Magyar Hírek, 1968 (21. évfolyam, 24-26. szám)
1968-12-14 / 25. szám
GyekényszÖvés Budapesten, a Nagymező utcában Yáska minden méretben . . (Bojár Sándor felvételei) TÁPÉ KINCSEI KÖZÖTT „Tápé honfoglaláskori tele píilés. A történelem folyamán a falu többször megsemmisült, így a tatárjáráskor, a mohácsi vész idején is, 1768- ban leégett, 1879-ben az árvíz sodorta el, de ragaszkodó és tehetséges népe mindig újraépítette. A tápéiak főfoglalkozása a gyékényszövés. Ma már szövetkezet fogja össze az eddig szétszórt erőket s a kiváló termékeket ország-világ megismerte. A gyékényszövés — társasmunka. A férfiak termelik ki, öregszülék és unokák a padkán ülve „tacsózik” az ijat, nagy bajuszú családfők „hasítanak." Az asszony a szövőszéken „kájszog” a gyékénynyel ... Pesten olvastuk ezt a tápéiakról szóló kis ismertettest, a város forgatagában, az Országos Piackutató Intézet Nagymező utcai szép bemutató termében, ahová az 1200 tagot foglalkoztató Tápéi Háziipari Szövetkezet vonult be néhány napra, hogy bemutassa, miből és miképpen készül a sok szép gyékényáru. A szövetkezet megsokszorozta termelését néhány év alatt, sokat szállít Európa csaknem valamennyi országának, a legtöbbet a Német Szövetségi Köztársaságnak, Belgiumnak és Ausztriának. S most tekintsük meg a vitrinekben felsorakoztatott gyékény fajtákat, a kákát, a vöröstövű sást, a haszura gyékényt, a vajas, fáklyás gyékényt, a buzogányos gyékényt, a fonógyékényt. Csak azután következik a szép és hasznos holmik bemutatkozása, bútorok, szőnyegek, táskák, kosarak, változatos mintákban, a legkülönbözőbb célokra, még ruhát is láttunk, távéi módra szövött anyagból. S közben szőnek a szorgalmas tápéi menyecskék, bent o. kiállítót eremben és az utcai kirakatban egyaránt.. A kíváncsi járókelők, asszonyok és férfiak pedig faggatják a népviseletbe öltözött fiatalasszonyt. Czirok Jánosnét. meg Miklós Mihályné nénémet, mióta pereg olyan gyorsan az ujja. Hát persze, hogy mindegyiktől a válasz: „Mióta az eszemet tudom.’’ Szév és kedves ez a !ávéí kiállítás a főváros forgatagában, szívesek az ügyes távéi asszonyok, egyikük még számozott meghívót is nyom a kezembe, a 3220 számút, mert vasárnap, mielőtt bezárják a kiállítást és hazamennek a falujukba, a kiállított sokszép holmit kisorsolják. Ha szerencsém lesz, én is nyerek. (hernádi) AZ OLIMPIA FÉNYE j Külföld magyarjai Mexikóról Régi igazság, hogy a világba szétszóródott magyar sportemberek világversenyek idején jól megtalálják egymással a közös nyelvet s minden alkalmat felhasználnak arra, hogy együtt töltsenek néhány felejthetetlen órát. 1966-ban, az angliai világbajnokságon több mint 30 nemzet képviseletében jegyeztek be magyar születésű sportújságírót a sajtóközpontban, Mexikóban viszont a vívók vitték el a pálmát: 13 ország edzőjeként működött magyar származású sportember. Bay Béla, a kitűnő vívóvezető üres órájában össze is állította azt a párbajtőr csapatot, amelyet akár ma is siker reményében küldhetné a pástra az utódok, tanítványok ellen. Az összeállítás: Berzsenyi (Portugália), Henyei (Kanada), Dunai (NSZK), Perrich (Svédország), s természetesen Bay Béla. Tudásban, technikai képzettségben, csillogó pengevezetésben bizony aligha akadna legyőzőre ez az öt egykori nagyszerű vívó — ha kicsit már el is járt felettük az idő ... Éltes Csaba, az Egyesült Államokban élő kitűnő vívóedző is kimagasló sikerekkel büszkélkedhet: Tanítványai közül az USA válogatottjában Bulla, Orbán és Pesthy bizonyította, hogy a vívás iránti érzék külföldön is különleges teljesítményekre teszi alkalmassá a magyarokat. Balogh Béla Olaszország után Mexikóba tette át a rezidenciáját, s néhány hónapja itt neveli a vívás szeretetére a fiatal sportolókat. Ketten Kolumbiában dolgoznak, s Bartha Rudolf és Űjfalussy Ákos tevékenységétől várják, hogy e dél-amerikai országban rohamléptekkel fejlődjék a vívóélet. Igaz, Magyarország lovasai nem adták le névjegyüket a mexikói olimpián, de a külföldre szakadt lovasedzők mégis csak bizonyítottak valamit abból, hogy „lovas nemzet a magyar”. Németi Bertalan (USA), Bolgár Kálmán (Japán) és Sztehló Zoltán (Kanada) jelent meg lovasaival Mexikóvárosban, s bár nem tudom, Sztehlónak volt-e köze a kanadaiak utolsó napon elért olimpiai győzelméhez. bizonyosra veszem, hogy mindhárman hatékonyan közreműködnek e szép sport sikeres fejlesztésében. A mexikói olimpián elért magyar sportsikerek nemzetközi visszhangjában figyelemre méltó helyet foglal el a külföldön élő magyarság lelkesedése és öröme. A Magyar Rádió Szülőföldünk adásához nap mint nap érkeznek elismerő levelek, amelyekből az óhaza iránti megbecsülés, szeretet csendül ki. Szentes Ambrus (2026 Francis St. Regina, Sask) például így gratulál: „A kanadai magyarság nevében küldöm üdvözletem. A kitűnő szereplés dicsőség az egész magyarságra, s erre büszkék vagyunk mi távolban élők is”, majd levelét így írja alá: „A volt magosi sportelnök”. Sarkadi István a franciaországi La Sevne sur Merből küldött levelében azon örvendezik, hogy még a tokiói sikereiket 1 is felülmúlták a magyar sportolók Mexikóban, csak azt sajnálja, hogy a kardvívóknak ezúttal nem sikerült. Farkas Jenő Párizs- ( ból viszont azon bosszankodik, hogy Varjú Vilmos „nem vágta ki a rezet”, de helyette is megmutatta Zsivótzky Gyula, milyen az . igazi magyar sportember. Kacsándi József ' Linzből: „Sok éjszakát nem aludtam, a Kossuth-rádiót hallgattam, de megérte. Különösen Zsivótzkyért izgultam sokat. A kajak-kenusokért viszont nem, mert róluk megálmodtam, hogy sok érmet szereznek. Bárcsak mindig így teljesülne az álmom.” Krisztman József Augsburgból újságkivágásokkal jelentkezik. A lelkes sportbarát ugyanis szorgalma- ) san gyűjtötte a magyarokra vonatkozó, az \ NSZK-ban megjelent híreket, s jóleső érzéssel állapítja meg a mexikói szereplés elsőrangú visszhangját. Különösen kedves levelet küldött a Spanyolországban élő Kun Teréz, aki arra kérte a Szülőföldünk szerkesztőjét, hogy adjon postára magyar sportjelvényeket — az unokáinak, mert azok még nála is büszkébbek a magyarok sikereire. Szakái László Bergiumból, a brüsszeli De la Madelois utcából, levelét így fejezi be: „Az öröm igen nagy a belgiumi magyarok között, együtt szurkoltunk a sikerekért. Éljenek a mi hős sportolóink!” Hasonló hangnemben írt Tuzson Gábor, Bognár László az Egyesült Államokból, míg Stádler Ottó Svédországból adott életjelt magáról, csak azért, hogy szívből gratuláljon nagy sikereinkhez. Enriqueta Basilio nevét október 12-én szárnyára kapta a világhír. Az olimpia megnyitásának napján milliók látták a képernyőn, fényképe bejárta a világsajtót. A magyar újságok is hosszabb riportot közöltek a karcsú indió lányról, s ebből kiderült, hogy Enriqueta vőlegénye — Gillermó Ebergényi — magyar származású, s az is, hogy egy Budapesten élő nagybácsit az olimpia idejére Mexikóba várnak. Dr. Ebergényi Imre, a Húsipari Kutató Intézet tudományos munkatársa — a nagybácsi — azóta már visszaérkezett Budapestre, érdekes hírrel. Enriqueta vőlegényével a jövő év tavaszán Budapestre készül — újságolta. Nászútjukat Európában töltik és ezt az alkalmat használják fel arra, hogy meglátogassák az ifjú férj dédapjának szülőhazáját. 