindennel nem értenek egyet, ami a Magyar Népköztársaságban történik, ennek ellenére semmiféle propaganda, sem az ellenséges érdekeket szolgálók rágalmai nem tudják őket szembefordítani szülőföldükkel. A magyar kormány állás ■ foglalása egyértelmű. Aki nem fejt ki ellenséges politikai tevékenységet, vagy tetteit megbánva felhagy vele, aki a föld-A pénzügyminiszter expozéját mondja (MTI felv.)

rajzi távolság ellenére közel érzi magát a Magyar Népköztársasághoz, azt a legszélesebb értelemben vett nemzeti közösség tagjának tekintjük. A legútóbbi amnesztia törvény rendezte államunk kapcsolatait eme honfitársainkkal és aki hazajön, itthoni látogatásait szívesen fogadjuk, ha pedig úgy dönt, hogy a tőkés országokból végleg hazatér, egyenrangú állampolgárként befogadjuk.

Az 1969-es évi költségvetést Vályi Péter pénzügyminiszter terjesztette elő. Mint említettük, rekordköltségvetés, amelynek bevételei meghaladják a 154 milliárd forintot (tavaly ez az összeg 137 milliárd volt), vagyis e téren tízszázalékos növekedés mutatkozik. Ezt a jelentős emelést az tette lehetővé. hogy az ipari termelés 6 százalékkal növekedett, a mezőgazdaság bruttó termelése ugyancsak meghaladta a tavalyit, az export emelkedése pedig magasabb volt, mint a termelés növekedése. Bizonyos javulást mutat nemzetközi fizetési mérlegünk is. Emellett az elmúlt évekhez képest a társadalmi tiszta jövedelemből a vállalatok ma többet kapnak. Ez lehetővé teszi, hogy a vállalatok önállóbb és felelősebb gazdálkodást folytathassanak. A számítottnál magasabbnak bizonyult a vállalatok nyeresége. Ez természetesen növelte a nyereségadóból származó állami bevételeket. Csupán ebből az egy forrásból is mintegy négy-ötmilliárd forint többletbevétel képződött 1968 végére. A népgazdaság 1969. évi terve a jövő évi fejlődés megítélésében megalapozott és mértéktartó. Két legfontosabb célunk jövőre is: a népgazdaság kiegyensúlyozott továbbfejlesztése és a gazdasági hatékonyság növelése. Fokozni akarjuk áruink és szolgáltatásaink külföldi versenyképességét és az export gazdaságosságát.

Ami a fő célokat illeti, ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a múlt évhez viszonyítva többet költünk beruházásra. Az előirányzat 68—70 milliárd forint, ez 2—4 milliárd forinttal több, mint a múlt esztendőben volt. Nagy a beruházási kedv a népgazdaság minden ágazatában és szektorában, ami jó jel, azonban ezek a szándékok nincsenek mindig összhangban a pénzügyi lehetőségekkel. A mezőgazdasági beruházások keretében elsősorban az állattenyésztés fejlesztésére szükséges épületeket és berendezéseket teremtjük elő. Hangsúlyozni kell emellett, hogy valójában a vállalatok 1969-ben hoznak létre először nyereségükből fejlesztési alapot és ezért saját beruházási forrásaik jelentős növekedésével számolhatunk. Fontos életszínvonal-politikai célkitűzésünk o lakásépítések növelése. 1969-ben mintegy 62 ezer lakás építését tervezzük. A negyedik ötéves tervben kiugróan nagy lakásépítési program megvalósítását tűzzük ki célul. E feladat teljesítéséhez már a következő két évben meg kell tenni a szükséges előkészületeket.

A költségvetési expozé hangsúlyozta, hogy a jövőben fokozottan kell takarékoskodnunk az élő munkával, mert további üzemek térnek át rövidített munkaidőre, s ugyanakkor mindent el kell követni a termelékenység növelésére. Budapesten például létszámnövekedés nélkül jelentősen emelkedett a termelékenység. Vidéken még nem ilyen megnyugtatóak a tapasztalatok.

