Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)

1961-10-15 / 20. szám

EGY MEGHATÓ ÉS KEDVES KÖNYVRŐL

1.

Belefeledkezve olvastam végig Dénes Istvánnak, az

1960-ban Afrikában járt magyar expedíció vezetőjének a megható és kedves útikönyvét. (»így láttam Afrikát«, Budapest, 1961, Szépirodalmi Könyvkiadó.)

Nem azt akarom elmondani, hogyan indult el Dénes István, az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője, meg Széchenyi Zsigmond, a híres Afrikaiadász, Böröczky Kornél, a lovasberényi vadgazdaság igazgatója, Szunyughy Albert, a budapesti Nemzeti Múzeum zoológusa és Schuller Imre filmoperatőr 1959 végén Tanganyikába, hogy pótolják a Nemzeti Múzeum 1956-ban elégett Afrika-tárának a kincseit s aztán hogyan ejtettek el a többi közt két leopárdot, egy oroszlánt, két kaffer bivalyt, s hogyan gyűjtöttek össze például 1250 különféle lepkét, mert ezt nálam jobban elmesélte a könyvében Dénes István, pedig nem is író. En ennek a lebilincselő és könnyed útibeszámolónak csak azokat a képeit szeretném felvillantani, amelyek magyarokat örökítettek meg.

2.

Attól a pillanattól kezdve, hogy a kenyai Mombasánál a hajóról kiszállva Afrika földjére lépnek, sohasem látott, teljesen ismeretlen magyarok kéretlenül is segítenek. Az expedíció szocialista országból érkezik egy gyarmati országba; az Immice rövidítésű angol bevándorlási hivatal súlyos nehézségeket támaszt. Már két órája tart a vámvizsgálat, a magyarok homlokáról szakad a veríték, amikor megérkezik »egy fehér hajú, kékszemű« angol, Harold White, akit soha az életben nem láttak, s aki a legnagyobb meglepetésükre oroszlánként kezd harcolni — értük. Az ismeretlen angol mellett megszólal egy nő magyarul: »■Az a fontos, hogy végre itt vagytok« — vigasztalja őket az izzasztó harc után »-Ilonka«, White magyar származású felesége. A kikötőben kéretlenül egy másik aszszony várja őket, egy híres skót fehérvadász özvegye, a nevezetes Fupi — ő is magyar, szeretne tolmácsolni és segíteni. A bennszülöttek minden olyan fehér embernek, akivel tartós kapcsolatba kerülnek, valami rá jellemző nevet adnak. így lett aztán a nagy vadászat során, á Seregenti síkságon, vagy a Maszái szteppén a bogárgyűjtő Szunyoghyból Bwana Dudu, Bogár úr, a dús hajú Böröczkyből Nyeli Mingi, Sokhajú, a filmoperat&rből kissé angolosan Bwana Pikcsör, Kép úr, Széchenyiből pedig, aki már hatvankét éves és huszonnyolc esztendő után látta viszont Afrikát, Bwana Mze, öregúr.

Még álig ocsúdnak fel a kedves meglepetésből, hogy mindenütt élnek segíteni kész volt honfitársak, amikor Arusha városkában bemennek egy kis boltba khaki vadászinget vásárolni, miután ilyen inget Mombasában nem kaptak. Fehér hajú idősebb hölgy fogadja őket, sajnos, khaki inggel ő sem tud szolgálni. Széchenyi ingerülten szól oda Dénesnek magyarul: »Ezzel az úttal is csak az ördögnek tartozunk ...« Mire az idős aszszony szemei harmatosak lesznek: »De hát miért nem beszélnek velem is magyarul, Széchenyi út? Kaposvárott laktam, és nemegyszer utaztunk a vonaton ugyanabban a fülkében.«

Ezek az elszakadt, messzire vetődött emberek nemcsak egy álmaikban megszépült, képzeletbeli óhazának segítettek, hanem a mai Magyarországnak. Az expedíció egyik nagy gondja volt a vadászzsákmány elszállítása

— a jószerencse, ez a nagy varázsló, aztán előkerítette Nagy Endre tanganyikai magyar fehérvadászt, a müncheni Természettudományi Múzeum állandó alkalmazottját, aki szerény <tanyaházban élő, keményen dolgozó ember, de azonnal minden munkáját félretette, hogy a bőröket és trófeákat szakszerűen becsomagolja és kieszközölje, hogy ez a kincs

— negyedáron kerüljön haza.

A magyar Afrika-kutatók

az arushai szállodájuktól három kilométerre, az út mentén a következő szövegű kis táblát fedezik fél: dr. Sáska. A trópusi házból, ahová odalátszik a Kilimandzsáró hava, »zömök, barna képű, hófehér hajú« férfi siet elébük, a hetvenéves dr. Sáska László, aki negyven éve ment ki Isaszegről, s a Kilimandzsáró tövében így fogadja őket: »Hát mi Afrikában is magyarok maradtunk, szervusztok. Érezzétek otthon magatokat. Mi újság otthon, milyen Budapest?« A népszerű tanganyikai orvos húszban ment el Magyarországról, a négus háziorvosa lett, aztán átjött ide Arushába, ahol már évtizedek óta gyógyítja a betegeit. Több a magyar könyve, mint az angol, s nemcsak orvos, hanem gyűjtő, kutató, tudományos filmek készítője. Egyetlen

napig sem élt nem magyar koszton, s felesége olyan vacsorát főz vendégeiknek, mintha »a járási körorvos házában tanyáznánk Ceglédbercelen«.

Távozásnál megint baj van a vámmái, aztán pillanatok alatt előkerül Chernél Jenő, az plasz Olivetti írógépcég mombasai kereskedője, akit tizennégy éves korában 1944 végén leventeként hurcoltak el a hazájából s mint ismert mombasai kereskedőpolgár, »percek alatt elintézi q csomagjaink vámját«. Már az Egyenlítő táján járnak, az Indiai-óceánon, útban hazafelé, amikor a hajófedélzeten egy magas, szőke, nagyon szép nő szólítja meg a nyugágyaikon magyar könyveket olvasó Afrika-utazókat: »En is magyar vagyok... Erzsébet.« Alig tud betelni azzal, amit Magyarországról, Budapestről hall. kéri, hogy tegyék be az egyik kofferükbe és vigyék őt haza. Erzsébet az afrikai Gabunban a Nobel-díjas, lepragyógyító Albert Schweizer egyik orvosának a felesége volt, aztán elváltak, s második férje körülutazta vele Afrikát, hogy a lepratáborban ■ felkeressék a rajongva szeretett, nyolcvanötödik születésnapját ünneplő Schweizer professzort.

3.

Amikor Genuábdn partot értek, a vámhatóságok nem tudtak mit kezdeni az expedíció hatalmas szállítmányával. Dénesék pedig nem tudtak olaszul. Tolmács nem volt. »Lehetetlen, hogy ne éljenek Genuában magyarok« — mondja Dénes, aki tanult az afrikai tapasztalatból. A télefonkönyv K betűjénél kezdik el. Kovács Anita. »A kisasszony — közli a házvezetőnő — Amerikában van.« Megvan! Unghy Zoltán! A felesége németül szabadkozik, hogy a férje nagyon boldog lenne, nemrég volt otthon Magyarországon, de most a tengeren van, mert hajóskapitány. Colomon Barta. Hibátlan, tökéletes magyarság. »Kizárólag

arra lenne szükségünk, hogy itt, az olasz vámhatóság előtt mint fordító segítsen nekünk.« Segítsen? Ez a hetven éven felüli Barta Kálmán és az ugyancsak hetven éven felüli fivére a tulajdonosa annak a Medimar nevű vállalatnak, amely a hajózási, tengeri teherszállítási, vám- és nemzetközi spedíciós ügyeket intézi. Fiumei születésűek, negyven éve nem jártak odahaza.

így érkeztek meg vámmentesen a Nemzeti Múzeum Afrika-tárának új szerzeményei, mert »Coloman Barta« egyetlen fillért sem fogadott el. Az oroszlán-, meg leopárdbőrök, trófeák, lepkék, a háromezer bogár és a 6800 méternyi film, 1960. április 23-án, egy ragyogó tavaszi napon, Genuából magyar teherautón elindult haza.

RUFFY PÉTER

Épülnek s tengerjáró hajók a Váci úti hajógyárban

o%_

AMIÍYALFÖLD

Külváros. Ridegen kongó szó, örömet nem ébreszt, mert csak a mindennapi kenyérért való végtelen birkózás eml'ékképei tapadnak ! hozzá, a nyomoré, s mindent beborító szegénységé, amelyben gyengén pislákoltak a remény fényei. Kopott és szürke ez a szó, mint a házak voltak, amelyekből egykor városrész formálódott ott, a nagyváros szélén. Angyalföld, Kőbánya, Csepel és a többiek úgy húzták meg magukat a felserdült Budapest tövében, mintha nem is tartoznának hozzá. Pedig nagyonis oda tartoztak. Olyanformán, mint a cselédszoba a nagypolgári lakáshoz. Elképzelhetetlen nélküliéi Elképzelhetetlen, mégis más, mint a többi szoba. Bútorai kopottak, ágya rosikatag, a kis lámpa alig ad fényt és a falakat drága festmények helyett újságból kivágott képek díszítik. Igen, cselédszobái, kiszolgálói voltak Budapestnek a régi külvárosok. Lakói emelték a palotákat az »-úri negyedekben«, öltöztették, etették, eltartották a nagyvárost, amely elfogadta a szolgálatot, de megalázta a külvárost és távoltartotta magától. Mindez régen volt már, több mint másfél évtizede. De az emlékek

Tornaóra a Váci úti általános iskolában

I élnek. A mai Angyalföld, Kőbánya, Csepel 1 nem külváros többé, a szó régi értelmében.

! Nem, nem történt földrajzi változás, a tér! kép ma is ott mutatja őket, ahol azelőtt vol- Í tak. Más változás történt: társadalmi, i Angyalföldet mindenki ismeri. Budapest ] egyik legsűrűbben lakott kerülete, legszélső | házai Újpesttel, Rákospatotával, Zuglóval1 ha- J tárosak, gyárai áttekintenek a Dunán Óbu! dára, s ma már a Körút neoncsillogása ösz- i szeolvad a Váci út — Angyalföld «ország< útja« — lámpasorának fényével. Az ám, a ! Váci út: Nevét dalba foglalta a forradalom ! eljövetelében reménykedők, érte küzdők sej rege, s története ott kezdődik, ahol a magyar ! munkásosztályé. Sok harcról mesélhetne az | öreg Váci út. Látta a Tiszántúl, Dunántúl ! nagybirtokairól ideszakadtakat, akik felhúz! ták az első gyárfalakat, aztán végleg ittrej kedtek, hogy légyen munkása a Koeglernek, j a Kömemek, a Schiicknek, a Lángnak s a ! többieknek, a mai gyárak őseinek, hogy ipar ■ szülessen a bozót helyén. Hétház, Concordia| kert, Tamai rét, Tripolisz, Váci úti kiskocs- I mák, ma is létező vagy már csak az emlé- S kezeiben élő angyalföldi nevezetességek. Hírj hedtek és híresek egyszerre. Mert a Hétház ! nemcsak a háziúr kegyetlenségének emléikét j őrzi, hanem az első lakbérbojkottéét is, a ! Tarmainak nemcsak bicskás vagányok vitték i messzire a hírét, de a Ganz gyár sztrájkólói j is, s a Váci úti kiskocsmák mélyén az elke! seredésüket borba fojtó lumpenproletárok | mellett azok is meghúzódtak, akiknek a j kocsma — más híján — mozgalmi tanyájuk I volt, s akik harcra, lázadásra szervezték An! gyaífölid népét

A Madárász-telep odúiban, Tripolisz vis! kóiban, levegőtlen bérkaszámyákban húzták ! meg magukat azok, akik a környék gyánai| ban dolgoztak, ha akadt munka. A szónako- 1 zás teteje az Uránia mozi volt s a kultúra ! csúcsát a Váci úti polgári iskola képviselte. !‘ Mélyre nyomták, reményedtől, még vágyai|!j tói is meg akarták fosztani az angyaiföldie-Angyalíöldl sportiskola

(Novotta Ferenc felvételei)

két, hogy ne merjenek magasabbra tömi. Nem sikerült E városrész munkásai 1945- ben építették fel kifosztott gyáraikat, amelyek egyike-másika azóta világhírnévhez jutott A Ganz hajógyárban egykor ezer ember dolgozott, ma ihuszonnégyezren építik az ezerszáz tonnás hajók tucatjait, és évente egymilliárd forintnyi értéket termelnek. A Láng Gyár valaha tűzveszélyes «-sufnijai« helyén most modem szerelőcsarnokok emelkednek, a Kontakta, az Adócsőgyár, a Darugyár, felsorolni is sok, hetven óriási üzem — a több száz kisebbről most nem szólunk — képviseli ma a modem nagyipart Angyalföldön.

Terjeszkedik, lévegőt, napfényt, életet követel a hatalmas munkásváros, mintha évszázados megtorpanás után évek alatt akarna behozni mindent S népe megmutatja erejét, tehetségét, sokáig elrejtett valódi arcát Nincs a hatalomnak olyan posztja, ahol' ne lenne angyalföldi. E régen szürkének hí resztéit munkásnépből miniszterek és -tábornokok, -gyárvezetők és tanácselnökök, mérnökök és Kossuth-díjas tudósok kerültek ki. Huszonnégy iskolájában — közte két gimnázium és három technikum — tanul ifjúsága, és csupán az esti technikumban hatszáz olyan, aki azelőtt nem tanulhatott. Vannak új mozijai, két, mindig teltházat vonzó színháza, és az egykori Tamai rét közepén, valahol ott, ahol régen a jégverem volt, a kultúrának valóságos fellégvára, a József Attila művelődési ház.

De a Babér-telep — az egykori szükséglakótelep, igaz, átalakítva — azért még él, s léteznek a Gömb utca, Tüzér utca vidékének aprócska viskói is, sokan szűkösen, nagyon is szűkösen laknak, nem jutott még új lakás -mindenkinek. S valljuk be — minek is tagadnánk — vannak sokan, akik ha leszáll az est, nem a József Attila művelődési házba, nem is az iskolák felé tartanak, hanem valamelyik kocsmába. Mert a múlt nyomai még ott vannak, a lélekben éppúgy, mint a városrész arculatán. Makacsok e nyomok, de nem örökkévalóak. öt év alatt Budapest legszebb, üde parkokkal övezett, szobrokkal díszített — szobrok Angyalföldön! — lakótelepe, 2250 modern lakás, negyven üzletkötés nyolcemeletes paloták sora, Angyalföldön épült fel, a Fiastyúk utca környékén. Háromszázötven millióba került. S a tanácsháza harmadik emeletének egy kis szobájában, Enczi főmérnök előtt egy térképen már ott a terv, hol épülnek holnap, szerte Angyalföldön újabb házak, újabb paloták. A szomszéd szobában egy jelentés fölé hajolnak néhányan: »A tavalyi néggyel szemben az idén húsz üzemben szerveznek munkásakadémiát, száz-százötven részvevővel«. Friss hírek ezek Angyalföldről, de jelképnek is tekinthetők: a múlt végképp visszavonul. CSATÁR IMRE

5