Magyar Hírek, 1964 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1964-01-15 / 2. szám
TANULÁS RÓMÁBAN -VAKÁCIÓ PESTEN Ha az újságíró riportot akar készíteni valakiről, akit nem ismer, kis szorongással indul útnak. Milyen lesz az alany? Szótlan, szószá-, tyár, morcos, vidám, öreg, fiatal, csúnya, szép? S milyen megkönnyebbülés, ha csinos, fiatal, kedves, értelmes emberrel akad össze! Nos, ilyen kellemes meglepetésben volt részem, amikor megismerkedtem Horváth Verával és olasz barátnőjével, Costantina Corfiatival. A kis olasz lány begubózva ült mellettünk. Nagyon örül, hogy megismerhette Pestet, de nem érti, hogyan bírják ki az emberek az ilyen hideg klímát. Szenved a téltől, de veleszületett jó humora mégis elviselhetővé tesz mindent. Nem zavarja, hogy harmincötös lábára 39-es csizmát húz, amit négy zoknival töm ki és hogy hat pulóvert vesz fel, amitől alig bírja felhúzni a kabátját. Ki ez a két leány? Horváth Vera egy esztendeje a római Academia Santa Cecilia ösztöndíjas növendéke. Costantina pedig osztálytársnője és barátnője, ö volt az, aki Verát, amikor megérkezett Rómába és egy szót sem tudott még olaszul, felkarolta és tanítgatta. Vera most meghívta őt, töltse vele Budapesten a karácsonyi szünidőt. A két barátnő a két hétben egyik koncertteremből a másikba, egyik operai előadásról a másikba megy. Vera szőke, arca finom vonalú: ha beszél, olyan kifejező, mint egy pantomim játékosé. Énekhangja mezzoszoprán. Costantina hollófekete hajú, bogárszemű, tömzsi kis olasz; hangja koloratúr szoprán. E két merőben ellentétes leány között meleg barátság szövődött. — Hogyan került Horváth Vera az olasz fővárosba? — Talán ott kezdeném — válaszolja nagy lendülettel —, hogy a budapesti Konzervatóriumban három évet végeztem s közben az Operaház kórusában statisztáltam. Amikor tavaly nyáron Pesten járt az olasz Staggione, impresszáriójuk és az együttes zenei szakértője meghallgatott, s utána megígérték, meghívnak Rómába meghallgatásra, őszintén szólva, nem nagyon hittem az egészben, túlságosan valószínűtlennek tűnt, de nagy boldogságomra októberben megérkezett a meghívó levél. Az útlevél, a víziumok beszerzése nem mehetett Horváth Vera (Joós felv.) természetesen egyik napról a másikra, így többször meg kellett hosszabbítani a meghallgatás időpontját. Végül is vonatra ültem s nem akartam elhinni, hogy ami velem történik, az valóság. — S hogyan folytatódott ez a valóság az Academia Santa Cecíliában? — Az Academián meghallgattak s ösztöndíjjal felvettek. Havi száz dollárt kapok — azaz 60 000 lírát. Ez az iskola talán a világ leghíresebb zeneakadémiája. Az ötödik év végén diploma vizsgát lehet tenni, ötvenen vagyunk énekesek. — Ha összehasonlítja az itthoni tanítási módszerrel, mik a tapasztalatai? — Elsősorban az tűnt fel, hogy az olasz akadémián nagy szigorúság és fegyelem uralkodik, ami nálunk sem ártana. Nem lehet »■lógni«. Itthon azok, akik operaénekesnek készültek, mindig azt mondták: »úgyis szólisták leszünk, minek a szolfézs, minek a kórusban énekelni«. Ott kötelező. A szolfézs-órán mukkanni sem lehet. S olyan nagy súlyt helyeznek az alapok tökéletes elsajátítására, hogy például itthon szolfézsből első voltam s ott, harmadikból visszatettek az első osztályba. Zongorából viszont én vagyok a legjobb. — Milyen sajátosságot észlelt még? — Az olaszok szerint, ha már valaki bekerült az akadémiára, akkor természetes, hogy van hangja. A két legfontosabb dolog: a technika és a zenei alapok elsajátítása. Ezenkívül az alt és a mezzo, a szoprán és a koloratúrszoprán között nincs olyan éles határvonal, mint nálunk. Szó kerül természetesen arról is, hogyan képzeli el Horváth Vera a jövőjét. A tervek? Mint minden énekesnőé: ha elvégezte az akadémiát, énekelni, énekelni... elsősorban a budapesti Operaházban és azután másutt. Olasz barátnőjét még elutazásuk előtt négy magyar karmester hallgatja meg. Szívből kívánjuk, hogy ez a két tehetséges, rokonszenves énekesnő-jelölt sok sikert érjen el s hogy ez az első, róluk szóló riport nyissa meg az utat velük foglalkozó cikksorozatokhoz. Korolovszky Klári Costantina Corfiati Györgyi és Mimi (Joós