A lakosság megtakarításai növekedtek. így például a takarékbetét-állomány több mint 3,5 milliárd forinttal nőtt, ami két fontos dolgot mutat: egyrészt a lakosságnak a/ új mechanizmus sikerébe vetett hitét, a forint stabil vásárlóértékébe vetett bizalmát, másrészt azt is, hogy a lakosság kereslete a nagyobb értékű fogyasztási javak irányába tolódik el, ami előtakarékossággal jár.

összefoglalva megállapítható, hogy pénzügyi lehetőségeink a korábbinál gyorsabb ütemű fejlesztést biztosítanak. A reform első évének gazdasági eredményei meggyőzően bizonyítják, hogy helyes gazdaságpolitikát folytatunk, hogy gazdálkodási módszereink alkalmazkodnak a magyar népgazdaság helyzetéhez. A költségvetési vita során az az általános vélemény alakult ki, hogy a kormány a bevételi és kiadási előirányzatokat gondosan, reálisan készítette el', s ezék biztosítják a dolgozók életszínvonalának tartós, fokozatos emelését, a népgazdaság és az egyén számára egyaránt hasznos munka megbecsülését.

Pethő Tibor

<*0wm'm0t0t0i0a0t0i0m0n0m0m!0!0,&m0-:*i+'0r<0‘,'0>0sm0m*<m0t0fm0m0i0»0.i0i0'-m0m«

December köszöntött be.

egy megdúlt világban s egy kavargó, forradalomból forradalomba tartó országban: 1918-ban, kerek ötven évvel ezelőtt.

Az idők teljének korszaka volt az: történelmi tragédia beteljesedése s ugyanakkor négyszázéves és ezeréves történelmi reményeké. Nem hiá nyozhattak belőle az Apokalipszis lovasai sem. Az elzúgott Háború mögül elődugta sárga képét a Járvány. Az vitte el. a spanyolnátha, sokezred magával Kaffka Margitot is. Még a kisfiát is elvitte, akiről az a gyönyörű verse szólt, a Pétiké jár. Emlékszem arra az időre, emlékszem egy Petikére én is: első elemisták voltunk, s mire másodszor mentem meglátogatni, már be sem eresztettek, már nem élt. Meg sem mondtam otthon.

Kaffka Margitot kivitték a temetőbe, síremlékére gyűjtést indított a Nyugat és halhatatlan társainak, az új magyar klasszikumnak forradalmi gyülekezete, az éppen megalakult Vörösmarty Akadémia. Első halhatatlanját temette az Akadémia, élén haldokló elnökével. Ady Endrével, aki két hónapon belül követte a sírba Kaffka Margitot.

Petőfiéi? nemzedéke volt az első magyar remekírás, Adyéké a második.

S e második magyar remekírásból a huszadik századi halhatatlanok köréből, mely megújította a magyar irodalmat s két forradalmat készített elő, már nem hiányozhatott az asszony sem, a nőnek született klasszikus, az első nő, aki magyar remekíró, Kaffka Margit.

E néhány sor itt nem is törekszik többre: csak arra szorítkozik, hogy — ha szegényesen is — jelezze valahogy a szerepet, amely Kaffka Margitra várt s amit ő nagyszerűen, bátorság és zsenialitás teljében betöltött.

S ehhez nem is műveit, nem a gyönyörű verseket és novellákat, nem a korszakos regényeket, a Színek és éveket, a Mária éveit, az Állomásokat, a Csonka regényt

ff HA

kell sorra vennem s elemeznem itt. Megtették azt halhatatlan társai, megtették a következő nemzedékek legkülönbjei; s ha a téma kifogyhatatlan is, s ha nincs is téma, amihez hozzátenni ne lehetne valamit, e pár sorban mégsem hiszem, hogy ilyes vállalkozás kilátásos lehessen. Inkább próbálgatom a század elejébe egy kicsit beleérezni magamat, a Kaffka Margit indulásának, vállalásának atmoszférájába egy pillanatra beleéreztetni az olvasót.

