Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-06-01 / 11. szám
Kekkonen elnök a lágymányosi lakótelep egyik bölcsődéjének kicsinyeivel Az Operaház díszelőadásán Orosz Adéllal, az Operaház szólótáncosnőjével (Farkas Tibor felvétele) Kekkonen elnököt a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója, Papp Marika virággal köszönti yvi/tf,-rf/VDRAS: Kekkonen elnök budapesti látogatására Valamire való magyar literátor, ha egyetemet járt, már ott eltelt a finn testvériséggel. Emlékszem, Laczkó Gézából is lehetett akármilyen kiváló író, el is ragadhatta a finnugor stúdiumtól a franoia, sőt a nyelvészettől az irodalom is már-mór az újságírás, azaz inkább az éjjeli napilap-szerkesztés napszámos munkája — hosszú szerkesztőségi éjszakákon mégis, mihelyt lassúdott már a munka, közeledvén a »slussz« felé, legott előbújt belőle, kit vagy harminc éve elhagyott, a régi Eötvösrkollógista, ajkán újra meg újra megeredt a finn, az osztják, a vogul igekötőkről szóló szenvedélyes kiselőadás, majd csobogni kezdett, végtelen ritmusának mesebeli árjával, az éji Rákóczi úton a Kalevala. Ez mindig fájdalmas volt énnekem, kit az egyetemen, mint elvakult romanistát, ez a stúdium elkerült, s kinek mindezzel az adódott értésemre finoman, hogy Magyarországon még valamirevaló romanista sem lehet az ember, ha előzőleg nem mártotta meg magát idejekorán a sauna gőzében, a finnugor stúdium kötelező magyar keresztelő medencéjében. S ami akár a magam generációját is illeti, boldogult ifjúkorunkban szegény jó Füsi Jóskával hiába szavaltuk részegen a gyönyörtől Dantét a Duna-panton: az édes toszkán ejtés egyszerre csak megbotlott valamiben az Eötvös-kollégiumd nevelésű romanista ajkán, zuhogni kezdtek rajta a vízimalom-zúgású végtelen finn monda-verssorok — s én zavartan elhallgattam. Igaz testvériség s erős testvériség az, amely ilyen varázsnak, ilyen köteléknek bizonyul. Persze nem «véré« és »fajé«, ez esetben ezt még az áltudomány sem mondta. De nyelvé mindenesetre s költészeté — s egy nemzet későbbi sorsán át is, amint kibontakozott, a történelemé. Sokszor kaptunk egyforma sorsat — s én efelő] próbáltam a rokonságot átélni, egy ősi kapcsolat újabb értelmét megközelíteni. Most, amikor ezért mentem el oda. Ezer tó országa, ezer tó országa, igen. Hallottam én ezt eleget. De persze látni kell. És mindjárt meg is vallani: amint az autó még csak a harmadik, a negyedik, az ötödik tó mellett szalad el, az ember máris lankadoz. A zöld, a hallgató táj — s ez nem is a mi zöldünk, északi zöld ez, valami fáradt, matt, lefokozott —, a zöld, a hallgató táj, mondom, az új meg új tavak sima kis acéllemezeivel éppoly monoton tud lenni, mint akár a lapos magyar Alföld, mintha Karcagról, mintha Tiszafüredről hajtanék Debrecen felé: egy zöld, hullámos, erdős-hegyes, néma Hortobágy. Alighanem épp ezért Oly drága nekik Is. óriási ország és gyéren lakott. Ahogy fogynak alólam a kilométerek, embert alig látok, mint Sarkad és Gyula, mint Poroszló és Balmazújváros között. Mint minálunk, ahol Corvin Mátyás alatt, ahol Mohács előtt még annyi magyar élt, ahány francia az Alpok és a tengerek között — igen, mint a magyar Alföldön, melyet irtott talajjá döngölt, máig ható politikával néptelenített el. regényesített hortobágyossá a török. Egy nemzeti nagylétnek lehetett itt Is nagy temetője, alighanem. Hát hogyne, mint mi a szultán s a császár leözött: »két pogány közt egy hazáért«, Így fogyatkoztak ők meg a svéd király s az orosz cár között. S van ez olyan rokonság, mint az igekötőké: néptelen, hallgatag a zöld táj, a fák mögül, a tóból mindjárt kilépnek elém árnyalakban az Idevaló Zrínyiek, Bethlenek, Martinuzziak. Az a két ország, amelynek államfői most Urho Kekkonen és Dobi István személyében találkoztak Budapesten, nem él többé »két pogány között«. Mirólunk elmúlt a török után végre a német is, őróluk a svéd hódoltság után a cári Is. S békés, bátorító szomszédunk — nekünk testvérileg, nekik barátilag — mindkettőnknek egy népszabadságot valló s erősítő Szovjetunió. A testvér igekötők közös anyajegyeivel ás megpecsételt két testvérsors együtt ért végre békés révbe is. Ezt nem tanították az Eötvös-kollégiumban — de a tanítás csengő szép értelme ez. Dez azért sokmiindenben — látom — higgadtabbak, bölesebbek is ők. Helsinkiben, ahogy az épülőfélben levő széles autósztrádán a városba behajt az ember, nemcsak Helsinkit mond az útféli jelzőtábla, hanem Helsdngforsot is. Helsinkiben kettős nyelvűek még az utcajelző táblák is: finnül is, svédül is útbaigazítanak. Hát persze, sokan élnek svédek még itt, erős kisebbséget jelentenek, kijár nekik sökminden jog. Az igazságnak valami megszenvedett érzése lehet ez itt: az íratta ki mindenütt svédül is a város- és az utcaneveket, sőt az tartotta meg még az egyik engedékenyebb cár szobrát is Helsinki egy szép terének közepén. Sokszázados svéd és cári hódoltság után egy felnőtt s független nép megrendítően szép méltányossága s ezenkívül teljes és jogos biztonságérzete ez. Az állam elnöke Helsinkiben a tengerparton lakik. A halpiacon. Sőt hal- és zöldségpiacon. Az öböl kőpartjához tarolnak a halászbárkák, a zöldséges hajók, nyüzsög a néptől a tér; színes, északi Nápoly, mihelyt kisüt a nap — a járdán meg álldogál a strázsa, egy méltóságosan szerény elnöki palota előtt. Az elnöknek pedig csak az ablakon kell kipillantania: népe szivébe lát. Testvéri szív nekünk; mert nemcsak igekötőink — mert mindenütt: a népek szíve testvér. i I I I I Kekkonen elnök és felesége megtekintette a Nemzeti Galériát A vendégek megtekintették a hortobágyi állami gazdaság juháizatát A debreceni Nagytemplomban dr. Bartha Tibor református püspök 1 üdvözölte a vendégeket
