Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-10-15 / 20. szám
A Magyar Állami Operaház együttese ezen a nyáron az edinburghi fesztiválon vendégszerepeit. A világsajtó cikkel tanúsítják: sikerük volt, az Operaház méltó módon képviselte az új magyar művészetet s ihletett tolmácsa volt a század csodálatos magyar géniuszának, Bartók Bélának. Közben elkezdődött az évad a budapesti (Operaházban, is. amikor felkerestük az Igazgatót, Nádasdy Kálmánt, a próbatermekből mór az esti előadás akkordjai szűrődtek ki, a színpadon a díszleteaők estére készülték, a büfében hívásra vártak a művészek — vagyis: az üzem teljes volt a dalszínházban. Az együttes tehát újra itthon Ivan, Edinburgh után, de — Párizs előtt. Az Operaház balettegyüttese ugyanis újabb turnéra készül: meghívták a párizsi Theatre de Champs Elysée-be. Novemberben utaznak; s a mindenesti itthoni vizsga után újra a külföldi közönség előtt kell vallaniuk a magyar művészetről. A két vendégszereplés között beszélgetünk Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas kiváló művésszel, az Operaház igazgatójával. — Néhány hete, hogy hazaérkeztünk — mondja —, de természetesen az élményeink, még az évadkezdés lázában és az új készülődés közben is, egyre több fényt kapnak. Hadd bocsássam előre: most rendezik a sajtóanyagot; egyszerűen nem volt elég kofferünk, hogy valamennyi világlapot, mely fellépéseinkről írt, hazahozzuk. Ezeknek a cikkeknek a feldolgozása, úgy gondolom, további tanulságokat jelent majd. Hol is kezdjem a visszaemlékezést? Nyolc előadáson léptünk fel az edinburghi fesztiválon; a sorozatot ml .kezdtük el a megnyitó után, melyen egyébként Berlioz Faust elkárhozása című művét adták elő, a magyar Solti György vezényletével. Nos, itt a program; nyolc vendégkarmester szerepelt a fesztiválon, s négy közülük magyar: Solti György, Széli György, Kertész István és Ferencsik János. Jó érzés volt, meg kell vallanom. — Mit tart a legjelentősebbnek a fesztivál élményei közül? — A"í, hogy Bartók Bélát, az emberiség egyik óriását mutathattuk be a fesztivál közönségének. Mi Mozartot gyengébben játszszuk, mint a bécsiek, Verdit gyengébben, mint az olaszok — de a magyar zene jellegzetessége, hogy ml valamennyit játsszuk. Az öttusázókhoz hasonlítanám: ötféle dolgot, különböző zenekultúrákat szólaltatunk meg hasonló színvonalom. A legjobban természetesen a magunkét: Bartókot. S ennek nem is annyira a stílusa az elsődleges, hanem a belőle áradó magasfeszültségű áram. A legnagyobb élmény volt számunkra ezzel kapcsolatban a közönség reagálása. A kékszakállú herceg vára első tíz percének pergő dialógusából, magyarul vajon mit értettek meg a nézők? Semmit. De utána következett Bartók csodája — a közönség megértette a Kékszakállút, együtt élt a drámával és a zenével. Felkavarta őket a darab. Érdekes, hogy ezeket a Bartók-műveket odakint külön-külön játsszák, s nem együtt. A fából faragott királyfit egyáltalán nem játszották soha A kritikák felvetették: érthetetlen, hogy ebben a balettszegénységben miért nem játsszák ezt a remekművet? A Csodálaton mandarint adják elő a legtöbbször, torzulásokkal, gyakran bizonyos részletelemeket emelnek ki, mint a patológia, vagy a misztikum, örülünk, hogy az Operaház missziót teljesített: informálta a közönséget, hogy valójában ml van a darabban. Azzal, hogy a mű iránti hűséggel játszotta el. Az előadásunkon megjelent Yehudi íMenuhin Is. A világhírű hegedűművész, aki Bar-Káday Gedeon RADAY GEDEON KÖLTŐ ISO ESZTENDEJE SZÜLETETT. Nagy műveltsége révén, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művének átkóltéiével, fordításaival, nagy szí nmükül túsz Aval s hatalmas irodalmi könyvtárival irányltóan hatott számos korabeli Íróra, külOnOsen Kazincxyra és UOrére. Nevéhez fűzfidlk a rímes versldom bevezetése Irodalmunkba. QR. RÁDAY QEDEONi 'Víz, izéi, heeuilel [mesét. Még