Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-09-15 / 18. szám
EMLÉKEZÉS KARINTHY FRIGYESRE Karinthy Frigyes elfelejtett versel Huszonöt esztendővel ezelőtt halt meg Karinthy Frigyes, a neves magyar író és humorista, aki elsősorban ragyogó irodalmi paródiáival, az Így irtok ti című gyűjteményével aratott nagy sikert, és őt tekintik ma is a korszerű humor klasszikus magyar képviselőjének. Karinthy azonban humoreszkek, irodalmi karikatúrák mellett komoly hangvételű elbeszéléseket és verseket, fantasztikus regényeket is írt, amelyek művészi értékét különösen az Utóbbi esztendőkben kezdik felismerni. Művei közül a már említetten kívül legismertebbek még a Tanár úr kérem című páratlan visszaemlékezés-gyűjtemény diákkorára, Holnap reggel című színműve és Mennyei riport, Capillaria, Faremido című fantasztikus regényei, valamint agyműtétjének híres irodalmi naplója, az Utazás a koponyám körül. Halálának negyedszázados évfordulójáról megemlékezett az egész magyar sajtó, művei több százezer példányban forognak közkézen, népszerűsége egyre növekszik. KARINTHY^) FI?!GYESKezdetiben voltak a betűk, és én így szóltam: »Űr ír«. Az úr, akiről itt szó volt, magas ember volt, fején fényes cilinderrel —, hogy miről és mit ír, arról kevés sejtelmem volt, de éppen azért izgatott ez a kérdés. Egyik barátomtól megkérdeztem, de az kitérő választ adott. Egy másik barátom engem kérdezett, hogy mi hol lakunk. Az utcát nem tudtam pontosan megmondani, de biztosítottam, hogy Pesten az a legelőkelőbb utca. További kérdésekre kissé zárkózotton, mint olyan ember, aki magánügyeiről nem szívesen nyilatkozik — de rövidségéhez képest elég plasztikus válaszban elmondtam neki, hogy mi csak néhány éve lakunk itt, azelőtt a Bakonyban birlaltunk szerény kastélyt, a hozzávaló ménessel és két wigwammal. Meg voltam róla győződve, hogy a barátom nem tudja, mi az a wigwam, és bosszantott, hogy nem kérdez, tehát úgy tesz, mintha tudná. Barátom azonban nem kérdezte, sőt a saját dolgaira tért, és elmondta, hogy náluk vettek egy fürdőkádat. Könnyedén bólintottam, és megjegyeztem, hogy nálunk van már ugyan négy kád, egy az ebédlőben, egy az írószobában és kettő a wigwamban, de tudomásom szerint most vesznek a hozzámtartozók még ötöt, melyek közül kettőre rácsavarható laterna magikát szereltek fel, és egy kis gépet, amelynek segítségével a fürdőkád magától mozog, mikor benne ülök — sétál, forog, sőt egy kicsit — egy egész picikét — fel is tud emelkedni a levegőbe. Arra a figyelmeztetésre, hogy hiszen a wigwamok bakonyi kastélyunkban vannaik, és nem itt Pesten, megmagyaráztam, hogy itteni lakásunk csak ideiglenes, és hogy a kastélyt most alakítják át amerikai rendszerűvé. (Megjegyeztem, hogy e célból évekig tanulmányoztam Amerikát, mert apám engem bízott meg ezzel a jelentéktelen dologgal, egy kicsiny, de tartós gőzhajót bocsátott rendelkezésemre: — akkora az egész, mint ez a pad, de nekem igazán nem kellett nagyobb, fő, hogy a vitorlát derék gépem min-* dig jól hajtotta, és így néhány hónap alatt megtettem az utat. őszintén bevallottam, mert nem szeretem a hazudozást, hogy a kis gőzhajó már nincsen meg — egy gyárba adtuk, ahol mostan tágítják egy kicsit. Ezután bizonyára abbahagytam volna a témát, mert akkoriban még nem voltam barátja a fecsegésnek, és dicsekedni se szerettem: — de hát mit tehettem, a barátom kíváncsiskodott, és tudni óhajtotta, milyen rangom volt a hajón. Mosolyognom kellett ezen a maivságon, és tartózkodó, de barátságtalan leereszkedéssel megmagyaráztam neki, hogy ezen a hajón nincsenek rangok, és ilyenre én nem is reflektáltam — különben pedig egy régebbi tengerészutam alkalmából, amiről most nem akarok beszélni, megkaptam a másodtábornoki kinevezést és címert, és én teljesen meg voltam elégedve ezzel. Barátomat érdekelte, hogy rablókkal nem találkoztam-e abban az időben. Jólelkűen megmagyaráztam, hogy a tengeri rablók csak vitorláshajókat támadnak meg: — s ha effajta kalandokban volt némi szerény szerepem, az csaik szárazföldi rablókkal és gyilkosokkal kapcsolatban történhetett, akiket apámmal együtt hajtottunk a bakonyi rengetegben. A felidézett emlékek hatása alatt elmondtam egyik érdekes hajtásunkat, mikor tizenkét rablót és négy gyilkost hajtottunk almáspejkón, akik fára másztak előlünk, mire apám addig rázta a fát, míg négy rabló és — ha jól emlékszem — egy gyilkos leesett. Ezek közül hármat otthon megszelídítettünk, és a kisebb házimunkák elvégzésére szoktattunk. Láttam, hogy barátomat meglepik az apámról mondottak: megkértem tehát, ne szóljon senkinek ezekről a dolgokról, mert nem szeretem, ha kérdezősködésekkel zaklatnak. Apám valamikor megállított két lokomotívot fél kézzel, és emiatt most nagyon nehéz a helyzetünk — kiderült ugyanis, hogy a lokomotívok az ellenségé voltak, és emiatt apámnak egyeztek valamiben, azt én nem tudhatom, hogy miben, mert engem nem vontak bele a tanácskozásba. Különben pedig a fagylaltosgépekre kellett felügyelnem, mert akkor egész nap fagylaltot ettünk — nem úgy említem ezt, mint kivételes dolgot, mert őszintén szólva, mi reggelire fagylaltot és csokoládét szoktunk enni —, de akkor délben is fagylalt volt. Barátom figyelmesen hallgatott végig, és egy üveget mutatott, amivel a betűket nagyobbnak lehetett látni. Mosolyogva jegyeztem meg, hogy ismerem ezt a szerszámot, hiszen nekünk otthon van egy há... három méter nagy darab belőle, amibe ha belenéz az ember, egy betűt Marson; vörös hangyák és fekete hangyák, és ezek éppen háborúban vannak egymással. A részleteket aznap nem mondhattam el a barátomnak, de hazafelé, útközben összeszedtem gondolataimat a vörös és fekete hangyákkal kapcsolatban, hogy másnap, ha megint szóba kerül ez a dolog, helyes válaszokat adhassak tudnivágyó barátomnak. Másnap, mikor barátom megint előhozakodott az üveggel, már örömmel értesíthettem őt, hogy az előtte való este — direkt az ő kedvéért — behatóan tanulmányoztam a hangyaháborút, jó teleszkópom segítségével. A vörös hangyák hadállása most elég jó — mondtam —, egy nagy hegy mögött helyezkedtek el, és készülnek átkelni a folyón, zárt sorokban, a vörös hangyakirály vezetésével, aki nyolcszáz millió vörös hangyát vezényel. Érdeklődésére megígértem, hogy holnapra áttanulmányozom a fekete hangyák hadállását is, és bővebben referálok a fekete hangyakirályról, aki most is rokonszenves nekem, mert halált megvető bátorsággal védte magát egy hegyszorosban, ahol gondolkodva sétált éppen, midőn egy barlangból vörös hangya ugrott elő, és kardját lobogtatva rátámadott. Hazamenet főleg a fekete hangyakirállyal foglalkoztam. A vörös hangyával szemben tanúsított viselkedése mondhatatlanul meghatott engem is. Éreztem, hogy ilyen viselkedéshez nemcsak roppant testi erő és bátorság kell, de őszintén szólva, olyan lelkiismeretesség, mely a gonosz és áruló támadásokkal szemben éppoly kérlelhetetlen szigort vált ki egy királyból, mint ahogy jóvá és könyörületes-' sé hangolja őt saját népével, az özvegyekkel és árvákkal és más védtelenekkel szemben. Biztos voltam benne, hogy a fekete hangyakirály előbbútóbb győzni fog, de barátomnak ezt nem mondtam meg. Tudtam, hogy a fekete hangyakirály fölényes győzelme csak akkor hat rá teljes erővel, ha előbb végigkíséri a megpróbáltatások egész kálváriáján: — közöltem hát vele, hogy a vörös és fekete hangyák között kitört háború egy óriási mű anyagát képezi; ez a mű egy akkora könyvben van leírva, mint ez a ház, ennek a könyvnek a lapjait gépek hajtják, és az ember egy hídon állva, olvassa a lapokat: — egy lap akkora, hogy a felére rá lehetne írni az egész Eobinzont. A hangyák háborúja négyezerkétszáz lap hosszú lesz. És aznap, hazamenet, részleteket dolgoztam ki magamban, hogy másnapra kész legyen az anyagom. Két hangya összebeszél, hogy elárulja a fekete hangyakirályt — egy sötét völgyben találkoznak, és éjnek évadján megtámadják a palotát. Szerencsére a hangyakirályné ébren van, és figyelmezteti férjét. Azonnal fellármázzák a tábort, 'két főhangya vezérlete alatt megindult a tenger felé... Erről a fekete, kanyargó rajról beszéltem másnap. Távol a tenger vize csillog a lemenő nap fényében. Vadregényes hegyek és végtelen lapályok váltakoznak. Az erdők mélyében, fák között, bokrok árnyékában rejtekeznek és figyelnek a vörös hangyák. Órák kérdése, mikor törnek elő... A fekete raj komoran, baljós nyugalommal, összenyüzsögve zúdul le a völgyre... így lettem íróvá. (1917) Toncz Tibor rajza sok baja volt az ellenséggel. Ha megígérné, mármint a barátom, hogy igazán nem említi senkinek ezt a dolgot, akkor — titoktartásra — közölném vele, hogy a király saját maga volt kénytelen beleavatkozni az ügyekbe. Egy reggel személyesen megjelent bakonyi kastélyunkban — még egyszer figyelmeztetem, ne említsen erről semmit, mert súlyos politikai következményei lehetnek, ha valaki megtudja. Szóval — ha igazán érdeklik ilyen jelentéktelen dolgok, amiknek én kevés fontosságot tulajdonítok —, megjelent a király, és igen kérte apámat, ne ingerelné az ellenséget. Apám becsületére hivatkozott, de aztán megakkorának lát, mint egy kisebb ház — ezzel az üveggel ml gyakran nézzük a csillagokat. Igen, nagyon helyes kérdés, a Mars-csillagot is szoktuk vele nézni. Hogy mekkorának látjuk? (Na, nem nagynak — akkorának talán, mint az Erzsébet tér —, de viszont nagyon tisztán és világosan meg tudjuk különböztetni az egyes tárgyakat. Ó, igen, elég érdekes dolgok, amiket látunk. A Marson főleg hangyák vannak, de altkora mindegyik, mint nálunk egy ember. Páncélos hangyák vannak, és repülő hangyák, és mondhatom, jelenleg éppen nagy a mozgalom; tudni kell ugyanis, hogy kétféle hangya van a Nyerges András fiatal költő másirányú kutatásai közben bukkant rá a Pesti Napló 1935. június 9-i számában, a 41-ik oldalon, Karinthy Frigyes kilenc, mindeddig kötetben meg nem jelent versére. A lelet nem annyira a költő, mint inkább a játékos Karinthy arcát gazdagítja. »(Európai versikék, részben japán módra« cím alatt. »Kosztolányi Dezsőnek szeretettel« ajánlással egyetlen oldalon közli a lap a kilenc verset. A költemények hiányoznak verseinek mindeddig legteljesebb, utolsó gyűjteményényéből is. (Számadás a tálentumról. Magvető, 1957.) Ezekből a mast felfedezett versedből mutatunk be néhányat. JMimkuLum Még eszelős tekintetem s a nyelvem még sután dadog Halljátok embertársaim és lássátok a látnokot Tíz perce sincs annak, amit feledni száz év is kevés Hogy megnyilatkozott nekem a Látomás és Jelenés A parton álltam én hajnal volt és a horizont Eltűnt előlem mint az éj amit nem látok már viszont Az égre egy tüzes korong bukott fel óriás golyó Alája nagy vörös hidat dobott magából a folyó És lón Világosság minőt nem ismer csak az Ébredés S minden hitem megsápadt és megszűnt minden kétkedés JCatLeaJxóqxti Feketepettyes piros viganóban peckesen és kackiás-kereken Sétált fel Katica a fűszál tetejébe ott ringatta derekát Szőrös hernyó kúszott utána alulról sunyin felpislogatott Már csaknem elérte mikor Kati megemelte a kemény rokolyát Selyemalsója egy percre kacérán kivillogott uccu a kék levegőbe röppent Katica cA szél ájjAgM ölmu Az újságot a tornácpadra dobta A rikkancs aki mindennap behozza Ott feküdt ferdén s várta életuntán Gazdáját hogy elsőnek átlapozza Ekkor egy láthatatlan ujj Rándított rajta csaknem leesett Aztán visszatólta egy keveset Körülnézett nem látja senki hogy potyára Am a melegben szundikált a ház Felbátorodva szétnyitotta A belső oldalt gyorsan átfutotta Egyet lapoz megáll megint A tárcába éppen belétekint Fordít tovább pár sort elolvas itt-amott Nobel-dijat kapott Lamotte Aztán egy kolléga futball-tudósítását (Hallani lehetett kényelmes ásítását) Most egyszerre két lap következett A választáson Rassay vezet Egy hírbe kukkant De most valami érdekesre bukkant Az újság perceken át meg se billen Tán elmélázott egy szép vers-idillen? Nem ily lélegzetfojtva az lapít Ki önmagáról olvas valamit — Az ám bizony! 0 mily iszony! Ahogy a pamlagról odalesek Azon az oldalon mily példátlan eseti A szél elvitte egy fürdözö hölgy ruháját Pucéran ott didergett órákig míg kiváltják S ki nem derül Hogy Szél kartárs ellátta emberül A holmit a folyónak »dugta át« aki »falazta« Azt a! Szabályos tolvaj és orgazda! Egy ártatlan suhancot emián Két napig tartottak az őrszobán Így áll az újság oldalán De most A láthatatlan olvasó ránt egyet és a papirost Letépi szélűbe S rohan vele — Azt elhiszem, mit szól a nagy család Előkelő atyafiság Forgószél ezredes s a nagy Tábornok Orkán Ki fákat tör ki és hajók merülnek el a torkán S a vad Novemberi Szél »A szél, a szél, Ki oly vad Letépte az égről a holdat« Míg ő a család züllött szégyene Fene egye Porban hentergett és sárban heveredett S most ilyen piszkos kis ügybe keveredettt Qfáúmjq, éj öuqjjéQ, Légy óvatos, a mámor elragad, Vad vágy, vigyázz, ne áruld el magad! Alszent mosoly, figyelve hallgass, Most kint a bárány, bent a farkas. A vágy kiszáradt, ölni nincs okod, Ráncolhatod mogorván homlokod. Szükség? Erény? Egy élet árán! Most kint a farkas, bent a bárány. 10 Würtz Ádám rajza
