Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-10-01 / 19. szám
EGY NAP A TECHNIKA HÁZÁBAN A téren — a város legszabályosabb tere — ilyenkor, napsütéses őszi délelőttökön örökös a gyerekzsivaj. Óvodás apróságokkal van tele a park, ott futkároznak a sétautakon, a virágágyások, Iák között, a hatalmas, méltóságteljes paloták tövében, s mit sem tudnak a múltról, a tér múltjáról, amely — egy darab magyar történelem. E park helyén, palotái elődjeként — száz éve sincs, nagyapáink még láthatták — állt a II. József építtette irdatlan kaszárnya, az Újépület, tömlöce, vesztőhelye — Batthyány, Szacsvay halt meg falai tövében — szabadságáért küzdő nemzetünk annyi hős fiának. Aztán szürke bérkaszárnyákkal, gyárhodályokkal népesítették be a külső területeket, de a Belvárosban pompás házakat emeltek. S a lebontott Újépület helyén — faragott köveikkel , monumentalitásukkal szinte a rendszer örökkévalóságát, erejét szimbolizálva — felépültek a pénz szentélyei, az Osztrák—Magyar Bank, meg a tőzsde palotája, gyárosok házai. De a történelem viharai, háborúk, forradalmak, erősebbek voltak az építtetőknél. A tér — 1848 és 1845 hőseire egyszerre emlékeztetve —, büszkén viseli a Szabadság nevet. A régi épületek meg új, nemesebb célokat szolgálnak. A tőzsdéből — Technika Háza lett. Technika Háza, szép név, s ebben az esetben kétszeresen jogos. Mert a hatalmas épületnek két gazdája is van. Az egyik a technikailag, művészileg egyre fejlődő, terjeszkedni vágyó televízió, a másik — s most csak róluk kívánunk szólni — a magyar kutatók, tudósok, mérnökök 75 000 szakembert magábafoglaló, nagy társadalmi együttese, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, meg tagszervezetei. Még csak reggel van, de — egymás után érkező autók, tolmácsok, vendégvárók sürgése-forgása jelzi — itt ma nagy eseményre készülődnek. A Gépipari Tudományos Egyesület tartja hajóipari konferenciáját, amely egyben találkozója a Duna-menti és a nagy hajóépítő államok szakembereinek. Nem újdonság ebben a házban a nemzetközi konferencia — még két napja sincs, hogy lezajlott a húsipari szakemberek európai tanács-Honfitársaink tudják, hogy kéthetenként (tehát évente huszonnégy ízben) megjelenő lapunk, a Magyar Hírek évi előfizetési ára Magyarországon 48.— forint. Kedves olvasóink tudomására hozzuk, hogy amennyiben Magyarországon élő hozzátartozóik fizetik be az előfizetési díjat, úgy külön postaköltség felszámítása nélkül a világ bármely tájára, a megadott címre küldjük a lapot. Írják meg tehát rokonaiknak, ismerőseiknek, barátaiknak, hogy lapunk ily módon is előfizethető. Ha lapunk olvasói külföldről fizetik elő, a Magyar Hírek évi előfizetési díja az egyes országokból a következő: Egyesült Államok: 2,40 USA $, Kanada: 2,60 can. $, BrazUia: 1500,00 cruzeiro, Ausztrália: 21,— shilling, Ausztria: 58,— schilling, Franciaország: 12,— NFr, Nagy-Britannia: 17/6 shilling, Német Szövetségi Köztársaság: 10,20 DM. Az előfizetési díj bank útján is átutalható a Magyar Nemzeti Banknál vezetett 171,223— 70 sz. folyószámlánk javára, vagy kiegyenlíthető nemzetközi bank-money-order-cheque beküldésével. Ha bármelyik olvasónk számára kényelmesebb lenne, szívesen elfogadunk egyévi előfizetési díj fejében 24 nemzetközi postai válasz-coupont is, amelyek mindenütt, minden postahivatalban kaphatók. A megvásárlás alkalmával le kell azokat bélyegeztetni. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több külföldön élő honfitársunk fizet elő lapunkra Itthon élő hozzátartozói, ismerősei számára Lapunk tehát — a fentiek szerint — bármely külföldi vagy magyarországi megadott címre előfizethető. Felkérjük kedves előfizetőinket, hogy nevüket és címüket NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL szíveskedjenek leírni, hogy pontosan címezhessünk. Ugyanígy kérjük a címváltozások és címhelyesbítések közlését is. Postacímünk: Magyar Hírek. P. O. B. 202., Budapest 62, 8 kozása —, mégis feltűnő a résztvevők nagy száma, ami viszont nem csoda: jó a hírük a