Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-10-01 / 19. szám
, '»rn I I ......mm* Duray Tibor: Sgrafitto a keszthelyi postán (Részlet) Borsos Miklós: Balatoni szél Kiss Kovács Gyula: Kútszobor Balatonfüreden Az lró szülőháza Farkaslakán AZ emberöltő a múlt században indult, két világháború zúgott végig benne, korok, társadalmak fergeteges változásai. 1897-ben született, a napokban volt hatvanöt éves Tamási Áron író. Ha ezt a főnevet megtetézem egy kis b-betűvel — bíró —, egyúttal azt is elmondtam, minek indult az Ábel-regények szerzője, ez a világhírű magyar író. Valamikor nagyon régen, azért volt joghallgató a kolozsvári egyetemen, hogy jogvégzetten az emberei: ügyedben bíró lehessen. A jogot azonban nem végezte el. A régi Danzigban hajóra szállt, egy tízikoronás . arannyal a zsebében kiment Amerikába, megnézte az Újvilágot s amikor három évre rá hazatért, már tudta, hogyan lehet bíró: »Gondolatokon keresztül, könyvek által.« S nem a jogi, hanem az erkölcsi ítéletformálás lett a fő vonása annak a férfinak, aki magyar irodalomban annyira sajátos helyet tölt be, hogy életműve — ahogy egy születésnapi megemlékezésben olvasom, s ahogy a valóságban is van — »külön tartomány«. Ebben a külön tartományban meséik élnek, mókusok, farkasok, lepkék — havasi eszténák, hargitai pásztorok — szénégetők, erdőmunkások, szegény öregasszonyok. —, tündérek, papok, küszködök és gazdagok — s él benne még valami. Az erkölcsi Igazságtevés. Tamási elbeszéléseiben, regényeiben, színpadi meséiben Ábelhez, a csíkcslcsód székely legényhez hasonló szegény emberek küzdenek a rengetegben, a társadalomban, keresik a maguk boldogságát, a maguk igazát. Mégsem zord életmű az, am« lyet Tamási átnyújt a magyar irodalomnak és a világnak. A legritkább tünemények egyike ő. A fenség, s az egyszerűség, a dráma s a humor, a mese és a kegyetlen valóság ölelkezik az írásaiban, az egyik oldva a másikat. S milyen ember ez a magas homloké, alig őszülő, ritkuló, szerteröppienő hajú, fiatalosan játékos, nem öregedő, sajátosan mély hangú, élesén megrajzolt, kemény arcvonású férfi? Talán egy gyermekikori indulatot, s a Piave példáját említhetném. Farkasjárta, farkaslakbi szegény vidéken, a székelyföldi Farkaslakán született, s ha időről időre hazalátogat, mindig akad egy-két gazda, aki a régi sebhelyével jelentkezik. Néhány esztendeje a legidősebb nővére, az Anna mesélte el nekem, hogv 5 egyetlenegyszer próbált meg parancsolni Áronnak, a határban, kaszálás .közben, mi kor az eljövendő író nyolcesztendős pendelyes gyerek volt. (A pendelyes gyerek darab ideig tűrte a parancsolgatást, azután nővérét a gereblye fokával úgy vágta fejein, hogy megeredt a vére. Azóta Anna nem parancsol neki. Mástól sem tűrt el kényszert, később sem, soha. A kiserkedt vérnek azonban nem barátja. Tizenhét éves korában az iskolapadból vitték el az első világháborúba, a Piave melletti frontra, tizenhét éves fővel nagyezüst vitézség! érmet is szerzett, egy egész olasz géppuskás osztagot fogva el. Ma is büszke arra, hogy ezt a 'haliál osztogatása nélkül tette, egy sebesült volt csak az olaszok közt, az sem végzetes. Miikor nem lett volna szabad, verekedett, sebet ejtett; mikor ölni kellett volna, mentett; testvérét niem kímélte, ellenségéit íélitőn oltalmazta. Ez a maga igazát gyermekkoriban gerefolyével, később pedig tollal mindig megvédeni kész székely paraszt, aki még a frontokon is emberbarát humanista maradt — csodálatos alakokkal, tájakkal, történeteikkel, A . Tamási Áron Í meséikkel ajándékozta meg népe irodalmát. Olyan ő, mint... de megbotlik a mondat. Nincs hasonlatom. Magános csillag irodalmunk mennyboltján. Senkihez sem hasonlítható. »Külön tartomány«. Az életmű — regények, tanulmányok, elbeszélések, színművek, útinaplök, történelmi korrajzok — felér egy kisebb fájta könyvtár terjedelmével. Csak válogatott novellái közel ezer oldalas kötetben jelentek meg. Ábel-regényeit még Amerikában szakadt magyarok is őrzik. Prózában írt balladáit messze a bátorokon túl is ismerik. Sok fényű csillag ő: prózaíró ugyta, de a prózán ibelül költő is egyben, s mindig »több« volt, mint pusztán író. Tamási Áron az anyanyelv formálója, ébresztője is, egy mléptörediáW sajátosan) gazdag árnyalatú nyelvét, jelzőit, hamvas szófűzéseit mentette ált a ma,gyár irodalomba. A gazdag pálya sarán, egész életében a szocialista igazságot kereste, s amikor a nagy koirváltás bekövetkezett, a szoaializmus eszméjét nem kellett befogadnia. mert benne élt az már évtizedek óta. Mindig a riasztó társadalmi ellentétek kiegyenlítődésének a híve és harcosa volt, végül is a volt szegénységből kiemelkedő államrend koszorúzta meg őt a mai magyar állam legnagyobb művészi kitüntetésével. Az új Magyarországon a nemzeti egyjég gondolatát munkálja és hirdeti, töretlen erővel dolgozik, s akkor is, mikor budai lakásán felkerestem, írógépe mellett találtam, édesanyjának, a szép és szigorú székely parasztasszonynak fagalyaikkal díszített olajfestménye alatt. Életében mám kevesen támadták — nagyon, sokan szeretik. Életművéről sokat vitáztak és vitáznak egyre. Az azonban mindig a vitákon felül állt, hogy a mai magyar irodalom egyik legnagyobb művésze, ö maga egy szűkszavú bírálóját tartotta a legokosabb kritikusának. Ez az egyik farkaslaki sógora volt. Áron egyszer megajándékozta őt az egyik kötetével, A sógor elolvasta. De nem szólt róla semmit. — Nos? Tetszett? — tudakolta Áron. A székely legyintett: — Éppen úgy van — felelte szárazon. fitt ff ff Péter TAMÁSI ÁRON: ( tizénél a inesjze izakadi maifyiii'&knah Azok az irodalmi tűzhelyek és olvasók, akik éveimet s némileg írásaimat is számon tartják, mostanában jókívánataikkal tisztelnek meg. Elgondolkozom ennél a családi megállónál, s az itthoniak mellett eszembe jutnak azok is, akik ebből a nagy családi közösségből külföldre szakadtak. Talán nekik esik a legjobban, ha a jókívánalmakat és a meleg emberi szavakat velük megosztom. Ifjú éveimben, amikor három évet Amerikában töltöttem, nekem is nagyon jól esett minden figyelmesség, ami hazulról: a nagy családi tűzhelyről érkezett. Nekik is tudniuk kell, hogy él bennünk a velük való együttérzés: osztozunk a magyar gondban is, hogy ezt a hont minden becsületes magyar ember hajlékává tegyük. Az elmúlt néhány esztendő alatt, oly sok idő után, ismét megjártam magam a világban. Voltam Londonban és Párizsban, s majd Moszkvában is jártam. Mindig szívesen jöttem haza, s a szándék és a cél is mindig erősebb lett bennem. Az a szándék, hogy egyre jobb magyar otthont kell építeni ezen a földön; s az a cél, hogy minél több becsületes magyar ember melegedhessék ennél az otthoni tűzhelynél. Eme szándék és e cél dolgában mindenki tud valamit tenni. Talán többet, akik itthon vannak; de az együttérzés útján és emberségükkel azok is sokat, akik nem élnek a közös honban. Hét kép £U Sáudoc UiÁtfálásácót Ék Sándor Kossuth-díjas festőművésznek, a Magyar Népköztársaság érdemes művészének, kiváló művészi munkássága elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács, a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta. Ék Sándor alkotásaiból a Műcsarnokban gyűjteményes kiállítás nyílt meg. Balaton partján Kislány babával
