Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-11-01 / 21. szám
Nógrádmegyeren népfőiskolára járnak az öregek, lllemtanfolyamra a fiatalok, a legifjabbak pedig zenekart hallgatnak Még néhány perc, és megkezdődik a TV-müsor a molványi művelődési házban. Lent: a Nőgrád megyei Dejtár községben forgalmas a művelődési ház könyvtára. Varga Mártonná, az egyik legszorgalmasabb olvasó £$W lót KiS fAWfíAN Tizenkét esztendeje, amikor először jártam Molvány községben, nem vezetett ide köves út, nem volt itt villany, sem kultúrház, sem járda. Egy kilométernyire a Szigetvár—barcsi országúitól olyan magános, olyan megközelíthetetlen volt ez a kis falu, mintha csak vesztegzár sújtotta volna. Emlékszem, vagy tíz éve lehet, hogy a Pécsi Szénibányászati Tröszt egy fónyeslángú Maxim-lámpát ajándékozott a községi gazdakörnek, hogy világánál a hoszszú téli estéken is tanulgassanak, beszélgessenek a gazdák. Mekkora örömet hozott ez az egy szál lámpa ebbe a községbe! Valóságos küldöttség várta az országút szélén, ahonnan a falu félé vezető dűlő elágazott, valóságos diadalmenet volt az útja a két házsor között ... Akkor, I960 telén első ízben hosszabbodtak meg a molványi esték. És azóta történt-e valami? A barcsi műútról kövesútra térek. A faluba érve megfiatalodott házakat látok, pedig a nap már rég lenyugodott. De — villanylámpák világítanak az oszlopokon, barátságos fény szűrődik ki a házakból is. Cipőm sarka betonjárdán kopog, és nem is szólóban, melllettem, előttem, mögöttem jónéhányan igyekeznek láthatólag egyazon cél felé. A cél: a művelődési ház. Ha nem nyitnának be a többiek, elmentem volna mellette, hiszen odabenn sötét van. No, persze, gondolhattam volna! A televíziót nézik. Legalább hatvan a n szoroskodnak a kicsiny teremben, hatvanan, a Molványt lakó 450 lélek közül! ' A televíziós készülék mellett hatalmas rádió, lemezjátszóval és magnetofon-készülékkel. Igaz ugyan, hogy rádiója otthon is van mindenkinek, de együtt mégis csak más. Ha tánczene szól, akár bált is rögtönözihetnek; ha előadás van, vitatkozhatnak utána; vagy ha úgy tetszik, sakkozhatnak, kártyázhatnak, fársasjátókozhatnak is közben. Kilépek a sötétből a kivilágított utcára, és találomra bekopogtatok egy kapun. Fekete Sándorék portája kívül még vakolatlan, belül azonban szemrevaló, két városias, háromablakos szoba és tágas konyha. Fekete Sándor bácsi, a gazda, az asztalra könyökölve olvas, Dumas egyik regényét bújja. Panaszkodik; — A 'könyvtárban csak 450 kötet van, igaz, ezekét időnként cserélik a járási központban, de hát lehet ennyiből válogatni?! Én magam Szigetvárra járok könyvért, de ez mégis kényelmetlen, igaz? Mert én egy este elolvasok egy ilyen vékony kötetet, mint ez! Fodor Gézáné, a község »»tanító nénije« a könyvtáros. Nála vizitálök ezután, hadd halljam, hányán olvasnak ebben a faluban, ahol annak idején, tizenkét esztendeje, még ritka vendég volt a könyv? — Hetvennégy olvasóm van — mondja Fodorné — de ez nem azt jelenti, hogy csak ennyien olvasnak a faluban. Akárcsak Fekete Sándor Ibáasi, aki ide küldte, sokan beiratkoztak a járási könyvtárba is. — És aM nem ölvas, és televíziót sem néz, az ágyba bújik napnyugtával? Fodorné nevet, tiltakozik: — Talán néhány igenigen öreg ember... De a többiek ... Nézze, él itt néhány művész: egy Kovács nevű fiatalember, nylonszálból, raffiából gyönyörű, szili es. üvegfonatokat köt; egy másik, a tanács hivatalsegédje, farag. Csontot, fát,, szárút... Kupák, cigarettadobozok, kürtök, szobrok kerülnek ki a keze alól, igazi remekművek. És nemcsak ebben a faluban van jónéhány tanítványa, hanem még Szigetváron is. Azután; tizenöt-tizenhat fiatalember színjátszócsoportot szeretne. Nemrégiben hoztam nékik nyolc színdarabot Szigetvárról. A Bor-t, a Buborékok-at, A tanftónő-t többek között —, ezek a fiatalok most a színdarabokat bújják, kézről-kézre adják a füzeteket, tanakodnak, hogy melyiket tanulják meg, adják elő közülük. Még néhány próbát teszek. Baranyák János szintén olvas, igaz, nem szépirodalmat, hanem a Vadászati tudnivalók-at, most készül ugyanis belépni az egyik környéki vadásztársaságba. A szomszéd ház asszonya hatalmas teknőben kenyeret dagaszt, férje, fia, mint mondja >»a kultűrban nézi a képet«. A következő házban kosarat fonnak — a szövetkezetnek van egy kis fűzvessző-telepe, aki akar és aki ért hozzá, otthon is szaporíthatja munkaegységeit. Egy házzal odébb, Vargáékr.él, a ház süldőlánya, Borika hamarosan férjhez megy és pillanatnyilag jobban érdekli a kelengyéje, mint a könyv. 1— De jó lenne, ha szabás-varrás tanfolyamot rendeznének! — mondja; A következő házban, Vöröséknél, a szövetkezet traktorosa is kívánsággal hozakodik élő: — Igen, igen, a televízió, a könyvtár már valami, de — sportolni is kellene: focizni, röplabdázmi, vagy ha mást nem, hát ping-pongozni... A szomszédban az agronómus lakik, ö még elégedetlenebb: — Itt van nekünk ez az egyszál kultúrterem... Ugyan mire megyünk véle? Televíziózás, rádiózás, sakk, kártya, tánc — ez minden. Pedig ráférne a gazdákra egy mezőgazdasági kurzus, tudják ezt ők maguk is. De hol? Kivernének a falubői, ha azzal hozakodnék élő, hogy osszuk meg a kultúrtermet: legyen hetenként három estére a miémc, négyre meg a televízió-nézőké. Hovatovább több zokszót hallok, mint megelégedett hangot... De — bevallom — éppen ennék örülök. Mert emlékszem, — tizenkét éve — a Maxim-lámpát áhíitó néhány ember kivételével — arról beszéltek a többiek, hogy őnékik nem hiányzik semmi, »az élet rendje, hogy a kelő nappal keljen és a lenyugvó nappal nyugodjék az emberfla*‘. Talán éppen ez a szomjas elégedetlenség, ez a mindig tölbbet-akarás jelzi — inkább, mint a bekötőút, a villany, a járda és a művelődési ház —, hogy az álmos, sötétségre épült életrend változott meg Molvámyban. A falu — felébredt, Garami László Fiatalok és öregek figyelik a képernyőt Fodor Qézáné, a molványi könyvtáros, munkában. Jobbra: a nagykátai művelődési házban rendszeresen divatbemutatókat rendeznek oábor v4kior felvételei
