Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-04-15 / 8. szám
PfiTHŐ TIBOR VÁDOL A MÚLT Most kővetkező néhány cikkünk célja az, hogy olvasóink emlékezetében felelevenítsük, illetve a fiatalabb generációval megismertessük a tizenhat-tizenhét esztendővel ezelőtti szomorú eseményeket ... A történelem felidézése hozzásegít mindenkit, hogy világosabban lássa: a háború után külföldre szökött jobboldali csoportok emberei, akik évek óta a bosszúvággyal eltelve támadják egykori hazájukat, nemzeti érzésről, függetlenségről, szabadságról fecsegnek és nem egyszer sikerül megtéveszteniük a hazához hű, demokratikusan gondolkodó embereket is, a kritikus esztendőkben elárulták a nemzetet, a függetlenséget, a szabadságot és árulják ma is. I A Panzer-faust hadművelet A nyilasok készülődése Románia kiugrásának és a délkeleti német front összeomlásának hírére a politikai atmoszféra feszültsége szinte már elérte a robbanási pontot. A közvélemény gyors és határozott cselekvést sürgetett, ami még megmenthette volna az országot a pusztulástól. Lázas nyüzsgést lehetett tapasztalni a nyilas táborban. A szélsőjobboldali vezetők Veesenmeyer követnél és Winckelmann SS-tábornoknál kilincseltek, hogy a németek mielőbb segítsék hatalomra Szálasi Ferencet. A budai várban azonban ólomlábakon járt az idő, Horthy, határozatlan jellemének megfelelően tétovázott, s hat nap telt el, amíg Lakatos vezérezredes megalakította az új kormányt. És egymásután vesztek el az értékes napok. Végre szeptember 10-én döntés született a fegyverszünetről. A magyar uralkodó osztályok végzetes vakságára és a Szovjetuniótól való halálos rettegésére mi sem jellemzőbb azonban, minthogy még ebben a helyzetben is az an» golszász parancsnoksághoz fordultak: »Ha angolszász ejtőernyősök szállnak le, Magyarország azonnal megadja magát«. Az angolok hűvösen közölték, hogy a magyar hadseregnek a szovjet haderő előtt kell letennie a fegyvert. Közben mind a hadszíntereken, mind a belső arcvonalon viharos gyorsasággal követték egymást az események. A németek a magyar kormányban ülő kémeiken keresztül természetesen azonnal tudomást szereztek Horthy és Lakatos szándékairól. Szeptember 13-án Skorzeny S&alézredessel Hitler személyesen ismertette a »Panzer-faust tervet«, azaz a nyilasok hatalomra juttatásának és Budapest biztos kézbevételének tervét. A Magyarországon tevékenykedő német katonai és politikai személyek már e terv értelmében átadták a Pasaréti út 7. számú házat a hungarista mozgalomnak. Innen akadálytalanul és a letartóztatástól nem félve, szervezhették a puccs előkészítését. Mindezen túl szeptember 26-án Szálasit a német birodalom védelme alá helyezték, a puccs pillanatában kibocsátandó deklarációját pedig kinyomtatásra Bécsbe küldték. Döntést sürget a hadműveleti helyzet alakulása is. A debreceni katlancsatában a II. ukrán front csapatai felmorzsolták a német páncélos hadosztályokat, s így a német hadvezetőségnek fel kellett adnia a Tiszántúlt. Hatvan és Miskolc területén a szovjet csapatok offenzívába lendültek, a Duna—Tisza közén pedig a szovjet élek közeledtek a magyar fővároshoz. A Magyarországra érkező német erősítéseket azonban nem vetették be a bomlásban levő front alátámasztására, hanem — minden eshetőségre készen — Budapest környékén kvártélyozták be. A fegyverszünet aláírása Ebben a sürgető helyzetben Horthy végre mégis elhatározásra jutott. A kormány, sőt Lakatos tudta nélkül szeptember 27-én útnak indította a három személyből álló fegyverszüneti küldöttséget, amelynek sikerült a következő napon átlépnie a szovjet haderő vonalán. Kijevből repülőgép szállította őket Moszkvába, ahol