Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-10-01 / 19. szám

Több, mint 35 évi emigráció után, a 24 éves fejjel való világgáindiulás és a mai 60 évem közötti távolság ellenére nem okozott különösebb nehézséget, hogy a kanadai életforma után a jelenlegi magyar életbe beleilleszkedjem. S éhhez nemcsak a szerkesztői foglalkozáskörömben szerzett ismeretek adtak segítséget, hanem az itthoni szocialista építésnek az eredményei, mozgékonysága, baráti és humánus légköre is.

Persze, az elképzelés — ha tudományos alapja van is — és a valóság közt mindig van bizonyos különbség Az iftjtúkori emlékek és az emigrációból való hazavágyódás keltenek némi délibábo® illúziókat; de ezlektől könnyű és jó megszabadulni, hiszen a valóság maga is olyan szép, izgalmas és ami több: valódi, biztosan lehet rá építeni, a fejlődés pedig még szebb jövő felé mutat.

Az elképzelés és a valóság között — legalábbis az én esetemben abból adódott a fő különbség, hogy egy ország szocialista átalakulása, vezetése és a végrehajtás sokkal bonyolultabb és problematikusabb, mint- ahogy az ember egy tőkés országbeli élet keretéhez szokva el tudja képzelni. Mégis és különösen: ha az ember figyelembe veszi az

első világháború, á 19-es forradalom' elkezdődött 25 éves Horthy-fasizmus és a második világháború, ráadásul az 56-os ellenforradalom pusztításait, akkor ámulva szemléli az 1945 óta elért alapvető átalakulást és roppant eredményeket.

Ma már szokványos, sőt, elcsépelt megállapításként hangzik, i»a az ember azt mondja, hogy Magyarországon nincs éhezés, rongyoskodiás, mezítlábas ember, és nem látunk koldust. Ez egymagában is alapvető változás ; de több van ennél: a magyar nép jól és új módon él — a bizonytalanság és munkanélküliség nem is oly rég roskasztó terhét és rémét a mai fiatalság nem is ismeri, vidéken a fővárossal versengve öltözködnek, a falvakba is eljut már a villany, a könyv, mozi, színház, autóbusz és televízió — lassabban, de biztosan a mosógép, hűtőszekrény és az autó is, a kerékpárok és motorbicáklik sokaságát nem is említve; már előregyártott elemekből épülő új városrészék és üzemek nőnék ki, de a falvakban is szakadatlanul folynak a szövetkezeti és egyéni építkezések; a bölcsődék, óvodák, iskolák és főiskolák hálózata sokszorosa lett a réginek, de ennél is nagyobb a tanítás és általános művelődés minőségi változása és emelkedése;

órákig lehetne beszélni az egyre növekvő és bővülő szódália gondoskodásról és egészségvédelemről, a sportolás és üdülés országos lázáról, a művészet és tudomány fellendüléséről és közkinccsé tételéről.

Az első vidéki utamon az volt szembeötlő, hogy eltűntek a régi csip-csup nadrágszí jj.-földek; a nagy táblákon egyre több gép és nagyon tiszták, 'gyomnélküliek a mezőik, amelyek mellett sok helyen egész raj kerékpár és robogó pihent, amíg női és férfi gazdáik sortkapáltak vagy termést szedték. A falvakban kultúrházak, villany, járda és artézi kút. Hangosak, zajosak a falvak: a régi népszínművek illúzüós ünnepi falujához közelebb jött a hétköznapok tartalmas valósága — ma már valóban gyakran, vígan dalol és táncol a falu közösségben dolgozó apraja-nagyja.

Ezt csak a munkássággal, általában a város népével való együttműködéssel és növekvő összeforrottsággal tudta és tudja a falu elérni.

Persze, vannak még viszszásságok és aránytalanságok városban és falun egyaránt, van még jócskán teheteitlenkedő hivatali önkény, nemtörődömség és bürokrácia; elosztási és tervezési hibák, kielégítetlen jogos igények és

rossz egyéni magatartások — de korántsem az 56 előtti méretekben, és ami a fő, ezekkel szembenéznek úgy a vezetés, mint a közvélemény részéről; egyre több az értelmes vitatás és hozzászólás, a demokráciával egyre jobban megtanul bánni maga a nép is, s a vezetésnek és ügyintézésnek, a magatartásnak és munkának ez az ellenőrzése.

fontos ösztönzőerő a fejlődésben.

Csak béke legyen. Okos és tisztességes béke! Erre gondoltam, amikor Cegléden, az állomás melletti bombatölcsóréket vagy a romok helyén épült Csepeli Autógyárat láttam; amikor a romjaiból most modem formában megelevenedett budai Déli pályaudvarról ezrek tolongása közt a Balatonra induitam, amikor a sók milliós költséggel és nagy gonddal helyreállítás alatt levő budai várat járom és a volt Erzsébet-híd körüli munkára tekintek, s amikor látom, hogy súlyos milliókat költenek országszerte templomok és műemlékek helyreállítására. De ezt a gondolatot vésik belém vidéken és Budapesten a most emelkedő épületek mellett azok a házak is, amelyeknek a falait tenyérnyi golyóbecsapódások’ tették figyelmeztetően csúffá, himlőhelyessé.

A magyar és más nemzetiségű emigránsok világszerte különösen érdekelve vannak a béke ügyében. Kinek is lehetne nagyobb, közvetlenebb és életbevágóbb érdeke a béke, a békés rendezés és együttélés, mint éppen annak, akinek új- és óhazája is van. Hiszen nyugalma, megélhetése, minden mai törekvése és álma — hazalátogatása vagy repatriálása, az óhazában maradt családdal, barátokkal, fiatalokkal, ismerőseikkel való kielégítő kapcsolata, az új hazában élő hozzátartozóival való érintkezése — csak ezen az egyetlen alapon valósítható meg.

Itt találkozik ma a legalapvetőbben az óhazai és az emigráns magyar érdeke egymással és az egész emberiséggel. Szőke István