Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-07-01 / 13. szám
PETER.PAL KAPJAM Irta: Pethff Tibor »Tenger szántóföldek Terjednek szerteszét, rajtuk áldott búza, Lefelé hajlanak, kalászaikat a Nehéz mag lehúzza.« Ez a kép Petőfi óta nem változott, így június vége felé, amikor a végtelen mezőkön szőke fényben hévül a gabona, a súpadtkék türkiz égbolt alatt. A májusi és júniusi kövér esőtől sűrűre hizlalt táblák között most is paraszti ujjak morzsolgatják, próbálgatják a kalászokat, hogy eldöntsék, mikor kapjanak a gabonába. Az aratás az ember évente ismétlődő nagy számadása a földdel, a természettel. Hatvan évszázad homálya fedi azt a titokzatos pillanatot, amikor a Nílus deltájában a fű és köles között először akadtak rá a vadbúzára, s annak az egyiptomi parasztnak nevét is, aki a lepény pépjéhez először keverte hozzá a kovászt és sütött kenyeret. Az aratás így vált később minden nép ősmondájában az életnek, a termékenységnek, a föld termőképességé« nek jelképévé. Gilgames első tette a háborgó vizektől letarolt pusztaságba Utnapistim gabonaszemeinek elvetése volt, s a görög mitológia szerint Demeter, a földanya ültette az első kalászt, amelyet aztán Triptolemos elterjesztett az egész földön. De éppen az eleusisi Demeter-kultusz mutatja, hogy az ember a földművelés elterjesztésében nemcsak az életet fenntartó legfontosabb tevékenységet tisztelte, hanem a műveltség alapjainak lerakását és a béke szeretetének legfontosabb tettét is, hiszen a föld megműveléséhez, a termés beéréséhez, betakarításához elengedhetetlenek a békés állapotok. Ilyen értelemben az 1961-es aratás nem különbözik a korábbiaktól, ennek eredményeire épül majd számtalan egyéni vágy és elképzelés megvalósulása, de éppúgy az országos politika terveinek értékelése vagy módosítása is. Azt sem állíthatjuk, hogy a mezőgazdaság gépesítésével az aratás már nem tartozik a legnehezebb munkák közé. Bár igen sok helyen az aratás kezdetét már nem az élesre fent kaszák suhogásának hangja, hanem a kombájnok motorzúgása jelzi, az aratás a parasztok jelentős részének még mindig azt a fáradságos, de egyben legférfiasabb munkát jelenti, amelyet Tolsztoj oly megragadó erővel írt le a Karenina Annában, Ljevin pompás kaszálási jelenetében. Mégis, a magyar parasztság, amikor az idén Péter-Pálkor belefog a búzába, más emberként kezdi az aratást, mint régen. Ez az első esztendő ugyanis, hogy a magyar búzát nem egyéni, hanem közösségi földeken aratják. Megváltozott a táblák alakja és nagysága, de sok tekintetben megváltozott az aratást végző ember is. A magyar szántóterület több mint kilencven százaléka közösségi művelésbe került, és így az 1961-es aratás vizsgája lesz a szövetkezeti gazdálkodásnak és a szövetkezetekben tömörült parasztság felelősségtudatának is. Egy külföldről érkezett vendég néhány nappal ezelőtt a magyarországi változások legérdekesebbjének azt a gyors ütemet tartotta, amellyel az embereik tudatában az »én« a »mi«-vé, az »enyém« a »mienk«-é alakul át. Ennek a megállapításnak a helyességét végső fokon az idei aratás eredményein lehet majd lemérni. Az »enyém« és a »mienk« a szövetkezeti gazdálkodásban nem egymással szemNy&r a Ti«ián (Ifj. Szekeres Ferenc felv.) benálló, hanem egymást kiegészítő fogalmak. A jó termés a szövetkezeti vagyon növekedését, új istállók, magtárak építését, új gépek beszerzését, jövedelmező termelési ágak kifejlesztését jelenti. A szövetkezetekkel együitt növekszik a falu közösségi vagyona, út, vízvezeték, csatorna, művelődési ház épül. De a jó terméssel együtt gazdagodik a parasztcsalád is, épülnek a villaszerű új házak, érkeznek a modem városi bútorok, motorkerékpárok, rádió- és televízió-készülékek. Az idei aratás még valamiben különbözik a hajdanitól. A szövetkezetbe lépéssel a falusi lakosságra is kiterjedtek a szociális juttatások, az ingyenes orvosi ellátás és a szakszervezeti üdültetés. A lakosság nem jelentéktelen része most kezdi majd megismerni az országot, az alföldi ember szervezetten és olcsón évről évre eljut ezentúl: Lillafüredre, a Szalajka-völgy vízeséseihez, autóbusz-kirándulásokat tehet Aggtelekre, és két hetet tölhet a Balatonnál. Hortobágyi pásztorokkal és Szeged környéki tanyasiakkal találkozunk a soproni barokk házak között, meg III. Béla esztergomi palotájában, a Kiskunság és a Matyóföld emberei áztatják fáradt ízületeiket a hajdúszoboszlói meleg vízben. A kulturált üdülés emellett maga után vonja az igények egészséges növekedését, illetve az új igények kielégítésének vágyát. Aki mái* eltöltött két hetet de la Motte márki noszvaji finom franciás kastélyában, a galyatetői vagy mecseki üdülőszállókban, az hazatérve más szemmel nézi majd eddigi életformáját, magasabb követelményekkel lép fel otthonával és falujával szemben, s egyúttal akarata is megerősödik az új igények kielégítéséhez szükséges anyagi alapok előteremtésére. A tudat ilyen változása a szövetkezeti munka megjavításának, így az egész magyar mezőgazdaság színvonalemelésének nem jelentéktelen tényezője. Az 1961-es aratás, az idei magyar nyár így lesz emlékezetes mérföldköve a búzakeresztekben jelentkező történelemnek és a régi paraszti életforma megváltozásának. VWWV! /WWS \ t\ I V IRTA: JÓZSEF ATTILA Aranyos lapály, gólyahír, áramló kőnnyűségű rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét és leng az ég. Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsára száll. A mérges rózsa meghajol — vörös, de karcsú még a nyár. Ám egyre több lágy buggyanás. Vérbő eper a homokon, bóbiskol, zizzen a kalász. Vihar gubbaszt a lombokon. Ily gyorsan betelik nyaram, ördögszekéren hord a szél — csattan a menny és megvillan kék, tünde fénnyel fönn a tél. TÓTH ÁRPÁD: ÁLDOTT NYÁRI DÉLUTÁN (RÉSZLET) Áldott nyári délután járunk az erdőben, elakad a hang Is a sűrű levegőben, messzi autóberregés dongássá vész benne, mintha mézbe szédülő muslincahang lenne. Távolszakad á világ, nincsen, ami fájjon: Ádám jár és Éva jár édenkerti tájon... s $ a X $ 1 Erik már ... (Vámos László felvétele)
