Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-11-01 / 21. szám

AZ AMSZTERDAMI VÁROSI MÚZEUM GRAFIKAI GYŰJTEMÉ­NYÉNEK 100 MESTERRAJZÁT A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN MUTATTÁK BE. A KIÁLLÍTÁSON, AMELYET POQÁNY ö. gABOR, A NEMZETI GALÉRIA IGAZGATÓJA NYITOTT MEG/ MEGJELENT DR. JOHAN HUIBER ZEEMAN, A HOLLAND KIRÁLYSÁG BUDA­PESTI RENDKÍVÜLI KÖVETE ÉS MEGHATALMAZOTT MINISZTERE Pogány ö. Gábor megnyitja a kiállítást, mellette balról dr. Johan Hulber Zeeman és felesége Jan van de Capelle: -Vltorláshajék­/ /f4 Adám könyvet írt. Adóm nagyszerű ala­kítója, Básti Lajos könyve (»Mire gon­dolsz, Adám-«), most jelíent meg, s már sehol sem kapható. Mi a siker titka? Bt­•Az ember célja: a küzdés maga4«.. . vall, amely azóta is tart. Básti, Adám szerepében, tizenöt év óta lép a közön­ség elé a Nemzeti Színházban. Mi adta kezébe a tollat? Alig­hanem könyvének kezdő mondata: «Szívből szeretem és mélységesen tiszte­lem Madáchot.« De­kát ez a ceruzarajz nem készül könyvis­mertetésnek. Én inkább a mű­vészről, az emberről szeretnék beszélni. Húsz év óta látom színpadon ezt a rend­kívüli színészt. Meg­vallom, egykor in­kább azt éreztem: Bolyai című drámá­­/ jóban az öreg Bo­lyait. Nagy egyéniség; s hogy gondolkozó, töprengő művész, az alakításaiból éppúgy kiderül, mind ebből az izgalmas könyv­ből is. ö maga így vallott nemrég az írásról: — Nykigtalamít és idegesít az üres pa­pírlap. Rettentő fele­lősség írni. Akkor érzi az ember igazán, amikor nekikészülő­dik, hogy leüljön a munkaasztalhoz. Gyötrődés minden mondat: hogy való­ban olyan legyen, Básti Lajos otthon, dolgozószobájában (Féner Tamás felv.) zonyos, hogy a ked­velt, népszerű színész neve is vonzerő; ám a siker azóta még nagyobb, amióta el is olvasták, nemcsak megvették a könyvet. Mindig érdekes, ha a színész beszél az al­kotásról. Básti Ma­dách remeikének hő­séről, a maga alkotói küzdelméről vall eb­ben a könyvben. Régen is megtör­tént, hogy színészek (vagy az ő nevükben toliforgatók) könyvet írtak; ezek legtöbbje azonban olcsó siker­hajhászás volt. Básti mondatai között sok­kal inkább kirajzoló­dik az alkotó mű­vész, mintha önélet­rajzi regényt írt vol­na. Arról a »tizenöt éves, szép csatáról« nagyszerű külső, és gyönyörű, olykor túl­ságosan is gyönyörű orgánum. Láttam Adómnak is, először 1947-ben. Furcsamód akkor nem is a drá­mai hőst vettem ész­re elsőül, hanem a jellemszínészt. S né­hány esztendővel ké­sőbb, Osztrovszkij Viharjának Tyitov­­szerepében csodála­tosan mély lélekrajz­­zal, pompás karak­terábrázolással kel­tette életre ezt az el­hullott, volt-embert. Egyszeriben a legna­gyobbak közé került. Láttam modern drá­mában. láttam Sha­­kespeare-ben, kitűnő Higgins tolt és ra­gyogó Oidiposz, s most is játssza Né­meth László A két amilyennek lennie kell. Ilyenkor minden ürügy jó arra, hogy még egy perc hala­dékot adják magam­nak: egyszerre taszít és vonz a papiros ... Nos: alighanem ez a színész vallomása is. Érdemes volna egyszer összevetni le­írt mondatait a szín­padon elmondott szö­veggel. Básti így ké­szül szerepre is, írás­ra is. — Egyetlen hamis hangsúlyért, egyetlen »elkent« mozdulatért is idegeskedem... — az 6 szavai ezek, a színész munkájáról. S ezt érezni a köny­vében is. Ezt a mű­gondot, ezt az aláza­tot. E kettő nélkül nincs alkotás. Olvasom, hogy Básti Lajos újabb könyvekre gondol. Szophoklész Oidipu­­sáról is terveket for­gat magában, meg­írandó a színész ké­szülődését erre a gi­gászi szerepre. S itt III. Richárdról is val­lani szeretne, s gon­dol arra is: Schiller Ármány és Szerelem című drámájában a kancellárt is. Ferdi­­nándot is alakította — erről a két szerep­ről és a drámáról is vannak elképzelései. Higgins tanár urat tíz év óta játsza — erről is volna hát mondandója. És ter­mészetesen az öreg Bólyairól, parádés szerepéről, meg Né­meth Lászlóról, s az előadásról. Nagy tervek. S még nagyobb is van: novelláskötetre is ké­szül — ezt ugyan ví­vódva, szinte restel­kedve mondta el, de aki olvasta ezt a könyvét, aki ismeri a színészt, nyugodtan hihet benne: ebből is kikerekedik valami. Íme. a színész, áki ír. S mert színész­ként ismeri az el­mondott szó felelős­ségét, íróként ismeri a leírt szó felelőssé­gét is. S ez nem is lehet másként. Aki látta Oidipuszát, vagy az öreg Bolyai­­ját — anélkül, hogy az ábrázolt alakok­ban észrevenné a birkózást, a küzdel­met. pontosan tudja: milyen sok éjszakai töprengés, tanul­mány, rtefkifeszülés rejtezik az egy tömb­ből faragott figurák mögött. Vágyai és tervei is azt jelzik^ Básti La­jos olyan művész, aki nem állja az olcsó hatásokat. A küzdel­met annál inkább. Ezért is olyan kitűnő Adám és ezért oly izgalmas a könyve, amelyet Adómról írt. ö komolyan veszi Madáchot: »Az em­ber célja a küzdés maga.« Az eredményről pedig vallhat min­den este a közönség. Demeter Imre Két nap meglehetősen rövid idő. Ahhoz mindenképpen kevés, hogy megismer­ni lehessen belőle egy országot, egy né­pet. Bizonyos dolgokra azonban mégis bő­ven elegendő. Arra* hogy kiderüljön, a látogató és a vendéglátó között a kötele­ző udvalósságnál több Is lehetséges; ba­rátság. Hogy mindketten békeszerető, egy­más megértésére és megismerésére törek­vő emberek. tgaz, ehhez nem Is szükséges két nap — két őrá, két perc Is elegendő. Legalábbis, ez volt a véleményük az Osztrák—Magyar Baráti Társaság tagjainak, akik legutóbb, október közepén, a hét vége két napját Magyarországon töltötték. Volt közöttük olyan, aki már nem először járt nálunk, de többen először, alig titkolt kíváncsiság­ig és lehetséges, nem minden szorongás nélkül. Hiszen jóllehet oly közelről jöttek, a rágalom és rosszindulat még szomszé­dok közé Is szakadékot tud verni. Nos, két perc elegendő volt hozzá, hogy lássák és megértsék: egy nyugodt, egészséges kö­rülmények között élő és dolgozó ország földjén járnak. A két nap — a maga rö­vidségében is teljességre törekvésével — már csak a példákat, adatokat szolgáltat­ta hozzá bizonyítékul. Jártak Veszprémben, ahol a művészet­történész professzor a szakértő szemével nézhette és vizsgálhatta a műemlékeket, s a nemrégen Lourdes-ban járt vallásos Idős hölgy a székesegyházba^ viszontlát­hatta a lourdesi szűz képét. Jártak Héví­zen és a keszthelyi Helikon-könyvtárban, s az ebédnél, hosszas vitát folytattak ar­ról, hogy az idegenforgalom milyen esz­közei vonzanák legjobban az osztrák dol­gozókat a Balaton mellé. Szüreti ünnep­séget néztek végig Sármelléken, és »mel­­. ...a« a kultúrházat Is, amely őszintén szólva, egyáltalában nem volt különös. Amolyan »átlagos« kultúrotthon, amilyen számtalan van az országban, de saját, másfélezer kötetes könyvtárral a két és É félezer lakoshoz, tánccsoporttal, művelő­dési szakkörökkel — és egy Irodával, É amelynek falait elborítják a kultúrálta versenyeken, találkozókon szerzett okleve­lek, jutalmak. Egyik hely és egyik élmény sem volt rendkívüli — de ezúttal talán éppen ez volt a jő. Mert a látogatók, miközben jól érezték magukat, szórakoztak, egyben vé­­azt is tápasz falhatták: egy ország, egy mindennapjának tanti i. s a Kar&t« legfőbb övvel A lármcllékl tánccsoport Városnézés Keszthelyen (Novotta Ferenc felvételei) ak merni egymást. Béos közel van, Auszt­ria szomszéd. Rengeteg a közös emlék, a kulturális hagyomány, s a Körút házat sem keltenének feltűnést a Majla Hilf** Strassen. Mint ahogyan a sármelléki bor hevületében elmondott béosl vicc lehe­tett volna pesti is — s ha két nép hum rokon, már az sem csekélység. »Hogy a barátság tört útján marad­junk...« mondja egyhelyütt Shakespeare. Nos, az osztrák és magyar nép barátsá­gának útját már a szomszédság törte fel a történelemben. A ml közös gondunk most már csak az, hogy gondozzuk jól ezt Ez a látogatás sikerrel tette. Kö­tött). /k \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents