Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-12-15 / 24. szám
cA <A2Ákm kápolna «/’ kincse Kis barokk templom a Rákóczi úton. Az emeletes házak karéjában törpévé zsugorodott, úgy húzza meg magát a mélybe sülylyedve, szorosan a kórház jalához simulva, mint padkán gubbasztó apró öregasszony. Öszinét szólva, kissé korszerűtlen, mint jóban-rosszban társa, az egykori szegényház, mindmáig kórház, az öreg Rókus is. Valóban nem versenyezhet szépségben, nagyságban, székesegyházak arányaival, nekünk mégis kedves. Egy tenyérnyi múlt, emlékkép a régi Pestről. Mondják, úgy 1907 táján — a Kerepesi út (a mai Rákóczi út) magasítása a mélybe űzte, szobrai hullottak — egyszer már le akarták bontani. De a kis templom — azért építették 1711-ben, hogy az égiek elűzzék a pestis rémét — polgáraival végigszenvedve minden sorscsapást, máig megmaradt. 1838- ban árvíz pusztította, kijavították. 1945-ben a háború zúzta mnkre, újjáépítettélt, megrongálódott 1956-ban is — az állam segített. Már inyoma sincs a sérüléseknek. Tornya újra ép, s falai kivül-belül megszépültek. Elkészült a Mária-oltár, a szószék a négy evangélista figurájával, díszt kapott a menynyezet, s a modern világítás fénypompájában ma már új kincset is köszönthetnek az ádventi ájtatosságra érkező hívők: a szentély mélyén, az apszis félkör alakú falát a mennyezetig beborítva — színei meg-megcsillannak a gyertyák sugarában — Mattionl Eszter megragadóan szép oltárképe, hímeskő »freskója-*, Az emmauszi jelenet. Kétoldalt meg, körbefogva az oltárt, a templom védőszentjei, Szent Rókus és Szent Rozália, két szép ifjú figurája. A templom lelkipásztora, dr. Zsidai István plébános — művészetet szerető, értő ember Két részlet a Rókus kápolna új bfmeskó »freskójáról « (Vámos László felvételei) — minden kincset, -titkot« a látogató elé tár. De legbüszkébben — annyiszor látva is rácsodálkozó szemmel — azt, ami minden látogatót magával ragad, Mattioni Eszter alkotását, a himeskő-oltárképet. Ugyan ki gondolná a Rákóczi úton dolguk után sietők közül, hogy pár méterre a járdától, az oltár padozata alatt, restaurált állapotban egy kis középkori »múzeum«, a XII. századból származó cella trichora, lóhere alakú szentélymaradvány látható. Nem kell feltétlenül hívőnek, vagy az egyházművészet értőjének lenni ahhoz, hogy lelkesedni tudjunk Mattioni Eszter művéért- Mert mélyen emberi, érzelmekkel telített, gondolatgazdag, $ modern művészet az. A feltámadt Krisztus fiatal, szép arca, a fájdalmakat legyűrt, szenvedésektől megtisztult okos emberarc. S mennyi lágyság, érzés a mozdulatokban, a kezek játékában. A dús redők takarta ruhák alól is kisejlik az emberi test szépsége. Milyen festői színgazdagság. Festői? Hiszen ez az oltárkép nem freskó, nem a művész minden kézmozdulatának híven engedelmeskedő ecset munkája, hanem színes cementbe ágyazott, holt anyagok: márvány, kőzuzalék, üveg, képpé varázsolt öszszessége. Mégis benne van alkotójának minden szívrezdülése. Himeskő — így hívják. Egy kiváló művész évtizedek munkájával megteremtett egyedi művészete. Létrehozója, hangulatos tájképek, csendéletek, szuggesztív erejű portrék festője, a Gellérthegyre kapaszkodó alkotóház — annyi neves művésztárs közös otthona — műtermében tölti napjait. Rudnay Gyula egykori tanítványa — kinek alkotásait Pittsburg, Luxemburg múzeumai őrzik — a himeskő technikájával új ösvényt vágott a művészetben, a mozaik megmerevedett műfaját keltette új életre és az archaikus, nehézkesen, intarzikusan befaragott, padlómozaikok után a kő, az üveg, a márvány, a színes cementtucatnyi anyag természetadta szépségeit, dús színeit felhasználva, olyan különleges művészetet teremtett, amelynek hatása modern, amelyben az érzelmek, a gondolatok széles skálája is kifejezhető, amelyben a művész ‘ személyisége uralkodik a mű felett, amelyben szabadon szárnyal a képzelet (az archaikus mozaikban elvész az egyéniség), amely új, időtálló, szinte örökbecsű díszítő elemmel ajándékozta meg az építészetet, s amely ráadásul — magyar is. Az állványokon pihenő, a falnak támaszkodó, s a már távoli helyükön nyugvó himeskő-művek — az öregasszony, akinek fekete kőkendővel keretezett arcát a gond redői barázdálták megtörtté, a súlyos kőből felröppeni tűnő galambok, az emmauszi Krisztus-arc — mind az idős mester, Lyka Károly bölcs szavait igazolják: -Az anyag új lehetőségekre figyelmezteti a művészt. Beszédesen szól hozzá, terelgeti gondolatait, új eszméket gyújt benne. Figyelmessé teszi olyan JÓrmákra, amelyeket más anyagon nem érvényesíthet. Az anyag tehát nem csupán tilt, hanem egyben sugalmaz is. Remekmű lesz belőle, vagy tucatmunka: mindig azon múlik, hogy mily lélek fogadja magába ezt a súgóimat.* Csatár Imre Ti Magyar zarándokok Lourdes-ban és Rómában Az Actio Catholica Elnöksége november 8-án kéthetes zarándoklatot indított Budapestről Lourdes-ba és Rómába, a II. Vatikáni Zsinat sikeréért. A zarándoklatban főpapok, papok és katolikus hívők, nők és férfiak vettek részt. A 31 magyar zarándok november 22- én érkezett vissza Budapestre. Mórász Pál székesfehérvári templomigazgató a zarándoklatról a következőket mondotta: — Nagyon „boldogok vagyunk, hogy ezen a zarándoklaton részt vehettünk. A több mint 5 és fél ezer tó lomé teres út nagy lelki épülésünkre szolgált, és sok tapasztalatot nyújtott nekünk. Meglátogathattuk a világegyház nagy és szent központjait; ott leróhattuk kegyeletünket, és élvezhettük ájtatosságainkat. . Imádkozhattunk azokért a nagy célokért, amelyek szemünk előtt lebegnek egyházunk és hazánk javára. A zarándoklat Indulás előtt a Keleti pályaudvaron. Alsó kép: a magyar zarándokok Lourdes-ban csúcspontját Róma jelentette. Láthattuk a II. Vatikáni Zsinat második szakaszának nagy munkáját. Ez elsősorban a kereszténység megújításé ban, másodsorban az emberiség különböző hitű embereinek egymáshoz közelebb hozásában, harmadsorban pedig — ami minden embernek legfőbb érdeke és kívánsága —, a béke megerősítésében és biztosításában csúcsosodik ki. Igaz, hogy törődötten és kissé fáradtan, de annál nagyobb lelki gazdagsággal térhettünk haza. Minden szépség mellett és ellenére, amit láttunk és csodáltunk, imáinkban körülöleltünk, mégis csak jó érzés, hogy itthon vagyunk és érezzük, hogy igaz az a közmondás: »Mindenhol jó, de legjobb otthon« —, ahol olyan szépen, egyöntetűen, összefoghatóan és kooperativen építhetjük hazánk boldogságát és jólétét. Keszthelyi Gabriella 5
