Magyar Hírek, 1968 (21. évfolyam, 24-26. szám)
1968-12-14 / 25. szám
Egy század eleji bérház balkonsor» A Bakáts téri templom FEREM A városrész akár az égboltra is írhatta volna ezt. mottóul. Nem most, már vagy fél évszázaddal ezelőtt is. Ferencváros? Neve mindig a szegénységgel forrt össze. A vaksi utcák, földbe toppedl viskók, kopott bérkaszárnyák népe legfeljebb magában, önerejében reménykedhetett. Erre biztatta költő fia is József Attila —: „Ne hadd el magad, öregem bőröd ne bízd kereskedőre ...” —, aki innen indult el a Gát utcából, és akinek szavai ma már egy nemzet szívében vernek visszhangot. Portrét írni egy városrészről? Nehéz, akár egy emberről. Mert miként lehet egyszerre felvillantani a lélek mélységét és a jelen gondjait, felidézni a múlt árnyait, amelyek rátelepszenek a mára is, és amelyek nélkül a jövő se tervezhető? S ugyan ki fejtheti meg az arc barázdáinak titkát, ki a szem tükrében bujkáló fájdalmat-öröinet? Mégis, nincs más út, mint e titkokat kutatni. „Akkor még élt szegenv uram. Itt laktunk szemben, egy szoba-konyhás lakásban. Képzelheti, mi lyen volt... Nyolc gyerek, meg mi ketten. Most nem beszélek a nagy herce-hurcáról, a gáncsoskodókról, akiknek nem esett meg a szíve rajtunk. Inkább azokra emlékszem, akik segítettek, hogy végül ide költözhettünk a 903. utcába, vagyis hát a Toronyház utcába, hiszen most már ez a neve. Két és félszobás, szép, tiszta lakás, a harmadik emeleten. A bére se sok, 147 forint. A négy fiú az egyik szobában, a négy lány a másikban. Elférünk, megvagyunk. És most már megnyugodtunk. Két éve, hogy hirtelen meghalt az uram. Hogyan élünk? Beosztással, kérem, és szeretetben. Másként nem lehet. Jó gyerekek az enyémek. Attila 23 éves, fodrász, Laci lakatos lesz, a két kisfiú — Csaba, Pista — még iskolás. Mária gyors- és gépírónő, Zsuzsa ápolónő a János kórházban, Tünde, Margitka szintén iskolás. Azelőtt a Konzervgyárban dolgoztam, három műszakban, sokat betegeskedtem. Most hivatalsegéd vagyok, így sokkal jobb. Nem tudom pontosan elsorolni, mit hogyan. Csak azt tudom, hogy abból, amit keresek, a gyerekektől, meg a nyugdíjintézettől kapok, úgy 4500 forint körül jön össze. Ez a miénk. Fizetéskor megveszem a tíz kiló cukrot, a tíz kiló zsírt, a tíz kiló lisztet, Attila pénzéből a gázt-villanyt fizetem... De minek is sorolni ezt. Lassan a bútort is kicserélem. összerakosgatom. Nem, szórakozásra idő nincs. Csak a gyerekek járnak moziba, sokat. A tévén túladtam, zavarta a kicsiket a tanulásban. Mert ha a napköziből hazajönnek, övék a lakás. De ma este Zsuzsám fűt be. a távfűtés, sajnos, elkerült bennünket. S tegnap, mire hazaértem, csak úgy ragyogott minden, Csaba kitakarított. Így élünk." A Vargáékkal való találkozást a véletlen rendezte. Egy pillantás életükbe, ennyi volt az egész. Ugyan, mit sejthet meg a váratlan látogató e néhány perc alatt abból a tragédiából, amely a családra szakadt az édesapa halálával? S talán a valaminél is többet a mindennapok gondjaival való birkózásból? Mégis, noha a Ferencvárosban ezrével élnek olyanok, akiknek jobb a sorsa, mint ahogy olyanok is, akiknek kevesebb gyerekkel is rosszabb, a Varga családdal való találkozás szívet melengető volt. Ne hagyd el magad, bízz az életben, ez a tanulsága. A Dé.si Huber út a .József Attila lakótelepen Csúcsforgalom az Iparművészet i Múzeum elótt Lent: József Attila emléktáblája falán J lit&tíUuZ dBÜ&'JVUW u Otwt: áMJiiu? \U-tjc A ferencvárosi piacon
