Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-01-01 / 1. szám
BESZÉLGETÉS PATAKY LÁSZLÓVAL Az írás, a betű, a szavak, a gondolatok jelekkel való megrögzítése és mások számára való közvetítése, átadása, az emberiség egyik legnagyobb kollektív találmánya. Keletkezését pontosan sehol sem ismerik. A homály, a titok mindig felkelti az érdeklődést, és különösen felkelti a homály, amelyikről tudni lehet, hogy mögötte értelem húzódik meg a sötétben. Gondoljunk csak a megfejteden vagy megfejthetetlen írásokra, gondoljunk arra, hogy hány és hány kutató törte a fejét, hajolt éjszakánként különös jelek fölé száz és száz kísérlet során hüvelyezve a jelek értelmét, bontogatva a fátylakat. Magyarországon is van egy írás, amely már régebben felkeltette a tudósok figyelmét. Régi székely templomokban gerendákra róva jeleket találtak; a földben megcsendült az ásó, az ásó alól fémedények kerültek elő s rajtuk ugyanazok a jelek; másutt tartós festékkel falra festve ugyanazok a jelek. A szájhagyomány, amit aztán a krónikások feljegyeztek, azt állítja, hogy ezek a jelek ősi szittya írás maradványai. Rovásírásnak nevezik, mert késsel fába rótták. 1951-ben a Tudományos Akadémia kiadta Sebestyén Gyula könyvét, »A magyar rovásírás hiteles emlékei« címmel. Sebestyén tíz évig dolgozott a munkán, összeszedte a fellelhető emlékeket, megkísérelte megállapítani eredetüket. Véleménye szerint az írást a török népek alakították ki a VIII. században. 1934-ben jelent meg Németh Gyula »Magyar rovásírás« című munkája. Németh Gyula tévesnek mondja Sebestyén eredményeit. Szerinte a rovásírásnak az ó-török íráson kívül glagolita és a szamaritánus írás és egyéb elemei is vannak. A két munka tehát ellentmond egymásnak. A rovásírás eredete továbbra is bizonytalan maradt. Voltak és vannak Magyarországon néhányan, akiket a probléma továbbra is izgatott. Biztosan vannak, akik üres óráikban keresnek, kutatnak, vastag történelemkönyvek porát szívják, rajzolgatnak egy darab papírra, összehasonlítva a jeleket, bogarászva a vonások irányát, formáját, hogy a rovásírás rejtvényét megfejtsék. Pataky László gépészmérnök, egész életében szeretett őstörténettel foglalkozni. Erdélyi származású. Diákorában találkozott a rovásírás problémájáéval és azóta is foglalkozik vele. Eleinte, — mint maga is mondja —, csak a sötétben tapogatózott és többször jutott zsákutcába. Elolvasott mindent, amit a magyarság Őstörténetéről talált. Nem bánta, hogy a hivatalos tudomány elfogadja-e ezeket a könyveket vagy sem. A világ művelődésének történetét tanulmányozta, összegyűjtve egy ezerkétszáz kötetes könyvtárat. A könyvtár elpusztult. A könyvtár elpusztult, de nem pusztult el a felhalmozott tudás és nem pusztult el eleven kíváncsisága sem. Tovább tanulmányozta a rovásírásos emlékeket. Pataky László A rovásírás jobbról balra halad. Aztán egyszer rájött, hogy a betűket meg kzll fordítani, el kell kerekíteni és úgy már könnyen leírhatók. És egyszerre csak a rovásírás alól előbukkantak a latin ábc betűi. Alig torzultak valamit, olvasható szöveggé váltak. Ezt eddig senkii sem vette észre. Pedig, ha az ember ránéz a két egymás mellé tett szövegre, azonnal látja az összefüggést. A következtetés nagyon egyszerű: a rovásírás tehát a latin betűkből származott. Pataky László azonban nem elégedett meg ezzel, ősibb írásban kezdte keresni a rovásírás eredetét. Vizsgáim kezdte a hieroglifákat. Az egyiptomi feliratokat és a királyok nevét tartalmazó