Magyar Hírek, 1965 (18. évfolyam, 7-24. szám)
1965-04-04 / 7. szám
< »H l.ü^ 11 11 !*1 ili-iii JÜ! li: y | itij! LliLijtJLl LIJ t|.J IXÍ Külső és belső felvétel a budapesti Baross téren újjáépített 158 szobás Szabadság Szállóról ’ (MTI Fotó — Sziklai Dezső fclv.l A MÁSODIK REFORMNEMZEDÉK VI. A SZÁZADFORDULÓ BALOLDALI ÉRTELMISÉQI MOZQALMAI Mikor a sarajevói merénylet történt — majd amikor egy hónappal utána megtörtént az első hadüzenet — a harcos magyar értelmiség még nem tért magához az elmúlt két esztendő súlyos vereségeiből. Harci sorait megtépázta a brutális csendőr-rendőr erőszak, egyeseknek bizonyára hite is megingott, de egészében sem meggyőződését fel nem adta, sem a reményről nem tett le, HEz a kitartás és ragaszkodás az, amit leginkább irigylek a Huszadik Század embereitől — írja Görcsöni Dénes a Katholikus Szemlében. — Mert akaratlanul is minduntalan felvetődik elmémben a kérdés, hogy vajon hányán maradnának posztjukon a mi embereink közül, ha úgy fordulna a világ, hogy a hatalom s az előkelő emberek úgy ellenünk támadnának, amint nemegyszer szembeálltak a Huszadik ^'zázadékkal? Vajon nálunk tartaná-e együtt az elv, az eszme ,z intelligens embereknek ekkora hányadát?« Ez a legnagyobb elismerés, mert a legkorszerűbb ellenél oldaláról jön, s elismerés az is, hogy nincs a szociálderokratákon kívül egyetlen ellenzéki párt sem, amelyik ne umadna elkeseredett haraggal a maroknyi értelmiségi párt, a új radikális párt ellen. A katholikus néppárt odáig megy, bgy a munkapárttal egyenlő súlyú ellenségnek tekinti ásziékat, míg Vázsonyi Vilmos úgy véli, hogy még a koríánypártnál is hamarabb kell a radikálisokkal leszámolni. Mindebből azonban semmi nem lett. Kitört a háború és íaga a tény tökéletesen, maradéktalanul és jóvátehetetlenül legváltoztatta a harci feltételeket, a küzdelem lehetőségét ;s egyben értelmét is. A második reformnemzedéknek nevezett magyar értelniségiek tehetetlenül és bénultan álltak a háború kitörésével szemben, tehetetlenül és bénultan, mint az egész ország, amelyben harsányan visszhangzott a mesterségesen szervezett »■lelkesedés«. Ez a mi értelmiségi nemzedékünk megdöbbenten, némán, de nem önmagához hűtlenül, szellemi rangjához nem méltatlanul fogadta a háború kitörésének hírét. Alig egy-két olyan ember akadt, akit elsodort magával a soviniszta áradat. A Szabadgondolkodók mozgalmának vezetője, Fényes Samu, átmenetileg Nagy Endre, Szász Zoltán exponálta magát a háború mellett, de Ady Endre szava már fyomban a vihar kitörése után tisztán és harsányan szólt <rszág-világ felé:-Nekünk megvolt és meglesz a saját nemzetiségi orvosagunk, de az nem engedi, hogy a magyar nép továbbra is a ragyar uraké legyen. Atkozott szép fajta ez az enyém, a miíik, mely élete eldobása után is azt üzeni: az ő sorsa a leg- Dsszabb és segítsünk rajta. Talán elmegyünk katonának rósz golyó elé, de (figyelni tessék!) igazságaink ittmaradjak!« Tehát a második nemzedék vezére, eszmevilágának zseíiális és összehasonlíthatatlanul biztos ítéletű kifejezője, elképe, Ady Endre ezúttal is félreérthetetlenül mutatott itat: az emberi jogok, a nemzeti jogok, a humanitás és a íemokrácia eszméi nem vesztették el értéküket azért, mert a rilág egy különös nyáréjszakán megtébolyodott — igazságanü ittmaradnak! Ady Endrén kívül Szabó Ervin, Jászi Oszkár és Szende ?ál, Bartók Béla és Kemstok Károly, Móricz Zsigmond és 3abits Mihály sem helyezkedtek arra az álláspontra, hogy ha «gyszer már szabadjára engedték a háború fúriáit, akkor adunk is fel minden elvet, minden eszményt, vessük el a 'tumanltást és dobjuk sutba a szabadság kívánását. Egyik sem rt le közülük egyetlen olyan sort sem, amit meg kellett vilna utólag tagadnia — de csak nagyon lassan és nagyon ntheaen jött meg a hangjuk, (Ady után először Jászi Oszkfré), amely tiltakozott a háború szörnyűsége ellen, s amely a háborúval szemben továbbra is a demokráciában látta az esyedili célravezető eszközt. A radikálisok, galileisták tábora sem maradt sértetlen. 