Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-11-15 / 22. szám
A vendégek egy csoportja Szombathelyen a rokonokat várja A burgenlandiak Kőszegen, a határállomáson A magyar határőr kinyitja a sorompót és az osztrák autóbusz átgördül a határon. Mosolygós arcok tekinitgetnek ki az üveg!mögül. A kocsi megáll. A határőr tiszteleg ... Kőszegen, a határállomáson októberben kora reggelenként már deres a fű. Amint ráragyog a nap, olyan a kép, mintha ünneplő ezüstpalástot öltött volnala völgy... Nyílik a kocsi ajtaja és egymás utáni lépnek magyar földre a vendégek. Burgenlandiak, valamennyien a Szabadság Kultúr- és Sportegyesület tagjai. A kis csoport)— huszonnyolcán vannak mindössze — Magyarországon élő rokonok látogatására érkezett. A honfitársakat a Magyarok Világszövetsége képviselője fogadja, mint vendéglátó házigazda. A vendégek kérdéseinek özöne záporozik: — Mikor indul vonat Vasszilvágyra? — Hogyan lehet a leggyorsabban eljutni Cell-dömölkre? A burgenlandiak ugyanis csak víkendre érkeztek. Valamennyiük rokona, testvére itt él Kőszegen, Szombathelyen, vagy valamelyik Vas megyei faluban. Sürget hát az idő, hogy ki-ki mielőbb láthassa szeretteit. Pedig sok lenne a mondani-, kérdeznivalójuk. A csoport vezetője, Ritter Frigyes, a burgenlandi népi tánccsoport szereplése felől érdeklődik. A tánccsoportot a győriek hívták meg vendégszereplésre. A huszonöt tagú művészegyüttest és az öt tagú zenekart Selbner Ferenc, a Burgenlandi Népi Tánccsoportok Szövetségének vezetője kísérte hazánkba. Nagysikerű esten mutatkoztak be Győrött a József Attila Művelődési Otthonban. Felléptek az ősi Pannonhalmán. Találkoztak magyar fiatalokkal. Voltak városnéző sétán Budapesten. — Nagy sikerük volt a táncosoknak — újságolja a Világszövetség képviselője a burgenlandiaknak. Imre Klárát az érdekli, hogy milyen új könyvek jelentek meg. Hét esztendeje ugyanis ő az egyesület könyvtárosa. És az ötszáz kötet könyv bizony többnyire olvasók kezében — van... A könyvtáros különben Körmendre utazik a bátyjához, aki nyugalmazott tanító. Üzenetet hoz az édesanyjuktól. A néni nyolcvannégy esztendős. Nagyon szeretné látni a fiát. Fett Lenke Vasszilvágyra igyekszik. Ott született az édesanyja. — Meglepetésszerűen érkezem — teszi hozzá —, nem Várnak. De ki tudná elszámolni, leírni valamennyi kedves vendég úticélját, óhaját, örömét? Hiszen hazajött az édesanyjával az alig öt esztendős Jaritz Marika, aki Körmendire utazik látogatóba a nagynénihez, akit még soha életében nem látott. A 13 esztendős Grőf Annamária az édesanyjával A celldőmőlkl unokaöccs és Balázs Gyula bácsi (Novottá Ferenc felvételei) Itt van a 13 esztendős Gróf Annamária. De együtt érkezett a csoporttal Balázs Gyula is, az idős földműves, aki Celldömölkre iparkodik a testvéréhez. Az unokaöccs vasutas. Szombathelyen várja, hogy Celldömölkre kalauzolja. Néhányan a rokonok közül elutaztak a vendégek elébe Kőszegre, a többieket Szombathelyen várják. És alighogy megölelik egymást, nem is azt kérdik: „Meddig maradtok?" De inkább azt: „Miikor jöttök legközelebb?” A legtöbben majd karácsonyira. Akkor hosszabb ideig maradnak, mert itt töltik az ünnepeket és a Szilvesztert is. Tehát a viszontlátásra: karácsonykor... (j) Amikor az »akasztott* emberrel találkoztam, sötétkék nyakkendőt viselt fehér csíkokkal és halványzöld inget. Bevallom, ez az összeállítás egyáltalán nem tetszett nekem, de gondoltam: az ember halála után nyilván nem sokat ad a divatra. Nem is firtattam ezt a témát, inkább a »néhai* hogyléte iránt érdeklődtem. Egész idő alatt ugyanis, amíg az »akasztott* — teljes nevén Zachovay István — wolverhamptoni emlékeiről mesélt, folyvást azon törtem a fejem, hogy valaki mennybemenetele után hogyan tarthatja 84 kilós súlyát, és egyáltalán mitől olyan vidám. Aztán rájöttem, kár ezen annyit elmélkedni, Pista bácsi, alaptermészete ilyen derűs. Jóízű történeteket idéz az angliai, wolverhamptoni magyar klub életéről, ahol nagy népszerűségre tett szert vidám természetével, no meg a felesége magyaros főztjével. Dekát — mondja — nemcsak a gyomor és az öblös torok létezett, mint a klub vezetője, törődött a szellemiekkel is és büszkén mesél a filmvetítésekről meg a 700 kötetes könyvtár felállításáról, meglátják majd a klubtagok, egy szép napon lesz az ezer is. Sok mindenről beszámol még ez a... ez a szerencsétlen ember, aki talán nem is tudja, amit hónapokkal ezelőtt elhíresztelt róla valaki odakint, hogy milyen sors várt rá, amikor hazajött Magyarországra, hogy 6 már nem létezik, 6 egy szabályos halott, öt tulajdonképpen mindössze két hétig hagyták futkosni itthon, hadd örüljön az életének, aztán hopp, felkötötték. Nem is állom tovább, nem tudom magam türtőztetni, hát nem szörnyű? itt ül előttem egy épkézláb ember, a kőbányai Elektroszerviz Vállalat megbecsült tekercselő szakmunkása (három napra rá, ahogy hazajött, üzentek érte, jöjjön Pista bácsi, jöjjön vissza hozzánk...), szóval itt ül előttem... vagy csak a szelleme? Meg is kérdezem tőle. — Igen, hallottam róla — ne vet jóízűen — hallottam, egy barátom hozta a hirt, pár hónappal utánam, a tavasszal érkezett vissza. Kint dolgozik Csepelen az autógyárban. Nagy futballista, az NB II. lelkes tagja. A Fucskár. Tőle tudom, hogy kint meg is könnyeztek. Nos, üzenem azoknak, akiket illet, hogy az akasztáshoz képest egész jól bírom magam, vagy tetszik tudni mit? Tessék megírni, hogy az akasztás után szaladtam ki a meccsre, kedvenc csapatom mérkőzésére, hogy kicsit vigasztalódjam. Aztán hirtelen elszomorodik ez a vidám ember. — Bár inkább felakasztottak volna! — sóhajt nagyot. — Miért? — Mert a Fradi kikapott! — nádi — (Bejj&Lgjtiís az „akajztatl” emíwmí Pista bácsi, a wolverhamptoni magyar klub hazatért vezetője (középen) munkástársaival az üzemben (Novotta Ferenc felvétele) 5 * T
