Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-10-01 / 19. szám

KÉT ARANY BELGRADBAN az atlétikai Európa-bajnokságon Rajtra készen ... A Spartacus sportegyesül« harmadszor rendezte meg Pécsett a háromnapos Mecsek Kupa kerékpáros viadalt. Hét nemzet versenyzői rajtra készen Pécs főterén. A kupát Megyerdi Antal nyerte Az óriás, két éve bánatában hullatta könnyeit, most, élete egyik legboldogabb napján, örömében könnyezett a győzelmi emelvényen. Varjú Vilmos akkor az olimpiai felkészülés utolsó időszakában, az egyik edzés utáni labdázás közben, rosszul lépett, lábát törte és a római nagy versenyt csak a lelátóról nézhette végig. Most, Belgrádban bebizonyította, hogy Európa legjobb súlylökője. 19,02 centiméteres dobásával fölényesen utasította maga mögé vetélytársait és nyerte meg az Európa-bajnokságot. Még egy alkalommal, a kalapács­­vetés eredményhirdetése után csendültek fel a magyar him­nusz akkordjai Belgrádban az európai atléták oly sok re­kordot, kiváló teljesítményt hozó bajnokságán. Zsivótzky Gyula rögtön az első dobásával (69,64) megjavította alig né­­hánynapos Európa-rekordját, s ezzel a győzelmet is meg­szerezte. Biztos sikerér'e jellemző, hogy közel három méter­rel verte ellenfeleit. Zsivótzky tehát folytatja a kalapács­­vetésben korábban elért magyar sikereket, a világrekorder olimpiai bajnokok Német Imre és Csermák József győzel­meit. E két bajnokság mellett két atlétanőnk, a diszkoszvető Kontsek Jolán és a futó Kazi Olga teljesítménye, értékes harmadik helyezése érdemel külön dicséretet. A két arany és a két bronzérmet, valamint a számos figyelemre méltó helyezést tekintve a magyar szereplés mér­lege tulajdonképpen kedvező. Ennél jobban a magyar at­létika csak 1954-ben, Bernben vizsgázott (annak idején négy bajnokságot nyertek a magyarok. A bajnokságon szerepelt atlétacsapatunk a nemhivatalos pontversenyben a hatodik helyet szerezte meg a szovjet, a német, az angol, a lengyel és a francia együttes mögött, megelőzve többek között az olasz, a finn, a svéd és a csehszlovák atlétákat. Ha azonban egy kicsit tüzetesebben megnézzük az ered­ményeket, már nem lehetünk elégedettek. A bajnokságok és helyezések ugyanis a férfiaknál, egyetlen kivétellel, az ügyességi versenyzők jó szerepléséhez fűződnek. A futók közül — az akadályfutó Simon Attila kivételével — az at­léták nemcsak helyezést nem szereztek, de még a döntőbe sem voltak képesek bejutni. A magyar ügyességi atléták, elsősorban a dobók jelentős előretörése, már a római olim­pián is bebizonyosodott. A futók azonban, ha lehet, azóta még jobban visszaestek. Az ötvenes évek derekán oly sok si­kert aratott közép- és hosszútávfutók — Rózsavölgyi, Iha­ros, Szentgáli, Kovács, Szabó dr. és társainak — tudása már megkopott, néhányan vissza is vonultak, a fiatalok viszont nem tudják elérni a nemzetközi színvonalat. Ez a helyzet a rövidtávokon is. A háromszoros magyar bajnok Csutorás például, hazai eredményeivel a döntőben lehetett volna Belgrádban — de csak lehetett volna, mert gyenge teljesít­ményeivel az előfutamokból kiesett. Még egy pillanat és repül a súlygolyó... túl a 19 méteren Varjú Vilmos Eutópa-bajnokunk kezéből Női atlétikánk vizsgája jobban sikerült. Talán a távol­­ugrcnőktől és Bognár Judittól vártunk jobb eredményeket. A szerencse sem segítette a lányokat. A néhány éve feltűnt igen gyors Markó Margit ugyanis lerándult a 100 méteres síkfutás középdöntőjében. Ezzel a valószínű döntőbejutástól esett el é3 ráadásul a 4x100-as váltóban is nagyon hiányzott. A »-sportok királynője-«, az atlétika, e nagy viadal után, az ősz beköszöntővel kissé háttérbe szorul majd. A lelátókat a futtbalszurkolók foglalják el. Az atléták számára pedig újabb erőgyűjtés, a készülés időszaka következik. Ez a Belg­rádban rendezett bajnokság jól megmutatta a magyar atlé­tika erényeit és hibáit. Varjú, Zsivótzky és társai méltán ké­szülődhetnek nyugodt derűlátással Tokióra, az olimpiára. A futóknak azonban mielőbb ki kellene javítaniuk az Európa­­bajnokságon szerzett gyenge bizonyítványt. Vad Dezső ÜSZOBAJNOKSÁG E URÓPA-REKORDDAL. Több mint 600 nevezés érke­zett az országos úszóbajnok­ságra. A Margitszigeten meg­rendezett küzdelem legki­emelkedőbb teljesítménye Gulrich József nevéhez fű­ződik. Az újpestiek verseny­zője 1:00,2 mp-es új Európa­re teorddai nyerte a 100 méte­res pillangóúszás bajnoksá­gát. NEMZETKÖZI VÍVÖ­­FESZTIVÁL SIÓFOKON. 29 csapat több mint 500 vívója lépett a plansra Siófokon a hagyományos Balaton-vívó­­bajnokság keretében. Mind a négy fegyvernemben ma­gyar győzelem született. (Női tőr: Kertesiné, férfi tőr: Pa­­cséry, párbajtőr: Sághi, kard, Pézsa), pedig jónevű külföldi vívók is indultak. A lengyel színeket a többi között IH kardvívó képviselte. FRICI BÁCSI ELBÚCSÚ­ZOTT. Klug Frigyes, a ma­gyar labdarúgás egyik »-nagy öregje«, 75 éves korában el­hunyt. Az arany diplimás mérnök a legutóbbi időkig jó erőben, egészségben dolgo­zott. A népszerű Frici bácsi, korának neves labdarúgója volt és később, mint játék­vezető is segítette a magyar labdarúgás fejlődését. SIKERES AUTÖTÚRA. Három országon át közel két­ezer kilométert autóztak a nemzetközi Béke és Barát­­ság-autótúra részvevői. A tú­rán — a Kondorossi—Ru.gyai kettős szereplésével — ma­gyar siker született a nem­zetközi mezőnyben. RITKA REKORD. Sipos Ferenc, az MTK sokoldalú, jóképességű labdarúgója., rit­ka jubileumot ünnepelt Poz­nanban, a lengyelek etíeni válogatott mérkőzésen. A csa­tárból lett középhátvéd, aki Chilében már balfedezetet játszott, egymásután ötven­­szer szerepelt a magyar válo­gatottban. Először 1957 őszén a bolgárok elleni világbaj­noksági selejtezőn kapott he­lyet a válogatottban és ezóta egyetlen mérkőzésről sem hiányzott! JÖVŐ ÉVI FUTBALLMŰ­­SOR. 1963-ban nyolc mérkő­zést játszik a magyar labda­rúgó-válogatott. Tavasszal Cardiffban Wales, Stock­holmban Svédország együtte­sével mérkőzik Baráti csapa­ta, a Népstadionban az oszt­rákokat és a dánokat fogad­ják, majd Prágában a cseh­szlovákokkal találkoznak, ősszel mindhárom mérkőzés­re idegenben kerül sor. Az ellenfelek: Ausztria, Jugo­szlávia és a Szovjetunió. KILLERMANN KLÁRI VISSZAVONULT. Négy olimpián, több világverse­nyen sikerrel szerepelt mell­úszó bajnoknőnk, Killermann Klári közel negyedszázados nagyszerű versenyzői pálya­futás után visszavonult. A rokonszenves, szorgalmas versenyző a jövőben régi klubja, a Ferencváros fiatal­jait oktatja, neveli majd. A* esélyesek győzelmével ért véget az öttusa-bajnokság. Az első három helyen (lentről) Balczó, Török dr. és Nagy Imre végzett. E három öttusázó kép­­viseü a magyar színeket az ok­tóber 2l-én Mexikó Cityben kez­dődő Idei világbajnokságon '* I ÜJra Itthon ... Ház) Tibor a 30-as évek világbajnok magyar asztali­teniszezője, Barna, Bellák, Sza­bados és a többiek kortársa rövid szabadságát Magyarorszá­gon töltötte. A jelenleg Ameri­kában élő kiváló magyar sport­ember feleségével, a pesti Kör­úton Zsivótzky Gyula ÚJ Eurőpa-rekorddal nyerte Belgrádban a kalapács­­vetés Európa-bajnokságát Az Európa-bajnokság dicsőségtáblája BAJNOK Súlylökés: Varjú Vilmos 19.02, kalapácsvetés: Zsivótzky Gyula 69.64. EUrópa-rekord. HARMADIK HELYEZÉS Női diszkosz vetés: Kontsek Jolán 52.82, 800 m-es nöl sík­futás: Kazi Olga 2:05.0 magyar rekord. ÖTÖDIK HELYEZÉS 3000 m akadály futás: Simon Attila 8:49.4, gerelyhajítás: Kulcsár Gergely 76.89, súlylökés: Nagy Zslgmond 17.87, női gerely hajítás: Antal Márta 49.91. HATODIK HELYEZÉS Távolugrás:Kalocsai Henrik 766, dlszkoszvetés: szécsényi József 54.66 , 50 km gyaloglás: Havasi István 4:34:14.8, 4 X 100-as váltó: (Babos, Csutorás, Mihályfl, Rábai) 40.5. 9* Készülőben egy újabb Tichy­­gól... Tlchy Lajos (balról) a válogatott csapat balösszekötője nagyszerű formában van, az ed­digi öt bajnoki mérkőzésen tíz gólt lőtt és legutóbb a Pécsi Dózsa ellen is kiválóan játszott. A Honvéd fiatal együttese egyéb­ként értékes győzelmet aratott legutóbb Prágában, a baráti had­seregek labdarúgó tornáján

Next

/
Thumbnails
Contents