Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1963-10-15 / 20. szám

BtuuUaiiuU CSÖNGEI Károlyt, a Bécsi Magyar Kultúr- és Sportegyesület »Szabadság-“ elnökét. Eredményes, jó munkájáért a Magyarok Világszövetsége Elnöksége EZÜST JELVÉNNYEL Jutalmazta. ISMÉT MAQYAR PREMIER LONDONBAN ÉS NEW YORKBAN Negyvenhárom esztendővel ezelőtt — mint annyian a húsza« években. — kiván­dorolt Magyarországról egy fiatal orvostehetség, Bardoli Lajos, Hüttl Httmér hírne­ves sebészprofesszor tanársegédje. Amerikában nemcsak a mesterségét folytatta (még pedig sikerrel, mert nemsokára saját szanatóriumában dolgozott), — hanem hozzávette az Írói pályát, nem amatőrmódra, hanem második hivatásnak. Itt ülünk vele a Duna-partl étteremben. Louis S. Bardoly abbahagyta az orvosi pályát, jelenleg a New York-i Cornelius Produktion elnöke. Színdarabokat, filme­ket helyez el világszerte. Két magyar vendég foglal helyet még az asztalnál, Dunai Ferenc fiatal színpadi szerző és Czimer József a Vígszínház dramaturgja. Jelentős színházi esemény körül folyik a beszélgetés: Bardolynak sikerült elérnie, hogy sok­sok esztendő után magyar színdarabot mutatnak be Londonban, majd a New York-i Broadwayn, Dunai Ferencnek »A nadrág« című bohózatát, a Vígszínház és sok vidéki színpad műsordarabját. Molnár Ferencet kivéve — aki amerikai állampolgár volt — egyetlen magyar szerzőnek sem sikerült a háború óta a Broadwayn színrekerülnl. A fiatalos külsejű, rendkívül élénk mozgású Bardoly doktor kifogástalanul be­szél magyarul. — Nem érdem — válaszolja megjegyzésünkre. — Szerintem csak azok az ame­­rikás magyarok beszélnek idegen akcentussal, csak azok keresik affektálva a kifeje­zéseket, akik ezzel csillogtatni kívánják külföldi mivoltukat. Nevetségesnek találom magyar beszéd közben folytonosan *-oké“-t, »well«-t és »yes—t mondani. — Nem kérkedésképpen mondom, de nemcsak a nyelvhez való ragaszkodással bizonyltom hűségemet az óhazához, hanem azzal is, hogy amióta a lehetőségek meg­engedik, gyakran látogatok Budapestre. Ezenkívül minden ambícióm, hogy magyar műveknek a tengeren túl színpadot biztosítsak. Megtisztelő megbízást kaptam erre a Szerzői Jogvédő Hivataltól, amely ki is küldi nekem az Ígéretes újdonságokat, — Milyen darabokat kötött le? — Az első darab, amit megvettem és amelybe, ha szabad ezt mondanom »bele­szerettem«, Németh Lászlónak »A két Bolyai« című színműve. Fájdalom, eddig nem sikerült hozzá méltó angol színpadot találnom, de ami késik, nem múlik, — Dunai Ferenc bohózatában világsikert érzek. Magam fordítottam, illetve dol­goztam át. A magyar miliő helyett amerikai környezetben játszódik a darab. A pró­bákat megkezdtük, az eredeti bemutatót, az úgynevezett »try out«-ot az angliai Ricta­­mondban tartjuk meg október második felében. Manchester és Birmingham a két következő állomás, majd november 14-én a londoni Duke of York színház, az angol főváros egyik legnívósabb színpada, amely akkor fejezi be Noel Coward egyik híres régi darabjának sorozatos előadását. Érdekes és mulatságos címet találtunk »A nad­­rág«-nak: »The Importance of being dressed«, parodisztikus hangzású, Wilde Oszkár »The importance of being Ernest« című bohózatára utalva, amelyet egyébként Ma­gyarországon Bunburry címmel sokáig játszották. Példaképpen, hogy megvilágítsuk ezt a kis fintort a »Sok hűhó semmiért« című Shakespeare-darab címét kifigurázva Budapesten játszottak egy »Sok hűhó Emmyért« című vígjátékot. — A jövő év legelején jut »A nadrág« a Broadwayra George Abbot rendezésé­ben. Szerényen beszél dr. Bardoly saját Irodalmi működéséről. — Clevelandban mutatták be első színdarabomat. A Broadwayn 1938-ban kerül­tem színre. Tizennégy egész estét betöltő darabot írtam, ebből