1892-ben került Verespatakról a geológus dédapa Veracruzba, és az azóta nagyra nőtt család fiúága révén jól ismert az Ebergényi név Mexikóban. Panuco olaj központban még utcát is neveztek a család egyik híres olajmérnökéről. A legfiatalabb Ebergényi, a fáklyavivő Enriqueta vőlegénye a Prensa című lap sportújságírója, szívesen olvasott cikkeiben sokszor írt a magyarokról. Már csak a dédapa és az óhaza kedvéért is ... Szepesi György Belgiumi magifar napok A belgiumi Kalines-ben rendezett lakberendezési és művészeti kiállítás után Brüsszelben folytatódtak a belgiumi magyar napok eseménysorozatai. November 25-én a brüsszeli Hilton Szállóban rendezett magyar napok megnyitójaként Szecsödi Márton, nagykövetségünk kereskedelmi tanácsosa fogadást adott. Ezen megjelent. Molnár László, hazánk belgiumi nagykövete, valamint a diplomáciai testület és a belga gazdasági, pénzügvi és kulturális élet több vezető személyisége, parlamenti képviselők, szenátorok. A fogadást sajtókonferencia előzte meg. amelyen a belga sajtó, a rádió és a televízió képviselői előtt Szecsődi Márton, valamint a Hung expo sajtómegbízottja ismertette a magyar—belga kereskedelmi kapcsolatok alakulását és a magyar napok céljait. PÁRIZSI TALÁLKOZÁSOK CSAKY JÓZSEFFEL 1923. Párizs. Rozoga műterem. Télben, szélben, esőben, hóban, egy udvari fészer fedele alatt faragta szobrait Csáky József. Akkor már elismert tagja volt a kubisták csoportjának, útban a hírnév felé. Volt műkereskedője is: ugyanaz az ember, aki Picassót is „árulta". 1924 telén egy szobrommal én is ott vesződtem Csáky szabadtéri műhelyében. 1927. Csáky új lakása már rendes volt, szép műteremmel. Az eső se csurgóit be. Viszonylag jó anyagi körülmények, szolid hírnév. A műgyűjtők jegyezték a nevét: szobrai kapósak voltak. Kiállítások a világ minden táján. Múzeumok vásárolták munkáit, a híres párizsi Art Moderne egy sor szép Csáky-szoborral gazdagította gyűjteményét. Ahogy mondani szokták, beérkezett. (A maga idejében úttörő volt. Abban is, ahogy a mesterséget szerette, ahogy a technikát megtanulta, értette, alkalmazta. Az Iparművészeti Főiskolát azért hagyta ott, mert nem tanították megfelelően a mesterséget. Aztán műhelyről-műhelyre vándorolva sajátította el a szoboröntést, a kőfaragást, a vésést, a csiszolást. Az anyag titkait, amelyet a kő, a fa. a bronz rejteget. Pionír volt abban is, ahogy a korszerű formát kereste. Lírikus művész volt, a gömbökből, hengerekből, tubusok-A párizsi műteremben. Balról: Bor Pál festőművész és Csáky József bó£ összehangolt szobraiban is. Tanult és tanított. A Párizsban élő magyar művészek között lelkes tanítványai voltak, a fafaragó Beöthy, a követ oly tisztán megmunkáló Hajdú és sokan mások.) 1958. Találkozás harmincegy év után. Megváltozott a világ, átalakult Párizs. A műkereskedők uralkodnak a képzőművészetben, akik feldobnak és eldobnak. Hírnevet csinálnak, művészt kiáltanak ki, divatot teremtenek és temetnek. Csáky ma tematikus szobrász. A formákat átkölti. Alakjaiban líra és humánum. Néztem munka közben. A kilenc múzsát faragta Mozgalmas, izgalmas megformálásban. Egy sor reliefet is láttam, leheletszerűen finomak. Az idei nyáron újra felkerestem. Betegség után volt, érthető, ha kissé keserű. Szerényen és visszavonultan él, alkot a szobroktól zsúfolt műteremben. Ha búsul, nem azért van. mert a konjunktúra vem sodorta magával, nem dobta föl, vagy mert a műkereskedők hajszolta művészeti élet elrohant mellette. Azért szomorú, mert tele ötlettel a művészi képzelet, de csökken az erő. A munka még nem megy úgy, ahogy szeretné. Az idős művész tele tervekkel, „újakra készül". Bor Pál 10
