Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)

1961-12-01 / 23. szám

uiTPjj SV' Becsből amerikás magyarokkal utaztunk együtt a MADÉV-gepen. A férfi — gyűröttarcú, nagy darab ember — 1925-ben vándorolt ki, a finom, őszhajú asszony már a máso­dik generációhoz tartozott, kint született. Meglepő módon mégis jobban tudott magyarul, mint férje, aM minduntalan angol kifejezésekkel keverte a magyart. A fiú, nyakigláb szőke fiatalember, a bécsi egyetemen tanult valamilyen stipendium terhére, viszont magyarul már egy szót sem be­szélt. Ugyankkor elsősorban ő miatta jöttek most Magyar­­országra, ő szerette volna megismerni az "őshazát«. Ferihegyen látható szorongással léptek ki a gépből, éle­tükben először egy kommunista ország földjére. Mintha most borzongva minden eszükbe jutott volna, amit Amerikában rólunk olvastak. — Well, bizonyára nagyon szigorúak itt a custom offi­­cer-ek, jegyezte meg a férfi. Megnyugtató válaszunk ellenére a vámhivatalban külö­nös lelkiismeretességgel maguk teljesen, kicsomagolták pod­gy ászai kát, nehogy esetleg valami szabálytalanságot kövesse­nek el. A vámtiszt igen udvariasan csak valutájuk iránt ér­deklődött, majd mosolyogva megjegyezte, hogy szükségtelen volt így kipakolni mindent. Az amerikaiak az első tapasztalatoktól elégedetten ültek fel a repülőtéri autóbuszra. A belga vendégcsoport már hazatérőben a Ferihegyi repülőtéren Tíz nap múlva jelentkeztek telefonon. Akkor érkeztek vissza Sümegről rokoni látogatásból. Természetesen végigjár­ták a Balatont is. — You know, ez a lake Balaton, ez valami egyenesen grandiose — dörmögte lelkesen a telefonba a férfi. — De mint businessman megmondom, önök nem tudnak üzletet csinálni. Ez a tourisme maguknál még olyan handicraft módon megy. Jó reklám kell, meg jó hotelek. Az amerikás magyar megjegyzései akkor jutottak eszem­be, amikor a Fővárosi Tanács idegenforgalmi jelentésében ol­vastam ezt a megállapítást: -A legfontosabb probléma a szálloda-kérdés.« Ha bárhol szóba kerül a magyar idegenforgalom, néhány mondat után mindig ide lyukadnak ki. A kérdés azért vált akuttá, mert 1961 — mint most már megállapítható — for­dulópont volt Magyarország háború utáni idegenforgalmában. A világon évente több mint százmillió ember kerekedik fel és utazik pihenni, üdülni külföldre. A százmillió egyhar­­mada két országba, Olaszországba és Franciaországba láto­gat. Magyarországba 1961 tíz hónapjában 270 000 ember jti­­tott. Ha ehhez hozzászámítjuk az átutazókat, számuk körül­belül ugyanannyi volt, akkor láthatjuk, Magyarországot eb­ben az évben már eddig is több mint félmillió külföldi kereste fel. A 270 000-nek kb. egynegyede, 60 000 ember nyugati or­szágokból érkezett hozzánk. Ha figyelembe vesszük az ebben az esztendőben nálunk járt nyugati idegenforgalmi küldött­ségek kedvező véleményét, s az idén életbeléptetett vízum­könnyítési rendelkezések várható kihatását, akkor alaposan fel kell készülni az elkövetkező évek forgalmának lebonyolí­tására. Túlzás nélkül számolhatunk azzal, hogy elsősorban Budapestet és a Balatont véve alapul, megfelelő lehetőség biztosítása esetén a külföldi turisták száma a jelenleginek két- háromszorosára növekszik. A helyzeten némileg javított a Royal-szálló és a Citadella turistaszálló