hetet nem adtak elő, de nem csüggedtem, tovább dolgoztam. Legutóbbi színpadi művemet Londonban ját­szották »The odd once« címmel. Remek kritikákat kaptam, de a darab bizony nem hozta meg a várt sikert. Bardoly elutazott Budapestről. Meghívására néhány nap múlva követi Rlch­­mondba Dunai Ferenc és Czimer József. (s.) Bonyolult riport több happy end-del Dr. Závodizky Ferenc és felesége Britt- Marie Weíjgelln Bonyolult riportunkban azt magya­rázzuk meg az olvasóknak, hogyan lesz kettőből négy, aztán öt és végül hat. De mivel nem szeretnénk fárasztani senkit matematikai összefüggések elem­zésének kibogozásával, képletek és áb­rák helyett szavakkal térünk a lényeg­re. Gyakran vannak olyan helyzetek az életben, amelyekben egyszerűséggel le­hetünk a legfurfangosabbak. Mert mi sem egyszerűbb annál, ha megírjuk: T el egdi Bernét tanár úr, a, Barcsay utcai Madách Gimnázium magyar,, irodalom és német szakos ta­nára és hitvese a nyarat sógornőjük­nél Stockholmban töltötték. Megcso­ten, a zuglói tanácsházán esküdött örök hűséget dr. Závodszky Ferenc ta­nár úrnak, Telegdi Bern át jó barátjá­nak. (Závodszky tanár úr tehát ötödik szereplő ebben a bonyolult kis riport­ban.) ö ugyancsak a Madách Gimná­ziumban tanít francia és olasz nyelvet és az Eötvös Loránd Tudományegyete­men svéd irodalmat ad elő. Svéd no­vella gyűjteménye magyarra átültetve és ötszáz skandináv versfordítása lát nemsokára napvilágot. Kapcsolata Svédországgal régi keletű, még az első világháború utáni időkre nyúlik vissza, ott nevelkedett évekig s ismerte meg Britt-Mariet. L twnflWW Folyik a rsalartl WizsyaiifiMt Amikor a feleségemmel elhatároztuk, hogy hazalátoga­tunk, ez a tervünk különös helyzetet teremtett számunkra. A feleségem ugyanis holland, magam pedig 1957-es dlsszi­­dens vagyok, így azután látogatásunk alatt feleségem mint külföldi látogató Ismerkedett Budapesttel, én pedig az Ide­genvezető, tolmács és rokoni látogató szerepét töltöttem be. Sajnos, hogy csak két hétig lehettünk itthon, ezt a rövid időt azonban igyekeztünk alaposan kihasználni. Közben pe­dig bevallom, igen izgatottan vártam, hogy mit szól a fele­ségem az itt látottakhoz? Milyen benyomásokat szerez itt­hon, mennyiben egyeztethetők tapasztalatai azokkal a ko­rábbi elképzelésekkel, amelyek az én előzetes elbeszéléseim nyomán támadtak benne? Nem tagadom, izgatott voltam, mint egy vizsgája előtt álló kisdiák. Hiszen a jelenlegi láto­gatásunk alkalmából a férj vizsgázott szavahihetőségből és realitásból, nemcsak a tolmács nyelvtudásból, de az idegen­­vezető és az alkalmi riporter is az eddig csak elképzelt, de most már személyesen megismert itthoni élet valóságának az elképzelésekkel való összeegyeztetéséből. Ez utóbbi minőségben visszautazásunk előtt megkérdez­tem a feleségemet, hogy mit várt ettől az utazástól, s mit kapott? — Erre a kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni — felelte. — Először Is tudtam, hogy mennyire szeretnéd már viszontlátni az itthoni családtagokat, rokonokat, barátaidat és a szülővárosodat, Budapestet. Magam is kiváncsi voltam a városra és az itteni rokonságra. Ezen kívül, te sokat be­széltél nekem az itteni életről, hát nagyon érdekelt, hogy milyen lesz a valóság. — Helyben vagyunk. Ml volt az első benyomásod Ma­gyarországról? — Az első benyomásom már az osztrák—magyar határ­nál jó volt. Mindenki udvariasan és a legnagyobb figyelmes­séggel fogadott bennünket. — S amikor Budapestre megérkeztünk? — Lehetek egészen őszinte? — Természetesen! '< — Hát akkor megvallom, hogy első pillantásra csalódást éreztem. — Miért? — Azért, mert először csak néhány szűk mellékutcát, sötét házakat láttam és megijedtem, hogy egy nagyon öreg és nagyon csúnya