Magyar Hírek, 1968 (21. évfolyam, 24-26. szám)
1968-12-14 / 25. szám
IVAROS*# „Ötemeletes” kisgyerek nyerőt naponta. S hetente vagy 2(H) vágóit húst n vágóhidak. E Sötét, téli reggeleken, amikor a Duna felől hömpölygő köd szinte áthatolhatatlan sűrűségben hengeredik rá a Soroksári útra. autók százai villogtatják lámpáikat. A vágóhidak, a Nagvvásártelep, a gyárak küldik termékeiket Budapestnek. A főváros éléskamrája a Ferencváros. Marhahúst és sertéshúst, zsírt és szalonnát, kolbászt és téliszalámit, tésztát és készételt, konzervet és levesport, cukrot és csokoládét gyártanak itt. S tucatnyi más cikket is, műtrágyát, sósavat, marónátront, autogejzírt, gépeket, textilt, bőrt. Az állam, a város, a szövetkezetek 206 ipartelepe 40 000 embernek ad kenyeret. Hogy milyenek ezek az üzemek? Régiek és újak vegyesen, toldozott, foltozott is van köztük, nehéz pénzen korszerűsített is. De egy dologban valamennyi elüt a régenvoltaktól: munka mindben van. 'T' József Attila lakótelep és Ernő utca, Mester utca és Bakáts tér környéke, váltakozó vonások a városrész arculatán. Vadonatúj lakótelep, arrtelv csak most ereszt gyökeret, macskaköves sikátorok, amelyek még Őrzik a peremváros hangulatát, egv utca (talán mondanom Se kell, hogy a Mester utca). amelynek „messzi a végé1’, de dláksérege is végtelen, hiszen iskolái — egyetemé, 18 általános iskolája, 10 középiskolája is vdn a Ferencvárosnak — a gyermekekbe, a jövőbe vetett hitet jelképezik, aztán a tér meg környéke, ez a belvárossal ölelkező valamikori úrinegyed, ahol öreg platánok bókolnak és déltájt harangszó kondul. S még hányfajta emlék és sors, friss vonás és rezervátumként megmaradt régi, hányféle arc és hányféle változás. A bágyadt napfényben is élénk ■ színekkel ragyog az Üllői út házsora. Medikusok csapata vág át az úttesten és lombjukvesztett fák ágai között — „Ti adtatok kedvet, tusát. Ti voltatok az ifjúság, / Üllői úti fák” — ahogy Kosztolányi verselte meg —, ide látszanak a klinikák. Mert a klinikák, kórházak városrésze is a Ferencváros. És a falakon márványtáblák, mert a Ferencváros hűen őrzi emlékét szeretteinek is. Az írókét — Kazinczy, Vörösmarty. Bajza, Táncsics, Krúdy, Kosztolányi is élt falai között —. és a harcosokét, akik érte véreztek. Egy asszony vallomásával kezdtem, hadd fejezzem be e gondolatsort is asszonyokkal, özvegy Zsíros Jánosnéra emlékezem, aki a Gát utca 3. alatti emlékmúzeum őrzője, apostola, s aki úgy vezeti körbe a József család egykori kis otthonában a gyerekeket, hogy a helyet és a feltört érzéseket sose lehet többé felejteni. Dési Huber Istvánnéra emlékezem — ott ült szemben velem a szobában, ahol egykor férje élt, dolgozott és haldokolt —, fáradt, szép arcára, ahogy a gyerekekről mesél, aki nap mint nap látogatják e múzeummá tágult Ipar utcai lakást, nézik a képeket, és értik a festőt. A Mester utcai Pincetárlat öregasszonyára emlékszem és szavaira, ahogy körbemutatott gazdaként: „Ugye milyen szép, nálunk ez is van!” És végül a tanácselnöknőre — mert ennek a férfias kerületnek nő áll az élén —, Készéi Pálné doktornőre. Ültünk a sötétedő szobában, beszélgettünk, vitatkoztunk. És ő mondta a gondokat és beszélt a rázúduló jogos panaszokról es a lehetőségek zárt határairól és arról, ami