Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1963-01-01 / 1. szám

Dr. Hamvas Endre családjával (mögöttük dr. Brezanóczy Pál rokonaival)

Kovács Sándor megyéspüspök (jobbról) dr. Várkonyl Imrével és dr. Beresztóczy Miklóssal beszélget

Hazaérkezett a vatikáni zsinaton resztvett

magyar küldöttség

Érdeklődéssel várták viszsza Magyarországon a Rómában, a vatikáni zsinaton részt vett magyar egyházi küldöttséget. Ez a sokakban meglevő érdeklődés többek között a Rómából érkezett híreknek is szólt. XXIII. János pápa ugyanis kétszer fogadta magánkihallgatáson a zsinaton részt vevő magyar főpapokat. A második alkalommal a pápa, aki a már előzetesen elkészített, s előtte fekvő jegyzetek alapján érdeklődött a magyar egyházi viszonyok iránt, hosszabb ideig elbeszélgetett Hamvas Endre csanádi, Kovács Sándor szombathelyi püspökkel és Brezanóczy Pál egri apostoli kormányzóval. A vatiká-. ni államtitkárság közleménye szerint a magyar főpapokon keresztül XXIII. János pápa legjobb kívánságait küldte a magyar egyháznak, és az egész magyar népnek. Az is érdeklődést és visszhangot keltett Magyarországon, hogy a pápa — a Vatikánhoz közel álló körök értesülése szerint — a magyar főpapokkal folytatott beszélgetések során is érintette az egyház és a szocialista állam kapcsolatainak kérdését, és bizonyos optimizmusról tett tanúbizonyságot.

December I2-én este érkezett vissza Budapestre a magyar egyházi küldöttség Hamvas Endre csanádi püspöknek, a magyar Püspöki Kar elnökének vezetésével. A Keleti pályaudvaron a Püspöki Kar, az Actio Catolica országos elnökségének, az Opus Pacisnak, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának tagjain, a hívőkön és a hozzátartozókon kívül az Állami Egyházügyi Hivatal vezetői fogadták virággal, szívélyes örömteli szavakkal a Rómából hazaérkezett főpapokat. A zsinaton járt egyházi vezetőket Kovács Vince váci püspök üdvözölte, aki beszédében többek között a következőket mondotta:

— Kedves Testvéreim! Azt szeretnénk szemetekből kiolvasni, hogy Rómában, az egyház szívében, éreztétek-e a világ katolikusságának nagy testvériségét, közelebb tudtátok-e hozni a népek, fajok, államok megbékélését? ... Tudjuk, nem hozhattatok még kész dolgokat, tudjuk, a nagy munkának nagyobb része még hátra van, mégis a nagy történelmi eseményeket megillető érdeklődéssel várjuk a hazatérő zsinati atyák közléseit.

Kovács Vince váci püspök ezután így folytatta:

— örvendező együttérzéssel fogadunk benneteket és együtt mondunk hálaimát, hogy ott lehettetek Rómában és hogy épségben hazajöttetek magyar földre, amelynél kedvesebb nincs nekünk a világon, s ahová a természet és művészet kincseiben annyira gazdag olasz földről is bizonyára visszavágytatok, és amelyre rövid távoliét után is megilletődve léptek.

Hamvas Endre püspök válaszbeszédében hangsúlyozta:

— öröm tölt el bennünket, hogy több mint két hónapi távoliét után újból hazai földre léphetünk... A zsinaton összegyűlt anyag alapos tanulmányozására csak itthon kerülhet sor. Jövő év szeptemberéig van idő hozzá, és ha Isten segít.

Dr. Erdei Ferenc (a kép jobboldalán) a Hittudományi Akadémia professzora papi csoporttal beszélget

(Vámos László felvételei)

a legközelebbi ülésszakra még nagyobb felkészültséggel tudunk részt venni.

Ezután Hamvas püspök külön megemlékezett a római magyar követség vendégszeretetéről, amelyet a zsinaton járt magyar egyházi küldöttség ismételten élvezhetett és amely mindenben készséggel a magyar főpapok rendelkezésére állt.