városba érkeztem. — Ez az első érzésed azután megváltozott? — Teljesen! Később, amikor már több helyen jártunk, s a városnak több részével megismerkedtem, nagyon megtet­szett Budapest! — Mégis, mi tetszett a leginkább? — Nehéz kérdés! A Dunában akkor gyönyörködtem elő­ször Igazán, amikor átsétáltunk a Lánchídon. A vízibusszal megtett kirándulás is emlékezetes marad számomra, meg a margitszigeti sétánk is. Azután a Halászbástya, az onnan él­vezett gyönyörű kilátás egészen a szívembe lopta a város íelejthetelenül szép képét. — Csakhogy mi nemcsak Budapesten jártunk. Emlék­szel? — Hogyne emlékeznék? Gyönyörű két napot töltöttünk a Balatonon egy kis vitorláshajóval, s csak azt sajnálom, hogy időnk rövidsége miatt nem járhattuk be az egész tavait — Mi jelent számodra még kedves emléket? — Te mindig nehezebbeket kérdezel! A Szabadsághe­gyen a Vörös Csillag szálló, és az Üttörővasút tetszett na­gyon. A Sashegyről a kilátásban gyönyörködtünk. De a leg­szebb ... — Nos, a degszebb? — A legszebb az volt, amikor a Vidám Színpad »Nem félünk a TV-től« műsora után a Kis Royalban összeesküd­tél a zenészekkel és azok odajöttek az asztalunkhoz, hogy el­játsszák a nekem legkedvesebb magyar nótát: Csak egy kls-A Telegdl-hizaspár. Alsó kép: Brltt-Marle, Harald Bergestam és Sári Bergestam Buda­pesten (Joós F. Imre felvételei) dálták a tarka skatulyaházakat felváltó üveg u felhőkarcolókat, ismerkedtek a szolid és komoly nagyváros szokásai­val: merítettek a bizalom légköréből, amely éppen úgy megmutatkozik ab­ban, hogy nincs különbség a gyárak­ban svéd és idegen munkás között, mint ahogy bizalom jele a »Végy az árukból és fizesd a legközelebbi pénz­tárnál« szöveggel kifüggesztett táblák az áruházakban. Aztán ismerkedtek a pedagógiával: a legkisebbek is maguk­ba szívják a munka szeretetét, hogy majd később maguk faragják a hagyo­mányos családi »styga«, a kis nyaraló egyes részletét. Voltak Telegdiék Up­­salában és Kalmárban, lógatták lábu­kat a Balti-tenger öblében, Erstavik partján és megpihentek a sógornő *styga«-jában, a Stockholmtól félórá­nyira fekvő nyaralón, Tyresö-n. Aztán letelt az idő, indultak haza. S itt kezdődik a tudományok rend­szerében különleges helyet foglaló ma­tematika. De ha ez »kissé« bonyolult, inkább megírjuk, hogy Telegdiékkel még ketten érkeztek haza. Sári Berges­tam és Britt-Marie Wenge Un. Nos, ők a plusz kettő. A magyar származású Sári Ber­gestam huszonöt éve él Stockholm­ban svéd férje oldalán. (A Magyar Hí­rek I960, július 1-i számában képes ri­portot közöltünk róluk budapesti tar­tózkodásuk alkalmával.) Sári, Telegdiné nővére most visszaadja a rokoni láto­gatást. Egy hónapra jött Budapestre. Társaságában a svéd születésű Britt- Marie Wengelin kisasszony, őróla ezúttal bővebben szólunk. Britt-Marie nem egy hónapra érke­zett, nem is kettőre, hanem — végleg. De talán szebben hangzik, ha azt mondjuk: egy életre. Augusztus utolsó napjaiban Budapes­/ Amíg Závodszky tanár úr a svéd irodalmat ismerteti itthon, felesége — szintén régóta — a magyarral barát­kozik. A hatalmas ládákból, amelyek új otthonába, a Népstadion út 63-ba (a híres jellemszínész, Törzs Jenő egy­kori lakásába) elkísérték, előkerülnek a magyar irodalom svédre fordított re­mekei. Böngészgettük a Pá Un Och Dód című könyvet is, amely nem más, mint Molnár Ferenc Pál utcai fiúk-ja (a svéd cím: Életre, halálra), Csoko­nait, Vörösmartyt, Mórát s Déry Tibor svéd nyelvű Nikijét. Élettáré és munkatárs lesz Britt- Marie:, aki bár nehéz szívvel hagyta ott szülőhazáját, vigasztalódik a napfény­órák számának sokszorosában, amely itt süt rá a pesti utcában és vigasztaló­dik azokkal a másfajta napfényekkel, amelyeket magában hordoz s amelyek férjéből s új barátaiból áradnak felé. Most háziasszonyi teendők kö étkez­nek, otthont varázsolni ZávojjjplJy ta­nár úrnak s egy kis utazás Olaszor­szágba, ahová férjét ösztöndíjas megbí­zatása szólítja. Kettő meg kettő az négy, meg egy az öt... És a hatodik szereplő? Harald Bergestam, Sári férje csöngetett be váratlanul szeptember 13-án, pénteken este a József Attila utca 10. szám alatti lakásba, ahol Sári, testvérénél, Telegdinénél vendégeske­dik. S hogy nem baljós az érkezési dá­tum s napfény mindenütt süt, ahol em­berek szeretik és becsülik egymást, an­nak jellemzéséül ismételjük meg a ro­konszenves Harald szavait: — Huszonötödik házassági évfor­dulónkat hol is ünnepelhetnénk másutt Sárival, mint itt Budapesten. S ezzel vége a matematika órának, amelyben megtanultuk, hogyan lett ket­tőből hat. Hernádi Magda lány van a világon. — Tudtam, hogy annak nagyop^fbgsz örülni. De mondd, általában ml a véleményed az itjéni emberekről? ) — Mindenki kedves és udvarias, bárhol járunk, min­denütt hihetetlen vendégszeretettel fogadtak. Csak az az 'ér­dekes, hogy itt az emberek bent a lakásukban ülve udvaria­sak, viszont a lakásukon kívül csakis állva meg sétálva. — Ezt meg hogy értsem? — De hiszen te is tudod!, hogy a héthónapos kisfiúnkat mindenhova magunkkal cipeltük, az azonban még csak vé­letlenül sem fordult elő, hogy villamoson vagy autóbuszon egy férfi adja át a helyét. Mindenütt nők ugrottak fel, hogy tessék leülni a kisbabával. — No jó, ez biztosan a női szolidaritásnak köszönhető. Egyébként mit szólsz az itteni élethez, mindahhoz, amit lá­togatásunk során láttál? — Rengeteg az építkezés! Mindenfelé állványok, útbur­kolat-javítások. Sok szép modern és új épületet láttam. A lakások viszont nagyon kicsik, ez nekem igen szokatlan volt.' Igaz, nagyon ügyesen 'használják fel a kisméretű lakások le­hetőségeit és úgy láttam, a háztartások mindennel el van­nak látva. — Az üzletek? — Az üzletek szépek, a kirakatok ízlésesek és rengeteg árut kínálnak. Kár, hogy nem volt több időnk, Így örökké rohannunk kellett, pedig szerettem volna még nagyon sok mindent megnézni. — Ebben egyetértünk, mert maganmak is nagyon kevés volt ez a két hét. Most még megnézzük a Csárdáskirálynőt, s azután utaznunk kell. Mit gondtolsz, hogy búcsúzzunk el Budapesttől? — A viszontlátásra te épülő, szépülő nagy város, Buda­pest! Remélem, hogy néhány év múlva újra felkereshetlek, s akkor ott, ahol ma még egy kis rendetlenség volt az épít­kezés miatt, ott Is szebb leszel. A magam részéről a fentiekhez már csak annyit szeret­nék hozzátenni, hogy Itthoni tartózkodásunk alatt senki az ég világon nem kérdezte, hogy mikor, hogyan és miért men­tem külföldre, hivatalos és magánérintkezéseink során min­­. denhol a legnagyobb jóindulattal és segítőkészséggel talál­koztunk. Az emberek dolgoznak, élnek, meg kell mondanom, /hogy nem suttognak és nem nézegetnek lopva körül, amikor beszélgetés közben elmondják, hogy ml tetszik vagy nem. tetszik nekik, sőt olyanokkal is találkoztam, akik ezért, vagy azért nem voltak egészen elégedettek. De megmondták nyíl­­azért nem voltak egészen elégedettek. Végül nagy megkönnyebbüléssel állapítottam meg, hogy a riporter drukkolása feleslegesnek bizonyult. A vizsga si­került, javítóvizsgára tehát nincs szükség. Feleségem nem csalódott várakozásában, s elutazásunk előtt a riporter és a riportalany közös nyilatkozatban így fejezi ki a jövőre vo­natkozó vágyát: Viszontlátásra Magyarország, viszontlátás­ra Budapest, reméljük, hogy nagyon hamarosan! Legköze­lebb már a holland feleség is ismerősként jön majd. Nem úgy, mint egy kiváncsi idegen, hanem, mint aki hazalátogat. tasnAdy t. almos (/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents