Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-09-15 / 18. szám
Párizsi nagyszülők Cserszegtomajon A ma is alkotó, vagy már csak műveikben élő művésznemzedék egykori kis kultúrcentrumának megteremtője látogatott haza majdnem húsz esztendő után, hogy a Torontó melletti farm csendjét, ahol családjával él, néhány hétre felváltsa a mozgalmas és pezsgő élet légkörével, amelynek kialakításához a huszas évek után ő is hozzájárult, Neves, köztiszteletben élő írók, költők, képzőművészek, s még sok más barátja ölelte át a Budapestre látogató Mrs. Rose Kudelkát s szinte kézről kézre adták. , Mi volt hát az a kis kultúrcentrum, amelyet a művelt, haladó gondolkodású, az újért és a szépért lelkesedő asszony teremtett meg maga körül annak idején? Csepp könyvesbolt az Andrássy úton, a Mentor. Falai szűkek voltak, de ajtaját szélesre tárta az irodalom, a költészet, a festészet már beérkezett nagyságai és szárnypróbálgató fiókái előtt egyaránt. Magyar és külföldi szerzők műveit árulta, külföldi folyóiratokkal, művészi reprodukciókkal várta barátait. Nem kereskedő volt, hanem kis boltja cégjegyzéséhez híven, valóban: mentor. Nevelője, tanácsadója, vezetője a meghitt szellemi otthonnak, ahol az irodalom, a művészet különböző haladó irányzatainak képviselői adtak egymásnak találkozót. Nagy vitatkozások színhelye volt a Mentor, amelynek hátsó traktusában Derkovits, Dési Huber és Bortnyik rendezte kiállításait. Vas István Kossuth-díjas műfordítónk még mint diák böngészgetett itt kedvenc olvasmányai között, s a fiatal Illyés Gyula, Zelk Zoltán, Radnóti, Fenyő László s még sokan mások tartottak irodalmi vitákat... S akit ma is maga előtt lát a »mentor«: József Attila rossz katonaköpenyéből készült télikabátjában naponta betért. Mindez régen volt. A nagy gazdasági válság elnyelte a Mentort, gazdája állásba ment, majd tengeren túlra. És Róza asszony most eljött, beszélgetni kicsit a régi barátokkal, a régi emlékekről. De adjuk át neki a szót... Hernádi Magda Kép: Vámos László Legrégibb és legkedvesebb barátnőm, dr. György Julia szabadsághegyi villája kertjében sok szép órát töltöttem. Valamikor egy házban laktunk, ugyanabban az Iskolában tanultunk és később az élet küzdelmei szorossá tették barátságunkat. Boldog vagyok, hogy orvosi eredményeit, amelyek annak Idején annyi meg nem értéssel találkoztak — ma kellően elismerik és értékelik. (A képen Jobbról balra: dr. György Julia Kossuth-dljas föorvosnő, Mrs. Rose Kudelka és Hatsó Erzsébet, a főorvosnő munkatársa) Bwzéfyetís ifyy. távolt {ott Dr. Bácskai János a Magyarok Világszövetsége fogadótermében portás lett és most nyugdíjban van... A cserszegtomaji úttörők simogatták, beeézgették a. párizsi nagyszülőket... Nem mondták, de érezték és tudta a tanító néni is, hogy amit azon a délutánon hallottak a gyerekek, történelem óra volt és földrajzot is Uwult mindenki... Lakatos Attilánénak itt él Budapesten édes testvére: Czecher István. De Lakatos Attilának senkije sincs már Magyarországon,a cserszegtomaji úttörőkön Xívül... Illetve hát... Egerben él a tiz esztendős Laskó Lacika, aki szalvétákat gyűjt. Neki is »nagyapja« a nyugdíjas párizsi munkás. A rokonság ugyanúgy szövődött, mint a cserszegtomaji... Lakatos Attiláék jártak a Dunakanyarban, voltak ivárosnéző sétán Budapesten. Ebédeltek Lágymányoson, a tó partján a Park-vendéglőben. De a cserszegtomaji ás az egri látogatás maradt felejthetetlen számukra. — Drágábbak nekünk ezek a gyerekek, a legkedvesebb rokonoknál... — így búcsúztak, amikor hazautaztak Párizsba... Joós F. Imre Örültünk a találkozásnak, s hogy olvasóinknak bemutathatjuk dr. Bácskai Jánost, aki Auszráliából látogatott hét esztendő után vissza Magyarországra. Két hetet töltött nálunk. Dr. Bácskai János az ausztráliai Magyar Segélyező Klub egyik alapítója és szervezője. •— A Magyar Segélyező Klub kötetlen szervezet — mondja vendégünk. —. Célunk, hogy a távolba szakadt magyarok értékes, munkás tagjai legyenek annak az országnak, amely befogadta őket és amelyben otthonra, új hazára találtak, de azért ne feledjék el szülőhazájukat sem, emlékezzenek rá, őrizzék meg nyelvét, kultúráját és tanítsák meg gyermekeiket is arra, hogy szeretettel, rokonszenvvel gondoljanak arra a nemzetre, amelyből származnak. A beilleszkedés az új környezetbe, Idegen nyelvbe, szokásokba, mindig nehézségeket, összeütközéseket, lelki és erkölcsi válságokat okozhat. Mi igyekszünk ezeknek az összeütközéseknek és válságoknak az elsimításában minden hozzánkfordulónak segítségére lenni. —j Minden jószándékú, becsületes, segítőkész embert tagtársunknak tekintünk. Nem anyagi, pénzügyi segélyezés a feladatunk — erre módunk sincs —, de számos társadalmi, kulturális, család-, munka- és ifjúságvédelmi ügyben segítettünk már a hozzánk fordulóknak. Tagjaink élnek Tasmaniától Űj-Zélandlg, hivatalos szervezetünk először Melbourne-ben alakult, majd utána Sidneyben is. Természetesen munkánk közben sok olyan ügy merült fel, amely valamilyen kapcsolatot kívánt Magyarországgal, többnyire csa—Megjöttek a párizsi nagyapáék — harsant a kiáltás tiz torokból és Lakatosék azon vették észre magukat, hogy a fehér blúzos, úttörőnyakkendős kislányok úgy ölelik, csókolják mindkettőjüket, ahogy az már minden valódi unokának szokása. — Köszönjük a töltőtollat — hagyta abba a csókolózást Ági. — Meg a cukrot és a levelezőlapot is — biccentette meg a fejét két ölelés között Jutka. A fenti jelenethez persze sok mindent tudni kell. Legelsősorban talán azt, hogy a történet színhelye Cserszegtomaj. Ez a kisközség Veszprém megyében van, nem messze kincses Keszthelytől, a tündéri Balaton déli fővárosától. A töltőtoll, amit Ági köszönt meg, negyven darab volt, a levelezőlap egy kiló. Lakatos Attila és felesége Párizsból érkezett Cserszegtomajba. Nem nagyapja ugyan vér szerint se Áginak, se Jutkának, sőt a \másik nyolc kislánynak sem, de két esztendeje leveleznek és a cserszegtomaji úttörők levelének homlokán mindig ez a megszólítás: — Kedves ipárízsi Nagypapa és NagymamaI ... Mindez pedig úgy esett, hogy Lakatos Attila, aki negyven esztendővel ezelőtt vándorolt ki Magyarországról, Párizsban a Magyar Házban a hazai lapokat böngészte. Az úttörők lapjában, ben kérték Lakatos Attiláé* kát: látogassanak haza és jöjjenek el a falujukba is. Ezen a nyáron azután, amikor a Párizsi Kölcsönösen Segélyző Egyesület mintegy nyolcvan _ tagja Magyarországra érkezett, megjöttek a »párizsi nagyszülők« is. Lakatos Attila ma hetven• három | esztendős. Egerben született. — Abban a városban, amelyikben Gárdonyi Géza az Egri csillagok-at írta — kiáltott közbe az egyik cserszegtomaji kislány, \mert a párizsi nagyapa éppen az élete történetét mesélte. ... Tizenhárom esztendős korában szabóinas lett Miskolcon. Négy és háromnegyed esztendeig ette a keserű inaskenyeret. Amikor tendős kisfiúnak, Attilának is ennie kellett volna. Néhány esztendeig tengődött, próbálkozott, de hiába. 1923-ban kezébe vette a vándorbotot. Franciaországban állt meg. A nyelvet nem beszélte. Volt cirkuszi szolga, próbált megélni mint lóápoló, meg vasúti hordár. Nagysokára sikerült bejutnia a feleségének is, majd később neki is a Renault gyárba. Bádogos lett. Elektromérnököt nevelt a fiából és húsz esztendei küszködés és takarékoskodás után felépített Issy les Moulineaux-ban egy házat. 1942-ben széjjelvágta a bomba... A fiához költözött ... A háború után rendbehozta a házat, majd A párizsi nagyszülők a cserszegtomaji úttörőkkel ládi, illetve kulturális vonatkozásúak. Az utóbbiak nyomán két filmklubot is szerveztünk, amelyekből az egyikben magyar filmeket mutatunk be. Igyekszünk magyar nyelvű olvasnivalót, könyveket, folyóiratokat is szerezni. A Magyar Híreket egyébként sokan olvassák nálunk. Tartunk Mikulás- és családi esteket, ismeretterjesztő előadásokat. — Végül arról, amit itthon tapasztaltam. Beszélhetnék az építkezésekről, általában az anyagi feltételek és az életszínvonal fejlődéséről. De inkább azt a nagy változást szeretném kiemelni, amit a gondolkodásmódban találtam. A legkülönbözőbb emberekkel találkoztam, parasztasszonyokkal és ipari vezetőkkel, tanárokkal, orvosokkal, munkásokkal és falusi plébánossal. Különböző dolgokról beszélgettünk és megállapíthattam, hogy az emberek voltaképpen most kezdik a magukénak érezni mindazt, ami itt van, s mint sajátjukra, büszkék rá, legyen az akár egy új lakótelep, szökőkút, helyreállított műemlék, vagy virágzó tejgazdaság. És ugyanezt, a viszonyok rendeződését, konszolidálódását bizonyítja az a »forgalom« is, amelynek részint »áldozata« lettem magam is: barátaim egy részét nem találtam itthon, turistaúton külföldön töltötték a nyár derekának éppen azokat a heteit, amelyekben én Itt jártam. S ez a forgalom kétirányú: magyarok kint és külföldiek bent. Az ország szemmel láthatóan bekapcsolódott Európa turista-körforgalmába. A látottakról — több száz fényképfelvétellel Igyekszem majd beszámolni ausztráliai barátainknak. b. Lakatos Attila és felesége (Joós felv.) a Pajtásban megakadt a szeme az egyik felhíváson. Így kezdődött: »Mi hegyilakó úttörők ...« — és azzal végződött, hogy ők levelezőlapokat kérnek, hadd ismerjék meg a városokat. A cserszegtomaji úttörők — mert ők kíváncsiskodtak — persze magyar városokra gondoltak. Lakatos Attila meg küldött nekik párizsi, briiszszeli, tel-avivi képeslapokat. A \kislányok megköszönték az ajándékot. A levelet aláírta az egész osztály. Még a tanítónéni. Gonda Lászlőné is. Két esztendőn át jöttek, mentek a levelek Cserszegtomajból Párizsba, Párizsból Cserszegtomajra. Tudtak már Lakatosék sok mindent. A pajtások minden levelükfelszabadult, nekivágott Rozsnyónak. Gyalog. Elfogyott a munka, elment Budapestre. Megint csak az apostolok lován utazott. Volt kocsis Angyalföldön. Dolgozott egy női kalap és sapkagyárban a Fehérvári úton. Ebédelt nyers uborkát és kenyerei a Hunyadi téri piacon. Besorozták ferenejóska katonájának. Állt a Kárpátokban, járt Olaszországban. De 1919-ben Csepelen a szabadságról álmodott. De akkor rövid életű volt a szabadság. Lakatos Attila három hónapig szénaboglyában aludt Dunaföldváron. Pedig már akkor a »-nagymama-- is vele volt. Hiszen 1917-ben megnősyit^es nemcsak nekik, de' az egy esz