A magyar egyházi küldöttség tiszteletére hazánk római követsége fogadást is adott, amelyen számos külföldi egyházi küldöttség képviseltette magát, s amelyen megjelentek az olasz külügyminisztérium és a Rómában akkreditált diplomáciai képviseletek vezető munkatársai is. Hamvas Endre püspök Rómában ülte meg névnapját, amely alkalomból a magyar követség is kifejezte jókívánságait.

És most végül idézzünk Hamvas Endre püspök lapunk munkatársának október 4-én, a Rómába indulás előtti percekben, a budapesti Keleti pályaudvaron adott nyilatkozatából:

«Ügy gondolom, foglalkozni fog a zsinat az egyháznak a szocialista országokkal kapcsolatos magatartása meghatározásával. Különböző világnézetek választják el

az egyházat ezeknek az országoknak kormányaitól, de ezek a világnézeti különbségek ne legyenek választóvonal. Ne azt keressük, ami elválaszt bennünket, hanem ami egyesít. Ezekkel az országokkal való együttélés problémájára a vatikáni zsinat előkészítheti a megoldásokat .. .«

Magyarországon sokan örülnek annak, hogy a vatikáni zsinatról eddig érkezett hírek igazolni látszanak a Rómából most visszatért Hamvas Endre püspöknek, a Vatikánban járt magyar egyházi küldöttség vezetőjének szavalt. A, V.

Balról jobbra: dr. Szántay Számán István, az Actio Catholica főtitkára, dr. Várkonyl Imre kalocsai főkáptalani helynök, dr. Pfeifer János, a Hittudományi Akadémia dékánja

Háromnegyed év tapasztalatai itthon

Háromnegyed év nem sok idő az ember életében, nekem mégis úgy tűnik az elmúlt nyolc-kilenc hónap, mintha egy korszakot éltem volna áit. Ez idő alatt iparkodtam’ megérteni mindazt, ami itthon történt tizenhárom év óta, amíg én külföldön voltam.

Kora tavasz volt, amikor hazajöttem és most már télbe fordult az idő, közben megéltem egy szép magyar nyarat, mintha csak a természet elő akarta volna segíteni a gyors akklimatizálódást. Ez az idő nekem a tanulás, a tapasztalás és a munka lázas időszaka volt. Ügy éreztem magam, mint a diák, aki kimaradt az iskolából és most rövid időn belül kell elvégeznie a különbözetit, hogy utolérje és lépést tartson a többiekkel. Közben sok mindent felületesen ismertem meg, egy-egy terület csábítóbban vonzott, másakat esetleg elhanyagoltam. Azt sem állítom, hogy már teljesen sikerült beilleszkednem az új magyar társadalomba, hiszen sok minden idegen még mindig és furcsa. Túlságosan hosszú ideig éltem külföldön és alapvetően megváltozott idehaza az élet, természetes, hogy egy és mást nem tudtam még megszokni új környezetemben. De, ami a legfontosabb: végérvényesen itthon érzem magam és jól érzem magam. Nincs nagyobb bizonyság erre, mint az, hogy külföldi életem már végtelen távolinak tűnik, szinte nem is tudnám időben kifejezni. Mintha nem nyolc-kilenc hónappal ezelőtt, de életemnek egy másik, befejezett korszakában éltem volna Nyugat- Európában.

Miről tudnék meggyőzően vallani egy háromnegyed év tapasztalatai után? Amióta hazajöttem, Budapesten élek, ide köt a munkahelyem, de szabad időmiben sokféllé megfordultam az országban. Jártam az Alföldön és a Dunántúlon, voiltam ipari városokban, Dunaújvárosban és Csepelen, láttam termelőszövetkezeteket Galgahévízen és Ürömön, de beszéltem magántermelőkkel is Csopak mellett, a balatonarácsi szőlőkben. Találkoztam tehát elég sok emberrel az ország különböző rétegeiből. Ez a maghatározás, hogy «különböző réteg-« talán helytelen, a régi terminológia hatása, amikor még számított, hogy ki melyik társadalmi osztályból származott és mi volt a foglalkozása. Az efféle megkülönböztetés Magyarországon megszűnt, nemcsak papíron, de az életben is. Egy étteremben aligha tudnám megfejteni, hogy kinek mi a foglalkozása.