1915 áprilisában a keleti harctéren hősi halált halt a fiatal dr Gyulai István, a Galilei kör elnöke, s röviddel utána ZuboV, Ady barátja, a -Fehér holló« estéinek részese, a tisztazemű és harcosan demokratikus érzelmű újságíró is. Pl évek múlásával egyre feszültebbé vált a légkör — ;yre nyugtalanabbá vált maga az értelmiség is. Ezekre az évekre esik az egykori legszélsőségesebbnek számító (Nyugat mellett az új -avantgarde« megjelenése. Kassák Lajos indította meg TETT című folyóiratát, majd annak betiltása után azt a MA című lapot, amelynek igen jelentős szerepe lett a két háború közötti írónemzedék (Déry Tibor, Illyés Gyula) alakulásában. Ennek a lapnak barátai között találunk nem csak olyan képzőművészeket, mint Berény Róbert, vagy Uitz Béla, hanem például Bartók Bélát is, aki egyik rövid szerzeményét is első ízben a MA hasábjain tette közzé. Mint a korábbi években már láttuk, most ismét visszatérő az a jelenség, hogy a haladás tábora egyfelől elég szűk, de másfelől a hozzátartozók minden területen nagyjából ugyanazok a személyek. A zenei forradalom vezérlő szelleme, Bartók tartozik ide, amint idetartozik Lukács György és Mannheim Károly, Révai József és Fülep Lajos, Fogarasi Béla — és az eljövendő magyarországi kommunista mozgalom számos más vezetője is. Némelyikük a Galilei Körben, mások a Ma körül, ismét mások a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában teljesítik ugyanazt a missziót: kifejezik a magyar értelmiség, de a nép szélesebb rétegeinek is fokozódó türelmetlenségét, s egyre formálódó vágyát: legyen vége a háborúnak és legyen vége a régi Magyarországnak, az urak — földesurak, nagybankárok, főpapok — Magyarországának is. Egymást követik a munkásmozgalomban is a megújuló harc tünetei, tüntetések, sztrájkok. Az 1912—1913-ban brutálisan levert haladó mozgalom fellobban, s tüze forróbb, emésztőbb — az uralkodó osztályok számára fenyegetőbb, mint valaha volt. A Galilei kör fiataljai. Duczynska Ilona, de több társa is, köztük Sugár Tivadar, részben már illegálisan szervezik a békemozgalmat és a kaszárnyákban terjesztett röpiratokkal lázítják a katonaságot — amelynek sok bíztatás ekkor már nem is kell. Az egykori leghaladóbb magyar értelmiségiek, a radikálisok, a szociáldemokraták néhány értelmiségi vezetője, a szociológusok köre — az ország radikalizálódása közben — jelentős mértékben megtorpan. Az események és szenvedélyek viharaira már nagy részüknek nincs ereje, hite. De a legjelentékenyebbek közülük helytállnak, lépést is tartanak. A haldokló Szabó Ervin megírja utolsó, megrendítő és igazi emberi nagyságát mindenben megmutató tanulmányát: Imperializmus és tartós béke — a harcos galileistáknak írja. S benne a végső üzenet, majdhogynem végrendelet:-Nem győzöm hangsúlyozni e háború tapasztalatai után: a háborúnak nemcsak gazdasági okai vannak és nem a törvények és szabályok a legfontosabbak. Ezek is kellenek, másfélék, jobbak, becsületesebbek, kétségtelenül. De — mint az angol mondja: not measures: men — elsősorban emberek kellenek, más, jobb, tökéletesebb emberek. A szellem a fontos! Nyissák meg lelkűket az emberiség régi ideáljainak: a humanizmus, a szabadság, a méltányosság eszméinek, zárják ki egyéni életükből is az erőszak, a kiváltságok, a türelmetlenség szellemét, és meglássák, megtaláljuk az utat, amely az igazságé, amely elvezet a békés és erős, a szellemünket szabadjára eresztő élethez.« E nemzedéknek az a keserves feladat jutott, hogy megérve az általuk annyiszor megjósolt összeomlást, kötelességüknek érezték az összeomló falakat vállukkal támasztani — viselni a felelősséget mindazért a gonoszságért, amit ellenségeik elkövettek. Az ellenforradalom évtizedeiben a győztesek korlátoltsága minden képzeletet felülmúlt. A dualizmuskori, a feudális nagybirtokosok kezére jutott Magyarország elpusztult, összeomlott, s a mi második reformnemzedékünk legjobb akarata, legnagyobb igyekezete sem volt már képes e bukás szégyenletességét csökkenteni. De a harcban felőrlődött maga az egész értelmiségi nemzedék, s utolérte a minden avantgarde-ok tragédiája; csődbejutott életük után csak a történelem ad nekik elégtételt. Ezt a kötelességet íme tisztelettudóan lehajtott fővel teljesítettük. Horváth Zoltán Finn szakemberek csomagolás technika kiállítást rendeztek a budapesti Technika Házában (MTI Fotó — Vigovszki Ferenc felv.) Huszonöt emelet magasan dolgoznak az ácsok a budapesti Ferenciek temploma, a Belváros egyik régi műemléke tornyának restaurálásán (MTI Fotó — Fényes Tamás íelv.) Százötven fiatal cukrász, szakács és pincér készül a »szakma kiváló tanulói«« versenyre. A verseny győztesei éa helyezettjei három hónappal előbb kapják meg a szakmunkás bizonyítványt. A képen: Zsolnai Nándor, az ácsi földművesszövetkezetl étterem pincére »gyakorol« (MTI Fotó —Bereth Ferenc felv.) ♦ 17
