Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-11-01 / 21. szám
Balról jobbra: Szigeti József, a Svájcban élő világhírű hegedűművész, Komornik Zoltán, a Magyarok Világszövetsége főtitkárhelyettese és Beöthy Ottó, a Magyarok Világszövetsége főtitkára Tóth Aladár zenekritikus, Bognár József, a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Magyarok Világszövetsége elnöke és Baranyi János zongoraművész (Novotta Ferenc felvételei) Kentner Lajos, az Angliában élő, világszerte ismert zongoraművész Erdélyi Miklós karmester társaságában FOQADÄS a maqyarok VILAQSZÖ VET 5ÉQÉBEN A Magyarok Világszövetsége fogadást adott a budapesti VII. Nemzetközi Zenei Verseny alkalmából hazánkba érkezett magyar művészek, a versenyek zsűritagjai — Szigeti József díszelnök, Gertler Endre, Kentner Lajos, Smilovits József és Hartmann Imre — tiszteletére. A fogadáson megjelent a magyar zenei élet számos kiválósága. A vendégeket Bognár József, a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Magyarok Világszövetsége elnöke üdvözölte. Jobbról balra: Szigeti József hegedűművész, Kadosa Pál zeneszerző és Gertler Endre, a magyar származású, Belgiumban működd hegedűművész a Magyarok Világszövetsége fogadásán r rU qj/ élezem, hágj/ kaza/ätttm BESZÉLGETÉS SZIGETI JÓZSEFFEL A ZENEI VERSENYEKRŐL, A MAGYAR NYELVRŐL ÉS AZ UDVARIASSÁGRÓL Szállodai szobájában békésen pihen a hegedűtok a heverőn. A kopott bőrtok, mely a mesteri hangszert rejti magában, öt világrészben utazott már, és a hegedű, mélyet gondosan óv a kettős fedél, fél évszázadon át szerzett gyönyörűséget az egész világnak. Most azonban csendben pihen a hegedű, mert mestere nem játszani, hanem bíráskodni jött Budapestre. Szigeti József, a világhírű hegedűművész a magyar kormány kérésére elvállalta a budapesti nemzetközi versenyek zsűrijében a díszelnökséget. Negyedszázad után jött haza Magyarországra. Nyilatkozatában, melyet megérkezésekor adott, ezt mondta; ^Rendszeresen olvasom a Magyar Híreket, és tudom, hogy itt milyen hatalmas a fellendülés.« Most. a második találkozásnál azt kérdezem; sikerült-e már azonosítania a Magyar Hírekben olvasottakat a szemtanú közvetlen élményeivel? — A zsűrizés szinte minden időmet lefoglalja. De amit láttam, azt igazolja, amit. eddig is tudtam. És megmondom őszintén: el is vártam ezt. Azok a magyar művészek, tánccsoportok, zenekarok, balettegyüttesek, amelyek külföldön vendégszerepelnék, csak úgy árasztják azt a vitalitást, amely az egész magyar népre olyan jellemző. Sajnos, azonban a valóságban nem volt alkalmam mindent nyomon követni, amit az újságban láttam ... Nem voltam például vidéken, üzemeket kellene megtekintenem, iskolákban, óvodákban járnom és meghallgatni néhány iskolai kórust, zenekart. Talán még erre is lesz időm. — És milyenek a felületes benyomásai? — Nem akarok csak bókokat mondani. Ami feltűnt nekem és sokallottam, ez a túlzott udvariasság. Úgy látszik, nem tudunk még megszabadulni a régi idők betegségeitől. Elképedve hallottam egy főpincértől, hogy: »-könyörgöm«. Nekem ez olyan furcsa volt, hogy majd megfagytam a rémülettől. Amerikában, ha leül az ember egy társasággal vacsorázni, valahogy így kérdi meg a pincér angolul: No emberei, mit akarnak inni, kávét vagy teát? — Mi nem ^ vesszük ezt észre... —- Persze, maguk mem is hallják már, ahogyan a londoni sem szagolja a -ködöt, csak tudja, hogy valamikor novemberben ellepi a fővárost. De éppen ez az érSzigeti József dekes, hogy az ember 24 év után hazajön és rögtön feltűnik ez a furcsaság. Egy pillanatra ellágyul, más is eszébe jut. — Természetesen sok ilyenkor a régi emlék, amely most bukkan elő a feledésből. Itt van például a konyha: spenót, sóska, rizsfelfújt, ezeket sokáig nélkülöztem. Furcsa, hogy az ember a gyomrán át is megérzi, hová tartozik. — De nemcsak a gyomron át — teszi — hozzá gyorsan. — Nekem a nyelv is nagy gyönyörűséget okoz. Keveset olvasok ugyan magyarul, de valójában sohasem szűnt meg a kapcsolatom a nyelvvel. Még szinte siheder koromban kezdtem olvasni a Nyugatot, már csak azért is, mert annak a tábornak volt a szószólója, amely engem felfedezett. Dédelgetem azt az 1908-as számot, amelyben Füst Milán az első cikket írta rólam, samelyben olyan jól eltalálta, ami egész életem lényege lett: a Rach-kultusz. Díszes lemezalbumot -mutat: Bach hat szólószonátája Szigeti előadásában, amerikai felvételen. —- Elhoztam Magyarországra, oda akarom adni a Rádiónak, hogy játsszák át magnószalagra. Itt valószínűleg csak régi lemezeim