Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1963-01-15 / 2. szám

A Szülőföldünk megszokott hullámhosszán kéthetenként új, folytatásos műsorral jelentkezik a Magyar Bádió. Címe: Magyar-család, s egy olyan család életét, hétköznapi gondjait, s örömeit közvetíti a hallgatóknak, amelyeket bizonyára közel éreznek magukhoz, hiszen ennek a család­nak sem él minden tagja itthon, Magyarországon. Kedves Honfitársaink, akik a Szülőföldünk műsorát hallgatják, talán már ismerik is Magyar bácsit, Magyar nénit, a Párizsban élő Vicát, s a többieket. Azoknak a kedves olvasóinknak, akik e műsort eddig nem hallgatták, Írásban mutatunk be egy részletet a Szülőföldünk-adás folytatásos hangjátékából. Magyar bácsi, a Ganz-MÁVAG művezetője, a Magyar-család, feje, megszokott munkáját végzi az üzemben. A rádió közli, a heti_ lot­tójáték nyerőszámait: Magyar bácsinak négy találata van, de megfeledkezik róla, hogy a szelvényt, kisebbik fiának Sándornak adta oda. Miután a szelvény Sándor zsebéiből elő­kerül, már csak az okoz izgalmat, mennyi a nyeremény összege. Különösen Magyar néni húga, Magda és Magda férje, Bálint tanúsít nagy érdeklődést, mert éppen lakásépítési gondjaik vannak. Hamarosan megtudják, hogy a nyeremény összege nem nagy, közben azonban a család életében más esemény kerül előtérbe. István, az idősebbik fiú, a »mérnök úr-«, ahogy Magyar néni tréfás büszkeséggel emlegeti, megbízást kap, hogy mémöktár­­sával Argentínába vitázzék. Az általános örömben csak Sándor nem tud osztozni. A közeli utazás híre felidézi benne feleségét, Vicát, aki 1956-ban- elhagyta és Tibai Bélá­val Párizsba disszidált. Tibai Béla. hosszú idő után végre szak­munkához jut Párizsban. Vica egy kis kávé­zóban dolgozik. Itt keresi fel a Párizson át­utazó István. A találkozás okozta meglepetés nehezen enged fel, a beszélgetés akadozva in­dul. ISTVÁN: Rossz ember a főnököd? VICA: Nem. Nem rossz... nem jó... főnök. Kicsit többet kakaskodik körülöttem, mint kellene. Mert minden párizsi férfi azt hi­szi, ő a leghódítóbb a világon. ISTVÁN: És te mit hiszel? VICA: Fontos ez, István? iMi van odahaza? Hogyan éltek? Megnősültél? Hogy van m<t­­ma? És az öreg margó medve, az a drága apósom, Magyar bácsi? És Magdiék? Még mindig nyafog, panaszkodik? És hogy ke­rülsz te ide? És egyáltalán, hogy kerülsz Párizsba? Ide véletlenül jöttél be? ISTVÁN (mosolyogva): Mire feleljek, Vi­cám? VICA: Mindenre. És úgy készülj, hagy még rengeteg kérdést kapsz tőlem. Minden érde­kel. Istenem. Pest! Ostobaság, mingyárt bőgni kezdek. ISTVÁN: Ha jólesik, nyugodtan. VICA: Nem esik jól. Semmi sém esik jól... Meddig maradsz? ISTVÁN: Csak néhány órát. Dél-Amerikába megyek. Hivatalos út! VICA: Irigyellek. ISTVÁN: Hát... lehet is. Azt mondják, iDél- Amerika szép. VICA: Nem azért irigyellek, István. Fütyülök Dél-Amerikára! (Elhallgat.) ISTVÁN: Miért hallgattál el, Vica? VICA: Mert nem akarom, hogy mulass raj­tam. Azért irigyellek. mert onnan haza­mész. Haza! Pestre! Mert csak kirándulni mész Dél-Amerikába, mert szabályos útle­veled van, amiben benne van, ami az enyémben akkor se lenne benne, ha törté­netesen volna útlevelem. De nincs! Tudod, mi vagyok én, István? Hontalan!! Érted? Hontalan! Disszidált magyar! ISTVÁN: Eltévedt ember. VICA: Eltévedt? Ugyan már! Az eltévedt ember az érdeklődik az egyik sarkon, út­baigazítják a másik sarkon, egyszer csak hozatalán. De én...?! ISTVÁN: Mondd, Sándor rosszul bánt ve­led?' VICA: Soha! Sándornál kedvesebb, figyel­mesebb férjet egyetlen nő sem kívánhat magának. Nem érted. Egy nő azonnal meg­értené ... Emlékszel, hány esztendős vol­tam, amikor Sándor felesége lettem? ISTVÁN: Nem sok. Tizen ... VICA: ...hét! Anyád, hogy tiltakozott. Neki volt igaza, nem nektek. ISTVÁN: Szerettétek egymást. VICA: Nem igaz, csak azt hittük. Meghatott, hogy ő szeret, hogy meg akar halni ér­tem ... meg a többi nagy szavak ... Azt hittem, tudod, vagy később megértetted, hogy ezért jöttem el. Sándor miatt. Nem tudtam elébe állni, hogy... ISTVÁN: Béla? VICA: Béla. És most vagy elhiszed, amit mondok, vagy nem. Nekem Bélához ott semmi közöm nem volt, már úgy értem, hogy... úgy... és nem is akartam, hogy legyen. ISTVÁN: És Béla? VICA: ö sem akarta, ö beszélni is akart Sándorral. Én nem engedtem. Nem bírtam volna el, hogy Sándor szenved. ISTVÁN: És így? VICA: Így nem láttam. Tudom, ez csúnyán hangzik, de arra is gondoltam, hogy ha nem élünk ott, nem vagyunk a közelében, akkor talán könnyebb neki, mintha ott lát Bélával. Mert én Bélát szerettem. Sán­dor olyan volt, mintha a testvérem lenne. Mcmdd, Sándor tudja, hagy idejöttél hoz­zám? ö küldött? ISTVÁN: Nem. Nem ő küldött, nem is tudja. VICA: Értem, Mama — Magyar néni — na­gyon szid? ISTVÁN: Nagyon. Néha elég csúnyán beszél rólad. VICA: Valami igaza van, csak nem úgy, ahogy ő gondolja. Mindegy, végeredmény­ben ... ISTVÁN: Mondd, kishúgom, boldog vagy te? VICA: Bélával, igen. Párizzsal nem. Párizs nem szeret engem. Párizs jó anya, a saját gyerekeit szereti. ISTVÁN: Pest is jó anya. És tud megbocsá­tani is. Magyar István mérnök okos ember. Okos és tapintatos. Nem agitálta Vicát, nem ecse­telte a hazatérés lehetőségeit, nagyon jól tud­ta, hogy ezt a harcot mirvdenlki maga vívja meg magával. Ideje is lejárt már. Felállt az asztaltól, gyengéden megcsókolta Vica orcá­ját, előbb balról, aztán jobbról. Sóhajtott egy kicsit — Vica egy nagyot. Az asszony elin­dult befelé, ő Ikifelé. Valahol, egy nyitott ablakból muzsika áradt. Párizsi muzsika!... Uuuepi ptotáuUkól A karácsony előtti napok­ban súlyosan megrakott' tás­kával lépte át Idén is a pos­tás a Magyarok Világszövet­sége küszöbét. Szebbnél szebb üdvözlő kártyák jelezték a világ kü­lönböző tájain élő honfitár­saink érzéseit, gondolatait a szeretet ünnepén s az új esz­tendő bekőszönlével. A sok-sok üdvözlet között is feltűnt egy angol postabé­­lyeggel ellátott zöldfenyős, csillagokkal ékes üdvözlet. Itt fekszik előttünk: »Szívé­lyes üdvözlet egy magyar honfitársiét!« Csak ennyi állt rajta. De hiába forgatjuk, né­zegetjük ... Nem tudjuk, ki küldte: férfi vagy nő, idős vagy fiatal... Nevét ugyanis nem írta alá s mi tanácsta­lanul szemléljük a díszes kár­tyát. Szomorúan s kíváncsian tűnődünk: vajon miért?... Miért nem írta alá kedves Honfitárs? Véletlenül? Elfe­lejtette? S csak amidőn már a küldeményt a postaláda el­nyelte, kapott a fejéhez, hogy hopp, a név lemaradt?... Vagy (de erre nem Is szíve­sen gondolunk) netán félt? Mi lesz, ha megtudják, hogy szeretettel gondol ránk s ezt az érzését egy szép, ünnepi