Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-05-15 / 10. szám
MMR XIV. évfolyam, 10. szám. 1961. május 15. Ara: 2 forint. ' 1961. május elsejei felvonulás egyik részlete (Vámos László felvétele) 3Uyéi Qyula: HÁROMSZÁZEZER méter maqasan SZÁZ ÉVE TÖRTÉNT Teleki László emlékezete rtu: Kenui Mihály záz esztendeje csattant el az a pisztoly a Szervita téri Teleki-házban, 1861. május nyolcadikén. Az a nagy, sárga sarokház volt, három fronttal a Szervita tér és a Fehérhajó utca sarkán, amelynek Fehérhajó utcai frontján az a nagy sport- meg játéküzlet volt, a Kertész Tódor-féle, Szervita téri frontján pedig a »Lucullus« nevű eszpresszó egészen az ostromig. A felszabadulás már nem találta a házat a helyén. A pisztoly dörrenésére, mely 1861. május nyolcadikén hangzott el a házban s oly fojtottan, hogy még az öngyilkos gróf huszárját sem verte fel, 1944 végén irtózatos dördülés felelt. Azoké az ágyúké, melyek örökre söpörték el innét Teleki László gyilkosainak világát, s melyeknek tüzébe azok a gazemberek lökték Budapestet, kik azt a világot a város és az ország pusztulása árán akarták volna pár héttel prolongálni még. Ahányszor arra járok, fürkészve nézek fel a levegőbe, a telek fölé: hol az a pont, a szoba helye, az immár meglelhetetlen és légbe foszlott, ahol azon az éjszakán, 1861. május nyolcadikén a legtisztább, legderekabb és legzseniálisabb magyaroknak egyikével végzett a pisztolygolyó, melyről egész biztonsággal ma sem tudni még, saját pisztolyából származott-e csakugyan, vagy pedig orgyilkoséból, kit Bécsből küldtek le oda. így is, úgy is gyilkosság volt az: Teleki Lászlót, ha tán önkezével is, a császári hatalom gyilkolta meg. A háromtagú, Kossuth Lajos elnöklete alatt Teleki Lászlóból és Klapka Györgyből álló Magyar Nemzeti Igazgatóság, mely Magyarországnak a reakciós önkényuralom alóli felszabadítására külföldön alakult, épp legnagyobb, valóban történeim', esélyének meghiúsulását siratta akkor, az 1859-es »Villar franca-i villámcsapás«, az Ausztriát már-már megsemmisítő francia hatalom és a bécsi udvar fegyverszünete után. Siratta, de kezdte úgy ahogy kiheverni már. Szervezete működött, diplomáciája dolgozott, kapcsolatai az olaszokkal, Cavourral nem lazultak meg, sőt Garibaldival még szorosabbra is fűződtek. Velük együtt tájékozódtak a Habsburg-nagyhatalom megtörésének új lehetőségei iránt. Teljes erővel látott dologhoz hát a bécsi udvar is. Budapesten országgyűlés lesz, mely előbb-utóbb majd — koronáz. Teleki Láskló, a forradalmi emigráció zseniális vezéralakja, Kossuth mellett első embere ekkor követte el a hibát, mely életébe került — s az országnak még az ő drága életénél is többe. Hibát? Nem is volt hiba. Csak annyi volt, hogy egy nemes és egyenes férfi még mindig nem tudta, kikkel áll szemben. De nem is tudhatta: amit vele csináltak, egy emberöltők múlva kidolgozott módszernek volt első, hallatlan kísérlete. Valóban a legkülönb koponya volt Kossuth mellett az emigrációban Teleki László. A kegyenc fényes koncepciójú s hevenyében alkotó drámaírója, a már ifjan akadémikus, a 48 előtti évek ellenzéki vezérszónoka, az ellenzéki kör, majd a forradalmi »radikál kör« elnöke, Kossuth Lajos forradalmi Magyarországának párizsi követe a maga teljes koncepciójához, mint politikai gondolkodó — gyönyörű következetességgel — az emigrációban jut el. Kossuth Duna-konföderációs elgondolását — melyért már Kossuthnak is »hazaáruló« hírét költötte a reakció, sőt még a mérsékeltebb progresszívak is — Teleki László fejlesztette odáig, ahol már a nemzeti kisebbségeknek az az abszolút önrendelkezése kezdődik el, amely még lázálomként sem fordulhatott elő hazai magyar elmében a 19. század derekán, s amely még a 20. században sem a progresszív polgári nemzeti önrendelkezés tanával, hanem inkább már ennek szocialista fogalmazásával érintkezik. Ha valaki Kossuthon kívül a legradikálisabb álláspontról akarta megdönteni Magyarországnak akkor nemcsak közjogi, de politikai rendszerét is, tehát nemcsak állami szuverenitást, hanem ezen belül a maga korában maximálisan haladó demokráciát akart — Teleki László volt az a politikus. Az a politikus, az az agitátor, az a diplomata, az a konspirátor — az a nemcsak grófi, de nemesi osztálykorlátaiból is rég kinőtt bátorság, elvhűség és zsenialitás. 1860-ban pár napra megszakította a lázas politikai munkát, pár napra megengedte magának, hogy magánember legyen. Rokonlátogatóban Géniből Drezdába utazott. Drezdához csak egy ugrás a mai csehszlovák, az akkori osztrák határ. Drezdában elfogták. Bécsi intervencióra a Habsburgoknak udvarló szász kormány rendőrsége fogta el, áthurcolták osztrák területre, a csehországi Josefstadtba zárták. EkAn d rág Teleki László kora arculcsapást addig még nem ismert a nemzetközi jog praxisa; nemcsak Magyarország dermedt belé s nemcsak a forradalmi magyar emigráció — valódi világbotrány volt ez akkor, zengett a felháborodástól Európa. Az emberrablók azonban nem törődtek vele. Reánk pedig az tartozik, hogy megállapítsuk: elkövették a téren az első olyan akciót, amely későbbi ördögi kifejlettségében mintául szolgált a fasizmusnak, Horthyék Bécsbe járó emberrablóinak, Hitlerék Csehszlovákiába küldözött, Theodor Lessingeket gyilkoló, Mussoliniék Franciaországba küldözött, Rossellifivéreket gyilkoló brávóinak. Pedig a drezdai emberrablásnak folytatása lett még csak igazán ördögi. Olyan rendezés ,oly »mesteri« mise en scéne, melyet megint csak emberöltők múlva, megint csak a fasizmus gyakorlata ért utol. Teleki Lászlót Josefstadtból egyszerre csak Bécsbe, a Landesgericht fogházába vitték. Azt hitte, ott állítják bíróság elé. Már tiltakozott is, mint előzőleg elrablása ellen: ismét tiltakozott, legalább illetékes, magyarországi bíróságot követelt, noha tudta, hogy ezt is csak elvi okokból teszi. Hisz’ távollétében halálra ítélték őt itthon már mindjárt a forradalom után. De azt hitte már, tiltakozásának lett foganatja, mikor — megint csak hirtelen — a Landesgericht fogházából elvitték. De nem. Csak akkor tudta meg, hová került, mikor a Hofburgban a császár előtt állt, I. Ferenc József színe előtt. Kossuth mellett legnagyobb, elrabolt politikai ellenfelével, a halálra ítélt és idegileg gondosan előkészített sokkba döntött forradalmárral röviden közölte a császár, hogy megkegyelmez neki, hazaküldi Magyarországra, de külföldi politikai barátaival levélben nem érintkezhetik, s ha a hazai politikai életben való részvételtől »ideig-óráig« nem tartózkodik, becsületszó megszegésének fogja tekinteni. Nem volt még a világon kényszerhelyzet teljesebb. Teleki Lászlónál nem lehetett ember tehetetlenebb. Külföldre ugyanekkor azt jelentették, hogy Teleki meghódolt. — Irtózatos! — jajdult fel Kossuth Lajos. Az is volt, irtózatos. Villafranca után a második halálos csapás. A kossuthi emigráció ezt már nem is heverte ki. Hőssé, drámai hőssé lett hát a drámaíró: ami Teleki Lászlóban ettől fogva pár hónapon át haláláig lejátszódott, a lelkiismeret legnagyobb drámái közül való. A »becsületszóval« nem törődött. Nem grófi morál volt az ő morálja már rég, hanem a forradalmáré. S közben a gróf is tudta, hogy ezekkel szemben nem köt becsület. Nem politizálhat? Első dolga, első »magánemberi«, első »nem politikai« cselekedete az volt, hogy meglátogatta a Veszprém megyei Dékán a vértanú Batthyány Lajos özvegyét Nem levelezhet külföldi politikai barátaival? Kossuthnak adresszált részletes jelentést juttatott el Brüsszelbe a forradalmi emigráció sajtófőnökéhez, elvbarátjához és írótársához, Jósika Miklóshoz. »Ideig-óráig«nem léphet fel a hazai fórumon. Elfogadta az országgyűlési képviselői mandátumot, s az országgyűlésen a Deák Ferenc »felirati pártjával« szemben álló »határozati párt« vezére lett. (Politikai fellépését különben, hogy »szószegésen« kaphassa, maga provokálta az uralkodó, amikor még a képviselőválasztás előtt elküldte neki, mint örökös jogú főrendnek, a főrendiházba szóló királyi meghívólevelét. Egy ördögi lánc mesterien odaillesztett zárószemét.) Kossuth Lajos odakünn, Teleki László idehaza az ország reménye, szemefénye, bálványa volt. A Szervita téri szobában, azon az éjszakán, döntő jelentőségű beszédén dolgozott, amelyet másnap készült elmondani a képviselőházban, a baloldali ellenzék vezéreként. Nem mondhatta el. ötvenéves volt. Villámsújtott százezrek kísérték utolsó útján: százezrek — mint harminchárom év múlva majd csak Kossuth Lajost Egy emigráns életét és halálát mondtam el. Forradalmi emigránsét. Vagyis olyanét, aki azt akarta, hogy Magyarország az ország lakosaié, ne pedig uraiké, földjének, minden javának birtokosaié legyen. De azoké, kik százezerszámra képviseltették végtisztességén magukat A millióké, kik azoknak gyermekei és unokái, a millióké, kik immár nem ismernek maguk fölött grófot — de gyermeki hálával, eszméinek nehéz s boldog szolgálatában hajtják meg az ország és a forradalom zászlaját gróf Telöki László nagy emléke előtt. A Föld vonzási erején kívül hol örök éj van és örök fagy, mi volt mégis a legnagyobb, Gagarin őrnagy ? — Hogy nem éreztem magam egyedül. Háromszázezer méter magasan, hol bolygónk egy a többi közt csak, mi volt aztán a legnagyobb, Gagarin őrnagy? — Hogy nem éreztem ott sem egymagám. mint fedezék népe a katonát, aki a senki-földjére kibutt, úgy tartott, úgy volt veled ott jelen, úgy volt veled, egy odafenn nemcsak a fölbocsátó állomás népe — kezük a műszeren, jelezve, hogy mikor mire vigyázz — nemcsak egy ország, — ünnepelve: hős vagy! — hanem, hogy is mondjam, Gagarin őrnagy? Hogy — mm másképpen, ahogyan a család tartja a messze-küzködő fiút, Az egész, földön és egen, rendcsináló Történelem! Zászlóvivő Gagarin moszkvai fogadtatásán (Pleidel János rajza)