vannak, és azt szeretném, ha a magyar közönség újabb felvételeimet is megismerné. — Mi a mester véleménye a budapesti zenei versenyekről? — Több helyen is megírtam már, hogy nekem bizonyos fenntartásaim vannak a zenei versenyekkel kapcsolatban. Bartókot szoktam idézni, aki azt mondta: a verseny lovaknak való. A zenei versenyeken sok az esetlegesség, a véletlen mozzanat, a zsűri ítélkezése sem mindig megnyugtató. De azt is meg kell mondani, hogy sok az előnyük e versenyeknek. A fiatalok, a közönség, de a zsűritagok is sokszor hallanak egyegy új művet — és ez különösen Magyarországon, Bartók és Kodály hazájában nagyon lényeges —, megismerkednek különböző iskolák és pedagógusok felfogásával. —- Kételyeimnek egy része azonban — folytatja Szigeti József — Magyarországon is -megmaradt. Sajnos, olyanok is bekerülnek az elődöntőbe, akiket igazság, szerint -ki kellett, volna selejtezni, mielőtt ide utaztak. Erre sajnos ma még nincs megnyugtató megoldás. A mai versenyeknek olyan a struktúrájuk, hogy nekünk kell megszenvednünk azért, mert valakinek nem volt elég önismerete, és vállalkozott erre a nehéz feladatra. Hatalmas bőrtáskájába nyúl. Képeket vesz elő, amelyeket Stella Adorjánnak hozott. Stella fordítja ugyanis magyarra könyvét, amelyet nemrégiben adtak ki Nyugat-Németországban. — Most mim dolgozik? — Könyvet írok a zenéről. Stilisztikai és technikai tapasztalatok gyűjteménye ez, szakmunka, ha úgy tetszik, de azzal a különös tulajdonsággal, hogy -nem száraz doktrinér, bizonyos kategóriákra felosztott tankönyv lesz. Arra törekedtem, hc-gy olyan közvetlen legyen a hangja, mintha fiatal kollégákkal találkozva jó tanácsot adnék. A könyv egyszerre -két nyelven jelenik meg angolul és németül, és szeretném hinná, hogy rövidesen magyarul is. Jó lenne tovább beszélgetni még, de sietnie kell, várják a verseny zsűrijébe. A késő őszi, napos pesti utcán felöltő nélkül megy, egyenes tartással, katonásan. A forgalmas körúton emberek sietnek el mellette. Fiatalok, akik a fürge mozgású mestert nem hallhatták, s akik nem is sejtik tán, hogy a hegedűnek egyik legnagyobb művésze, Vörösmarty szép szavával -hirhedett zenésze a világnak« halad el tőlük karnyújtásnyira. Gábor István Találkozás a Léner-kvartett két tagjával A Léner-kvartett 1919-ben alakult. Tagjai — Léner Jenő, Smilovits József, Hartmann Imre, Roth Sándor — 24 évig járták a világot: Európát, Ázsiát, Afrikát és Amerikát. Lemezeik hatalmas példányszámban jelentek meg. Múzeumok, zeneakadémiák őrzik Beethoven-felvételeiket.^ Smilovits József és Hartmann Imre 23 év múltán látogatott újra Budapestre. — Ügy terveztük — mondja Hartmann Imre —, hogy három napot Bécsben töltünk, és azután jövünk Budapestre. Azt mondtam a feleségemnek: utazzunk mindjárt Budapestre, majd csak lesz hely számunkra az egyik hotelben. Volt is. Hartmann Imre megjelent a Zeneakadémián és egyszerre otthonosabban mozgott, mint bármelyikünk. Végigment a folyosón, benézett a nagyterembe, a tanári szobákba, a gyakorlótermekbe. »■Huszonkét éve tanárkodom Mexikóban, nagyon-nagyon szeretnek bennünket — mondja. — Tiszteletbeli állampolgárságot is kaptam, de itt most újra otthon érzem magam.« ( Smilovits Józsefet, a kvartett II. hegedűsét kérdeztem meg: — Hogyan is kezdődött pályafutásuk? — 1919-ben alakultunk. 1921-ben Szegeden adtuk első önálló hangversenyünket. A kritika kedvező volt. — A Tanácsköztársaság idején Pesten is játszottunk, mégpedig a városligeti Feld Színházban. Az idő tájt alig akadt jármű a kisvárosokban, ahol felléptünk. Sose felejtem el, hogy az egyik városban a halottaskocsi vitt bennünket a hangversenyre. — 1920-ban Bécsben játszottuk a Ravel-kvartettet. Ravel és Casella is jelen volt, s mindkettőnek tetszett a játékunk. Casella a francia Le Monde című lapban nagyon szép kritikát írt rólunk, melynek eredményeként meghívtak Párizsba. Ezután sokáig minden évben eljátszottuk Beethoven összes kvartettjét, melyek lemezeit Beethoven halála száz- I éves évfordulója alkalmával a bonni múzeumban helyez- I ték ßl. 1 _ 2939 október elején kezdődött volna utolsó európai i turnénk, de közben kitört a háború. Impresszáriónk azt tanácsolta, hogy ne jöjjünk Európába. Így maradtunk kinn s Dél-Amerikában, ahol sok hangversenyt adtunk. 1941 óta | Mexikóban élünk. — Fájlaljuk, hogy Léner Jenő és Roth Sándor már nem i részesülhet velünk abban az örömben, hogy láthassák Budapestet, ahol mi most olyan boldogok vagyunk. Kun Imre í 1930-ban készült fénykép a Léner-kvartett tagjairól
