Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-05-01 / 9. szám

Dr. Kwame Nkrumah, a Ghánái Köztársaság elnöke fogadja Bognár Józsefei A képén tatható még (sötét ruhában) dr. Koós Péter nagykövet és Bognár professzor két asszisztense (Bácskai Tamás docens és Székely Gábor mémökközgazaász)

DR. BOGNÁR JÓZSEF-irányuló javaslatokat dolgoznak ki a ghanai kormány számára. Elgondolkoztató ez; hiszen néhány évvel ezelőtt még kígyótbékát kiabáltak a tervgazdaságra, »zsarnokságnak« titulálták és »az állami önkény« megtestesítőjét látták benne. Lehet, hogy e szakértők saját lelkiismeretüknek és meggyőződésüknek engedelmeskednek, az is lehetséges azonban, hogy a tervgazdálkodás »halálos bűn« Európában, de elnézhető Afrikában. Az sincs kizárva, hogy a tervgazdálkodás »veszedelembe sodor«, ha bevezetését szocialista szakértők javasolják, de elfogadható megoldást jelent, ha megvalósítását mások indítványozzák. Melyik hipotézis a helyes? — döntse el az olvasó. Egy bizonyos: a tervgazdálkodás gondolata polgárjogot nyert a fekete földrészen!

Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a szocialista országok nagy tekintéllyel rendelkeznek Afrikában. Hatalmas eredmény ez, hiszen az afrikai országok zöme néhány évvel ezelőtt még gyarmat volt és nem volt lehetősége arra, hogy a szocialista országokkal érintkezzék. Afrikában ma különböző politikai áramlatok vannak, abban azonban — kevés kivétellel — minden irányzat egyetért, hogy a szoA Magyar Hírek olvasói előtt ismeretes, hogy a kormány gazdasági tanácsadója gyanánt 10 hetet Ghánában töltöttem.

Meghívásom előzményei és körülményei regényesen érdekesek. A tervszerűség, szervezés és koncentráció korszakában élünk, de az emberi kapcsolatok és találkozások nem mindig követik a szabályos útvonalat.

A dolog úgy kezdődött, hogy dr. Kwame Nkrumah, a Ghánái Köztársaság elnöke és az afrikai antikolonializmus egyik vezéregyénisége budapesti látogatása idején elolvasta a Tervgazdaság Magyarországon című könyvem angol fordítását. Az elnök meghívott Ghánába, hogy segítsek készülő hétéves tervük kidolgozásában. A véletlenek szeszélyes játéka, a körülmények szerencsés találkozása — mondhatná valaki. Igaz ez? Igaz is, nem is. Az talán véletlen, hogy éppen az én könyvem került az elnök kezébe, de az már nem, hogy erre felfigyelt, mivel őt hasonló problémák foglalkoztatják. És nem véletlen az sem, hogy mint egy fiatal afrikai állam feje és felelős vezetője tervet akar kidolgoztatni a gazdasági. fejlődés meggyorsítása végett.

Meghívása alapján — négyhónapi felkészülés után, amelynek eredménye gyanánt megismerkedtem a ghanai gazdaság alapvető problémáival — január elsején érkeztem Accrába, Ghana fővárosába.

Az elnök megbízatása egy új hétéves terv kidolgozásában való közreműködésre irányult. A kitüntető megbízatás nagy felelősségérzettel töltött el. Nyilván mások is érezték már, hogy embertársaink bizalma — aminek én ezer és ezer jelét éreztem mindennap Ghánában — megsokszorozza az ember erőit. Mindenekelőtt az elnök és nagyon sok ghanai szakember irántam megnyilvánult bizalmának köszönhetem, hogy feladatom sikeres megoldásáról számolhatok be: az új ghanai hétéves terv direktívái készen állnak. Jelenleg különböző ágazati szakbizottságok (ipari, mezőgazdasági, külkereskedelmi, egészségügyi stb.) dolgoznak a terv egyes fejezetein, majd októberben végleges formába öntjük a hétéves tervet.

Ghanai munkásságom során számos, elgondolkoztató tapasztalatra tettem szert és ezekről szeretnék — röviden -7- beszámolni olvasóimnak.