Elindul egy irodalmat újjáteremteni, egy országot új szépség- és valóságeszménnyel eltölteni, egy társadalmat korszakos változásra készíteni néhány ifjú férfi, a magyar géniusz felkentjei. Folytatva mindazt, ami szent, amit folytatni kell és érdemes — de szemben mindazzal, ami törvény és szokás, ami korhadt, de komisz. Vakmerő vállalkozás, lángelméké és történelemé: ki tudta volna előre, hogy sikerülni fog? S köztük egy fiatalasszony.

Beépítve Nagykároly kai lódó kis dzsentri-társadalmába, majd tanárnőnek hol itt, hol ott, vidéki polgári leányiskolákba melyeknek nyűgétől csak rövid élete utolsó három esztendejében szabadul: így lép be egy irodalomba, mely maga is a hétfeiű sárkány legyőzésének meseútjára indul. S mindjárt első igazi nő-íróként azon a Magyarországon, ahol szinte elődei sem voltak, ahol az úrilány-dilettantizmust szinte csak Beniczkyné Bajza Lenke kommersz-produkciója haladta meg (s bár meg se haladta volna). Egy pillanatig úgy látszott, hogy nem lesz egyedül:'Erdős Renée is ugyanakkor indult, bátran, szenzációsan, tehetségesen. Csakhogy az Erdős Renée mersze hamar elfogyott: neméről bátran vallani volt csak ereje, eleinte s versben. Aztán — regényeiben — sznobizmusban s fülledt sikerekben elmerült. Kaffka Margit zsenialitása, ez a férfiast is megszégyenítő, hősiesen asszonyos zsenialitás nem volt híjával semminek, ami alkotói erény: lankadatlanságnak,

művészi következetességnek, társadalmi bátorságnak. Tehát önmagával s környezetével szakadatlan birkózásban — egyre tökéletesebb műremekeket alkotott. Tudatosságban, bátorságban Adyhoz volt méltó.

Amint harmincnyolc éves korában, betegágyán pontosan tudta, meg is mondta, hogy meg fog halni — ugyanúgy pontosan tudta s alkuvástalan vállalta, mit akar, mit csinál, miben segédkezik.

Regényei nélkül tökéletlen volna a forradalmak előtti magyar társadalom rajza — s alakja nélkül Ady nagy nemzedéke sem volna az. ami: vagyis tökéletes.

Hogy Adyn s alig egy-két társán kívül még e nagy nemzedékben is tán ő látta legtisztábban s vállalta legteljesebben a célt, vagyis a művészivel együtt s társadalmit is, rombolás és teremtés végsőkre elszánt küldetését: művein s utolsó éveinek publicisztikáján kívül újabban közzétett néhány levelében bámultam ezt meg legjobban. (Üjabban? Publikált ezekből néhányat már 1934-ben Bölöni György — de azóta egyre többen.) Ezek a Bölönihez, illetve Itókához — Bölöni feleségéhez —, meg Hatványhoz, másokhoz intézett levelek az írói mű nélkülözhetetlen széljegyzetei, s világosan mutatják az utat, amelyet ha valaki, hát Kaffka Margit járt volna nagyszerűen végig, ha az idők akkori telje őt is magával el nem viszi.

El tudnám-e a mába, nyolcvannyolc, maholnap nyolcvankilenc éves öregaszszonynak képzelni őt? Hiszen élhetne ő is, él és dolgozik ma író-kortársai közül például Lengyel Menyhért, aki fél évvel idősebb is nála.

El tudnám képzelni, nagyon is. Nem változva szikrányit sem, olyan egyenesen, de könnyesen s annyiféleképp megszenvedetten, hogy mint magának a szent magyar Múzsának, úgy csókolnám meg kezét.

2