Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-03-15 / 6. szám

Meghalt Csokonai László

a Bécsi Magyar Kultúr- és Sportegyesület ügyvezető alelnöke

A sajtótudósltók nagy érdeklődéssel hallgatják Horváth Béla és Vámos Imre beszámolóját

Svéliefyij'zMc icodaíud cefaéuy,u*íístoU&z

Vajda László, a Bécsi Magyar Kultúr- és Sportegyesület vezetőségi tagja búcsúztatta és többek között ezeket mondotta az örökre eltávozott barátról, honfitársról:

»Csokonai László az üldöztetés elől menekülve hagyta el szeretett hazáját és talált új otthonra Ausztriában. Amikor 1945- ben Ausztria felszabadult, az ausztriai magyarság összefogását tűzte célul maga elé. Meggyőződése volt, hogy az ottani magyarság hivatott a két nép közötti barátság fejlesztésére, ápolására. Még halálos betegen is minden érdekelte, ami élete legfőbb tartalmával összefüggött.«

»Derék, hű polgára lett új hazájának. De sohasem felejtette el magyarságát, sohasem halványodott el benne népe szeretete. Tudta, hogyha itt az osztrák néppel harc,ű együtt egy jobb sorsért, ugyanakkor küzd a magyar nép jóvoltáért is.«

Beszédét azzal a fogadalommal fejezte be, hogy az ő szellemében igyekeznek tovább munkálkodni az ottani kis magyarság s a dolgozó nép érdekében.

Csokonai László a bécsi magyar kolónia egyik március lS-1 ünnepélyén mondott beszédet

Néhány héttel ezelőtt a televízió irodalmi quiz-műsorában a rejtvényfejtőknek a magyar drámával összefüggő kérdésekre kellett válaszolniuk. Különféle talányok szerepeltek ebben, a »Bánk bán«-ból, »Az ember tragédiájár-ból, a Csongor és Tündé»-ből. Körmönfont feladványokból kellett rájönni arra, hogy ez vagy az a jelemzö eset Gárdonyi Gézával, Molnár Ferenccel vagy Hunyady Sándorral fordult-e elő. A műsor befejeztével sok nézőben valami furcsa, kielégítetlen érzés maradt vissza. Nem kellett túlságosan mélyre ásni sem a rejtvények bozótosában, sem a nézők lelkében ahhoz, hogy ennek magyarázatára bukkanjunk. Az egész műsorban egyetlen olyan dráma szerepelt, amely az utóbbi tizenöt esztendőben született; Illyés Gyulának a Kossuth—Görgey ellentétet feldolgozó »Fáklyaláng«-ja.

Ebből persze szerteágazó és egymásnak ellentmondó következtetéseket lehetne levonni. Pozitívat és negatívat egyaránt. De talán ne foglalkozzunk most következtetések levonásával, sem pedig tetszetős, de nem eléggé megalapozott elméletek konstruálásával. Szorítkozzunk mindössze egyetlen megállapításra: a tény figyelmeztet a magyar kultúra jelenlegi helyzetének néhány ellentmondó vonására.

Az európai átlag felett

Semmi különösebben új nincs abban, hogy a magyar nép kulturális színvonala az utóbbi évtizedben, s különösen az utóbbi években szinte hihetetlen mértékben emelkedett. Az általános kultúrszínvonalat befolyásoló tényezők közül mindenekelőtt a közoktatást kell említeni. Nemrégen az Apáczai Csere Gyakorlógimnázium igazgatója UNESCO- ösztöndíjjal három és fél hónapon keresztül tanulmányozta a francia, belga és svájci oktatási módszereket és pedagógusképzést. Megállapításai szerint a magyar oktatásügy szervezettségében eredményeiben s a szűkebben vett neveléslélektan és összehasonlító pedagógia tekintetében egyaránt az európai átlag felett van. De alátámasztható ez néhány mennyiségi adattal is. Jelenleg csaknem 1 400 000 leány és fiú tanul az általános iskolákban, és ez a szám a következő néhány évben még tovább növekszik. Az alsótagozatú tanulólétszám 1962/ 63-ban lesz a legmagasabb, mintegy 800 000, a felsőtagozatú tanulók száma pedig az 1966/67-es oktatási évre éri el tetőpontját, körülbelül 730 000-es létszámmal. A nyolcadik osztályt végzők száma, amely jelenleg 126 000, az ötéves terv végére mintegy 150 000-re emelkedik. Itt meglehetősen nagy problémát jelent a pedagógushiány. Bár a pedagógusok száma összehasonlíthatatlaÜdvöz légy hazám, emberek országa

A két hazatért író az újságírók kérdéseire válaszol

(Novotta Ferenc és MTI felv.)

Horváth Béla (lent) és vámos Imre (lent) emlgráclós éveik tapasztalatairól beszélnek

Egy ember áll a tenyérnyi dobogón. Horváth Béla, hazatért, emigráns költő. Bozontos, dús szemöldök, villogó tekintet, széles gesztusok: ő maga is élvezi pergő és szellemes mondatait. Egyszerre elborul az arca, elcsukldk a hangja, csupa könny a szeme: »A gyermekikort nem lehet kidobni magunkból, és a költő ezerszer jobban érzi a gyötrelmeket, hiszen azért költő... Nem tudtam elfelejteni a Röppentyű utcát, a Rákospatakot... Ehhez a néphez tartozom, vissza kellett adnom a dalt, amit a néptől kaptam.«

És szinte csak önmagának mondja: »Mit kerestem azok között, akik ellenségei az én népemnek ... Csak azt sajnálom, hogy nem élőbb tettem meg.«

Tizenhét évig járta e földrészt, Európát kereste. Németországból, ahol amerikai fogságba esett, gyalog ment Rómába. Bebarangolta az egész nyugatot, volt »poéta angelicus« — angyali költő — és felesleges ember az embertelenségben, ötvennégy éves. Hazajött. Otthont szeretne az elherdált évek után, életének értelmet, hazát és olvasókat. Mert megnémull a költő hazátlan ul.

Vámos Imre jóval fiatalabb. 1948 őszén hagyta el Magyarországot, 20—21 éves volt akikor. Az emigrációs vargabetű után most újra itthon van. Miért?

»Az emigráns sors nagyon nehéz. A menekült téren és időn kívül él. Menekült írónak lenni különösen kínzó. Nincs magyar irodalmi közvélemény, nincs igazi közönség A közeg, amelyben él', idegen. Munkája nyersanyaga, a nyef.v, nem táplálja, és ő sem gazdagíthatja többé.«

Svájcban, ahol építőmunkás volt, csináltak egy kis folyóiratot. Aztán hat év a Szabad Európa Rádiónál. Marakodás. Földesurakkal, bárókkal, volt horthysta tisztekkel. A folyóirat — a »Látóhatár«, amelyet lelkesen csináltak, és ameCy — képletesen szólva — egyre sötétebbé vált. Dolgozott nyomdában, volt újságkihordó. Végül elfogyott a levegő, veszélybe került a puszta lét is. »Mi választottuk ezt a sorsot, logikus következménye volt az útnak, azt kaptuk, amit megérdemeltünk.« Emigránsok.

Röppennek a kérdések. »És itthon?« Szabadkoznak: »Mindössze 16 napja jöttünk haza. A benyomások összefolynak. Csepel, gyorsvasút. A Valériatelep helyén a József Attdla-telep. Modern, ragyogó házak. Dunaújváros, ami a határon túli ellenséges sajtóban és rádióban mindig elrettentő példaként szerepelt, botránykő és szégyenfolt — nagy és kellemes meglepetés ... Az emberek többsége barátian fogadott minket. Volt persze olyan is, aki nem értette, miért jöttünk haza a gazdag nyugatról. Ezeknek készséggel megadtuk müncheni gyűlölt albérleti szobánk címét... A poCitikai emigráció béka-egér harca, amelyet oly fontosnak hittünk odakint, valódi és nevetséges méreteire zsugorodik itthon:, és már nem érdekes.« A múlt, a sok izgalom, még zsong, de az egészséges figyelem már a jövő felé fordul. És a jövő?

»Szeretnénk beilleszkedni az itthoni életbe, kiadni könyveinket, megismerni népünk új életét, és azt ábrázolni, megírni, ahogy ez dolga annak, aki író és magyar.«

Horváth Béla első, most készülő itthoni versének címét halkan mondja: »Udvöz légy hazám, emberek országa«. Sz. M.

nul magasabb a háború előttinél, hiány van még szaktanárokban.

Rendkívül jellemző a felnőttoktatás kiszélesedése. A kérdésről ez év januárjában országos értekezleten tanácskoztak. Ezen a többi között megállapították, hogy az utóbbi három évben több mint háromszorosára, 50 000- ről 170 000-re növekedett az általános és középiskolák, illetve levelező tagozatain tanúlók száma.

Érdemes itt utalni az új költségvetés néhány számadatára is. A mostani költségvetési évben kereken hatmilliárd forintot fordítunk oktatásra, művelődésre és a művészetekre. Ennek az öszszegnek 30 százalékát kapják az általános iskolák. 1961-ben például állami költségen épült 600 tanterem, részben állami támogatással és társadalmi munkával 16 7, és tisztán társadalmi összefogásból 65. Az iskolaépítésnek ez az üteme nem jelent kevesebbet, minthogy4 ilyen tekintetben is az átlag európai színvonal fölé kerültünk.