a szovjet vezérkar helyettes főnökével, Kuznyecov vezérezredessel azonnal megkezdődtek a tárgyalások. Október 11-én este néhány perccel nyolc óra előtt, a magyar államfő megbízottai Moszkvában aláírták a fegyverszüneti szerződést a szövetséges és társult hatalmakkal. Meg kellene kezdeni tehát a fegyverszünet végrehajtását. Csakhogy magyar részről jóformán semmi sincs előkészítve. A németek viszont annál gondosabban járnak el. A talajt politikailag is előkészítették. A Lakatos-kormány által feloszlatott politikai pártok (ekkor természetesen csak szélsőjobboldali pártok működtek már) képviselőiből megalakították az úgynevezett »Nemzeti Szövetséget«, amelynek célja »a háború totális folytatása a német szövetséges oldalán«. A kiugrás katonai és politikai előkészítésére — egészen megdöbbentő módon — Horthyék részéről szinte semmi sem történt. Pedig az ellenállási csoportok fokozódó tevékenysége (a Gömbösszobor felrobbantása, a Szabad Nép újabb megjelenése stb.) megértethetné Horthyval, hogy a németekkel való szembefordulásnál milyen jelentékeny erőkre támaszkodhatna. Létrejött ugyan egy titkos megbeszélés az illegális Magyar Front képviselőivel, Szakasits Árpáddal és Tildy Zoltánnal, de Horthy nem merte teljesíteni a budapesti munkásság felfegyverzésére irányuló követelést. így az akció végrehajtása szinte kizárólag Bakay Szilárd altábornagyra, a budapesti I. hadtest parancsnokára hárult. Horthy ugyan számított az 1. és 2. hadseregekre, ezek azonban súlyos harcokat vívtak. A 3. hadsereg parancsnokát, a közismerten nyilas érzelmű Heszlényi altábornagyot Horthy nem is merte beavatni terveibe. Október 12-én reggel azonban SS-katonák a Ritzszálló előtt Bakay altábornagyot elrabolták és ismeretlen helyre hurcolták. A kiugrási kísérlet tehát katonai vezető nélkül maradt. Ugrás a sötétbe Október 15-én szép, őszies nap virradt a fővárosra. Budapest a megszokott vasárnap reggeli képet mutatta, legfeljebb az volt feltűnő, hogy a hídfőknél szuronyos őrség teljesített szolgálatot. Délelőtt tíz órára tűzték ki a koronatanácsot. Fél tizenegy tájban lépett be a halottsápadt Horthy. Közölte, hogy fegyverszünetet kért és a nemzethez intézett kiáltványát rövidesen beolvassa a rádió. Vörös vezérezredes, a vezérkar főnöke, ismertette Guderian német vezérkari főnök ultimátumát. Eszerint »az egész magyar térség hadműveleti terület. Parancsok kiadására csak a német főparancsnokság jogosult«. A miniszterek üres tekintettel néztek maguk elé. Horthy tizenkét órakor távozott, Veesenmeyert fogadta kihallgatáson. A miniszterek együtt maradtak. Közben Szálasi, aki még semmit nem tudott, a Werbőczy utcai német főhadiszálláson elégedetten olvasta a Deutsche Allgemeine Zeitung vezércikkét: »A birodalom szavát adta Magyarországnak«. Pontban déli egy órakor a rádióban felhangzott Horthy szózata. A hosszas magyarázkodásból és indokolásból egy dolgot mindenki megértett: »Közöltem a német birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk és velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetek.« Horthy bejelentését követően Vörös azonnal kiadta az 1. és 2. hadseregeknek továbbítandó rejtjeles parancsot: »A március 20-i rendeletet azonnnal hajtsa végre.« Ez azt jelentette, hogy a két hadsereg haladéktalanul szüntesse be a harcot, álljon át a szovjet haderők oldalára és forduljon szembe a németekkel. A távmondati parancs azonban sohasem érkezett meg a hadseregekhez, azt a vezérkari főnök nyilas helyettese, László tábornok elsikkasztotta. Helyette nemsokára felhangzott a rádióban a Vörös János nevében László által hamisított parancs: »A harcot tovább kell folytatni, aki a parancsot nem teljesíti, agyon kell lőni.