kartusokat. Felállította a maga hipotézisét: a magyar rovásírás közvetlenül az egyiptomi írásból származik és a Földközi-tenger vidékének első tökéletes magánhangzós rendszerű írása volt. Bécsben a Kunsthistorisches Museumban őriznek egy értékes, 23 gyönyörű aranyedényből álló leletet. Ez a híres «-Nagyszentmiklósi Aranykincs-«. Az edények közül 14-en rovásírásos jelek vannak. A tudósok megvizsgálták és azt állították, hogy ó-török nyelvű írás. Pataky László szintén tanulmányozni kezdte a szövegeket. Rájött, hogy a szövegek magyar eredetűek. Az edények Bizáncból kerültek a sarcoló magyarok birtokába. Maszudi arab tudós könyvében bizonyítékokat talált erre Pataky. Ügy látszik, hogy a titok fátyla fellebbent, A Nagyszentmiklósi kincsen ezeréves magyar írás van. Sebestyén és Németh elméleteivel szemben itt van Pataky László új elmélete a rovásírás eredetéről. Elméletének igazságát és helyeségét eldönteni nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az, hogy hírt adjunk róla és tisztelettel nézzünk munkájára, amelyet siker koronázott. Korolovszky Klári AtocAK <i *<im m AiioCi' a tevrw m# »Sikolt a harci síp-. Mfc&qm '»Kleopátra« — hieroglifákkal, alatta rovásírással és a- harmadik sorban a kikerekített írással Érdemes foglalkozói azzal a fejtetőre állított szemlélettel, amellyel bizonyos német történészek a délkeleteurópai népek történetét kezelik. A magyar történelemnek két ilyen »szakértőjével-« érdemes foglalkozni, Fritz Valjavec professzorral!, a müncheni »Süd-Ost Institut« vélt igazgatójával és Johann Weidteinnel, az egykori budapesti »Volskdeutsche Jakob Bleyer Gimnázium« volt igazgatójával, aki jelenleg Darmstadtban tevékenykedik. Valjavec néhány évvel ezelőtt meghalt, de tanítványai szorgosan munkálkodnak a nyugatnémet egyetemeken és keietkutató intézetekben. Valjavec reprezentatív művében, a »Geschichte der deutschen Kulturbeziehungen zu Südost- Buropa«-ban több mint ezer oldalon azt igyekszik bizonyítani, hogy Délkelet- Európában, így hazánkban is, a X. század elejétől a XIX. század végéig minden jelentős civilizációs haladás, kulturális vívmány német hatás eredményeként, a német példa követéseként, német utazók és telepesek közvetítésével jött létre. Szemlététére jellemző az intézet által kiadott Südost-Forschungen című folyóiratban Szekfű Gyuláról írt nekrológja. Szerinte Szelkfű azért lett nagy történész, mert mint a bécsi Haus, Hof-, und Staatsarchiv munkatársa, »korán« szoros kapcsolatba került a német kultúrával. Így »más magyar kollégájával ellentétben, széles európai látókörre tehetett szert«. Szemére hányja azonban, hogy Budapestre való visszatérése után műveiben egyre inkább a magyar nemzeti szemlélet, németellenes hangulat került előtérbe. Még jellemzőbb Weidlein» nek 1954-ben megjelent, »Deutsche Leistungen im Karpatenraum und dermadjarische Nationalismus« című könyve, amely mintegy összefoglalását adja a pángermán soviniszta német történetírás Magyarországról alkotott felfogásának. A magyar történelem eszerint nem lenne más, mint »német teljesítmények« sorozata, olyan német tetteké, amelyek lépten-nyomon beleütköznek a barbár magyar nacionalizmus ellenállásába. Mint bevezetőjében Írja: »... bár a keleti magyarokat a németek ezer évvel ezelőtt bekapcsolták a nyugati kultúrkörbe, a magyarok még mindig nem tudtak megszabadulni »keleti« vonásaiktól, nem tudtak a germán Nyugathoz hozzáidomulni, európaizálódmd.« Nincs módunk és tehetőségünk az egész magyar történelmen végighaladva bemutatnunk Weidlein könyvének állításait. Művének fő vonala az a pángermán álláspont, hogy a magyarság minden problémájának, történelmi kudarcának a germán kultúrkörhöz való hiányos csatlakozás az oka, ezért nem vált teljessé európaizálódása, az »Anschluss an Europa«. A »nyugat-magyar«, Weidlein felfogásában, az, aki a magyar történelem bármely korszakában labanc szerepet játszott, vagy a magyar nép kultúrája, függetlenségi törekvései, szabadságharcai iránt legalábbis közömbös volt. A »kelet-magyarok« a kurucokkal, a szabadsághősölkkel,1 a magyar nép és a magyar történelem legkiválóbb fiaival azonosak. Weidlein nem riadt vissza személy szerinti megrágalmazásuktól. A Bocskay, Bethlen, II. Rákóczi Ferenc vezette magyar szabadságküzdelmek szerinte a Habsburgok jobbágyvédő politikájával szemben folytatott magyar földesúri harcok voltak. Nem »nemzeti« okokból lángoltak fel, hanem azért, hogy a nemesek újra rabságba hajthassák azokat a jobbágyokat, akik a királyi udvarnál mindig védelmet találtak. Csak azt a tényt nem magyarázza meg, miért alkották akkor a népi tömegek ezeknek a szabadságküzdelmeknek a derékhadát? Rákóczi Ferencet egyébként egyszerűen »török ügynökinek minősíti. Weidlein könyvének hatodik fejezete »Ungarns glücklichste Jahrhundert«, tudniillik a XVIII. század. Az első alfejezet: »Die deutsche Kolonisation« szinte jelképes. A XVIII. század »boldogságával« szemben a XIX. század szerinte »nagy visszaesést« hozott. Kossuth Lajos, Weidlein szerint, a »legszélsőbb Kelet« képviselője, őt a változatosság kedvéért azzal vádolja, hogy orosz ügynök volt, a cárnak kínálta fel a koronát. Nagy gyűlölettel ír Weidlein Petőfiről és Adyrói. Petőfi kurucszemlélete »nagy veszélyt hozott a magyarságra«, Ady pedig németellenes verseivel tágra tárta a keleti befolyás kapuit, a románokkal, szerbekkel és a többi kelet-európai népekkel való összefogást hirdette az »európai szellem« ellen. Könyvének végső következtetése, hogy a magyarságnak fel kell számolnia keleti-kuruc tradíciót. Ennek azonban alapfeltétele, hogy a magyar történetírás, a szépirodalom és a közvélemény elismerje a németség, illetve a magyarországi németek kulturális teljesítményeit »Dem Deutschtum zur Ehr und Ungarn zum Nutz«, »a németek dicsőségére és a magyarok hasznára«, Szerintünk viszont a magyarság számára hasznosabb s a németség számára dicsőségteljesebb lenne, ha a hamisításoknak és a torzításoknak ezt a halmazát nem neveznék történetírásnak' Petltfí Tibor Szentendrén, a Görög utca sarkán megnyílt a patinás város legúfabb vendéglője, a »Görög Kancsó-. Az Ízlésesen berendezett kiskocsmában eredeti görög receptek szerint készült ételeket szolgálnak lel. A képen a -Görög Kancsó- kiskocsma, előtérben a cégérrel Egy kitűnő művészházaspár, Breznay József és Gánóczy Mária nagysikerű kiállítást rendezett a Csók Galériában. Művészetében fordulópontot jelentő képeit itthon a Kultúrkapcsolatok Intézetében mutatta be (1958) és ekkor kapta a Csók-érmet is. Képeinek izzó színei lenyűgözően szépek, varázslatosak; látásmódja eredetiségével gazdagon hat. A feleség, Gánóczy Mária műveiben az érzelmek finomsága domborodik ki; festészeti eszközei hangulatosak. Felső kép. Breznay: Bogáncsok Alsó kép. Gánóczy: Gyermekbál December első napjaiban még nyárias melegben sütkéreztek a kicsiny ek, azután mégiscsak leesett a hó. Íme, az első -fecskék» kóstolgatják a havat a hegyekben
