Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-05-01 / 9. szám
t XV. évfolyam 9. szám. 1962. május 1. Ara: 2 forint. MÁJUS ELSEJE írta: Rónai Mihály András Tavasz, ó szerelem idénye lötiöd mily bánatos nekem! — sóhajtanám Puskinnal s a századvég érzőbb lelkű ifjú leányaival. ahogy Bérczy Károly oly szép ihlettel fordította e méla sorpárt, melyben Krúdy Gyulának oly borús kedve telt. Mert kemény telünk volt s hitványka kis tavaszunk: április van még, hogy e sorokat rovom, de olyan április, hogy ennél egy valamirevaló normális március is rendszerint különb. Úgyszólván csak egy napunk volt szép és verőfényes igazán: április negyediké, amikor az ünnep tiszteletére megemberelte magát, kisütött a Nap. Most talán feltette magában, hogy ráér május elsejéig, az ünnepre akkor kisüt majd megint. ö tudja jobban — én csak a májust, a költők és a szabadság májusát, életem eddigi majdnem félszáz májusát tudom. Ha jól meggondolom, abból is csak kettőt igazán s feledhetetlenül. / lső elemista voltam ezerkilencszáztizenkilenc május elsején, mikor apám kézenfogott s az Andrássy útra magával kivitt. Első elemibe nem is járt még sem azelőtt, sem azóta, olyan osztály, mint _akkor az enyém. Tizennyolc szeptemberében beiratkoztunk az iskolába az apostoli felség, IV. Károly legfiatalabb tanköteles alattvalóiként, félévi bizonyítványt kaptunk Károlyi Mihály Magyar Népköztársaságának, évvégit a proletáriátus Magyar Tanácsköztársaságának legfiatalabb iskolás állampolgáraiként. Közjogi életrajzunk első elemista korunkban történelmileg komplett volt, ezeréves históriai fejlődést foglalt magában egyetlen tanév alatt (később aztán romlott a dolog, majd negyedszázados kerülő árán rendbejött). A tanévnyitón még -fegyvereink győzelméért« kellett imádkoznunk a király arcképe alatt, az őszirózsás forradalom győzelme után Martinovicsról, Petőfiről hallottunk előadást, az iskola kapuján papírcsík jelent meg azzal a szöveggel, hogy -A Nemzeti Tanács védelme alatt!« és Csillag tanító bácsi elénekeltette velünk a Himnuszt, aztán márciusban ugyancsak Csillag tanító bácsitól tanultuk meg az Intemacionálét. Hogy azon a napon az ellenséges seregek rohamléptekkel közeledtek Budapest felé, mit tudta azt akkor a gyerek! De csakhamar azt játszotta, hogy őrt áll a csillaghegyi kertajtóban, ahová kiadták nyáréra egy nénihez — míg aztán egy délelőtt ijedten kiszaladt hozzá a kertajtóba a néni, leszedte róla a kis játékkarszalagot s behúzta a kertbe, mert jött lóháton egy idegen tiszt, akinek lakkcsizmája volt. Mesélhetem ezt, míg meg nem vénülök; körülbelül ennyit meséltek nekem negyvennyolcról s negyvenkilencről Is, kik akkor voltak első elemisták, az immár elszenderült öregek. felnőtt férfi voltam, megjártam már a gyehennát, a legiszonyúbbat, mely embernek kijuthatott, mire májuselsejei menetet látni visszakerültem az Andrássy útra először megint, ezerkilencszáznegyvenöt május elsején. Belövéses házak közt, lyuktól-lyukig feszültek a fehérbetűs vörös transzparensek az út felett, mely olyan volt, mint egy szürke szakadék, repült rajta a papír, a szemét. A háborúnak — Berlin körül — nem volt vége még; a náci kapitulációig kilenc nap még hátra volt. Volt Európában egy-két térkép-folt, amelyen gyilkolt még a náci, a felszabadított haláltáboroknak ekkor haltak meg azok a foglyai, kiknek már későn jött meg a szabadulás, displaced persons-nak nevezett rongyosok lepték el az európai országutakat, ezt a szörnyű halmazt, úgy tetszett akkor, az isten sem válogatja szét, a Dunán már lefolytak a beléje lőtt tetemek, de ötszáz tetem hallgatott, amerre a menet elvonult, oldalt, a Liszt Ferenc tér földjében alant. És nem volt még a világtörténetben olyan diadal, mint aminőt aznap az a május-elsejei menet ünnepelt. — Éljen az első szabad május elseje! — kiáltotta belövéstől-belövésig a kifeszített transzparens az Andrássy út rendetlen, boldog áradata fölött, mert ezerkilencszáztizenkilenc május elseje óta ez volt az első májusi menet, ott az Andrássy úton. Vonult a menet, rendetlenül, újjongva és szabadon, szemét és por között, melyről tudta, hogy ő takarítja el, hogy az Andrássy utat, hogy ezt a várost, ezt az országot ő építi, ő teremti újjá, senki, senki más. Körülnéztem, s nem tudtam még akkor, hogy hogyan. Bajos volt elképzelni is. , Ma már tudom, hogy lehetett. Megyek az Andrássy úton, sőt a Népköztársaság útján, sőt autón megyek, ostornyeles neon-fények tündöklő fény-alagútjában futok, villanyújság szaladoz fölöttem s villanyreklámok játszanak velem; szebb ez az egész, mint Stockholmban a Kungsgatan, sőt tán mint Rómában a Via Veneto, ennél csak Párizsban a Champ- Élysées gyönyörűbb — könnyű is neki, annak nem ily ára volt. ö, hogy kopott a lábunk térdig, pestiek! Mert nem volt autóbusz és nem volt villan« nem volt ez és nem volt az, semmi, semmi nem volt, maradék testünk, maradék erőnk, hitünk is alig. Holott ez mind kellett hozzá, több is belőle, mint a történelem során bármely nemzedéknek itt; hogy ezt felépítsük — s hogy mindjárt olyat építsünk, ami különb is a réginél. Nemcsak újjá, hanem újat —, nem tudom apróra elmagyarázni, de a történelem elmondja majd, hogy s mint lehetett. Nem volt egyszerű. Sok hatalmas, repeső öröm volt benne és sok szívrepesztő fájdalom, mely felemelt és sújtott, lelkesített s megviselt, sőt mármár meghasonlásba döntött, hogy — közben, utána, mégis — -glóriával átallépjük azt«. Nemzedék ilyet nem vitt még véghez, mióta megtelepült e földön a magyar. Aki nem volt Itt, aki nem csinálta végig itt velünk, negyvenöt első kormosvéres szabad percétől a mai májusig: soha meg nem értheti. De teljék benne — a készben s készülőben — öröme. Mesélhetjük, míg meg nem vénülünk^ hogy megadtuk az árát — de egy nemzettel együtt éltük át ezeréves történetének legsűrűbb pillanatait. Szerelem idénye — igen, az hát, a szerelemé! Május, május, hát hogyne volna az! Im wunderschönen Monat Mai — lelkendez Heine. Ben venga maggio! — kiáltja vissza Lorenzo de’Medici. messzi századokból repesve felé; s mint Ady Endre versében, Májusi zápor után nem lélekzett még akkorát a föld. Feleselve, vígan kiáltoznak egymásnak ót a költők, nekik van igazuk, bennük lakik, ők hallatják minden nyelven az emberi nem igazát: halhatatlan örömét. Szerelem, fiúé, -ínyé, szeretet a jóravaló, dolgos emberek közt, forró, nemzetközi szolidaritás. Május. Május elseje. Ha kisüt a Nap május elsején, ha nem: a levegő melegszik, könnyű szele játszik a hajunkkal, kedves szárnyára veszi — a Népköztársaság útján s mindenütt a világon — boldogságra született milliók csengő énekét.