megnyugtat és csendesíti a lélek háborgását. Az emberség és a remény. Csatár Imre A Marx Kai oly KozKazdasáKtudományi Egyetem Zodiakus jegyek. Szóke Lajos reliefje a Kinizsi utcában A József Attila lakótelep egyik részlete A Ferenc tér, az öregek egy nyári napon Ez az egész lakótelep — a Vargáék házatája —■ a régivel való birkózás gyönyörű jelképe. Még emlékszem a nem is olyan régvoltra, az eső tépte, rozzant kalyibákra, amelyek utolsó menedékként szolgáltak a szegénységnek. A földbe süllyedt kunyhók között kacskaringós utakat taposlak a sárba, a házikókat méteres gaz ölelte körül. Aki idekerült, azt nem engedte el többé a Valéria, Mert egy Habsburg hercegnő szép neve ékesítette a nyomor szörnytelepét, amelynek mára csak emléke maradt. Ma az erzsébeti akácostól az Eoseri útig pasztellszínű házak tömege ékesíti a tájat. Néhány emeletesek sűrű bokrából itt-ott hirtelen felhőkarcolók szökkennek az égnek, és parkok és levegős utak oldják a sűrűt, és fiatal fák lombja zúg a szélben, és üzletek, áruházak teszik mozgalmassá az életet — mindenekelőtt a rengeteg gyerek. Mert ez is tanúsítja, hogy az ú.j lakótelep elsősorban a fiataloké. Lehetnének tán nagyobbak a szobák, lehetne kevesebb panasz a fűtésre, liftre, közlekedésre, mégis húszezer ember új otthona. Mert ez a legnagyobb gondja a Ferencvárosnak. Ezért épült a Hámán Kató téri lakótelep, ezért a szövetkezeti házak, ezért tervezik az újakat is. De mind kevés. * Egy levelet olvasok, amelyet Xantus Zoltán népművelési csoportvezetőhöz, a nagy Xantus János unokájához — Ruffy kollegám irt róla cikket lapunkban — intézett egy öreg amerikás magyar munkás, Spitzer Mihály. A levél négy sűrűn teleirt lapja egyetlen szívhez szóló emlékezés a régi Ferencvárosra, a gyermekkor tájaira, amelyeke! írója hatvankét évvel ezelőtt látott utoljára. Az egykori gyárakról, a munkásharcokról, a milirriárikról, a szegényes életről ír az öregúr, és emlékezik az otthon vidékére: ,.... 1893-ban, mikor a régi Mester utcai elemi első osztályába beírattak, akkor még nem tolták arrébb az iskolát. Abban az időben a Gát utcában a második ház a körút felé a Márton utcától, a dunai oldalon, az volt az első emeletes ház..Az első emeletes ház. Azóta épült több is, és a környék tisztább lett, rendezettebb. De azt hiszem, ha az öreg magyar — mint reméli — még egyszer hazalátogat, rögtön ráismer a rég nem látott tájra. Mert a belső Ferencváros — apró házakkal váltakozó bérkaszárnyák végtelen sora — azóta se sokat változott. Falait tán megújították, gázlámpák helyett villany világít, de valójában maradt, ami volt. S itt él — társbérletben, albérletben is szoronkodva. közös otthonokban is több nemzedék — a 114 000 lakosú munkáskerület népességének java része. Majd ha nélkülözni tudjuk a vénséges vén lakásokat, és pénzzel, géppel utolérve magunkat, e törpe városrész helyére is magasházakat építünk, akkor véglegesen takaródét fújhatunk a lakáshiánynak. De addig — ne áltassuk magunkat — még eltelik néhány esztendő. * Hol dolgozik a Ferencváros népe? Felelhetnék rá nehéz statisztikával. De talán könnyebb, többet is mond, ha Így szól a kérdés: mit ad a Ferencváros az országnak, a fővárosnak? Mindenekelőtt húst és kenyeret. Még ma is 50 vagon lisztet, ke-