fűlv.) NEW-YORKI VENDÉG A MAJAKOVSZKIJ UTCÁBAN Györgyi és Mimi, a két leánytestvér úgy szerette egymást egész életében, hogy erről a szerétéiről legendákat meséltek nemcsak a családtagok, de a szomszédok is. Együtt nőttek fel, és amikor nagylánnyá serdültek és férjhez menteki— Györgyiből Havas Ernoné, Mimiből Kara Jánosné lett —, az új házasok a Majakovszkij utcában laktak Budapesten. Es amikor Györgyinek kislánya született, akkor talán már Mimi sem tudta volna megmondani, hogy kit szeret jobban, az édestestvérét-e, vagy az unokahúgát. A kislányt Zsuzsikának keresztelték és azok közé a páratlan szerencsés újszülöttek közé tartozott, akiknek két édesanyja volt... . .. Azután 1956 novemberében Havas Emőék búcsút mondtak a Majakovszkij utcai családi fészeknek. Itthagyták az idős édesapát, a szerető testvért és magukkal vitték természetesen Zsuzsikát is ... Átkeltek a tengeren, New Yorkban alapítottak új otthont. Györgyi elutazott, messze volt, és Mimi nagyon egyedül érezte magát. Ekkor kezdett verseket írogatni és levelek helyett strófákat küldözgetett New Yorkba, Györgyiéknek. »Szeretetünk arany szála erős és el nem szakad, sok emlékkel megrakodva meséljük a múltakat .,.« — üzent Amerikába a vers. Majd vallott arról, hogy az édesapa nagybeteg, kórházban fekszik... És jött repülőpostán New Yorkból a válasz, amely hírül adta, hogyan növekszik, szépül, tanul, beszél angolul Zsuzsika, majd egy szép napon azt jelentette a New York-i levél, hogy odakint megszületett Havas Ágika... A múlt esztendő karácsonyán azután teljesedett a két szerető testvér leghőbb óhaja. Amire Zsuzsika tizenhat esztendős lett és Ági is betöltötte hatodik életévét, az édesanyjuk megérkezett New Yorkból a Majakovszkij utcába, hogy meglátogassa testvérét és nagybeteg édesapját. Nincs szó, amellyel le lehet írni a testvérek örömét. Nem hiába írta hát Mimi egyik versében: »Édes hazád, szép városod képe viszszahivogat, ismerősként üdvözöld a mosolygós arcokat ...« <j> AMIT mm lehet megmagyarázni Itt megy mellettem a Körúton, hajadonfőit, rövid nylon kabátban, cseppet sem fázik. Nekem kezem, lábam, fülem, orrom majd lefagy, hiába meleg sapka és télikabát. Margitka arcán rózsaszín boldog mosoly, egyáltalán nem vesz tudomást a kemény pesti télről, s még a zsúfolt 6-os villamoson csüngő embergyűrű közé is átszellemülten tornázza fel magát. Hindu szentekről hallottam, hogy ennyi boldogság-energiát tartalékolnak és sugároznak környezetükre... Vagy pesti menyasszonyokon láttam a házasságkötő teremből kilépve. Margitka egy hete tért vissza Pestre. Végleg. * Margitka, Szabó Vilmosné Kanadában, Reginában élő fiai kérésére vándorolt ki 1960. december 19-én Magyarországról. A tizennyolc év óta özvegyen élő asszony egyedül nevelte fel gyerekeit, Vilmost, aki most 33 éves és Sándort, aki 26 éves. A fiúk hét éve élnek kint, családosak, mindenük megvan, csak a mama hiányzott. Kiment hát hozzájuk, itthagyta szép, összkomfortos lakását az Amerikai úton, a jó állását a Péterfy Sándor utcai Kórházban. A gyerekek jók voltak hozzá, s minél jobbak voltak, ő annál szomorúbb. Hiába mondták a fiúk, hogy mama. itt minden a magáé is, hiába csimpaszkodtak a kint született unokák a nyakába — o nagymama — fiatalos, tevékeny asszony — odakint is — mint itthon — kivívta a függetlenségét. Tanulta a nyelvet, állásba ment. Először . kétszáz kilométerre került gyerekeitől, aztán négyszáz kilométer távolságból írogattak egymásnak, s csak ünnepeken találkoztak. Mint röntgenasszisztens működött Ballcaresban, aztán egy humboldi apácakórházban, s végül Torontóban, a Muan Sina Hospitalban. A szakmájában sokat tanult, fejlődött, s a magas követelményeknek egyre inkább megfelelt. Munkahelyén megbecsülték. Naponta hét és fél órát dolgozott' munkaideje leteltével bevonult a kórházhoz tartozó bérház kilencedik emeleti kényelmes, szépen berendezett, összkomfortos lakásába. Annyi fizetése volt, elkölteni se tudta... * 1962-ben első hazatérési kérelmét elutasították. Múlt év őszén ismét próbálkozott, ezúttal eredményesen. — Miért? — kérdeztem tőle egy Szent István körúti eszpresszóban, ahol az imént, mielőtt felszálltunk a villamosra, beszélgettünk. Ügy nézett rám, mint egy értelmetlen gyerekre. — Már Bécsben kezdődött, Reginában, a gyerekeimnél Margitka, Szabó Vilmosné (Joós felv.) folytatódott és az a megmagyarázhatatlan hiányérzet a három esztendő alatt mindenüvé elkísért. — Es a gyerekei? — Amikor Vilmos fiam megtudta, hogy vissza akarok térni, azt mondta: nem tartom helyesnek. Két gyereket nevelt fel a mama, most mi akarunk gondoskodni magáról. * 1963. december 20-án csöngetett be a rokonai, Németh Rezsőék lakásába, a Néphadsereg utca 18-ba. ők fogadták be Szabó Vilmosnét a kis lakásba, kevés hellyel, de annál több szeretettel, ők is egyengették hazatérése útját, s most hajnalokig hallgatják ... — S mit csinál majd most, Margitka? Várja a bőröndjeit meg a Volkswagenjét, és lót-fut egész nap. Régi munkahelyén pillanatnyilag nincs üresedés, más lakás után is néz, nem akar rokonai terhére lenni, bármennyire marasztalják. A 6-os a Nemzetihez ér, le kell szállnom. ő tovább megy. Sugárzó arccal köszön el: — Még nincs meg az új állásom, mégis én vagyok a legboldogabb teremtés Pesten. Hát nem különösek ezek a kanadai röntgenasszisztensek? (Hernádi) JJícelc swokbau India legnagyobb üveggyárát Magyarország szereli fel Hyderabad városában. A megrendelt új magyar üzem India első állami üveggyára lesz s naponta 100 tonna különböző üvegterméket termel majd. * Mintegy 208 millió forintot fizettek ki szülési segélyre 1963 első tizenegy hónapjában. Január 1-én lesz egy éve, hogy életbe lépett a szülési szabadság kiterjesztéséről és az özvegyi nyugdíjak felemeléséről szóló kormányrendelet. Azóta lényegesen nőtt az állami támogatás. Ebben az évben eddig mintegy 208 millió forint szülési segélyt fizettek ki a tavalyi 115,1 millióval szemben, az özvegyek támogatására pedig 180 millió forinttal többet fordítottak. * Rohmann Henriket, a Magyar Állami Operaház hárfaművészét meghívta a New York melletti Hartford-i zenei egyetem, hogy a nyáreleji kéthetes mesteriskolán előadásokat tartson. * December 27-én megérkezett Oslo kikötőjébe a Sagastrand nevű 1700 tonnás tengeri áruszállító hajó, amelyet a magyar hajóipar a norvég Hövding cég részére készített. A hajó a Fekete-tengerről, Konstanza kikötőjéből szállított árut Marseille-be, onnan pedig gépekkel megrakodva érkezett Oslóba. Angliába utazott Nagy Elemér, a fizikai tudományok doktora és Fogarassy Bálint tudományos kutató. Bristolban részt vesznek a kristály-fizikai kérdésekkel foglalkozó nemzetközi kongresszuson. * Szenkár Jenő, a kölni operaház főzeneigazgatója meghosszabbította magyarországi vendégszereplését. Brahms I. szimfóniájáról Szenkár vezényletével a rádió hangfelvételt készít. * Sanger professzor Nobel-díjas biokémikus december 18-án angol nyelvű előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián. '* W. A. Hunion professzor, az Encyklopedia Africana titkára háromhetes magyarországi látogatásra Budapestre érkezett. * A pécsi balettegyüttes január 2-án a Német Szövetségi Köztársaságba indult. A művészek 40 nap alatt 29 városban 30 alkalommal lépnek színpadra. Bormúzeumot rendeznek be Dankó Pista egykori villájában, Csengődön. A világhírű dalköltő cigányprímás kúriáját eredeti formájában helyreállítják. A szobákban helyezik el a vidéken összegyűjtött Dankó emléktárgyakat s a közeljövőben a külföldi vendégek előtt is megnyitják a Dankóházat. * öt nyelven ismerteti az Európa-szerte híres kalocsai pingáló asszonyok művészetét az a füzet, amelyet a Bács megyei Idegenforgalmi Hivatal adott ki. A prospektust megküldték több külföldi utazási irodának. * A 2. keresztyén békevilággyűlés előkészítő bizottsága január 3. és 5. között Budapesten ülésezett. Az összejövetelen részt vettek a francia, a bolgár, a kelet- és a nyugatnémet, az angol, a holland, a jugoszláv, a lengyel, a román, a svájci, a csehszlovák, a szovjetunióbeli és a magyar egyházak képviselői. * Az Egyesült Államok-beli Indiana University és Harvard Medical School, tankönyvként bevezette a Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadójának kiadásában megjelent Komáromy: Dissection of the Brain (Agysebészet) című könyvét, 4