magyar hajóépítőknek. Huszonöt ország vásárolja a bonyolult műszerek sokaságával' felszerelt 1200—1400 (jövőre talán már 1500— 2000) tonnás hajóinkat Szívesen végighallgatnánk a filmvetítésekkel, demonstrációkkal gazdagított előadásokat, a vitát, de hát a Technika Házában, bármily érdekes is egy nemzetközi tudományos tanácskozás, nem ez az egyetlen esemény. A széles folyosók végtelennek tűnő labirintusában könnyen eltéved az idecsöppent vendég. Az alkuszok, terménynagykereskedők valaha licitálás zsivajától hangos régi szobáiban — »egy-egy helyiség bére 5000 koronát is kitesz«, jegyezte büszkén az egykori krónikás — ma komoly munka folyik. A szerény névtáblák is tiszteletet keltének a látogatóban: Bolyai János Matematikai Társulat, Eötvös Loránd Fizikai Társulat, Bőripari Tudományos Egyesület, Faipari Tudományos Egyesület, Magyar Földtani Társaság, Közlekedéstudományi Egyesület... A tudományos egyesületeknek ez a sokasága is a megújhodott magyar tudomány, a kutatógárda, a mérnöki kar aktivitását jelzi, de egyben a gondot is. Kevés a hely, néhány — igaz, szépen berendezett — szoba jut csak egy-egy nagymúltú, tucatnyi szakosztállyal rendelkező, előadásokat, ankétokat rendező, tanfolyamokat tartó, klubéletet élő egyesületnek. De addig is, amíg felépül egy új, még nagyobb és megfelelőbb székház — már készíti a tanulmánytervet egy tervezőintézet —, korszerűsítenek, segítenek, ahogy csak lehet. Egy kellőképpen eddig ki nem használt, átépített kiállító teremből két egyesület éppen most kap újabb szobákat, már működik a hat csatornán való közvetítésre alkalmas, vezetéknélküli tolmács-berendezés, a tudományos tanácskozások elmaradhatatlan eszköze. A Szabadság téri, meg a Nádor utcai front hosszú folyosóin üveges vitrinek, bennük korszerű szerszámok, apró géptestek, műszerek, modern cipők. Amolyan állandó, aprócska kiállítás ez. Mert a nagyokat nem itt rendezik, hanem az aulában, előadótermekben, vagy éppen a város más részén. Az ősz különben is a kiállítások, bemutatók, tapasztalatcserék, tanulmányi kirándulások, szakmai viták és — láthatjuk — a nemzetközi konferenciák termékeny évszaka. A Gépipari Tudományos Egyesület irodáiban — késő délután van már — még mindig lázas munka folyik. Gál Ödön, az egyesület főtitkára lengyel vendégeket búcsúztat és németeket fogad, egy íróasztalnál a nemsokára megnyíló hegesztési konferencia dolgait tárgyalják, s egy másikon kiterítve, a nemzetközi tudományos és műszaki filmfesztivál négynyelvű meghívója, amely tavasszal ismét nálunk lesz. Valaki a Lánggyárból a novemberi diósgyőri tanulmányi kirándulás részletei iránt érdeklődik, olyan is akad, aki éppen vízumát sürgeti (csak ebben a fél évben 744-en utaztak külföldre), s lassan benépesül a lépcsőház melletti klubszoba is. Ma biztosan újra itt lesz Kovács István miniszterhelyettes, nagyon érdekelte tegnap a késő esti órákban félbeszakadt vita... S ha végigjárhatnánk valamennyi egyesületet, bekukkanthatnánk mindenhová — bizony, egy hét is kellene hozzá —, még menynyi mindent láthatnánk. A házban dolgozó tudományos társaságok negyven jelentősebb folyóiratot s vagy 150 »apróbbat« adnak ki, köztük olyan rangosakat is, mint a Magyar Kémiai Folyóirat, amelyet még Than Károly indított útjára 1899-ben, és olyat is, mint a Gépgyártástechnológia, amely a mindennapok üzemi gyakorlatában ad tanácsot. E szobák mélyén az iparátszervezésről, a szakmérnökképzés reformjáról, a közgazdászok fokozottabb megbecsüléséről, a középiskolai matematikai oktatás nívóemeléséről, az új műanyagipari technológiáról folynak magasszintű és heves viták, egyetemi tanárok, mérnökök, kiváló technikusok — egyesületeik lelkes, önzetlen tagjai — készítenek javaslatokat, tanulmányterveket állami intézmények számára, vagy mondanak kemény hangú bírálatott afölött, amit helytelennek találnak. Tucatnyi szakmai továbbképző tanfolyamon tanítanak az»k, akik számára drága ügy a magyar ipar továbbfejlődése, s tanulnak azok — fiatal szakemberek százai —, akik tudják, hogy