Szocialista ember meg van győződve arról, hogy a tervgazdaság új korszakot

Tavio Adamofio, ghanai tájékoztatási miniszter fogadta Bognár Józsefet az accrai repülőtéren

nyitott meg az emberi gazdálkodás történetében. Nyilvánvaló volt az is számomra, hogy azon országok, amelyek az elmúlt években vívták ki a függetlenséget és gazdaságilag gyengén fejlettek, nem nélkülözhetik a tervezést, még akkor sem, ha a külföldi tőke nagy szerepet játszik gazdasági és társadalmi életükben. Némileg meglepett azonban — tegyük hozzá mindjárt: kellemesen —, hogy a különböző nyugati országok szakértői, akik az Egyesült Nemzetek Szervezetének megbízásából dolgoznak ott, saját munkaterületükön — például munkaügy, oktatás, egészségügy, a termelés egyes területei — szintén a tervezés meghonosítására

cialista országokkal való politikai és gazdasági kapcsolatok növelése és erősítése előfeltétele a függetlenség megszilárdításának. Növekszik a szocialista országok aktivitása Afrika gazdasági életében. Hiteleket nyújtanak, üzemeket építenek, geológiailag tárnak fel egyes területeket, szakértőket adnak és egyre több árut vásárolnak az afrikai országoktól. Abban, amit a szocialista országok afrikai aktivitásával kapcsolatban tapasztaltam, nem volt semmi meglepő. És éppen ez volt számomra megnyugtató: hiszen ezen aktivitás afrikai hatásának elemzése során ugyanazon észlelésekre és következtetésekre jutottam, mint itthon.

Nyilvánvaló azonban, hogy a volt kola- \ nialista és neokolonialista országok sok évtizedes hatalmi állásokkal rendelkeznek ezekben az országokban. A külföldi tőke nagy szerepet játszik az egyes országok életében — és a belső tőkeképződés alacsony hányada miatt közreműködését nem is nélkülözhetik teljesen — a rugalmasabb gyarmati bürokraták egy része szakértőként továbbra is ott dolgozik —, és pótlásuk csak néhány év múlva valósulhat meg — az új egyetemi fiatalság zöme még ezen országokban kerül kiképzésre.

A nyugati sajtó tele van ezeknek az országoknak nyújtott segély problémáival, nagylelkűségről, humanizmusról stb. beszélnek. Két tényezőre azonban — amelyről e »humanista sajtóban« ritkán esik szó — szeretnék nyomatékosan utalni.

A gazdaságilag gyengén fejlett országok legfőbb problémája abban rejlik, hogy a gyarmatosító országok »kisegítő gazdaságát« jelentették. Ez annyit jelent, hogy az ország élete szempontjából alapvető gazdasági ágazatok nem kerültek felépítésre, a gyarmattartó hatalom szempontjából lényeges ágazatok viszont — a kizsákmányoló tőke érdekeinek leginkább megfelelő formában — épültek fel. Amennyiben tehát a volt gyarmattartó hatalmak segítik ezen országokat, akkor csak azon bajok elhárítását könnyítik meg, amelyeket ők okoztak. Módom volt azonban meggyőződni arról, hogy a legtöbb segítség; így — többek között — a külföldi hitelek feltételei nem kedvezőek, sőt a gazdaságilag gyengén fejlett országok számára teljesíthetetlenek. A kamatláb viszonylag magas, a törlesztést a harma- . dik év elején meg kell kezdeni, az illető*-* országokra kiszabott belső hozzájárulás aránytalanul nagy.

Befejezésül azt szeretném elmondani, hogy ghanai tartózkodásom életem egyik legszebb időszaka volt. Nemcsak azért, mert egy új, forrongó világot ismertem meg, amely normáiban, felfogásában és ítéleteiben eltér az európaitól, és nemcsak azért mert a természet leírhatatlanul szép.

Sok más ember és pályatársamhoz hasonlóan — az igazi humanizmus szellemében — én mindig az emberiséget akartam szolgálni — saját hazámon és népemen keresztül. Most volt először alkalmam arra, hogy az emberiséget más népen keresztül is szolgáljam; oly módon, hogy hazámhoz is hűséges vagyok. Ennek tudatában egész idő alatt figyeltem önmagam: vajon érezni fogom-e Ghánában is azt a nagy lelki feszültséget, ha egy-egy bonyolult probléma megoldását kutatom, vajon ott is megdobban-e a szívem, ha a megoldást meglelem, vajon ott is szolidáris tudok-e lenni a szenvedőkkel, és ott is felháborít-e a visszaélés, a gőg és a közöny?

Boldog voltam, amikor erre a sok kérdésre — hosszas önvizsgálódás és önmegfigyelés után — hangos és határozott igennel válaszolhattam.

íme ez a szó igazi értelmében vett nemzetköziség: segíteni — minden rendelkezésünkre álló eszközzel — az elnyomottakat, illetve azokat, akik a régi elnyomatás konzekvenciáit most igyekeznek felszámolni és szembeszállni azokkal, akik e népek felemelkedését — körmönfont módszerekkel — ma is szeretnék megakadályozni.

Ezt éreztem és ezen érzés tett boldoggá Ghánában.

2