gyermelétemben haliám e szép Egykor a viz i a szél s a becsület Bújókást kezdtek játszani. Elsőben is elbújt a viz; De csakhamar reá akadtanak A mélyebb völgyek közt. Elbújt aztán o szél; De ötét sem kellett igen soká keresni, Mert meglelék a hegytetők ormán. Már a bújás sora volt a becsületen: De 6 elébb Ily szókkal szólltá játékos társait; Halljátok meg: Ha egyszer én elbújok, Engem senki többé sehol fel nem talál. Ebből foly ily tanulság: Legféltőbb kincs a becsület; Ha egyszer azt elveszted, Mindent elvesztettél. tók legközelebbi barátja volt a nagy zeneszerző életének utolsó éveiben, arról beszélt nekünk, hogy a három Bartók-mű (a Kékszakállú, A fából faragott királyfi és a Csodálatos tnandarln) valójában három változata a férfi és a nő kapcsolatának. Megjegyezte: aki a budapesti Operaház előadásában nem hallotta vagy nem látta ezeket a műveket, el sem tudja képzelni ezt a természetes hangvételt és ezt a szívszaggató intenzitást. Boldoggá tett bennünket ez az elismerés; akárcsak Lord Harewoodnak, a fesztivál elnökének baráti szívélyessége, dicsérete, vagy Emód Tárná« HUSZONÖT ESZTENDEJE TEMETTEK EL EMÖD TAMÁST. Néhány Ural kötetet, «záraoi egyfelvoniso«t, operettUbrettót és kabaréjelenetet irt. EMŐD TAMÁSi Q&nnzk a bányák Dél felé, mikor tüzet rak a nap, Mikor az élet harangszóra kap És minden vércsepp énekelni kezd, Hallani vidám, vig-vihogó neszt. Távol, piros-kék fátyolok alatt Kacagva, zsongva jő egy lánycsapat, Nyomába másik, harmadik siet, Az utca él, az utca fél, lihegi Aranyvörös, dérittas levelek Pajkos serege röpköd, rí, nevet — Száz szoknya lendül, száz szem mosolyog, S az utca szive részegen dobog. Hangos, harangos dél borul le rám, Az egész utca csupa, csupa lány, Zengő, viharzó úrnapi menet, £n, csúf ördög letérdepelek. Benjamin Britten-nek, a kiváló zeneszerzőnek gratulációja. — Szeretettel fogadták, s nagy ovációval búcsúztatták művészeinket. Hadd idézzem néhány cikk címét: -A tánc varázsa-, »Dráma és kifejezés a magyar művészek tolmácsolásában-, vagy Itt van Lord Harewood dísztávirata: »Köszönöm önnek és az egész társulatnak á Bartók-műsorunkban való csodálatos részvételét és az egyheti ragyogó előadásokat-. Természetesen, a különböző kritikusoknak más és más előadás tetszett, de — s nem szeretnék ‘szerénytelennek látszani — Szép Ernő TÍZ ESZTENDEJE HUNYT EL SZÉP ERNŐ KÖLTŐ, ÍRÓ.' A táriadulml és politikai élettől távol élfi művész gyakran panaazoa hangon fejezte ki magányosságát. Szándékoltan naiv, üde veraelt gyermekkori hangulatok, érzelme« azomorúaág frlas képei Jellemzik. Elbeazéléaeiben éa regényeiben • fOvároal klaemberek, század eleji művéazek éa bohémek világát éa gyermekkori élményeit OrOUitette meg aok nosztalgiával a a azegények Iránti mély egyűttérzéaét fejezte ki. SZÉP ERNŐ: őn u m iz aoífia élni Én úgy szerettem volna élni Minden halandóval beszélni Mindenkinek nevét kérdezni Mindenkinek szivét érezni A járdán osztani virágot Tegezni az egész világot Megsimogatni ami állat Érinteni minden fűszálat Imádni végtelen sereggel A Napot ha fellángol reggel És énekszóval összejönni Az esti csillagnak köszönni S testvéri csókkal hazatérni Én Így szerettem volna élni. nyugodtan elmondhatom: művészeink sikert arattak. Most Párizsba készülünk, reméljük ott is méltóan képviseljük majd a magyar művészetet. S hadd tegyük hozzá befejezésül: az Operaház hírünket gazdagította ezzel a vendégjátékkal is, kivált a magyar géniusz, Bartók Béla hiteles tolmácsolásával. S most úgy búcsúzunk Nádiasdy Kálmántól: újabb sikereket kívánunk az Operaház művészeinek! nF.METF.R IMRF, Beszélgetés Nádasdy Kálmánnal KÉT KÜLFÖLDI VENDÉGJÁTÉ KÖZÖTT Orosz Adél (balról) és Lakatos Gabriella (Jobbról a második) Edinburghban, az indiai együttes tagjaivá!. Baloldali kép: Kun Zsuzsa és Róna Viktor a »Csodá» latos mandarin—ban. Jobboldali kép: Búcsú Skóciától (MTI Foto)