megnyitása, és javí­tani fog a Keleti pályaudvar mellett levő Szabadság-szálló ki­építése és az Astoria bővítése. Az idegenforgalmi ranglistán, messze az első helyen Bu­dapest szerepel, az ideutazók 85 százaléka elsősorban a ma­gyar fővárosra kiváncsi. Budapest után a Balaton következik, a magyar tenger partját minden második vendégünk felkeres­te. Nagy vendégjárás voll ezenkívül a Duna-ikanyarban, a Bükkben, a Mátrában, Egerben, valamint új idegenforgalmi centrumunkban, Pécsett is. Nőtt az idegenforgalom a hatszá­zadik évfordulóját ünneplő Debrecenben és a szabadtéri játé­kokat rendező Szegeden is. A külföldi látogatók csaknem ötven száczaléka a három nyári hónapban, június, július, augusztus­ban tartózkodik nálunk. Ezen úgy igyekszünk segíteni, hogy a kulturális eseményeket, amelyek nagy számban vonzzák az idegeneket, jobban elosztjuk az év többi hónapjára. A reklámnak, vagy pontosabban a megbízható informá­ciónak nagy jelentősége van az idegenforgalom kifejlesztésé­nél. A turisták többsége nem hajlandó szabadságidejét számá­ra ismeretlen helyen tölteni. Magyarország nemzetközi ide­genforgalmi propagandája terén kétségkívül sok még a tenni­való. Mindenesetre az a tény, hogy a Fővárosi Tanács és a Balatoni Intéző Bizottság több évre szóló hosszúlejáratú ter­vet dolgozott ki az idegenforgalom fejlesztésére, mutatja azt a törekvésünket, hogy minél több embert akarunk vendégül látni hazánkban. Az idegenforgalomról beszelve, végül hadd térjünk ki egy szerkesztőségünkhöz intézett levélre. A levélíró kifogásolta azt a riportot, amely Gordon Zsuzsa külföldi útjáról szólt, s a többi között ezeket írta: "Sokkal többet használna az ügynek, ha kevesebb cikk jelenne meg az otthon élő magyar nép "privilegizáltjainak« utazásairól és ha több külföldön élő magyar kapna látogatási vízumot...« Levelezőnknek akkor lenne igaza, ha lapunkban kizáró­lag a "privilegizáltak« nyugati utazásairól írnánk. Jelentek meg azonban cikkek olyan személyek utazásáról is, akik nem "filmsztárok«, nem tudományos nagyságok, nem élvonalbeli művészek, nem labdarúgók, hanem művezetők, technikusok, orvosok vagy pedagógusok. Levélírónk bécsi ismerősei be­számolhatnának arról, hogy a Kärtnerstrasse-i IBUSZ-iroda előtt a magyar autóbuszokról tisztviselőnők, munkások, gép­kocsivezetők, egyszóval az "Utca emberei« gyakran szállnak le hosszabb-rövidebb bécsi látogatásra. A magyarországi aktív és passzív idegenforgalom mére­teiben ma még elmarad a nyugati országokétól. Ennek vi­szont elsősorban valutáris okai vannak, s a dolgok kölcsön­hatása révén mennél többen látogatnak majd el hozzánk, annál könnyebb lesz valutát kapni itthon a külföldi utazás­hoz. Ez év első felében 37,5 százalékkal volt magasabb az idegenforgalom, mint 1960 hasonló időszakában. Ez a szám, valamint távlati idegenforgalmi terveink mutatják, hogy mind szélesebbre tárjuk a kapukat a hazánk iránt érdeklődő nyugati vendégeink s természetesen a Nyugaton élő magya­rok előtt is. Pethő Tibor Amerika! turisták városnézésen Olasz turisták a Parlament meglátogatására készülnek. Háttérben a Magyar Nemzeti Galéria epuiete, balra tőle az új Kossuth-szob'Jr Külföldiekkel zsúfoltan indul a sétahajó (Vámos László felvételei) Előző számunkban már beszámoltunk olvasóinknak a kis Virág Józsika törté­netéről. A gyermek szülei hazatérőben voltak Magya/r­­országra, amikor útközben halálos baleset érte őket. Az m alig öt esztendős árváért, — aki körül a nyugati sajtó egy része ellenszenves és ízet­len lármát csapott, — anyai nagyanyja utazott Olaszor­szágba és hozta haza, hogy a szülei végakarata szerint, felnevelje. Az illetékes ma­gyar gyámhatóságok Virág Józsika gyámjául, alapos vizsgálat és környezettanul­• mány után, anyai nagyap­ját, Nyikos Miklóst jelöl­ték ki. A kisfiú azóta ná­luk él, ők nevelik. Felkerestük őket ottho­• nukban, hogy megérdeklőd­­m jük. miként illeszkedett • be a hányatott sorsú gyér-11KA SZÉKESFEHÉRV t< ^ i mek új, de most már tar­tós 'környezetébe ... Nyikosék Székesfehérvá­rott laknak. Az utcát Szed­res dűlőnek nevezik, kis családi házak, többnyire újak, szegélyezik. Nem túl­ságosan régi ház Nyikos Miklósé sem, de új festése nem építésére, nem is á szdkásos tatarozásra utal: bővült a ház ezen a nyáron. Nyikosné — ebédfőzésen ér­jük éppen — egyenesen az új szobába vezet bennünket. A falakból még árad a mész és festék friss szaga, amely oly jellegzetes kísérője min­den új építkezésnek. A fia­taloknak építették az új szo­bát, hogy kényelmesen le­hessenek a szülői házban. Nehéz ennél pontosabb és kifejezőbb bizonyítékát adni, milyen szívrepeső örömmel várták haza őket. A szobá­ban vadonat új bútorok; a faliakon szép gobelinek — Nyikosné kezemunkái. A szoba várt gazdái nem érkeztek meg, csak a gyer­mekük. S az eleven, jóképű kisfiú birtokába vette nagy­szülei szívét, — meg a szo­bát. A sarkok megteltek já­tékaival, a bútorokon — karosszékekben, rekamién, — annyi a játékállat, posz­­tótkutya, műanyag nyúl és társaik, hogy helyet is alig tud szorítani közöttük várat­lan vendégeinek Nyikosné. Férje, aki a fehérvári Köny­­nyűipari Szerszámgépgyár­ban vízvezetékszerelő, mun­kában van, így, mig Józsika játékait mutogatja és pró­bálja sorra, a nagyanyát kérdezgetjük. A kisfiú már kiheverte a baleset 'következményeit, nem csak a fizikai sérülése­ket, hanem a lelki megráz­kódtatásokat is. Eleven, ér­telmes, meglepően böfantá­­ziájú — mint erről beszél­getés közben magunk is meggyőződhetünk, — csupán kissé akaratos, ami részipt talán a túlzott kényeztetés­nek, s annak következmé­nye, hogy a baleset után ■-.okáig volt olyan felnőttek között, akiknek nyelvét nem értette, és sokat is zaklat­ták. Szüleiről nem beszél, nem is keresi őket, viszont ösztönösen és már tudatosan is ragaszkodik nagyszülei­hez. Csak akkor hallgat el, ha ismeretlen fiatal nő kö­zelít hozzá ... Ilyenkor, mintha az édesanyját várná, remélné... — aztán ismét, hamar felderül. Hiszen még nincs öt esztendős. Már vannak pajtásai és figyelnek rá a felnőttek is. A kis Nyikos Jóska törté­nete szomorú történet, de a tragédia már elvonult fe­lette. Gondoskodnak, róla, jö­vője biztosítm van. Erős, dolgos, gyermeket szerető és gyermekneveléshez értő nagyszülők, biztonságot, nyu­galmat, tanulást és munkát teremtő társadalom — ha fe­ledtetni nem is, de pótolni tudják az elvesztett szülőket. Ezzel a tapasztalattal és meggyőződéssel tértünk visz­­sza Székesfehérvárról, a Szedres dűlő frissen festett házából. (b.) 3

Next

/
Thumbnails
Contents