Ezt a társadalmi kiegyenlítődést lépten-nyomon tapasztalja az ember a mai Magyaronszágon. Nemcsak a fővárosban, a különböző foglalkozási ágak között, de a főváros és a vidék viszonylatában is. Kétségtelen, hogy ez az átalakulás a nagy nyugati városokhoz mérve szürkébbé teszi az életet. Nálunk nem látható az a szembeötlő luxus, a fényűzésnek ama sokféle színváltozaJta, ami PiárizS, Róma vagy Frankfurt sajátja, de nyomornegyedeik sincsenek, mint Itália déli tartományaiban és Róma külvárosaiban, vagy, mint amilyen nálunk volt a gyámegyedekben. {Zárójelben jegyzem meg, hogy a hírhedt Valéria-telep helyén épült fel Budapest egyik legmodernebb lakónegyede, a József Attilatelep.)

A társadalom nivellálódása még sem az egyformaságban mutatkozik meg, hanem abban, hogy fölfelé is, lefelé is határa van a keresetnek, vagyis a fölösleges fényűzésről való lemondás árán mindenkinek biztosítva van a rendes megélhetése. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki egyformán keres, vagy nincs lehetőség a kiválásra, vagy akár a szerzésre, hiszen ennek jelét is lépten-nyomon tapasztalhatjuk. Egyre másra épülnek Budapesten az öröklakások, szemmel láthatóan szaporodik a magángépkocslk száma, a neves éttermékben és szórakozóhelyeken hét végén alig lehet helyet kapni, s a televízió vagy a porszívó, vagy a mosógép nem elérhetetlen vágyálma Magyarországon sem egy-egy családnak, különösen ahol többen is kenyérkeresők. De a fejlett és iparosított nyugati országokban is dolgoznia kell két-három családtagnak, ha létfenntartásuk biztosításán kívül szórakozni és szerezni is akarnak.

Minthogy a gazdasági berendezkedés a szociális igazságosságot iparkodik érvényre juttatni, tiszteletet és megbecsülést ebben a társadalomban nem a vagyonszerzés, hanem a kiválóság és az érdem szerez. Vagyont, a régi, vagy a nyugati értelemben nem lehet szerezni; sem bérházat, sem földet, sem gyárat nem vásárolhat senki, vagyis pénzével függő helyzetbe nem taszíthat másokat. Tág tere nyílik azonban az érvényesülésnek munkával, alkotással, teljesítménnyel az élet minden faktorában. A szövetkezeti dolgozót, a szakmunkást, a tervező mérnököt, a művészt, vagy sportolót érdeme szerint jutalmazzák. Érthető, hogy hallatlan művelése kezdődött meg az önképzésnek és az önalakításnak. Máig is ható egyik nagy élményem Idehaza, hogy majdnem mindenki tanul és itovábbképezii maigát. Nemcsak a tanulóifjúság, hanem a felnőttek is. Egyetemre, főiskolára járnak, esti tanfolyamokra, nyelveket tanulnak. Jártam egy szövetkezeti tanfolyam iskolájában, ahol 40—50 éves elnökök ültek az iskolapadban. Egy ismerősöm katonatiszt volt a Horthy-vtlágban, vagyis semmihez sem értett, most átképezte magát földmérőnek és jól megállja a helyét, Aszódon a tanácselnök Üzemgazdasági szakkörieket tanulmányozott, »mikor meglátogattam. Valósággal iskola lett az ország, amióta nem voltam idehaza Valaha g diploma » kép» zettség tetőfokát jelentette és csak a «jó papra« mondották, hogy «holtig tanul«. A mai Magyarországon mindenki tűnni, ha élőbbre akar jutni, ha meg akar felelni as egyre magasabb ipari követelményeknek, ha tiszteletet és megbgcsü= lést szeretne kivivői magának a társadalomban.

Mondottam, hogy úgy éreztem magam e háromnegyed év alatt, mint a diák, aki a különbözetit végzi, hogy utólórje e többieket. Jóleső érzés, hogy idehaza még as én koromban sem szégyen újra beülni az iskolapadba,

vám os Imre