« Délután fél három tájban járt az idő. A Várban a miniszterek még mindig együtt voltak. A Vörös-féle hamis parancs beolvasása után tanácstalanul nézitek egymásra. Végre megszólalt Lakatos: »Ugrás a sötétbe«. Aztán lehorgasztott fejjel, egymás után elhagyták a Várat A fürdőszoba-jelenet De hát mi is történt közben a rádiónál és másutt? A Panzer-faust-terv végrehajtásának gépezete megindult. A rádió elé egy tigrisharckocsi fedezete mellett SS-ek érkeztek, és benyomultak az épületbe. A stúdióban rövidesen német katonaindulók csendültek fel. Adott jelre megkapták a géppisztolyokat a Pasaréten gyülekező nyilasok és a Bolyai Akadémia körül csoportosuló Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjai is. Nemsokára Árpád-sávos terroristák árasztották el a várost. Az I. hadtestnél pedig, amelynek katonailag biztosítani kellett volna a fővárost, alávaló árulás történt. A hadtest nyilas érzelmű tisztikara Hindy vezérőrnagy vezetésével letartóztatta Bakay utódját és a hadtestet szembe fordította a fegyverszüneti paranccsal. A Pasaréti úti nyilas főhadiszállásra egymás után érkeztek a jelentések: »Az I. hadtest átállt. Budapest a kezünkben«, »A rendőrség és a csendőrség átállt. Követik Szálasit«. A délután folyamán Lázár testőrtábornok emberei hevenyészett erődítéseket végeztek a Várban, felfordított szekerekkel, téglahalmokkal, aknákkal zárták el az utakat. Lázárnak 643 katonája volt, 7 harckocsival és páncéltörő ágyúkkal. A háziezred három zászlóalja, amelyre még számítottak, akkor már Szálasi mellé állt. Az est beálltával a testőrök megszállták a védő körleteket. Az éjszaka eseménytelenül telt el, bár egész idő alatt hallani lehetett a felvonuló 21. SS-páncélos hadosztály harckocsijainak dübörgését. Szürke, hajnali ködben hat órakor megkezdődött a támadás. A testőrök a »Végsőkig ellenállni« parancs értelmében tüzet nyitottak. Nem tudták, hogy uruk, Horthy már korábban beadta derekát, s a harcok pillanatában az SS-főhadiszállásán, a Hatvány palotában üldögélt. A testörség hét halottal, egy súlyos sebesülttel (fizetett ezért az ellenállási komédiáért. De Horthyt már családján kívül semmi sem érdekelte, semmisnek nyilvánította október 15-i kiáltványát, majd visszatérve a Várba, Veesenmeyer jelenlétében a fürdőszobában aláírta lemondását és Szálasi Ferenc kinevezését. A negyedszázados Horthykorszak e szánalmas jelenettel tűnt le a színpadról. Utolsó ténykedésével, még a »sötétbe ugrással«, a történelem legsötétebb szakadékéba taszította az országot. A Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetében Csekey Erzsébet laboráns új módszer alkalmazásával határoz meg bizonyos vérvegyületeket Nagy Jozsefné könnyűipari miniszter díszoklevelet ad át a Magyar Pamutipar textilgyár Igazgatójának, Kurimszky Sándoménak STATISZTIKAI VIZSGÁLAT HÚSZEZER CSALÁDON BELÜL 1 Mindenki meglelte vajon az álmait? S ha rajta múlna, a dolgozó nő felcserélné-e foglalkozását, más pályát választana? Boldogok-e a dolgozó asszonyok, s ki a műveltebb elme, ki olvas többet: aki a háztartást vezeti, de állásban nincs, vagy aki dolgozik, s még otthon is végez egy »második műszakot«? Az élet forró kérdéseit a budapesti Statisztikai Hivatal húszezer^ magyar családon belül tette fel, nyolcezer nő külön kérdőívekre is válaszolt, mielőtt azonban a krónikás felelne erre a lelki népszavazásra, Mikszáth jut eszébe, s egy kor, amelyben — ahogy a nagy palóc nevezi — szégyenteljes volt a nőik élete. A levél, amelyről szólni szeretnék, nemrég került elő, s néhány hét múlva fog megjelenni Mikszáth Kálmán teljes levelezésének három