üdvözlőkártya kíséretében közli velünk? Vagy... Nem folytatjuk a találgatást... Ezért csak annyit, bogy kö­szönjük a jókívánságot. Bé­kés, boldog — és félelem nél­küli — új esztendőt kívánunk önnek (és ha van) kedves családjának! H. — Újévi hírek Jól kezdődött az új esztendő Ma­gyarországon. Január elsején reg­gel a kirakatokban megjelentek az új, leszállított árak. A nöl nylonharisnya, a habselyem fehérnemű, a háztartási gépek és motorkerékpárok ára jelentő­sen csökkent * Január elsejével életbelépett az özvegyi nyugdijak felemeléséről és a társadalombiztosítás tovább­fejlesztéséről szóló rendelet. A Januári nyugdijakat már az új, felemelt összegben kapják meg az özvegyek. A nyugdíjasok kór­házápolásának Idejét az új ren­delet háromszorosára emeli Rendelet jelent meg a szülő nők szabadságának meghosszabbítá­sáról Is. Húsz hétre hosszabbítot­ták meg az eddigi három hóna­pot i?,; Ki mit tervez, mire készül 1963-ban? Ismét átléptünk egy esztendő küszöbén ... A magyar sport kedvező évet zárt 1962-vel, hiszen a nagy világversenyek évében megszerzett nyolc világbajnoki és hat Európa-bajnoki aranyérem jól tükrözi sportunk egészséges fejlődését.-Az év sportolója- elmet a szavazás alapján a férfiaknál a háromszoros világbajnok Pólyák Imre birkózó nyerte el, súly­emelő világbajnok kollégája Veres Győző és az Európa-bajnok kalapácsvető Zsivótzky Gyula előtt. A nőknél a sorrend a kővet­kező: Egervári Márta, Kontsek Jolán, Juhász Katalin. A csapatok közül a százszázalékos sikerrel szereplő Európa-bajnok magyar vfzilabdaválogatott végzett az élen. És mi lesz 1963-ban? KI mit tervez, mire készül az újesz^endő­­ben? Erre válaszol most a magyar sport néhány kiváló, világ­szerte jól Ismert reprezentánsa . .. ALBERT FLÓRIAN, a válogatott és az FTC centercsatára — Az őszi idényben sajnos, egymás után értek a sérülések. Legutóbb Párizsban a franciák elleni mérkőzésen sántlkáltam le a pályáról. Az új évet szeretném egészségesen s jobb teljesítmény­nyel végigjátszani. Egyébként remélem, még nagyon sokáig futballozhatok, hiszen még csak huszonkét éves vagyok. PARTI JÁNOS, kenus, olimpiai és világbajnok — 1960-ban Rómában, az olimpián, 1961-ben Poznanban az Európa-bajnokságon álltam a győzelmi emelvényre. Egy éve fon­tos feladattal bíztak meg: a budapesti csónaképltő üzem vezetője lettem. Főiskolai tanulmányaim és új munkám mellett kevés időm maradt az edzésre, nem tudtam Jól felkészülni. 1963. elején azon­ban újra kezdem... Még csak harmincéves vagyok, s Tokióban szeretnék ott lenni az olimpián. BOROS OTTO, a Szolnoki Dózsa 91-szeres válogatott kapusa — A Helsinki olimpiát kővető esztendőben, 1953-ban kerültem be a magyar vízilabda-válogatottba. Ennek tíz éve már, de a nagy küzdelmek hevében szinte elrepült ez az évtized. Ha nagy fiam szólít, akkor döbbenek csak rá — kicsit -megöregedtem-. A me­dencében még nyomát sem érzem harminchárom évemnek és játékostársaimmal együtt elsősorban a tokói olimpiára készülők. Győzelmi sorozatunk után bízom benne, valóraváltjuk tervünket, s visszaszerezzük a Rómában elvesztett olimpiai elsőséget. HORVATH ZOLTÁN, kardvívó világbajnok — Az elmúlt esztendő eddigi sportpályafutásom legszebb sike­rével örvendeztetett meg: az olimpiai ezüstérem után megnyertem a világbajnokságot. Pedig előkészületeimet több kellemetlen sérülés zavarta. Most mindenekelőtt azt kívánom, hogy egészségesen tudjam végigversenyezni az évet. A lengyelországi világbajnok­ságon szeretnék ismét a legjobbak között végezni, hogy Tokióban is a magyar kard nagyszerű hagyományaihoz méltón szerepeljek a következő olimpián. EGERVÁRI MÁRTA, sokszoros úszóbajnoknő — -Az év legjobb sportolója- cím elnyerése őrömet Jelentő megtiszteltetés és az ezzel járó kötelezettségeket is szívesen vál­lalom ... A medencében tovább, s egyre többet kell Javulnom, hogy az olimpián még az amerikai lányokkal szemben Is meg tud­jam állni a helyem. Ez nem lesz könnyű, hiszen minden tlzed­­másodpercért keményen meg kell ^dolgozni-. Emellett az élet más területén Is alaposan fel kell készülnöm. Nemrég vettek fel az orvostudományi egyetemre. ZSIVÓTZKY GYULA, kalapácsvetö Európa-bajnok és rekorder — Célom Hal Connolly 70.66 centiméteres világrekordjának elhóditása! Remélem sikerül, hiszen már a múlt esztendőben Is megközelítettem amerikai barátom teljesítményét, 10.42 centi­méterre javítottam az Európa-rekordot. Azok közé a -szerencsés­sportemberek közé tartozom, akik az elmúlt Időszakban már Jár­tak Tokióban, a következő olimpia városában. Sokat láttam, tanul­tam ezen az úton. A tapasztalatok felhasználásával remélem a dobogón állhatok majd az olimpiai eredményhirdetéskor. • »3V« S Bródy Imre 0 0 * * * +■ + & + 0-S0Í0 0-Í0..0 0 *■0.0' 00 0 Számot szeretnék adni egy különös menyéről. kísérlet különös ered-A lélektan jól ismeri — és -bizonyára mindnyájan ta­pasztalták már — azt a jelenséget, mikor az ember isme­retlen dolgokról úgy véli: régi ismerősei. Életében először érkezik egy városba, elbá-mésZkodlik a számára Vadonatúj látnivalókon, aztán egyszer csak határozottan úgy érzi: ezt már látta, ezerszer látta. A sosemjárt sarkon befordul a mellékutcába, és határozott biztonsággal tudja: jobb oldalon a harmadik házban a kapu mellett egy fűszeres bolt várja. És az először látott város először látott mellékutcájának harmadik házában, közvetlenül a kapu mellett, valóban ott a fűszeres bolt. Mondom, a lélektan jól ismeri ezt a jelenséget, francia nyelvű műkifejezése is vaín rá. Ügy nevezi: déja vu. Nos, elhatároztam, hogy kísérletet teszek a déja vu el­lenkezőjével. Pesti ember vagyok, ahogy mondani szokás, minden utoakövót ismerem. S most megkíséreltem úgy ba­rangolni utcáin, mintha most érkeztem volna ide először, idegenként. Ha lélektani műlkifejezést keresnék kísérletemre, úgy nevezhetném: jamais vu. Bolyongtam e szívemhez nőtt, drága város utcáin és tágranyílt szemmel, ismeretlenként bámultam ezerszer isme­rős épületcsodáit, kutattam lakóinak meghitt vonású egzo­tikus arcát, llestem szavukat. Befordultam egy mellékutcáiba ügy, mintha sejtelmem sem lenne arról, hogy a sarkon túl jobboldalt a harmadik házban a kapu mellett egy Közért­­üzlet van. BaforduM-am, az ismeretlen világnak kijáró kíváncsiság­gal néztem szét, és — csodák csodája! — Közért-üzlet sehol! Viszont állványok és meszesládás és sóderhalmok és létrák — nos, mindez volt. A kapu alól pedig kifordult egy cakkeres asszony, az ismeretlen város ismeretlen lakója, ránézett arra a sok mindenre ott a Közért helyén, s pa­naszkodva mormogta maga elé: — Borzasztó, már hatodik hete tatarozzák, én meg ci­pelhetem a harmadik utcából a vacsoráravalót! PANASZKODUNK Ebben a pillanatban fény gyűlt az agyamban^ s meg­világította, mi is az a jamais vu, az a sosem -látott dolog, amit, bár öreg pesti vagyok — vagy -talán éppen mert öreg pesti vagyok —, nem vettem eddig észre ebben a városban: Hiszen a -pestiek egyik legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy folyton panaszkodnak! Ahogy utána gondolok:, nem is nagyon vehettem válna észre hajdanán. Üj jelenség ez a panaszkodási hullám, a régi pestiek tudják legjobban, mennyire új. Mert a pesti pol­gár valaha akkor is inkább dicsekedett, -pestiesebb szóval: felvágott, ha oka volt is a panaszkodásra. Mert tudta, hogy ezen a tájon ezerszeresen is evilági igazság volt a bibliai mon­dás: akinek nincs attól elvé-tetik. S -most, hogy a sosem látottakra nyíló, friss szemmel né­zek, azt kell látnom, hogy a pesti polgár immár nem di­csekszik, hanem dohog, panaszkodik. Autóbuszra várva hallom: — Borzasztó, már megint áthelyezték a megállót, az ember szaladgálhat egyik sarokról a másikra, míg megtalálja, és közben majdnem elüti ez a sok bolond magánautó! Két papa üdvözli egymást, s már hallom: — Borzasztó, már egy hete megkezdődött a -tanítás, de a lányom csak most -kapta meg a számtankönyvét! Megy haza az asszohy -az irodából, s ahogy búcsúzik, hallom: — Borzasztó, most állhatok neki takarítani, vacsorát főzni, mert -manapság -bejárónőhöz jutni egyszerűen lehe­tetlen! Hát valóban teljesen új, ismeretlen városban -barango­lok? A dicsekvő Budapest helyén új város keletkezett, a pa­naszkodó Budapest, a felvágó város helyén a kritizáló város? Egy kicsit így van, egy kicsit -nem. Mert hát nézzünk csak a szavak mögé, nem is olyan ne­héz előkapami a panaszkodó pesti alól a felvágó, dicsekvő pestit. Aki panaszkodik a magánautók szaporodása miatt, de csak azért, mert a szomszédnak már megvan, mikor pedig ő még csak gyűjt rá. Akit bosszant, hogy ki járóval sem igen talál bejárónőt, mert a biztosított koszt-kvártély immár nem az álmok álma. Aki hiányolja, hogy nem alkudozhat gyerekének félárú, szakadt iskolakönyvre az antikváriusnál, mert csaknem ingyen kap újait az iskolában. Akit felháborít, hogy mennyi ideig építik olyan üveg­­csempehűtöpult palotává a -kültelki-« szatócs-boltot, hogy annak láttán a sárga irigység enné az egykori legelőkelőbb -magyar« csemegéseket: Herr Július -Meinlt és Fratelli Dei­­singert is. És folytathatnánk a sort. De minek? így igaz: volt idő. amikor a pesti -polgár dicsekedve panaszkodott. Most pa­naszkodva dicsekszik. Panaszra is, büszkeségre is volt oka annak idején, s van oka mindkettőre ma is. Hol hát a különbség? Mi indokolja a változást, amire -különös jamais vu kísérletem során rá­döbbentem? Miért változott Budapest a fel vágás városából a panaszkodás városává? A változás magyarázata, azt -hiszem, abban lelhető, ami­ben a pestiek változatlanok maradtak. Abban, hogy prak­tikus emberek. Amikor dicsekedtek, azért -tették, mert úgy érezték: Mi célja panaszolni azt, amin úgy sincs segítség? S most panaszkodnak, mert úgy érzik: mi célja dicse­kedni azzal, ami természetes? Révész Gy. István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents