Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-01-15 / 2. szám
A MÁSODIK REFORM- I NEMZEDÉK;, A magyar történelemnek tálén legvitatottabb szakasza az 1867-tfll 1918-ig terjedő korszak. A dualizmus időszakát ugyanis bonyolult, gyakran végletes ellentmondások, a gyorsan változó fény és árny kontrasztjai jellemzik. A kiegyezés utáni Magyarország amellett, hogy végrehajtotta az ország kapitalizálását és a nagy tehetségek egész légióját dobta felszínre, magában hordta egyben mindannak csíráját, amiből később a HorthynMagyarorezág kifejlődött minden megoldatlan kérdésével együtt. Magyar historikus számára éppen ezért aligha kínálkozik izgalmasabb feladat, mint feltárni a korszakot meghatározó fő erőket és az ellentmondások zűrzavarából kiszűrni a jellegzetes vonásokat. Erre a feladatra vállalkozott Horváth Zoltán, a »Magyar századforduló. A második reformnemzedék története (1896—'1914)« című művében. A könyv a tények óriási mennyiségét' felsorakoztatva, tudományos szigorral és nagy morális bátorsággal tárgyalja ezt a korszakot, amelyet eddig mind jobbról, mind balról rideg visszautasítással, erős ellenszenvvel, vagy túlzott fenntartással vizsgáltak. Nagy érdeme, hogy világos szintézisben foglalja össze a demokratikus reformnemzedék tevékenységét. A párhuzam szinte önmagától kínálkozik az első, azaz az 1848-as reformnemzedékkel. Az megkezdte az ország polgári átalakításának művét, emez igyekezett befejezni azt. Mindkettő jelentékeny intellektuális képességekkel, magasrendű európai kultúrával, a reformerek hevületével harcolt a közös ellenség, vagyis a feudalizmus, a Habsburg-uralom és az egyházi hierarchia ellen. A könyv, amikor az események mélyére hatol, fejlődésében vizsgálja a gazdasági folyamatokat, feltárja a rejtett ellentmondásokat és így igyekszik felfedni a 67-es Magyarország bukásának igazi okait, három kimagasló alakot állít a második reformnemzedék egész tevékenységének középpontjába, Ady Endrét, Bartók Bélát és Szabó Ervint. Elsősorban az ő alakjukon és munkájukon keresztül mutatja ki a nagy demokratikus fellendülést az élet minden területén, majd pedig a lehanyatlást 1913- tól, a Tisza-uralom megszilárdulásától kezdve. Mellettük finom és emlékezetes esszékben rajzolja meg a kor minden főbb szereplőjének portréját, ezek közül is kiemelkedik a Pwlszky Ágostról, Pikier Gyuláról, Jászi Oszkárról, Kunfi Zsigmondiról és Szende Pálról készült politikai és emberi arcképvázlat. Az igazság szolgálatának szenvedélye sehol sem homályosftje el látását, s amikor megállapítja, hogy e nemzedék különleges tehetségű és műveltségű tagjai miként igyekeztek szétfeszíteni a feudál-kapitallsta állam szorító abroncsait, hogyan próbálták egyengetni a demokrácia útját, ugyanakkor kemény kritikával ds illeti őket, megrója a parasztsággal szemben tanúsított értetlenségüket, a nemzetiségi kérdésben jelentkező szűklátókörűségüket. Persze aligha lehetett ez másképp, amikor nemcsak a Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság, hanem — a maga dogmatikus agrárpolitikájával — a Szociáldemokrata Párt Is képtelen volt a demokratikus forradalmi eszméket elterjeszteni a falu dolgozói között. És mindez akkor, amikor a nagytőke szolgálatában álló züllött bulvársajtó a napi politika jelszavain túl nem foglalkozott az í*szág alapvető kérdéseivel... A könyv legkitűnőbb részei közé tartozik e sajtó szerkezetének, összetételének & szerteágazó, gyakran homályos tőkés kapcsolatainak feltárása. Horváth elemzése során egy fontos összefüggést hozott felszínre, azt nevezetesen, hogy az ellenforradalmi Horthy-rendszer összetevői a dualizmus idején fejlődtek ki és 1913-ban az ellenforradalom eszmeileg és szervezetileg lényegében már jelentkezett a magyar történelemben. A könyv megérdemelten nagy visszhangot keltett és érthetően nagy vitát váltott ki. A kritikusok mindegyike elismerte Horváth munkájának úttörő jelentőségét, ugyanakkor vitatták egyrészt a két nemzedék közti párhuzam történelmi realitását másrészt a szerzőnek azt a megállapítását, hogy a nemzedék tevékenysége 1913- ban vereséggel befejeződött. Hanák Péter (The New Hungarian Quarterly, Vol. VIII. No, 6. Apríl-Jun« 1982) szerint az első reformnemzedék nem néhány elszigetelt emberből állt követők és tömegek nélkül, hanem éppen a második volt a«, amely nem tudott áttörni urbánus korlátain és így Igazi tömegbefolyásra sohasem tett szert, Hanák megállapítja, hogy az első nemzedék a nemzeti hagyományok élharcosa volt, nacionalista akkor, amikor ez alapjaiban haladónak számított és éppen ez volt tevékenységűit óriási hatásának forrása. A második, a nemzeti gondolattal szemben, ami akkor már soviniszta reakciós Irányzatnak számított, a demokrácia megvalósitásat állította működésének középpontjába, csakhogy közvetkezétlenül, * ezért nem Vdt képes kivonni magát az egész közéletet domináló sovinizmus hatása alól. Bátortalan nemzetiségi politikájával lényegében a teljéi sen Irreális »-egysége* magyar állameszme- bűvöletében élt. Ami a másik kérdést, a nemzedék vereségét Illeti, Hanák tagadja a szerző álláspontját, Bartók és Ady példáján mutatva ki, hogy a záró vonalnak minősített 1913-as év után Is a haladó, optimista művek egész sorával jelentkeztek a közéletben. Az Üj írás 1982. 11, számában Illés Endre Ady-verseken és főleg »A halottak élén- című köteten keresztül mutatja ki, hogy Ady 1913. után sem vonult vissza a közéleti küzdelmektől, nem vesztette el hitét a közeledő forradalomban és a nép erejében arra, hogy a fordulatot kiharcolja, »Fátum és dal népe, ha voltak Sírok; te megbírtál a véggel, Búsultál, ütöttél, nótáztál g halsz és élsz; így rendelték el.« Többi között a -Nótázó vén bakák« e soraival is bizonyítja Illési, hogy Ady nem torpant meg 1913, után, A szerző válaszcikkében viszont a következőket Idézi: »-Valahol utat vesztettünk... S most harcolunk kedvet vallva kedvetlen,« (Fáradtan biztatjuk egymást) »Nem birkózni a birkózókkal El a tettekkel, csitt a szókkal.« (A »dies Irae«) Nem feladatunk e helyen állást foglalni a vitában, hiszen »A halottak élén« kötetből szinte egyforma számmal lehetne idézetet találni mindkét álláspont igazolására. Természetes, egyébként, hogy egy ilyen igényű műben számos olyan nézetet és állásfoglalást lehet találni, amelyek lehetővé, sőt elkerülhetetlenné teszik a vitát. Horváth könyvének jelentősége nemcsak úttörő szerepében van, hanem abban is, hogy felfedte a múlt olyan korszakának progresszív örökségét, amelyet minden oldalról súlyosan elmarasztaltak. P. T. A belgiumi magyarok Fejér Irtván Budapestről szóló konferanszán derülnek (£/ o£i£S£ Rozsos István Brüsszelben Bodolfo éz brüsszeli asszisztensei Az előadás után a büfében. Belgiumi magyarok, a Fradi vizipólózól, magyar művészek, köztük Karinthy Ferenc és Fejér István LONDON-BRÜSSZEL lrással — azt mondják — mindent ki lehet fejezni. Érzem, hogy ez nem egészen helytálló megállapítás. Sokmindent — ami talán nem is fontos — pontosan le tudnék írni londoni előadásunkról. Leírhatnám a zsúfolásig telt szép előadótermet, a Steiner Hallt, leírhatnám a közönséget, az egyes műsorszámok hatását, sikerét, csak egyet nem tudnék leírni, a legfontosabbat, az egész este hangulatát. Meleg, izzó, lelkes? Ilyesmiket szokás írni ilyenkor, de ez sokkal több volt. A művész a színpadon mindig érzi a nézőtérről feléje áradó hangulatot. Ez a hangulat különös vegyület, amely sokféle ember sokféle érzéséből tevődik össze. Londonban az áradó szeretet dominált. Ügy éreztük, hogy csupa rokon, családtag ül a nézőtéren, akik már eleve túlzott jóindulattal fogadnak minden magyar művészt, minden műsorszámot, ez valósággal szárnyakat adott nekünk. Amikor előadás után egymás között Ízlelgettük sikerünket, nem voltaink önteltek: tudtuk, sikerünk alapja az, hogy Budapestről jöttünk és művészetünk anyaga a magyar szó volt. Brüsszeli előadásunkat a Belgiumi Magyarok Kulturális Egyesülete rendezte, az a nagymúltú, szép hagyományokkal rendelkező egyesület, amely Belgiumba szakadt honfitársaink áldozatos összetartója és a magyar nyelv őrzője. Az ember szeret hasonlatokat gyártani. Londoni előadásunk egy budapesti zeneakadémiai előadásra emlékeztetett bennünket Brüsszelben viszont úgy éreztük magunkat, mintha Tatabányán lettünk volna. A közönség zömét itt kétkezi dolgozók alkották és talán itt találkoztunk a szereltet iegöszintóbb emberi megnyilvánulásaival. Ha egész turnénk tapasztalatai alapján teszek összehasonlításokat, el kell mondanom, hogy a belgiumi magyarok között egy pillanatig sem éreztük magunkat vendégnek. Annyira otthonos, minden feszélyezettságtől mentes volt a viszony köztünk és belgiumi magyar vendéglátóink között, az egész légkör oly barátságos volt, hogy egyáltalán nem csodálkoztunk, amikor előadás után a büfében az FTC vizipólócsapatával találkoztunk és barátunkkal, Karinthy Ferenc íróval. Hogyan élnek a külföldön élő magyarok? Ügy láttam, hogy a magyarok jól érvényesülnek külföldön, elsősorban természetesen azok, akik évtizedek óta élnek kint. A magyarok szorgalmasak, tudnak és akarnak dolgozni és a jó munkának odakint is becsülete van. Egyik Brüsszelben szerzett barátomnál érdeklődtem az 1956-ban érkezett magyarok sorsa felől. Megpróbálom szavalt pontosan visszaadni: — Most már kiegyenlítődtek a dolgok. Az 56-os kivándoroltak salakja már többnyire börtönben ül, a rendesek dolgoznak, megélnek. Hát igen, ezt is el kell mondanom, akkor is, ha nem éppen kellemes. A reánk szórt rágalmak — még mindig gyakoriak, de már csak kevés olyan emberrel találkoztam, aki hitelt ad nekik. Az utóbbi években egyre többen látogatnak el hozzánk és a személyes élmény elsöpörte a hazugságokat. Azt tapasztaltam, hogy azok a magyarok, akiknek jól megy soruk, többé-kevésbé tárgyilagosan beszélnek hazánkról. Akiknek azonban nem sikerült talajt és egzisztenciát találniuk, azok önmagukat vigasztalják a rosszindulatú mesékkel. Furcsa tapasztalat, talán paradoxnak hangzik: Magyarország ócsárlása is egyik megnyilvánulása a honvágynak. Fejér István /# A Belgiumi Magyarok Kulturális Egyesülete rendezésében 1962. november 21-én »Pest az Pest« címmel színvonalas műsoron szórakozott a magyarság: a műsor végén az egyesület vezetősége ajándékokkal és virággal köszönte meg a művészeknek a közönség szórakoztatását, és mondott köszönetét a Magyarok Világszövetségének, amely lehetővé tette a műsor megszervezését. Ezután egy fogadás keretében a Ferencváros vízilabda-csapatával beszélgettek el a belgiumi magyarok; Igen büszkén ráztak kezet a ferencvárosi fiúkkal, hisz a csapat a belgiumi turnéja alatt igen jól szerepelt, és méltóan képviselte Magyarországot. Honfitársi üdvözlettel: K.A,
