Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1963-12-15 / 24. szám

Hajókirándulás a Szajnán. A kép jobboldalán Ferencsik János

?0 *122 23 H 0 \ , *2030

?ÉCElBfi£ r n

»ALLÉT

Hl

R. D

4 5 . 6 . 7 4 21-OR(.H ESTRE!- {)( theatre DES ctlAMi* l>E L OPERA DE fcl DACi

M)MMIy>AIIU (itNbU. a 1OTV.M. : JÍA.N K*l\

UhttMMVn: COKTt DI IX1IHI ? * W»JU?'court di ncinn ; um» court omcmtp cmaum unu:: a»«*»111®

Kun Zsuzsa é* Fülöp Viktor Párizsban a Nemzetközi Táncfesztivál plakátja ellitt

*

Uaray Klotlld éa Havas Ferenc a Fából faragott királyfi előadásán

BESZÉLQETÉS FERENCSIK JÄNOSS/

A budai hegyek lábához simuló földszintes ház a Városmajor utcában, kottákkal és könyvekkel zsúfolt kicsiny szobák, amelyekben még véletlenül sem akid egyetlen fényűzési cikk vagy dísztárgy, minden csupán kellék, élet- és főleg munka-kellék — ez Ferencsik János világhírű Kossuth-díjas karmester otthona.

Azt írtam -csupáh« munka-kellék... De vajon nem ez el legtöbb és legfontosabb? Számára minden bizonnyal, mert a repülőgépben a felhők között és az amerikai nagyváros utcáin robogó gépkocsi ülésén, mindenütt »csupán« a munka izgalma nyűgözi le, az tartja fogva, az kényszeríti, hogy befelé figyeljen...

Megszállott? Démoni erő rabja? Nem, a legkevésbé sem az. Modora egyszerű és közvetlen, ámbár olykor ezzel is meghökkenti az embert. Például arra a kérdésre, hogy milyen élményei voltak a háromhónapos külföldi útján —■ Edinbourgh, Los Angeles, San Francisco és Párizs —, a világ legközvetlenebb modorában, szeretetre méltó egyszerűséggel jelenti ki, hogy... nem voltak élményei.

Gyermekien nyílt pillantással, kedvesen és bocsánatkérőn néz a kérdezőre, aki hirtelen megérti, hogy... a baklövést ő követte el. Mert vajon hogyan is lehet

f : - ...... -j, ugyanazt kérdezni Ferencsik Jánostól, amit egy társasutazási résztvevőjétől kérdezne az ember? Elegendő a maga szerény, udvarias módján néhány halk szavú, ám félreérthetetlen utalás arra, hogy ő »nem turista« és hogy »a földrajzi különbségek lényegesek ugyan, de belül mindig minden ugyanaz«, és az ember ráeszmél, hogy itt egyedül ■ és kizárólag az számít, ami belül van. Ez az ember utazhat Euró-' pán át, óceánon át, másik világrészen át, sőt, utazhat akár a kozmoszba is: egyáltalán, vagy csak alig veszi észre. Mert van egy belső kozmosz, amely elevenségében, mozgalmasságában vetekszik a külsővel, sőt — tágasságában is. Nem, mintha ez lenne a könnyebb és a kényelmesebb: belül maradni, mindig csak a maga sajátos élet-szféráin belül. Nem, ez a legbonyolultabb kettősséget jelenti. Látszólag kifelé, arccal a nagyvilág felé fordulva élni, utazni, világvárosok hangversenytermeinek dobogóira lépni s közben a legszigorúbban koncentrálni, teljes belső készültségét feszülten a műre összpontosítani.

Hogy ez mennyire nem könnyű, az tudja igazán, aki közelről látta dirigálni: megmegrángó arcizmai elárulják, hogy ő maga is megrendültén éli át azt, amivel hallgatóságát megrendíti. S ha ezt tudja az ember, szinte zavartan teszi fel a kérdést:

— Mit érzett odakint a nagy siker után?

Tekintetében megint nyílt, kedves mosoly dereng és... elnéző türelem a kérdező iránt.

— Hm. Tudja, a taps nem cél. Csak kellemes eredmény.

De mi hát a cél számára? A taps a személynek szól s vajon lehet-e a személyes sikernél még magasabbra törni? Igen, bizonyára. Annak, aki valami személyhez kötöttet képes személyfölöttien-nagysze-Hamala Irén és Lakatos Gabriella, háttérben a párizsi operaház Orosa Adél és Róna Viktor az Arc de Triomphe előtt

Kun Zsuzsa... és a Notre Dame