Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-11-15 / 22. szám
Ambitus, zsúptető: százéves ház. Alsó kép: Pillantás az égre a bázarekettyei olajmezőn Friss a farsangi fánk Cj mozi a Göcsej melletti Lentiben képes egy sorsot megragadni: »Büszkesége megvarr, Gatyája csak egy van.« Lírája fojtott, szomorúsága olyan bensőséges: »Vagy holtág derűre, Vagy örökös búra« — éneklik a menyasszonytánc idején. Aki muzsikát keres, a göcseji falvaik árnyas csendjében olyan nótákat hall még amelyeket hallgattak talán Mátyás király vitézei is. Aki művészítet keres, a mesterség finomságát, sétáljon el a szilvágyi erdő csendjébe, találkozni fog Horváth Ferenc fafaragóval, aki remekmívű faszobrokat készít — bugylibicskával. Vagy keresse fel a pálfiszegi, dobronhegyi temető,, a fejfák formáin, a betűk girlandjai közt ta álkozik egy nép művészetével. Ez a vidék volt mindig Magyarország legvadabb világa. A régi krónikás azt jegyezte fel róla, hogy »nincs halálos veszedelem rélkül megjárható egyetlen útja«. Vasútja nem volt (ma sincs). A férfiak csak akkor lép,ék át Göcsej határát, ha háborúzott a hatalom. Még találkoztam öregasszonyokkal, akik nem látták — Egerszeget. A német anekdóta szerint Göcsej neve nem a göcsös utakból eräd, hanem a Goit sehei szólásmondásból. Ettő a vidéktől őrizzen az l&ben! A földesurak — Sulykovszky herceg, Batthyány, Eszterházy — messze, Róma, Párizs fényes palotáiban éltek. Göcsejben orvos alig volt. A lábtörést lúdtrágyával gyógyították, a részegeskedést pedig azzal, hogy a részegessel egy sírból lopott koponyából részegen bort itattak. Itt régen több ember halt meg, mint amenynyi született. A nép temetkezett, a halál jegyese lett. Még tíz éve olyan gazdával is találkoztam, aki a ludférc (üdére) létezésében hitt. Hiszen a minap »találkozott« vele. Sziszegett, szárnya volt, de emberformája is, lábán azonban köröm helyett pata éktelenkedett. Egy öregasszony elmesélte, hogy csibéit úgy óvja a kártevők ellen, hogy disznófejet főz húshagyókedden. A csontlyukon aztán, ahol a disznó szeme volt, kieresztett kiscsibéire kinéz, közben ezt mondja: »Csóka, varjú, kánya, szarka, mind vakok legyetek, csak az én csibéim legyenek szemesek.« Ezen a művészettel átitatott gyönyörű tájon, ezen a halálos, vad vidéken kezdett építeni, tanítani és teremteni az új ország. Olajat leltek Göcsej szívében. Felépítették Gellénházát, az olajvárost. Építettek utakat, orvosi rendelőket nyitottak, szülőotthont létesítettek Nován, új iskolákat és könyvtárakat rendeztek be, autóbuszjáratokat indítottak és esti tanfolyamokat. Megindult két világ csendes és szívós küzdelme. Visszafordították a halálozási arányszámot (Göcsejben már több a születés, mint a halálozás). A falvakban új utcasorok épülnek. Megjelentek a falusi, körzeti orvosok, akik már nem az imádságos könyvben szárított búzaszállal gyógyítják a középfülgyalladást, és nem tesznek a kisgyermek nyakán függő amulettbe szamár szőrét, hogy távoltartsák a rontást. S ha azt kérdezné valaki, mi is a haza s mi az a honszerelem, azt felelném: utak, iskolák, orvosi rendelők, szülőotthonok. Aki egyetlen méter új utat épít a göcsörtös Göcsejben, jobban szolgálja a hazát, mint aki pántlikát tűz a szavai mellé s a honról csak beszélni tud. Még szól a kakukk a fakuló erdőben, a galagonyabokrok már egészen veresek, futnak a felhők az őszülő édes táj felett — hívnak a lakásszentelők, közelgő disznótorok — Göcsej felé megint útrakelek. Ruffy Péter ,. .j. iPffTiiii t£j 1 t —tsH* Jk. ■ rW* tSí ..TT" HBfc 1 ~r- rSrífesS j&ll ’ Wl A megváltozott zalai táj 7