az iskola elvégzésével még nincs minden befejezve. * A téren már régen elhalt a gyerekzsivaj, most nyugdíjasok üldögélnek a padokon, és sorra kivilágosodnak az őszi est sötétjébe bur- (1 kolózó hatalmas épület ablakai is. Mert az élet még lüktet a falak között. Filmvetítők berregése hallatszik az egyik kis előadóteremből, az első emeleten Lipcsét járt szakemberek számolnak be tapasztalataikról, s a lépcsőházban — liftre sem várva — két fiatalember, munkából érkeztek ide, előadásra siet. A ház — Technika Háza — méltó a nevéhez. Csatár Imre fi8r Ilyen »út« vezet a barlangba. Alsó kép: részlet »trónteremből«: a »baldachin« — Jöhet a következőőőő! — Indulóóóók! A két kiáltást, az alulról és a felülről harsogót öblösen, mély bombardonhangon veri vissza a sötéten tátongó sziklakürtő. Azután ... azután csendes lihegés, óvatos ereszkedés következik. Felülről, mint sötét éjszakában derengő csillag, pislákol halványan egy acetilénlámpa, alulról szintúgy. A kürtő maga, amelyben ide-oda leng, sziklafaltól sziklafalig imbolyog velem a hágcsó — sötét... Mi tagadás — félek. Félekj pedig a biztosító kötél a derekamon, feszülésén érzem, hogy odafenn, a kürtő nyílásánál erősen tartja a százhúsz kilós Varga József; pedig tudom, hogy ezt az utat, a közel harmincméteres drótkötél-létrán megteszi hetenként legalább egyszer oda-vissza a miskolci Herman Ottó Barlangkutató Csoport majd minden tagja... Persze ők: gyakorlott, edzett barlangászok. Gyenge Lajos, a csoport vezetője 12 esztendeje ismerkedik a Bükk föld alatti világával. Nagy, rejtelmes világ ez: több mint 300 barlangot vettek már lajstromba, és ezek közül vagy hetvenet-hetvenötöt Gyenge Lajos acetilénlámpájának fénye világított be először. Érdekes ember, érdekes emberek. Más vasárnaponként ünnepi ruhát ölt, futballmecsre jár, olvas vagy — a Bükkről lévén szó — kirándul. Gyenge Lajos és csoportjának 16 tagja, meg a másik két miskolci barlangkutató csoportba tartozó »hivők« viszont sáros-foldozott kutató-kezeslábasba bújnak, bányászsisakot tesznek a fejükre, kötelet tekernek a válluk köré, karbidlámpát akasztanak a derekukra és így, »szertartáshoz« öltözve, ereszkednek le a föld gyomrába. Ez a barlang, a diósgyőr-várhegyi még csak félig feltárt, még munkában van. Két esztendeje kezdték a munkát, isten tudja, mikor fejezik be. Talán ők maguk, a barlangkutatók is szeretnék, ha minél későbben jutnának a végére, hiszen addig mindig akad valami érdekes, szép, nagyszerű, egy új cseppkőcsoda, egy új járat, egy új föld alatti forrás. Ez az: forrás! Ezért csúsznak át járhatatlannak tűnő folyosókon, ezért ereszkednek nyaktörő, ismeretlen mélységekbe, ezért faggatják makacsul és kielégíthetetlen kíváncsisággal a mélységeket, hogy a víz nyomára bukkanjanak. Ezért főként, de nemcsak ezért. Érdemes meghallgatni Gyenge Lajost, milyen elragadtatva, szinte szerelmesen beszél a barlangokról: — Ez a mi szórakozásunk, kikapcsolódásunk, örömünk. Azt el sem lehet mondani, mit érzünk, amikor ezt a sok szépséget nézhetjük, amit a föld rejteget. A cseppkövek, a boltozatos termek, a kristályok, mind új és új csodák... Amikor a barlangokról beszél: költővé válik. Amikor a barlangokról beszél: botanikussá és orvossá is válik. — És a levegő! Itt, a mélyben látható és láthatatlan gombák élnek a sziklafalakon. Ezek a gombák éppen úgy lélegzenek, mint az emberek. Csakhogy ők lélegzetükkel felfrissítik a levegőt. Érzi? Itt nincs por, nincs korom, valósággal megéled az ember. És azt is a barlangi levegő teszi, hogy nyolc-tíztizenkét órai megfeszített kapaszkodás, kúszás vagy éppen lapátolás-csákányozás után sem érzünk fáradtságot... És amikor a barlangokról beszél, tudós geológussá is lesz. Földtörténeti korszakokkal dobálózik, a kőzetfajták keletkezésének, átalakulásának, kristályosodásának módjait, lehetőségeit ecseteli, számokkal, rétegvizsgálatokkal, a karsztvizek festésének és e festett vizek újbóli előtűnésének adataival bizonyítja: — Itt (ez az -itt« 85 méterre van a föld fel-