554 millió könyvekre

Vagy nézzük a művelődési házakra fordított összeget. Ez ebben az esztendőben 74 millióra emelkedik, de az állam kész további áldozatra, ha a falvak a maguk erejéből vállalkoznak a költségvetésben nem szereplő művelődési otthonok építésére. Imponáló mértékben növekedett a könyvvásárlás. Két évvel ezelőtt az ország 140 millió forint értékben vásárolt könyvet, 1961-ben már 554 millió forintot tett ki a könyvekre költött öszszeg. Ennek egynegyed részét a falu vette meg.

Vagy hadd ismertessük a Déryné Színház eredményeit. A színház — egyesek még mindig Faluszínháznak nevezik — 21 ezredik előadása felé közelít, eddigi nézőinek száma meghaladja országunk összlakosságának felét.

Ahol megtorpanás tapasztalható

Mindezek után mégis szembetalálkozunk az irodalmi quiz-műsor problémájával: az egyetlen új magyar darab rejtvényszereplésével. Pedig csupán az 1961-es évben 19 új magyar darabot mutattak be színházaink. Köztük nem egy szép közönségsikert aratott. Az új költségvetésben az állam 167 milliót irányoz elő a színházakra. Ennek ellenére úgy tűnhet, mintha a színházakkal nem lenne minden rendben. Bizonyos megtorpanásnak lehetünk tanúi.

A viszonylag kisebb látogatottság részint azzal magyarázható, hogy amíg 1951- ben Budapesten 10, vidéken 7 színházi társulat működött, addig 1961-ben Budapesten 14, vidéken pedig 15 színház állt a művelődni, szórakozni vágyó közönség rendelkezésére. A magyar színházak 1950-ben kereken 6000 előadást tartottak, mintegy két és félmillió néző előtt, 1960-ban már 12 000-nél is többet, és ezeket az előadásokat ötmillió néző tekintette meg. Kielégítően fejlődik a műkedvelő művészeti mozgalom is. ♦

Ezek a számok lendületes fejlődésről tanúskodnak és éppen a legköltségesebb kulturális igény növekedésének tükrében mutatják, milyen széles bázisra támaszkodhat már a magyar színpadi művészet. Voltaképpen nem lehet tehát problémáról beszélni, legfeljebb a fejlődés lendületének átmeneti csökkenéséről, és a televízió által mindenütt okozott közönség-lemorzsolódásról. Ugyanakkor azonban a nézőpont torzulására mutatna, hanem vennénk észre, hogy bizonyos városi és falusi rétegeket a célravezető formák felkutatásával és a szervező munka megjavításával még meg kell hódítani az új, hazai és külföldi irodalom számára.

Az ellentmondás feloldása

A helyzet vizsgálata azonban végső fokon más következtetésekhez vezet. Talán azt lehetne mondani, hogy a kulturális érdeklődés szélesebb skálájú, mint az alkotók által megfogott témák, így tehát ebben bizonyos egészséges kielégületlenség tükröződik. Az általános kulturális színvonal mintha gyorsabban nőtt volna, mint a művek színvonala, ennek pedig olyan igényesség a következménye, ami kikerülhetetlenül mélyebb, s bizonyos értelemben problematikusabb kérdések felvetésére kényszeríti az Írókat. Végül a külföldi és hazai klasszikusok példa nélkül álló népszerűsége és elterjedtsége sokkal csiszoltabbá tette az átlagolvasó ízlését, s ez a tény hatását tekintve, szükségszerűen ugyancsak pozitív irányban befolyásolja máris az írói alkotásokat.

A televízió quiz-műsorának szerkesztője nyilvánvalóan azért nem szerepeltetett több új magyar drámát a rejtvények között, mert sejtette, hogy ezeket a színműveket a televízió rendkívül széles és vegyes nézőközönsége nem ismeri a rejtvényfejtéshez szükséges színvonalon. Az általános kultúrszínvonal növekedése egyrészt, másrészt az a tény, hogy az új magyar drámákat viszonylag szűkebb körben ismerik, olyan ellentmondás, amely — amellett, hogy elgondolkoztató — egyben biztató is. Benne rejlik az ellentmondás feloldásának, az ellentétek magasabb egységének minden szükséges tényezője, az a szintézis, midőn a színház — Brecht szavaival — tényleg szószékké válik, ahonnan eszméket sugároznak és ahol gondolkodásra és cselekvésre késztetik a nézőket. Pethő Tibor