kötetében. Nem tudunk nagyobb, s hitelesebb tanút idézni egy elsüllyedt, eresztékeire hullt, az idők temetőjébe merült korszakról, mint irodalmunk nagy mesemondóját. Mikszáthnak nem voltak mindent elsöprő, lángoló, hatalmas nőalakjai. Talán nem ő tehetett róla. Talán kora volt olyan, amelyben a női élet nem teljesedhetett ki, s nem emelkedhetett az alkotás ormaira. Mikszáth keserűen szemlélte a magyar asszonyokat, restelkedett a másodrangú szerepen, amelyet csak árnyékként töltenek be, s szégyelte korát, amely mellékszerepre kárhoztatta a nőt. A kérdéses levelet 1903 őszén írta Szigethy Gyulánénak, az Országos Nőképző Egyesület — ilyen is volt... — jegyzőjének, Veres Pálné tervezett szobra ügyében: »A szobor eszméjét — írja — nem kell elejteni. Nagy szegénység a magyar kultúrtörténetben, hogy nincsenek benne asszonyok. Olyan üres nélkülök ez a kultúrtörténet és olyan szomeféú, mint egy ház, ahol nem suhog asszonyi szoknya. Csodálom, hogy a jelen kor ezt nem szégyenli. A mi asszonyaink élete közönségesen ott végződik, mikor az utolsó ember is meghal, aki vele együtt bálozott, vagy aki az asztalánál evett. Egy ezeréves nemzet és nincs benne az aszszonyoknak egyéb nyoma, mint az a bizonyosság, hogy lenniök kellett, mert a férfiak tőlük születtek. Egyéb alig van. Némi nevet Lórántffy Zsuzsánna és Bohusné hagyott. Csakis ők. Mert Zrínyi Ilona és Széchy Mária nem az asszonykvalitások csúcspontjai, hanem a férfikvalitások surrogatumai. (Pótférfiak.) Most aztán támad egy asszony, Veres Pálné, aki a semmiből alkotott valamit, szellemével, nagy lelkének energiájával, a közöny százfejü sárkányának letiprásával, szóval egy olyan asszony, aki egy szobor erejéig megnőtt.« Ebben a korban — Mikszáth a tanú rá — nem élettársak éltek, hanem halovány árnyak a férfiak mellett. A budapesti Központi Statisztikai Hivatal már nem ezekről az asszonyi árnyakról beszél, hanem a női munka lebecsülésének gonosz előítélete alól felszabadult, dolgozó, alkotó magyar nőkről, akik a férfiakkal egyenrangú szerepet játszanak hazánk új társadalmának az életében. S most beszéljenek a hideg számok, a forró emberéletek! 2 Mit válaszolt a húszezer család, ezen belül a nyolcezer nő, aki közt volt miniszter és kalauznő, egyetemi adjunktus és textilmunkásnő, tanító és egyetemi tanár, könyvelőnő és főmérnök, kistisztviselő és vállalati Igazgató, ruhatervező és maneken, pincérnő és filmszínész, világváros és tanya lakója, fiatal és öreg, s akiket úgy választottak ki, hogy egyforma számban legyenek képviselve az alacsony, közepes és magas jövedelmű családok. A minden társadalmi réteget átölelő nagy önvallomás első híradását Mód Aladámé hozta nyilvánosságra Budapesten. A meglátogatott húszezer magyar család 59 százalékában dolgoznak az asszonyok is. A statisztikusok első gondolata az volt: ezek az asszonyok azért dolgoznak — csak azért —, hogy a családnak magasabb jövedelme legyen. A kereső nők aránya a következő volt: ahol nincs gyerek vagy egy gyerek van, a nők 62 százaléka dolgozik. Ahol két gyerek van, az 54 százaléka, ahol 3, a 44 százaléka, s ahol 4, a nők egyharmada, 33 százaléka. A nyolcezer asszonynak kiosztott statisztikai kérdőív feleletei azután bebizonyították, hogy ezek a \z Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában a 22 esztendős Kovács Erzsi vezetésével szerezte meg munkacsoportja a női brigádok között az első helyet családos asszonyok nem csak a pénzért dolgoznak. Már nem elégíti ki őket a házimunka^ érdeklődési körük kitágult, alkotó, teremtő szándékaik vannak az élet minden területén. A statisztikusok ugyanis azt a kérdést is feltették, hogy jelenlegi foglalkozása helyett milyen foglalkozást választana, »ha önön múlna«? Tehát: meglelték álmaikat? Vagy tévedtek volna? Csak a nagyobb jövedelem kényszerűsége hajtja őket? S szívesebben élnének csak otthon? Csak a jövedelemért teszik? Vagy abból a mélyebb fűtöttségből kiindulva, amelynek hivatástudat a neve? A válaszok még azokat is meglepték, akik pedig tudták, hogy a dolgozó nő munkavállalásában nem csak az anyagi javak játszanak szerepet. A válaszok értelmében jelenlegi foglalkozását folytatná a nők 68,1 százaléka (tehát jól érzi magát munkahelyén ...), csak a háztartásban dolgozna 13 százaléka (ez a réteg csak a nagyobb jövedelemért dolgozik), fizikailag könynyebb munkát választana 5,4 százalék, otthon is végezhető munkát vállalna 2,5 százalék, nem fizikai (irodai) munkát szívesen vállalna 1,7 százalék, rövidebb munkaidővel dolgozna, arányosabban kevesebb fizetésért 1,3 százalék. (Egyéb válaszok a többi százalék.) Tehát a dolgozó nők óriási többsége (68,1 százalék) szereti munkáját, nem válna meg tőle, ez a munka nem puszta pénzkereset, hanem élete és szenvedélye tárgya. 3 A statisztikai felvételek felvetették a háztartási munka súlyos gondjait. A háztartások gépesítésében, a féligkész ételek gyártásának meggyorsításában, a konzervek elterjesztésében, a háztartási gépek árának csökkentésében nagy feladatok várnak az országra, hogy enyhíteni lehessen a dolgozó s a nem dolgozó asszonyok »második műszak«-jának terheit. Kiderült a statisztikából, hogy a férjek a háztartások egyharmadában segítik a házimunkát (takarítanak, esetleg főznek), s feltűnő volt, hogy milyen jelentéktelenül keveset segítenek a gyerekek. Kitűnt, hogy a dolgozó asszonyok átlag napi 1—1 és V« órával kevesebbet alszanak, mint a nem dolgozó nők, s mialatt a nem dolgozó nők vasárnap alig dolgoznak, addig az állásban levő asszonyok a háztartási munka nagy részét vasárnap végzik el és kétszer annyit dolgoznak vasárnap otthon, mint más napokon. Ezek a válaszok társadalmunk s a női munka megoldásra váró kérdéseit vetették fel és teljes nyíltsággal, őszinteséggel szólnak azokról a feladatokról, amelyek társadalmunkra várnak. Lehet ezekből a válaszokból helyt nem álló, hirtelen következtetést is levonni. Pl. azt, hogy a dolgozó nőnek semmire sem jut ideje. Hogy nem tudja képezni, művelni magát, hogy alig jut ideje szórakozásra, olvasásra, s hogy nálunk azok az asszonyok igazán műveltek, akik nincsenek állásban s a műveltségük fejlesztéséhez van idejük. Az élet azonban megcáfolta ezeket a hirtelen következtetéseket. Kiderült, hogy a kereső asszonyok majdnem ugyanannyi időt fordítanak szórakozásra, mint az otthon élő aszszonyok, akiknek a művelődésre a papírforma szerint több idejük jut Ennél is többet mond az olvasási arány. Kiderült, hogy szabad idejében a dolgozó nőknek a harminc százaléka olvas, a nem dolgozó nőknek azonban csak a húsz százaléka. Az otthon élő asszonyoknak 43 százaléka szívesen kézimunkázik, ez talán a legkedvesebb elfoglaltsága, a dolgozó nőiknek azonban csak a 28 százaléka foglalkozik szívesen kézimunkával is. 4 Mikszáth korától, amelyben a nő csak árny volt, mely elsuhan, mintha nem is volna, nem is élne — e kortól messze jutottunk, a nők felszabadításában hatalmas fejlődést értünk el. A nők óriási szerepet visznek ennek az országnak az életében, s elérték az alkotó munka ormait. S ha vannak még súlyos gondjaink — mert vannak —, ez már nem a Mikszáth szomorú töprengése, amelyet így fejezett ki: »Egy ezeréves nemzet és nincs benne az asszonyoknak egyéb nyoma, mint az a bizonyosság, hogy lenniök kellett, mert a férfiak tőlük születtek...« Ruffy Péter 3 ■ ■
