Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-01-15 / 2. szám
VIDÁM SZILVESZTER BUDAPESTEN EQY MAQYAR BALETTMŰVÉSZ VILÄQSIKERE Beszélgetés Róna Viktorral Az elmúlt nyárim, amikor Rómában a Campo dói Fiorin, egy kis trattoriában arról beszéltünk Róna Viktorral, milyen csodálatos dolog utazni, s milyen nagyszerű utána hazatérni, akkor még nem gondoltam arra, hogy ilyen hamar újabb hosszú utazást tesz a nagyvilágba, öregbíteni balettművészetünk hírét és saját tapasztalatán. Most, londoni és washingtoni sikerei után itt beszélgetünk a téli színekbe öltözött Budapesten. Róna Viktor szerény, magas, karcsú fiatalember; szelíd Apolló-arca van, mozgása természetszerűen, ritmikusan szép, szinte nesztelen. A színház körül nőtt fel, szülei évtizedek óta szolgálják a magyar színjátszást, ezt az atmoszférát hozta magával Róna Viktor szinte minden táncmozdulatában. 1954-ben végzett az Állami Balett Intézetben; első szerepét 1955-ben táncolta el a »Diótörő« című balettben: a herceget. Aztán újabb szerepek következtek: Párizs lángjai, Bahcsiszeráji szökőkút, Hattyúk tava. Táncolta Rómeó szenvedélyes szerelmét és Mercutio lírai bölcsességét, a Fából faragott királyfit és a Háromszögletű kalapot. Járt a Szovjetunióban, Lengyelországban, Kínában, Koreában, Ausztriában, Bulgáriában, Finnországban, s 1961 októberében, Picasso 80. születésnapján Nizzában és Cartnes-ban lépett fel Orosz Adéllal. Sikeres pálya. Ilyen fiatalon, ennyi sikerállomás, ez talán még a legszerényebb művészt is büszkévé tehetné. Nos, Róna Viktor most, a világsiker utóm is rendkívül szerény, s szinte zavartan meséli élményeit. Az újságok sorra közöltók a cikkeket arról, hogy Róna Viktor Londonban, a Royal .Balett gálaestjén, a világhírű Margói: Fonteyn partnereként a Gajane című balettből táncolt részleteket. Láttuk fényképen azt is, mint gratulál a magyar táncművésznek az angol anyakirálynő, láttuk a Sunday Times címlapján Róna Viktor fényképét, láttuk képen, s filmhíradón, hogy Kennedy amerikai elnök felesége előadás után köszönti a magyar vendéget. S mindenféle sznobizmus nélkül is a magyar olvasóknak jól esett erről a sikerről tudni: Rima Viktor az új magyar művészet hírét vitte el a nagyvilágba. — Hogyan is kezdjem? — mondja most, hazaérkezése után. — Mindig roppant izgalmas számomra az utazás. Elindulni ismeretlen országba, ismeretlen közönség előtt a tánc nyétóén beszélni, élűiről, emberről, művészetről! Oly természetes ez az izgalom, hiszen otthonomban, a budapesti Operaházban is valahogy így vagyok minden fellépésem előtt. Azt hiszem, értheti 5 az elfogódottság, amellyel legutóbbi utómra elindultam: a híres Covent Garden próbatermében én tanítottam be a Gajane második felvonásának nagy pás des deux-jét és codáját, a csodálatos művésznő, Margót Fonteyn partnereként. Ilyen táncosnőt, mint ő, még látni is nagy dolog, nemhogy vele együtt táncolni. De hadd méndjam el, hogy mindezen a művészi élményen túl az utazás legszebb élménye számomra az volt, hogy megismerhettem Margot Fonteyn egyéniségét. Nemcsak nagy művésznő, hanem rendkívül szerény, nagyszerű ember is. Sáhasem felejtem el azt 'a ked'jes barátságot, segítőkészséget, mellyel a művésznő fogado tt. Nagyon jól estek természetesen a gratulációk, az angol anyakirálynő, Margit hercegnő és a Kennedy-család elismerése. De örültem annak, hogy a balettművészet jeles mesterei kerestek meg és mondták el elismerő véleményü ket. Mindez nagyszerű volt, s ha büszke vagyok, hát, leginkább arra vagyok büszke, hogy a magyar balett-művész,étről beszélhettem szóban is, táncban is. Terveiről kérdezzük. ' — Itthoni fellépéseimen kívül új szerepre is készülök: «•A. tepger lányn-x című új magyar balett bemutatóját márciusban tartjuk. De februárban megint Londonba utózom Oro.'iz Adéllal: A BBC televíziós filmre veszi a Gajane című bal ettet. Áprilisban ped-ig háromhetes turnéra utazom a Szovjetunióba. Munka, feladat tehát bőven akad. S örülök, hu megint sikerünk lesz, hiszen a siker nemcsak a taps és a z elismerés, hanem a tanulság és újabb gazdag tapasztála- 1,ok szerzése is. Ügy érzem, mi magyar művészek, akik külföldi országokban vendégszerepelhetünk, egy kicsit követek is vagyunk. Nemcsak a magunk egyéni művészetének követei, hanem velünk, a mi produkciónkon keresztül a népünk üzen. S jó as:, hogy ezt az üzenetet megértik szerte a világon, hiszen az emberiség nagy közös nyelve a művészet, kivált a tánc iés a muzsika. Egyébként elmondom azt is: jól esett, hogy sok-sok magyar keresett fel Londonban és Washingtonban, ismerős és ismeretlen, hazájuktól régen vagy az elmúlt évtizedben elszakadt emberek, jól esett, hogy nekik is beszélhettem — táncban és szóban is — a mi hazánkról, a mi Budapestünkről. Mit mondjak még? Nagyon boldog vagyok... Megér jük Róna Viktort, s örülünk a fiatal, nagyon tehetséges művész sikereinek. Demeter Imre 'Mm A Királyi Balettakadémia hagyományos gála-matinéján a világhírű Dame Margot Fonteyn prímaballerina Róna Viktorral Hacsaturján »Gajane« című balettjéből a pás des deux-t adta elő * Az angol sajtó Róna Viktor és Margót Fonteyn fellépést ről-A, DAILY EXPREV,. OatlS .«**• öailß Srlf(Wr »«iff# Vorher Az előadás után Margót Fonteyn bemutatta partnerét, Róna Viktort Erzsébet angol anyaklrálynönek Kennedy asszony, az amerikai elnök felesége és Robert Kennedy amerikai igazságügyminiszter a Capitol színház balettelőadása után gratulál a művészeknek Ezt már nagyon kevesen tudják, csak, az öregek tudják, én is csak hallomásból tudom, ki volt az a Kanszlalke. Illetve csak Pesten mondták úgy, hogy Karszlake, mert tulajdonképpen Carlslake, vagyis ha már fonetikusain írom, akkor Karszlék, de Pesten mégis csak Karszlafcénak mondták annak idején, vagy negyven-ötven évvel ezelőtt, mert ő volt abban az időben a pesti túrion a leghíresebb zsoké, ő, meg a Janek. Nekem a turfhoz, fájdalom, semmi közöm, nem értek hozzá. Fájdalom, mondom, hogy a sors megtagadta tőlem ezt a jeles szenvedélyt, mert elismerem, hogy lehet benne valami, máskülönben nem volnának úgy oda érte számosán kiváló és okos emberek. Például Humyady Sándor, néhai drága és soha el nem felejthető barátom, akii nemcsak kiváló és okos ember volt, hanem igazi magyar remekíró is — a túriért pedig mégis olyannyira oda volt, hagy amikor kijött Párizsba harminckilenc nyarán, végképp el volt keseredve, hogy nem volt szezon, nem volt futtatás. Addig-addig, míg fel nem fedezte valami plakáton, hogy künn, Vincennes-ben viszont van agárverseny, ott is van fogadási lehetőség, hát rohant is ki taxin, engem is elcipelt, el is vesztette minden nála levő pénzét, odakünn a pálya előtt meg lecsapott zászlóval várt közben a taxi, járt az órája. Nem lett baj, mert bejött a pályára a taxisofőr is, lő is játszott, ő viszont nyert is jó sokat, s azt mondta, ezt az uraknak köszönhetem, hát visszavitt ingyen Párizsiba, még vacsorára is befizetett. Mondom, ennyi közöm volt életemben ehhez összesen, de már akkor is gondoltam, hogy úgy látszik, csakugyan lehet ebben valami. De gondoltam már a Karszlakéból is. Már amikor, annál is régebben, a Markovits Rodion méltán hires első világháborús hadifogoly-regényét olvastam, e valódi remekművet, a Szibériai gumizón címűt, melynek német kiadását harminchárom májusában Göbbels az 6 könyvmáglyáján ott, a berlini Open, előtt, aztán Thomas Mann műveivel égette el együtt — már akkor megjegyeztem jól egy jelenetet. Arról van ott szó, hogy magyar hadifogoly tiszti transzport iparkodik hazafelé, keresztül a forradlalmi, polgárháborús Szibérián, az író közben leül a folyóparton Irkutszk vörösgárdista katonai parancsnokával, aki maga is hadifogolyból lett vörösgárdista, máskülönben pedig munkásemfoer, a Futó-uccából való. »■Látszott rajta, hogy boldog, a víz partján ülhet és egy pár percig gyönyörrel sorolgathat pesti uooaneveket. Fájdalmas gyönyörűséggel és önkínzó boldogsággal mondta: Mester ucca... Népszínház ucca... Emlékezett Janekre és emlékezett arra a csirkefogó Karszlakéra Irkutszk katonai parancsnoka ... Hej, ötér’ túró ez az egész élet, mondta melankolikusan a Futó ucoai szobafestő az Angara partján, a burjátok partján, a Jablonoi-hegylánc {jártján, az irkutszki pályaudvar mellett.« No mármost: nem Iikutszkban, nem az Angara partján, hanem Nyugat-Európában, szelíd, kék tenger partján ültem idén egy másik magyarral együtt. Nem hadifogollyal persze, nem küldte őt innen háborúba senki, magától szaladt ki ötvenhét elején; az a gyanúm, a felesége biztatta rá sokaknál alapos ez a gyanúm, betették asszonyok sokan a retiküljükbe a férjeiket, úgy kellett kimenni nekik. Persze forradalmár sem volt ez az én emberem, de nem volt ellenforraidalrnár sem, meglehetősen politikáitűan szakember, szelíd pesti asszony máskülönben a felesége is. Ültünk a tengerparton, s ő .nem ferencvárosi uccaneveket emlegetett, hanem például a Pannónia uccát, de az mindegy. Véletlenül ismerkedtünk meg, én ott töltöttem pár hetet, ők meg ott élnek, azóta is. Nem ,mondtam én, hogy [jöjjenek haza. Láttam, rendesen megélnek, nekik kell tudni a dolgukat, bennük kell annak elválnia', mi az erősebb* a Pannónia ucca, vagy pedig... Hagytam tehát. Annyit tettem mindössze, hogy amikor egyszer-kétszer magától megkérdezte, lecsuknák-e őt a magyar határon, ha hazajönne, akkor bosszúsan elnevettem magamat. Nincs a rovásán semmi; hát mért csuknák le? S többet ilyesmiről nem is beszéltünk; kibiceltem neki, mikor sakkozott a kávéházban, pesti ember, mondom, az illető. Utolsó este elköszöntem, holnap indulok, holnapután Pesten leszek. Akkor — nagyon lassan — megszólalt. Hogy kérhetne-e valamit. — Megtenné-e? Küldene nekem pesti turflapot? (... Küldőik hát, hogyne küldenék. Legalább belenézek én is, mégtanulom én is, hogy’ hívják most a pesti Janekot meg Karszlakét. .Aki, lám, van úgy, hogy éppúgy jelentheti az egész Pestet, az egész hazát, mint egy vers, egy ének, egy hegedűszé, egy villamos csengője a Körúton.) Hej, ötér’ túró, ez az egész élet? Vagy mégis tán valami finomabb? 5: I
